Tolna Megyei Népújság, 1971. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-14 / 216. szám
w „Hunok Párizsban” Százhuszonöt éves a Párizsi Magyar Egylet Huszonhat alumínium erjesztőtartályt állítottak fel az AU lami Pincegazdaság Szekszárdi Pincészetében. Foto: Gúttvald»' A neandervölgyi ember hangja 1847-ben és 1848-ban Párizsban A Tárogató címmel a szerkesztő kézírásával, kőnyomatos sokszorosításban kis magyar nyelvű újság jelent meg. 1848. február 6-i száma kivonatot közöl a Párisi Magyar Jótékony Egylet alapításának jegyzőkönyvéből. „Az egylet alakult szeptember 13-án 1846. Ez idő lefolyta óta számol az egylet Januáriusig 1848 — 73 rendes és 6 tiszteleti tagot.. A Tárogató szerkesztője az alapító tagok egyike: Garay Antal (1822—1910), későbbi uradalmi gazdatiszt. Unokája, az ásványtan Kossuth-díjas tudósának, dr. Koch Sándor ny. egyetemi tanárnak felesége, kegyelettel őrzi Szegeden A Tárogató néhány fönnmaradt példányát, s őrzi az egyetlen ismert tagsági igazolványt is, a nagyapjáét. Hasonmását közzétette már maga Garay Antal a Kner Izidor híres gyomai könyvnyomtató műhelyében 1914-ben kiadott Párisi és hazai forradalmi emlékeim 1S48—1849. című könyvében. Innen közölte nemrégiben „a nevezetes tagsági igazolvány” képét Fábián Ferenc is a Nép- szabadság június 20-i számá- 'ban. Csakhogy rosszul olvasta rajta a nevet: Paray Antalnak írta az alapítók egyikét és az alapítás krónikását. Pedig Garay Antal ugyanannak a neves szekszárdi Ga- ray-családnak volt tagja, amelynek a Háry János költője, Garay János (1812—1853) is; mégpedig édesöccse neki. Tizenketten voltak testvérek. Másik bátyja, Garay Alajos (1818—1886) szintén örökölte a család művészkedő hajlamát; verseket, elbeszéléseket, drámákat írt, és fejtegetett is. 1848-ban mint mocsoládi plébános a baranyai népfölkelést szervezte, és december 9-én a Március Tizenötödike hasábjain meggyőződéses republikánusként hazafiatlansággal vádolta a főpapságot. Ezért azután már 1849 februárjában elhurcolták a császáriak, és csak egyéves raboskodás után engedték szabadon. Garay Antal fia volt Garay Ákos (1866—1952) festőművész és grafikus, a magyar népélet nagyszerű ábrázolója. S kapcsolatba került sajátos módon a művészettel Garay Antal leánya, a szépséges Irma is: szerelmes volt belé a nagy festő, Csók István, és kikosaraztatása után úgy állott rajta bosszút, hogy hírhedt és kegyetlen Bá- thori -Erzsébetjének modelljeként őt festette meg. Garay Antal A Tárogató 1848. március 5-i számában a párizsi forradalomról beszámolva örömmel írta: „Februá- rius 24-én, ahogy a nagy néplázadás volt, örömmel láttunk néhány magyart is a nép közt, kik is harcoltak a szent harcban a szabadságért! Fegyveresen is állottak s vegyültek a nép közt, kinél puska, kinél kard, dárda, szurony, fadarab, sőt még kardhüvellyel is harcoltak.” Ott volt a barikádokon ő maga is. „Ezek közé álltam én is, éspedig egy nemzetőr gazdám fegyverével, ki beteges lévén, átadta azt nekem.” Emlékezetes csatajelenetéket örökített meg visszaemlékezéseiben a fölkelt nép hősiességéről. Leírta azt is, hogy amikor a mondott napon délután kettőkor betörtek Lajos Fülöp tróntermébe, ő füstölgő puskával a kezében beleült a trónusba. Egy darabka vörös bársonyt eltett belőle emlékül, utána a trónust kidobták az ablakon. Itt kapott a combjába „egy szelíd kis lövést”. A márciusi magyar forradalom hírére hazakészült. Tíz éve nem volt otthon! Öt már nem tudta taníttatni az apja,. így 'asztaloslegénynek állott, és a kor céhes szokásai szerint val- colni indult: 16 éves volt még 1838-ban, amikor gyalogszerrel elkezdte bejárni Európát. 1843- ban jutott el Párizsba. Most, öt év múltán, ismét gyalog indult haza: július 7-én hagyta el a francia fővárost, és augusztus 12-én ért Pestre. Egy titokzatos párizsi megbízótól levelet hozott Kossuthnak. Kis pihenő után, 1848 őszén honvédnak állott. Tizedesként kezdte, hamarosan őrmester és a 49. zászlóalj zászlótartója lett. Budavár ostromában való részvétele utón, 1849 nyarától hadnagy. Ott volt Komárom várának védői között. A legutolsók egyike, akik csak október 3-án rakták le a fegyvert. Emlékezéseiben többször is hangoztatja, hogy a Párisi Magyar Jótékony Egylet elsősorban a kézművesek egyesülete volt. ök kérték meg a párizsi forradalom napjaiban az éppen kint időző Dobsa Lajost, hogy álljon küldöttségük élére, legyen szószólójuk a forradalom képviselője, Lamartine előtt. Emlegeti az egylet egy bizonyos tagjának kedvelt szava járását: „Tőgyünk már valamit!” — szokta ez mondogatni, s A Tárogató hiányosan fönnmaradt számai a párizsi magyarok már akkor eleven tór- saséletéről, közéleti szerepléséről adnak hírt. S azóta mennyi minden esett a Magyar Egylet történetében! A magyarok ott voltak Frankel Leóval az élükön a párizsi kommün eseményeiben; művészeink — Munkácsy Mihály, Zichy Mihály, Csáky József és többiek — jelentős szerepet játszottak a francia főváros művészeti életében; magyar antifasiszta ellenállók küzdöttek a negyvenes években a szabadságért, mint száz éve Garay Antal; adtunk mártírokat is, mint a jeles filozófust, Politzer Györgyöt. A Párizsi Magyar Egylet jubileuma a legszebb nemzetközi hagyományaink számbavételére és a magyar—francia demokratikus politikai és kulturális kapcsolatok továbbfejlesztésére ösztönöznek bennünket. PÉTER LÁSZLÖ A 40—100 000 évvel ezelőtt élt neandervölgyi ember hangképző szervének rekonstrukció. ja azt bizonyítja, hogy garatnyílása nem felelt meg a tagolt beszéd követelményeinek. Csak kevés magánhangzót használt. „Beszédét" leginkább egy csecsemő gügyögéséhez, vagy makogáshoz hasonlíthatjuk. Az Amerikai Akusztikai Társaság legutóbbi kongresszusán számoltak be azokról az összehasonlitó-anatómiai vizsgálatokról, amelyeknél egy neandervölgyi koponyát vetettek össze egy élő emberszab&i sú majom és egy emberi újszülött koponyájával. A neanr dervölgyi embernek nem alakult ki a garatnyílása, továbbá a gégének a szájüreg és a garat közti része — ugyanúgy mint ezt ma a csimpánznál látjuk. A csecsemőnek ez a szerve növekedésével fokozatosan válik alkalmassá artikulált emberi beszédre. Ha egy neandervölgyi ember ma élne, semmilyen nyelvre sem lehelne megtanítani. Mi van a felmondások mögött? Megnyílt az Otthon ’72 kiállítás A Budapesti Nemzetközi Vásár területén megnyílt az Otthon ’72 lakberendezési kiállítás. Az immár hagyományossá vált bemutatón az ipar és a kereskedelem felvonultatja a lakáskultúra egy év alatt született újdonságait. Képünkön: a Kanizsa Bútorgyár lakógarnitúrája, amelyet tervezői főként a házgyári elemekből készült kislakásokba ajánlanak. (KS foto: Wormser Antal felvétele). A tizenhat dolgozóval működő szekszárdi boltban augusztusban hárman felmondtak. Ha az arányt nézzük, akkor is elég magas ez a szám, de ha figyelembe vesszük, hogy hármuk közül egyik az üzletvezető, ketten pedig a helyettesei, akkor már azonnal arra gondolunk — emögött valami van! — Nem vagyok híve a gyakori munkahely-változtatásnak — fogadott bennünket Madaras Ferencné üzletvezető. Azt a megfeszített idegi és fizikai munkát, amit itt el kell végezni, nem bírom sokáig. Az itteni állapotokról már a felmondás előtt beszéltem a kereskedelmi osztály vezetőjével, azóta is minden a régi. Tóth Istvánné üzletvezető- helyettes hasonlóan vélekedett. Mi is történt tulajdonképpen? Az üzlet tizenhat eladóval és hat tanulóval működik. Műszakonként 7—7 vizsgázott eladó szolgál ki, közülük egy- egy a helyettes, valamint minden délelőtt az anyagmozgatásban segít egy segédmunkás, és dolgozik az üzletvezető. A bolt egyhavi forgalma több mint egymillió forint. Forgalom tehát van — eladó, kiszolgáló viszont nincs. Szabadságok, betegségek csökkentik az amúgy is „éppenhógycsak” létszámot, így aztán azonkívül, hogy teher nehezedik az eladókra, az üzletvezetők is adminisztrálnak, árut vesznek át, Icözületeknek készítik az árut és kiszolgálnak. Augusztusban hárman betegedtek meg és szabadságon is voltak .., — Nem csodálom, hogy megbetegszenek a nők — mondta Hómann György, üzletvezetőhelyettes. A kánikulában volt úgy, hogy 40 fokos hőségben álltak a pult mögött, utána pedig a 0—5 Celsius fok közötti hűtőkamrába jártak áruért! Délelőtt van segédmunkás, délután azonban, ha én sem vagyok műszakban, akkor az asszonyoknak kell lemenni a pincébe és a tárolóhelyiségből feltölteni a hiányzó készleteket. Ez pedig nem könnyű munka, hiszen a ládáknak, rekeszeknek súlyuk van, lent a hely pedig igen szűk. Lementünk a pincébe, megnéztük a raktárt. Valóban nem volt tágas, ami feltűnt, hogy az amúgy is kis raktár egynegyed részét sörös, boros és pezsgös ládák foglalták el! Indokoltnak talán csak a bort érezzük, hiszen sem a sör, sem pedig a pezsgő nem tartozik kimondottan a MÉK profiljába. Persze, a dolog nem lenne feltűnő, ha elegendő hely lenne a raktárban. A felmondások tehát a MÉK. központban fekszenek és érvényben vannak. Miután vezetőkről van szó, felmondási idejük hatvan nap. Több mint egy hónap már eltelt azóta. — A felmondások benyújtása után hívatott az igazgató elvtárs — mondta Madarasné. — Megkérdezte a problémákat és megígérte, hogy segíteni, változtatni fog a helyzeten. Ha megkapjuk az ígért munkaerőket, akkor maradok. Már mondtam, nem szeretem « vándorlást. — Én egyébként is felmond- tam volna — mondta Hómann György. — Anyagilag ugyanis a három vezető felelős a bolt árukészletéért. Azonkívül, hogy ez a bolt — ezt nyugodtan állítom — Szekszárd egyik „leg- strapásabb” boltja, nem mindegy, kinek milyen felelősség nyugszik a vállán. Sajnos a kollektív szerződésben nálunk ez így van meghatározva. Az ügy tehát nincs még befejezve. Sajnos, hogy elözőle- ges észrevételekre az illetékesek nem reagálnak, felmondások kellenek olyan tények észrevételéhez, melyeket már előbb is jeleztek. A problémák nem újkeletüek, hiszen hasonlóak előfordultak tavaly is, a tél, a kisebb forgalom, az időlegesen kevesebb munka azonban kihúzta a panaszok méregfogát. Jó lenne, ha a panaszokat meghallgatnák, és kellő időben, módon reagálnának az illetékesek. Akkor elkerülhető lett volna, hogy a felmondásokra sor kerüljön, mert azok nem jók sem a vállalatnak, sem pedig a dolgozóknak. RÖZSA GYÖRGY Népújság 8 1971, szeptember 14.
