Tolna Megyei Népújság, 1971. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-04 / 182. szám

ÉRKEZIK A GABONA A budapesti ferencvárosi állomás Duna-parti teherpályaudvarára naponta 30—40 vagon búza érkezik. A nagy mennyiségű gabonát a hagyományos pneumatikus szállító- rendszer nem képes eljuttatni a ferencvárosi malomba, ezért speciális, szemes terményt szállító teherautókat állítottak munkába, hogy a vagonok állásidejét csökkentsék. (MTI foto: Bara István felvétele — KS). 1971. augusztus 3. Első vásárlók a Korzóban Tegnap reggel már 7 óra­kor hosszú sor állt a Korzó áruház bejárata előtt, hogy a 8 órai megnyitáskor az első .vásárlók között megkapják azokat az árucikkeket, ame­lyeket már napokkal ezelőtt kiválasztottak a kirakatban. Az áruház figyelmességeként már fél 8 órakor kinyitották az ajtókat, élettel telt meg az áruház. — Bátaszékről jöttem, in­get szeretnék venni a férjem­nek mondta Aurvek József né, miközben az eladó által fel­kínált ingek között váloga­tott. Hangszórón keresztül kö­szöntötték a látogatókat az áruház vezetői, és tájékozta- ■ tást adtak az egyes osztályok elhelyezkedéséről. Megfigyel­tük, hogy a vásárlók többsé­ge a kíváncsi nem, a nők kép­viselőiből állt. Egyik részük csak körülnéz, ismerkedik, mások határozott vásárlási céllal tértek az áruházba. — Ma reggel kaptam az el­ső magasabb összegű fizetése­met— mondta egy csinos fia­tal lány, Wissinger Katalin. Azonnal ide siettem — másfél órát csúsztatok — és tetőtől talpig felöltözködöm. Kalapot és kisestélyit már vettem, most cipőt, kesztyűt, táskát és gyöngyöt veszek magamnak. Nagyon tetszik az áruház, örülök, hogy egy helyen meg lehét mindent vásárolni, re­mélem, később is ugyanilyen nagy választék lesz, mint amilyen most, a megnyitás napján van. Legjobban talán a cipőosztály tetszik, igazán jó gondolat, hogy látni lehet a teljes választékot. Valóban, a cipőosztályon garmadával állnak a női, fér­fi- és gyerekcipők, gyerekjá­ték választani közülük. He­gedűs József és neje szintén megtalálta azt a fazont, ame­lyet eddig hiába kerestek. — Örülünk — mondta fe­lesége —, hogy végre a gyer­mekcipőkben is nagy a válasz­ték. Az idő múlásával egyre nő a vásárlótömeg, az áruház óriási gyomrában azonban szinte elvesztek. Nyoma sincs a tolongásnak, pedig lassan ezerre tehető a vásárlók szá­ma. Sűrűn kattognak a szá­mológépek, és már nemcsak befele, hanem ki is jönnek az első vásárlók. A konfekcióosztályon egy idős bácsi próbálta az esőka­bátokat. Tükör elé állt, forgo­lódott, majd döntött: megve­szem! — Soha nem jártam ilyen szép áruházban — mondta — Szovjetunióból érkeztünk, Szekszárdon nyaralunk — vá­laszolt kérdésünkre Kubányi Mihály. Gyönyörű ez az áru­ház, nem hiába vártam már 7 óra óta, itt valóban óriási a választék. Pulóvert, cipőket, és kisfiúnknak rengeteg ruha­neműt vásároltunk. Az első nő. aki a próbafül­két használta Koppendorfer Istvánná volt. Rá hosszasan kellett várakoznunk. — Bizonytalan voltam, jól áll-e a ruha rajtam, de vé­gül is azt hiszem, megfelelőt választottam. — Megmutatta magát világoskék ruhájában. Valóban csinos volt! — Szan­dált veszek még magamnak, és máris megyek dolgozni — folytatta, miközben a pénz­tárhoz sietett. Kun József, miután kifizette az esőköpenyt. — Nagyon tet­szik itt minden, érdemes volt várni a megnyitásra. Egy eladót is megkérdeztünk, hiszen végeredményben ő is vásárló lesz, ha letelik a mű­szak. — Örülök, hogy itt dolgoz­hatom — mondta Kiss István­ná, aki az egyik shop-ban el­adó. Ennél már csak az a na­gyobb öröm, hogy mindent tu­dunk 'adni a vásárlóknak, amit kérnek. Ez pedig nagyon jó érzés! Kijöttünk az áruházból. A vasút irányából hullámzik a tömeg, mert nemcsak a szek­szárdiak, hanem a fél megye kíváncsi az új áruházra. KŐZSA GYÖRGY Egy akció sikeréhez gratulálhatunk mindazoknak a fiataloknak, akik szervezők­ként, rendezőkként, egyszóval házigazdákként vettek részt a Duna menti fiatalok 1971. évi — negyedik — találkozójának előkészítésében, majd pedig az ötnapos program bonyolítá­sában. A találkozót megelőző napokban — közreadva a várható ■í"*’ események csokrát, mely színekben az idén minden eddiginél gazdagabb, érdeklődést keltőbb volt — elmondhat­tuk, hogy megyénk ifjú kommunistái ezúttal milyen céllal készültek föl a szűkebb háza határain túlra ható, országos akcióra, Tolnába invitálva hét Duna menti megye ifjúságá­nak képviselőit Győr-Soprontól le, Baranyáig. Talán nem fölösleges emlékeztetőül idéznünk, hogy az 1971. évi ifjúsági találkozó célja elsősorban a korábbi évek­ben megteremtett hagyományok gyarapító szándékú folyta­tása volt, másodsorban pedig az, hogy a majd fél ország fiatalságát mozgósító ifjúsági seregszemle valahány előre ki­gondolt, vagy spontán zajló eseménye méltóképpen kö­szöntse a KISZ ez év végén összeülő VIII. kongresszusát. Be­mutasson egy olyan ifjúságot, amelynek igénye tettekkel ün­nepelni, munkával, tanulással hitet tenni a szocialista építés ügye mellett csakúgy, mint a béke, barátság, nemzetközi szo­lidaritás eszméi mellett. Ifjúságunkat néha jogtalanul érintő „bírálatokban” igen sokszor szerepel még manapság is az a könnyen megvétóz­ható kitétel, hogy „a mai fiatalokból hiányzik a forradalmi- ság heve”. Nos, mint annyi más megállapítás, ez is léket kapott a Duna menti fiatalok találkozójának öt napja alatt, hiszen — akár észrevette a felnőttek legszélesebb társadalma, akár nem — megyénk jó néhány Duna menti helysége; Paks, Dunaföldvár, Tolna, Dombori és Szekszárd majd egyhetes tüntetés színhelye volt, mindvégig erőteljes, figyelmet köve­telő tüntetés. Azok között, akik az öt nap politikai-társadalmi, gazda­sági és nemzetközi problémákat boncolgató tanácskozásain részt vettek, aligha akad olyan, aki hitelt érdemlően tehet ellenvetést és próbálja elvitatni a végig érdekes, izgalmas, érdeklődésben és közösségi izgalmakban bővelkedő csonka hét politikai demonstráció jellegét. Aminek tanúi lehettünk — s igen sok esetben úgy, hogy a fiataljaink tájékozottság­ról, felelősségtudásról tanúskodó tanácskozásokon büszkeség kért a szívünkben helyet —, az nem könnyed majálisozás volt. Politikai súllyal bírt, közös gondjainkban szót kérő tartalma miatt. 'p’z volt talán a legszebb vonása az 1971. évi Duna menti fiatalok találkozójának. Bár az itt következő erény sem akármilyen értékű! Amikor először sor került — ezelőtt négy esztendővel — a találkozó megrendezésére — s ezzel egy hagyomány megteremtésére — az események elmúltával lényegesen kevesebb eredmény kerülhetett a mérleg serpe­nyőjébe. Három úttörő év sikerei és félsikerei kellettek ah­hoz az erős fundamentumhoz, amire az idei találkozó épült. Közös erőből. Ezt a közös erőt azért szükséges kihangsú­lyozni, mert az idén először kérték a KISZ-alapszervezetek, a találkozó megrendezésének munkájából a legjobban őket megillető részt. Kérésük teljesült. A Kommunista Ifjúsági Szövetség VIII. kongresszusa tiszteletére ezek a nagy közös­ségen belüli kis közösségek, ifjú kommunistákhoz méltóan látták el vállalt feladatukat. Nem az .történt tehát, hogy a KISZ megyei bizottsága „hivatalból” rendezett egy találkozót és ezt passzívan élvezték a fiatalok. A KISZ megyei bizott­sága javasolt és ezt követően koordinált, segített, de nem vállalta át a munkát, mert ezúttal erre nem volt szükség, még vészmegoldásként sem. Hogyan? Hát úgy elragadtatja magát a krónikás, hogy csak az elismerésre van szava? Hallani véljük a közbekérdezést és válaszolunk: Elsősorban az elismerésre, mert a Duna menti fiatalok találkozójának a sikere valóban mérföldjelző, s mint ilyen, méltó arra, hogy megbecsüljük, felhívjuk mindazok figyel­mét rá, akik bármikor készek kalapot emelni a derekas munka valahányunkat gyarapító eredményei és annak létre­hozói előtt. IVf indez távolról sem jelenti azt, hogy az idei találkozó mentes volt a szervezési, bonyolítási zökkenőktől. De ... bízvást felfoghatjuk a kisebb-nagyobb „üzemzavarokat” úgy is, mint egy ilyen nagyszabású akció természetes vele­járóit, hiszen ott, ahol százakat, ezreket kell esetenként moz­gásba hozni, óhatatlanul előfordul, hogy nem lép mindenki egyszerre. Egy azonban bizonyos, és ez pedig az, hogy a Duna menti fiatalok találkozóját a következő években még Duna mentibbé kell tenni és minden Duna-parton levő helységünk­re csak akkora házigazdái terhet róhatunk, amekkorát az illető település megszakadás nélkül elbír. Szóval: táguljon tovább a színtér, ha azt akarjuk, hogy a folytatásnak a rangja se legyen kisebb, színtelenebb, mint az idei találkozó rangja volt! Igen, a találkozó — mely zárónapján valóságos népvándorlási hul­lámmal lepte meg Paksot — kinőtte az eddigi — s főként az itt biztosítható — keretet. Gondoljuk csak meg! A tizen­két és fél ezer lakosú Paks a zárónapon plusz ötezer ifjú ember házigazdája volt olyan vendéglátó-hálózattal, ami hellyel-közzel a csak ott lakók ellátásának tud rriegfelelni ki­fogások nélkül. Igaztalanok lennénk, ha nem jegyeznénk meg, hogy az áfész gigászi munkát végzett. Nincs is mit számon kérnünk tőle, mert amit meg tudott tenni, azt meg­tette: se étien, se szomjan nem szenvedett senki. Ami a vendéglátás munkájában felelőseknek ezt a tömör műszak­ját illeti, mintegy elismerésképpen két szabadnapot szava­zunk meg mindazoknak, akik kora reggeltől késő estéig még cigarettaszünetet se nagyon tarthattak. V égül, mivel a Duna menti fiatalok találkozójának meg- ' rendezésével csupán újabb lendületet vett a KISZ- kongresszusra való fölkészülés munkája, újabb sikereket, ha­sonló eredményeket kívánunk fiataljainknak! ' — U —

Next

/
Thumbnails
Contents