Tolna Megyei Népújság, 1971. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-28 / 202. szám
Nagy beruházásaink Jegyzet A fűtőházi üzemcsarnok építésével megkezdődött a dombóvári vasúti csomópont rekonstrukciója Gyomtermő holdak A MÁV dombóvári körfűtő- háza megtette kötelességét, több mint nyolcvan éven át szolgálta a forgalmat, most lebontják. Ezzel egyidőben megkezdik a dombóvári vasúti cso_ mópont csaknem félmilliárd forintba kerülő rekonstrukcióját. A fűtőházra ebben az ötéves tervben kétszázmillió forint jut. Elsősorban a körfűtő- ház felújítására fordítják ezt az összeget. A korszerűsítés egyben azt is jelenti, hogy új technika kerül a fűtőházba. Az ötéves terv végéig a mozdonyok kilencven százaléka diesel-üzemű lesz. E változáshoz alakítják át az épületeket. Elsősorban a diesel-mozdonyok szereléséhez kell megfelelő munkakörülményeket biztosítani. A körfűtőház például az átépítés után magasabb lesz, mert a diesel-elektromos mozdonyokat felfelé is kell szerelni, bizonyos alkatrészeket csak felfelé emelve lehet kivenni a helyéről javítás céljából. Eddig a tüzes mozdonyokat „megmászva” javították. Nem volt állás a szerelőknek, az egyes munkafolyamatokat nem tudták elkülöníteni. A levegő-berendezés szerelők éppen ott dolgoztak, ahol a kazánkovácsok. Most az új technológia mást ír elő: a szerelőállványok háromszintesek lesznek. Az alsó szinten a futóművet, a második szinten a meghajtó szerkezetet, a felsőn pedig a motort szerelik. Pontosabban: a mozdonyról csak leveszik az alkatrészt és daru meg targonca segítségével a speciális műhelybe szállítják. A mozdonyjavításhoz szükséges segédműhelyek mind a főcsarnokhoz csatlakoznak. A munkahelyi daruk a javítóműhelybe tudják vinni a kompresszort, a motort, vagy az áramfejlesztő berendezést. A kisegítő műhelyekben éppen úgy megoldják, korszerűsítik a fűtést, világítást, szellőztetést, mint a nagy szerelő- csarnokban. Mindenütt gépesítik a munkát: a szerelők például kisgépeket kapnak, speciális, könnyen kezelhető szerszámokat. Az alkatrészeket gép fogja mosni, itt alig kell a Nagyon sokan elmondják ezt a közismert népi szólást, ha az utcán kormos képű, fekete ruhás kéményseprővel találkoznak. Egyesek még a kabátgombjukat is elkapják, nehogy más elvegye tőlük a szerencséjüket. Agg Dániel, a Tolna megyei Kéményseprő Vállalat igazgatója■ már nem hisz a babonában, hiszen naponta sok kéményseprőt lát, mégsincs mindenben szerencséje. Itt van pl. a vállalat munkaerőgondja. Ha nem változik a helyzet, végképp eltűnnek a falvak, városok utcáiról a kémények tisztítói. — Amikor én tanulni kezdtem a szakmát, három évig várnom kellett, annyi volt a jelentkező — mondja az igazgató. igaz, hogy ez 1935-ben történt, és azóta fordult a kocka. Most a vállalat vár, nem is három, de már tíz éve. Akkor végezte el az ipari iskolát az utolsó Tolna megyei kéményseprő-tanuló. Utána egy sem jelentkezett. — Vajon miért? — Ennek több oka is van. munkásnak a szerkezethez nyúlni, mert a mozdonyról lekerülő alkatrészt a daru viszi a mosóba. A körcsarnok átépítése után fognak hozzá a szervizműhely építéséhez. Itt a mozdonyok szokásos napi szervizét látják el. A „komplex épület” nevű létesítményben mozdonymosó berendezés lesz, és itt töltik fel olajjal, vízzel, homokkal az útra induló gépeket. A szervizműhely a fűtőház mostani bejáratánál lesz. Az üzemi épületek mellett a dolgozókat kiszolgáló korszerű szociális épület is készül. Tízmillió forintba kerül a feketefehér öltözőt, mosdót, raktárakat magábon foglaló épület. 9200 légköbméter nagyságú lesz az új szociális létesítmény. Az öt év alatt kiépítik a fűtőház úthálózatát is. Nemcsak a műhelycsarnok, szervizállomás, szociális épület között Mint mindenütt, a fogyasztási szövetkezetekben is állandó téma a szakember-utánpóf- lás. Az igényeknek megfelelően bővül a hálózat, a tevékenységi kör, ugyanakkor számolni kell a természetes kiöregedés folyamatával is. Ebből következik, hogy csak akkor tudják betölteni hivatásukat, ha minden évbén újabb és újabb szakembereket állítanak munkába. Rendszeres, tervszerű szakember-utánpótlásról 1954. óta beszélhetünk. Azóta minden évben képeznek a kereskedelmi és vendéglátó egységek részére szakembereket. 1954- ben 35, 1955-ben 27, 1956-ban 92, 1957-ben 40, 1958-ban 32, 1959-ben 32, 1960-ban 25, 1961-ben 69, 1962-ben 43, 1963-ban 54. 1964-ben 53, 1965-ben 36, 1966-ban 49, 1967-ben 39, 1988-ban 75, 1969-ben 83, 1970-ben 69 főt képeztek ki az áfészek kiskePéldául az, hogy csak 16 éves, vagy ennél idősebb fiúkat vehetünk fel. Aki 14 éves korában elvégzi az általános iskolát, nem vár két évig, hanem más, divatosabb szakmát keres magának. Talán, ha változtatnának ezen a rendelkezésen és az iskola után mindjárt hozzánk jöhetnének a tanulók, könnyebb lenne a helyzetünk, így sajnos kénytelenek vagyunk szakmunkások helyett betanított és segédmunkásokat alkalmazni. Beszélgetésünk alatt megfordul az irodában néhány kéményseprő. Izzadtak, füstporosak. Miközben ügyesbajos dolgaikat elmondják a „főnöknek” (ők szólítják így), fekete arcukból vidáman csillan elő fehér fogsoruk. — Azért van ám szép oldala is a mi mesterségünknek — folytatja az igazgató. Sok helyen megfordulnak, sok emberrel találkoznak a munkásaink. Legtöbben azért választják ezt a szakmát, mert nincsenek helyhez kötve. Természetesen a fizetés sem utolsó szempont. Most volt nálunk bérfejlesztés, és átlagosan havi építik meg a pormentes utat, hanem a bekötőutat iß. Eddig egy nagyon rossz, terméskővel kirakott út kötötte össze a fűtőházat az országos úthálózattal. A dombóvári fűtőházban jó ütemben folyik a rekonstrukció. Mint Bus Károly mérnök, a fűtőház főnöke elmondotta, a kivitelezők jól dolgoznak. Bár a felújítás, korszerűsítés következtében a dolgozóknak sok kellemetlenséggel jár a kivitelezői munka. Úgy számítják, hogy 1975—76-ra fejezik be a dombóvári fűtőház teljes rekonstrukcióját. A tervek szerint erre kétszáz millió forintot költenek, de máris biztosra vehető, hogy a tervezett költséget jelentősen túllépik —éppen a „menet közben” jelentkező igények, egyéb korszerű létesítmények beépítése révén.- Pj reskedelme és vendéglátóipara részére. Igen örvendetes, hogy a földművesszövetkezetek, illetve fogyasztási szövetkezetek kereteiben kiképzett szakemberek túlnyomó többsége meg is maradt a munkahelyén. 1966-ban a felmérés szerint például 73 százalékuk maradt.., Az utóbbi években a korszerűsített szakemberképzési program szerint nagyobb teher nehezedik a fogyasztási szövetkezetekre, ha felvesznek egy tanulót. Mégis vállalják azt is, mert hiszen mindenképpen szükség van az utánpótlásra, másrészt pedig a nagyobb teher tulajdonképpen azt jelenti, hogy jobb a képzés, felkészültebb lesz a fiatal végzős. Minden szövetkezet saját maga intézi a saját keretei közt a felvételi, képzési ügyeket. Természetesen arra törekszenek, hogy a szövetkeze100 forinttal emelkedtek a bérek. Dolgozóink többsége kétezer forintnál többet keres. Ezért a pénzért nemcsak tisztítják, hanem ellenőrzik, javítják is a kéményeket, elvégzik a füstnyomás-próbát. — Nemsokára beköszönt az ősz, több lesz a kéményseprők dolga. A kevés emberrel hogyan győzik a munkát? — Igaz, hogy jelenleg két körzetben — Faddon és Bo- gyiszlón — nincs szakember, de azért az itteni kéményeket is kitisztítjuk. Bizonyos időközönként a vállalat mikrobu. szávai egy egész brigád utazik a két községbe és egy-két nap alatt elvégzik, amit kell. Ha pedig sürgős esetről van szó, a tanácson keresztül éljut hozzánk a bejelentés, és segítünk a bajon. Nem kell sokáig várni a háziasszonyoknak. — Tehát a kéményseprő mégis csak szerencsét hoz, ha bekopogtat egy-egy lakásba, vagy falusi portára? — Igen, de nem a puszta jelenlétével, hanem szorgalmas és vem éppen könnyű munkájával. GYURICZA MIHÁLY Jó másfél évtizeddel ezelőtt, Tamási—Szekszard között az autóbuszon két utazótáskás, esőköpenyes férfi tárgyalt a termelőszövetkezetekről. Öltözetük, „felszerelésük” szerint valamiféle vállalati szerződéskötők lehettek. — Ha még soha nem jártam egy faluban, akkor is egyből odatalálok a téeszbe... Csak végigmegyek az utcán és azt nézem, melyik udvarban a legnagyobb a felfordulás. A szavak akkor a valóságot fedték. A külsőségekre egyáltalán nem adtak jóformán sehol. Az istállók körül szanaszét álltak a kocsik, esöß időben az egyetlen alkalmatos lábbeli a gumicsizma volt. Nem volt sokkal különb a helyzet a kialakulóban levő majorokban sem. Az épületek között kocsisok, traktorosok tetszés szerint közlekedtek, trágyával, szalmával, táti tagok gyermekei közül minél több tanulja ki a szövetkezetek részére szükséges szakmákat. Ez irányelv a felvételeknél, de ez nem jelenthet elvtelenséget. önmagában azért, mert valaki szövetkezeti- tag gyermeke, nyilván nem vehetnek fel senkit sem kereskedelmi vagy vendéglátóipari tanulónak. Ez érthető is. Ä kiindulópont mindenképpen a rátermettség, a tudás. Viszont túljelentkezés esetén — márpedig rendszerint túljelentkezés van — az azonos képességűeknél már döntő lehet, hogy valaki szövetkezeti tag gyermeke-e, vagy nem. A rendszeres képzés ellenére is csak megközelítően tudnak lépést tartani az igényekkel. Az összkép mindenesetre lényegesen megváltozott az utóbbi években, annál is inkább, mert időközben rendszeresen foglalkoztak a felnőtt, de nem szakképzett dolgozók szakmai oktatásával is. Több mint 1500 felnőtt a munkája mellett szerezte meg a keL lő szakképesítést Ma már ott tart a szövetkezeti kereskedelem és vendéglátóipar Tolna megyében, hogy a dolgozók 80—90 százaléka szakképzett ugyanakkor 10 évvel ezelőtt még 50 százalékuk sem volt az. Nagyon szembetűnő változás ez! Ma már többnyire csak a kültelki vagy más kisebb egységekben találhatók szakképzetlen alkalmazottak. Viszont nincs is sok remény arra, hogy ezeken a helyeken lényegesen megváltozzék az arány, mert e státuszok betöltésénél eléggé kényszer- helyzetben vannak a szövetkezetek. Az utóbbi években az érettségizett fiatalok közül is mind többen jelentkeznek a szövetkezeti kereskedelembe és vendéglátóiparba. ök természetesen rövidebb idő alatt szerezhetik meg a szakmai bizonyítványt, de meglehetősen problémás a képzésük, mert nem mindig akad annyi, hogy külön tancsoportot lehetne belőlük szervezni. B. F. Szakember-utánpótlás „Kéményseprőt látok, szerencsét találok’’ karmánnyal, a gépek találomra otthagyva, hónapokon keresztül ápolatlanul. Ugyancsak meglepődnénk most, ha valaki kiszámítaná, hány forintot emésztet fel ez a nagyvonalúság. Igaz, amikor nyár elején az elnök legfőbb gondja az volt, hogy lesz-e az aratóknak szalonna, pálinka, már ném jutott idő körülnézni; ' van-e seprű az istálló, az óí környékének összetakarításá- hoz, kasza a gyom levágásához. Közben múltak az évek, változtak az emberek, megváltozott a tsz-majorok képe is. Nagyon sok helyen imponáló az a rend, a tisztaság, amely a külső szemlélőt fogadja, ahol minden gépnek megvan a helye, szinte katonás rendben, ahol az épületek között nem gyom, hanem gyep díszük és virág. Szinte jóleső érzés egy ilyen gazdaságot szemlélni; lám, úgy adnak a tisztaságra, a szépre, mint otthon, a saját portán. És milyen bosszantó, hogy még mindig van ellenpélda. Ahol még rendetlenség van; több éves szalmaösvények az épületek körül, és a major kerítésén belül vállig érő gyomtenger. De annyiféle változatban, hogy a névtábla mellé ki lehetne tenni: „A ... Termelőszövetkezet Gaztenyésztési Bemutató Kertje”; Nehéz elképzelni, hogy az ilyen festői összevisszaság nem szúr szemet senkinek; se a diplomás vezetőnek, se a beosztott gyalogmunkásnak. Avagy, el lehet képzelni azt, hogy a mezőgazdász figyelmezteti a szőlőben, vagy a paradicsomban kapáló asz- szonyt, ha elhagy egy szál gazt, mondván „ne tegye a ződre a feketét”. Arra már oda se neki, hogy a major körül több holdon termeli a „szükséges gyommag-mennyi- séget” ? A tsz-majorok tisztaságáról beszélgetvén, a közelmúltban mondotta az egyik járási pártmunkás: — Valamikor a faluban a porta árulta el, ki a legszegényebb, a leggyámoltalanabb ember. Ez áll olykor-olykor a termelőszövetkezetekre iß. A mi járásunkban is van ilyen „gazos” szövetkezet. Állandóan anyagi gondokkal küszködik. — No de egy gazdaságnak arra sincs pénze, hogy két- három alkalommal körülforogjon egy traktoros és lekaszálja a gazt? — Nem is pénz kérdése mindig, hogy milyen egy tsz- major környezete. Azon múlik, hogy a vezetők mennyire igényesek. A gyomot nemcsak a kukorica, a paradicsom közül kell irtani, hanem a kerítésen belül is. Dehát, ezeket a dolgokat ott, helyben kellene felismerni... BI. Népújság 1971. augusztus 28.
