Tolna Megyei Népújság, 1971. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-27 / 201. szám
íööfonH’ A II. Országos Ifjú Gárda találkozóról 1971. augusztus 17—21. Ez a dátum sokat jelent annak a hatszáz fiatalnak az életében, aki Kecskeméten részt vett a II. Országos Ifjú Gárda találkozón. Ezen a találkozón tizenkilenc megye huszonhárom szakasza mérte össze erejét, tudását. Pest megye négy szakasszal vett részt. Már az első napon sok olyan gárdista akadt, akit a I. országos találkozóról ismertünk. A mi szakaszunkat az egyik főiskola kollégiumában helyezték el. Másnap került sor az ünnepélyes megnyitóra Ezen részt vett Kutika Károly vezérőrnagy, az Országos Ifjú Gárda Tanács elnöke, a párt és a néphadsereg vezetői. A megjelenteket Térbe Dezső, a Bács-Kiskun megyei KISZ-bizottság első titkára üdvözöte, a megnyitó beszédet pedig dr. Gombár József, a KISZ KB titkára mondotta. Ezen a napon került sor az alaki bemutatóra, a menetdal- és a lóversenyre. Ezen a napon mindannyian megállapítottuk, hogy jó volt aiz egyhetes ifjúgárdista tábor Domboriban, ahol felkészültünk a versenyre. A táborozás után még két hétig Szek- szárdon is készültünk. Persze, a többi megye ifjúgárdistái sem tétlenkedtek. Ez már Ezek a rejtélyes betűk nem valami titkosírás kulcsjelei, hanem a Mosonmagyaróvárott megrendezett 5. Országos Diák Honismereti Tábor rövidítése. Százhúsz lány és fiú tizenkét szakcsoportban gyűjtötte, illetve dolgozta fel Szigetköz múltját, jelenét. Augusztus elején dr. Ortu- tay Gyula, a neves néprajz- kutató látogatott meg bennünket. Az Agrártudományi Egyetem parkjában, mint „kotlóst a csibék” körülültük, s kérdéseket tettünk fel neki. így például megtudtuk a néprajz- gyűjtés módszerének öt pontját: 1. a néprajzgyűjtő tisztelje akit kérdez; 2. az igazi gyűjtő pszichológus és jóbarát, 3. a barátságtalan fogadtatástól ne ijedjünk meg; 4. ismerni kell a tárgyat, a tárgyról szóló szakirodalmat; 5. jól kérdezzünk. A beszélgetés, s az ezt követő ebéd után a professzorral együtt Kisbodakra látogattunk. Ősi aratási hagyomány tanúi lehettünk. Táborunknak íróvendégei is Voltak: Simon Lajos József Attila-díjas és Hárs Ernő költő-műfordító. Mindketten Mosonmagyaróvári születésűek. A költőiméi maradva, egy szomorú jubileumot ünnepeltünk Abdán, negyedszázada múlt annak, hogy ideiglenes győri sírhelyéről kihantolták Radnóti Miklós holttestét. Abda határa fájdalmas esemény színhelye volt a háború utolsó napjaiban. Fasiszta hóhérok itt oltották ki a megkínzott foglyok életét a Rábca bokrokkal, fákkal szegélyezett árterében. A költő is az abdai áldozatok között volt. A tábor rendezősége három kirándulást is szervezett. Az első Lébény—Fertőd—Sopron, ezt a Győr—Pannonhalma, majd a Dunasziget—Lipót— Hédervári út követte. Útvonalainkon érintettük még Nagy- cenket, ahol felkerestük a Széchenyiek sírhelyét. Az utolsó kirándulásról nem mindjárt a táborunkba, hanem ekkor is kiderült, de a végeredmény kihirdetésekor még- inkább mutatkozott. A harmadik napon a polgári védelmi, a politikai és a járőrversenyt bonyolították le. E versenyben a mi csapatunk bár nem ért él helyezést, mégis elmondhatjuk, hogy de- rekas munkát végzett. Nem ismertük Kecskemétet. Sajnos, mint kiderült, a kecskemétiek sem eléggé. Hogy ne maradjunk le a versenyben, a kecskemétiektől érdeklődtünk. Egy járókelőtől megkérdeztük például, hogy az előttünk lévő kollégium mikor és milyen stílusban épült. 0 sem tudta. Sajnos az időnk rövid volt és így annak ellenére, hogy a nógrádiak akaratlanul is segítettek, mégis vékony eredménnyel tértünk visssza. Augusztus 20-án Budapestre mentünk. Részt vettünk a Parlament előtt a tisztavatáson. Felejthetetlen élmény volt. A kudarcok ellenére nem keseredtünk el. Mi is azt mondtuk, amit az olimpián szokás: nem a győzelem, a részvétel a fontos. Jó hangulatunk átragadt a többiekre is. A baranyaiak mondták is: „Ha nem lennének a tolnaiak, nem is lenne hangulat a buszban”. az Agrártudományi Egyetem kollégiumába mentünk. Kisbodak művelődési házában azok a szakcsoportok — népzenei, szellemi néphagyományokat gyűjtők — számoltak be munkájuk eredményéről. akik itt „dolgoztak”. Majd a falu fiataljaival közös szalonnasütésen és táncon vettünk részt. Végül ne feledkezzünk el a krónikások munkájáról. Ok voltak azok, akik minden eseményt két tábori újságba sűrítettek. Még arra is volt idejük, hogy Gáldonyi Béla, a Kisalföld ,,'kulturosának” vezetésével Halászi falu 1970. évi krónikáját megírják. Müller Erzsébet Paks Vak Bottyán gimnázium Az 1971. augusztus 17-i számban Galeri helyett ifjúsági klub címmel megjelent cikkhez szeretnék hozzászólni. Azt hiszem, minden társadalmi munkánál idővel jelentkezik az a probléma, hogy nem megy a munka, egyre kevesebb a hasznosan eltöltött idő száma. Ez a Tanácsköztársaság téri fiatalok munkájánál is jelentkezett... Bármilyen nagy is a cél, de pillanatnyilag még homályos. Hogy miért, az is érthető. Több mint-60 órát, azaz egy hónapot igénylő kubikosmunka után kapunk egy helyiséget. Ahhoz, hogy abból egy minden igényt kielégítő klub- helyiség legyen, szintén körülbelül 60 órát igénylő munkára van szükség. Távoli a cél, de a munkakedv mégis újra fellendült. Minek köszönhető ez? Két olyan dolognak, ami hihetetlen ösztönzőerőt képvisel. Ez nem anyagi, vagy más hasonló forrás, hanem egy újságcikk és egy képeslap. (Lehet, hogy nevetségesnek tűnik az, hogy két viszonylag csekélységnek tűnő dolog ösztönző). A záróünnepélyen ismertették az eredményeket. A szakaszversenyt a Szabolcs-Szat- már megyeiek nyerték, akik jutalmul négy és félnapos csehszlovákiai utazáson vesznek részt. A polgári védelmi vetélkedő első helyét a baranyaiak szerezték meg, a városismereti verseny győztesei pedig a nógrádiak lettek. Mi nem szerepeltünk az első helyezettek között. Pedig mi is megtettünk mindent. Hiába, ők jobbak voltak. Mi csak azzal vigasztalhattuk magunkat: tavaly a tizenkilencedik helyen végzett a megye, most a tizennyolcadikon. Reméljük, hogy nem kell tizennyolc évet várni arra, hogy egyszer mi is elsők legyünk. Szépek, emlékezetesek voltak ezek a napok. Nagy barátságok szövődtek. Szekszár- dig zengett a busz a daltól. Itthon, a Garay téren nagy kört alakítottunk és dallal búcsúztunk a baranyaiaktól. Viszontlátásra jövőre, a III. országos találkozón, amelyre mi is jobban felkészülünk és reméljük, jobb eredménnyel térünk majd haza. Szalai Kornélia Szekszárd Járható az egyenes út Balatonföldvdron az Express nemzetközi üdülőtelepén min- den este szól a beat a táncolni vágyó külföldi és magyar fiataloknak. Sokan szórakoznak ott esténként. Nagy részük hivatalosan a tábor lakója, mások ..kerítés bér leltei” járnak oda táncolni. Ez utóbbiak azért másznak át a kerítésen nap, nap után, mert a szigorú portán csak az Express-igazolvány- nyal rendelkezők juthatnak be. Teljesen érthető ez a szigorú ellenőrzés. Történt egyszer, hogy egy fiú, aki szintén itt szeretett volna szórakozni, megkereste az igazgatóságot, név szerint Bálint Gyula igazgatóhelyettes. Elmondta az őt fogadó vezetőnek, hogy ha arra mód van, adjanak neki egy belépőt, mivel Balatonföldváron ez a fiatalok zsebének és igényeinek leginkább megfelelő hely. Személy- azonosságának feltárásával minden felelősséget vállal önmagáért. Hiszi, hogy van lehetőség becsületes úton is bekerülni a kerítésen túlra. Megkapta a belépőtI Ügy látszik, az egyenes út a leg egyenesebb. Azon lehet leghamarabb a kiskapuhoz jutni. A megyei újságban megjelent cikk után érezhetővé vált a fiatalok között az a hangulat és vélemény, hogy nemcsak a zajongást, a késő esti kimaradást veszik észre, hanem azt is, hogy városunk fejlődése ér. dekében hasznos társadalmi munkát végzünk. A cikk megjelenése után kaptunk egy képeslapot, melynek feladója nem más, mint Vidóczi László vb- elnök, aki megkért bennünket a Tanácsköztársaság téri társadalmi munkára. Vidóczi elvtárs szívélyes üdvözletét küldte és jó munkát kívánt a fiataloknak. Hihetetlenül jólesett ez a figyelmesség. Nem is gondoltuk volna, hogy a város ügyes-bajos gondjai között ilyen figyelmet szentel a munkánknak. Jelenleg újra teljes lendülettel folynak a munkák, és bármilyen hihetetlen, ez egy újságcikknek és egy képeslapnak köszönhető. Az 1971. augusztus 17-i újságcikket és a képeslapot a klub alapító leveléhez fogjuk csatolni. Gyimesl György Dombóvár 5. O.D. H. T. Németh Tamás Pécs Teljes lendülettel Köszönjük yadászvendégeinket Ma nyitja kapuit Budapesten az első vadászati világkiállítás. Az ember és a természet kapcsolata — ez a kiállítás központi gondolata, és ennél találóbbat nemigen lehetett volna találni. Az ember szerves része a természetnek, de az emberré válás hosszú folyamatát az jelentette, hogy az ember megpróbált föléje kerekedni, mindinkább uralkodni rajta. A gondolkodó ember mindinkább a természet urává válik, de ez nem elszakadást jelent tőle, hanem nagyonis szerves kapcsolatot, mert hiszen az ember egyúttal a természetből él, létezik. Ez így volt tegnap is, így van ma is, így lesz holnap is. Az ember és a természet legközvetlenebb kapcsolata a történelmi ködbe vesző régmúlttól napjainkig éppen a vadászaton keresztül nyilvánult és nyilvánul meg. Az ősember számára ez jelentette a megélhetés mindennapi forrását. A vadászat szerepe, jelentősége természetesen sokat módosult a földművelés kialakulásával, a civilizációk létrejöttével párhuzamosan, de háttérbe szorulásáról mindmáig nem beszélhetünk. Igaz, a vadászat szerepe napjainkban sokkal korlátozottabb a mindennapi megélhetés szempontjából, mint a tovatűnt évezredekben volt, de előtérbe került annak sport- és népjóléti szerepe. Nem véletlen, hogy világszerte hatalmas tömeg hódol a vadászat szenvedélyének, az állami törvények sorával védik a technika térhódításával párhuzamosan pusztuló vadállományt, és mindenütt megannyi intézmény segíti, szervezi az ésszerű vadászatot, vadgazdálkodást. Sokan vallják, hogy az ember a saját maga készítette technika áldozatává válik: agyonhajszolja önmagát, és hogy mégse váljék annak áldozatává, tudatosan kell törekednie a természettel való közvetlen kapcsolatra. A természet regenerálja idegzetét, megsokszorozza a nagyratörő Ember erejét. És e kapcsolatnak az egyik legáltalánosabb módja éppen a vadászat, amely szenvedélynek milliók és milliók hódolnak a világ minden táján. E gondolatok jegyében köszöntjük a hazánkba és megyénk' be látogató vadászvendégeket. B. F.
