Tolna Megyei Népújság, 1971. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-26 / 200. szám
Nagyközség a vásárvonalon : Duna földvár * í. Ott, ahol eltérő jellegű és termelési struktúrájú tájegységek egymással találkoznak, más ősidők óta kialakult a termények cseréjének térképre ugyan nem fektetett, de azért mégis valós mezsgyéje, a vásárvonal. Hegyvidék és Alföld, Alföld és Dunántúl közt egyként húzódik ilyen, utóbbi esetben a legtermészetesebb módon, hiszen a Duna az. A Duna egyik fontos, az itteni emberi kultúra kezdetei óta létező, jól védhető átkelőhelyén alakult ki megyénk legészakibb nagyközsége, Du- naföldvár, Balázs. Czobor, Csordás, Faragó, Ferenczi, Filep, Gál, Kelemen, Kis, Kun, Mészáros, Molnár, Nagy, Nemes, Révész, Simon, Szakács Szántó, Szőke, Tamási, Varga, Vas. Ezek a nevek szerepelnek a tanácsháza falán elhelyezett emléktáblán, melyről a rávésett felirat azt hirdeti, hogy: „állította jobbágyőseinek emlékére Dunaföldvár tanácsa és tanuló- ifjúsága 1957-ben”. A felsorolt nevű családok azok, melyekről hitelt érdemlő módon 'ki lehetett deríteni, hogy túlélték a török időket és 1686-ban községük maradványai közt érte őket az akkori felszabadulás. Maradókaik — a Filepek kivételével — máig a faluban élnek. Ha nagyon bőkezűen családonkénti ötös létszámmal számolunk, Dunaföldvár akkori Jélekszáma alig haladhatta meg a százat. A legmagasabb lélekszámot (12 720) jelző adatunk 1880-ből származik. Az első világháború után a lakosság száma tizenkettőezer, a legutóbbi népszámláláskor tizenegyezer alá süllyedt, utóbbi időpontban 10 343 volt. Azóta, lassan bár. de emelkedik. Nem egy napilap munkatársainak feladata, hogy visz- sza próbáljanak szállni a legtávolabbi múltba. Megteszik ezt majd a községi tanács megbízásából most készülő monográfia szerzői, akik már jó ideje folytatnak levéltári kutatásokat és munkájuk előreláthatólag még két esztendeig eltart. Mi a nagyközség elképzelt jövőjével óhajtunk foglalkozni úgy, ahogyan azt a helyi vezetők megálmodtak. Se az „elképzelés”, se a „megálmodás” szónak nincs lekicsinylő szándéka. Dunaföldvár ötéves, vagy éppen a még távolabbi, húszéves terve még nem törvény, hanem az, amit a szó eredeti értelme magában rejt: terv, elképzelés. Ami természetesen egyáltalán nem azt jelenti, mintha megalapozatlan lenne. Nem vagyunk légvárakat építő emberek, — mondotta Jendrolovits Ferenc tanácselnök. 1944. december 3-án, amikor hosszú hetekig tartó harc és sok szovjet katona élete árán felszabadult Dunaföld- vár, mindenesetre optimista álomnak is sok lett volna elképzelni azt, ami azóta a faluban megvalósult. A fel- szabadulás előtt Dunaföldvár jómódú község volt, melyet gazdálkodók, kisiparosok, kereskedők (vásárvonal!), hiatá- szak laktak, önálló emberek és nagyon is önálló egyéniségek, ami máig jellemző a dunaföldváriakra, e tulajdonság túlnyomórészt jó és néhány kevésbé dicsérendő ösz- szetevőivel együtt. A tizennyolcezer holdas határból mindössze ezer hold volt köz- alapítványi birtok és ötszáz a községé. (Ezek felosztását egy kertészeti középiskolát frissen végzett fiatalember, a mai tanácselnök irányította.) Ipari üzemnek a kicsi és egészségtelen kenderfeldolgozó számított és a malom. Idézzünk egy, a felszabadulás napjait tárgyaló, összefoglalóból: „A felszabadulást megelőző napokban a vezető helyeket elhagyta mindenki. A német katonai parancsnokság is elhagyta ‘községünket. Ezt követően egy borongós őszi hajnalon, hatalmas robbanásra ébredt a lakosság. A németek felrobbantották akkori büszkeségünket. a Duraa-hidat. A híd pusztulását sokan megkönnyezték. Ekkor döbbentünk rá, hogy elszabadult a rombolás istene. A németek felrobbantottak minden vasúti aluljárót”. Nehéz felsorolni, hogy mi minden épült, jött létre azóta a faluban. Olyannyira az, hogy még az itt született, egész életüket itt töltött helyiek is akadoznak ilyenkor, elismerve annak lehetőségét, hogy valami kimaradt. Rendszertelenül tehát és a teljesség igénye nélkül: Nyolctantermes iskola. Gimnázium a régi ferences kolostorban. Áruház. Gyermekorvosi rendelő. Sportpálya. Öregek napközije. MHSZ-szák- ház. Fedett fürdő. Teljesen átalakult a kenderfeldolgozó. A községben rangos faipar és gumiipar kapott otthont. A családi házak sora, a 6-os út mellett egy egész új lakótelep. A legutóbbi négy évre tervezett kisiakásé'pítési szintet két esztendő alatt elérték. Mostanában évente ötven családi ház épül. Létrejöttek a termelőszövetkezetek. 1946. március 16-án megalakult a mai áfész őse. a Dunaföldvári Földművesszövetkezet. 1956-ban innen indult! az évek során már az egész országot behálózott takarékszövetkezeti mozgalom. Háromszorosára bővült a könyvtár, most alakítják át és bővítik a régi Egyenlőségi- kör helyén megteremtett művelődési házat. Végül, de természetesen nem utolsó sorban, a községet ismét bekapcsolta az Alföld felől és felé áramló forgalomba az újjáépített Duna-híd. Az ilyesfajta — bár hézagos — felsorolásoknak, ezt jól tudjuk, van azonban egy hátulütőjük. Aki a felszabadulás előtt, vagy annak idején érett ember volt, az a tényeket úgyis tudja és kedve szerint kiegészítheti. Aki később vált azzá, annak ami van, az természetes, a „mi volt, mi lett”, „honnan jöttünk, meddig jutottunk” listák nem érdeklik, untatják. Olvasóink jelentős része azonban nem ismeri ezt a szép Duna-parti nagyközséget, elsősorban számukra akartuk érzékeltetni a fejlődés tényeit. Még adatszerű ismeretek birtokában is természetesen mások azonban az időnként ide látogató, vagy az autóbusz-átszállás szünetében rövid sétára vállalkozó benyomásai, és ismét más, ahogyan a községbeliek sajátszű- kebb hazájukról vélekednek. Ismét csak a teljesség igénye nélkül; hiszen tízezer és egynéhányszáz lakosra kiterjedő közvélemény-kutatást nem végezhettünk; azt igyekeztünk tudakolni, hogyan vélekednek Dunaföldvár jelenlegi helyzetéről és jövő kilátásairól a leg- illetékesebbek, maguk a dunaföldvári ak? (Folytatjuk) ORDAS IVAN FölépüÍ-e az önkiszolgáló étterem Szekszárdion ? Jelenleg erre a Kérdésre lehetetlen igennel, vagy nemmel válaszolni. Legfeljebb azt. mondhatjuk: talán. Szükség lenne rá? Feltétlenül. Ugyanis a megyeszékhelyen részben még napjainkban is megoldatlan a közétkeztetés. A vállalatok, üzemek dolgozóinak egy része a nem üzemélelmezési célokat szolgáló vendéglőkben, éttermekben ebédel, mások pedig az üzemi konyhák főztjét eszik. Ez az állapot tarthatatlan. Egyrészt azért, mert az üzemi konyhák többsége közegészségügyi szempontból erősen kifogásolható, másrészt azért, mert az éttermek túlzsúfoltak, kiszorult belőlük az „igazi” vendég. A Tolna megyei Vendéglátóipari Vállalat egy napi háromezer adagos önkiszolgáló étterem felépítésével kívánja a problémát megoldani. A beruházáshoz természetesen elég nagy összeg, mintegy itzenhétmiliió forint szükséges. Ennyi pénzt a vállalat egyetlen létesítménybe — bármilyen jelentős is az — nem fektethet be. Mi legyen hát a megoldás? Erről kérdeztük Halász István igazgatót. — Mi biztosítjuk az összeg egy részét, körülbelül hatmillió forintot, valószínűleg a Belkereskedelmi Minisztérium is hozzájárul négymillióval, a városi tanács pedig kétmilliót ad. A hiányzó ötmilliót a vállalatoknak, intézményeknek kellene biztosítani, hiszen elsősorban az ő érdekük, hogy dolgozóik olcsó és megfelelő minőségű ebédhez jussanak, kulturáltabb körülmények között étkezhessenek. Sajnos eddig csak néhány vállalat, intézmény jelentette be igényét, és vállalta, hogy jelentősebb összeggel segíti az étterem létrehozását. Sok helyen nem szívesen nyúlnak a kasszába. Mi is felhívtunk telefonon néhány üzemet, ktsz-t. Íme az eredmény: a Moziüzemi Vállalat támogatja az építést, mivel jelenleg is gondot okoz a dolgozók étkeztetése. Szívesen befizetik az egy főre jutó 1500—2000 forintot. Hasonló a helyzet a Tolna megyei N épből tnái is. A Gabonafelvásárló Vállalat jobbnak látja, ha a TOLNAKER-rel közösen létrehoznak egy üzemi konyhát Az Építőipari Ktsz pénzhiányra panaszkodik. Inkább saját ebédlőt épít Fentiekből kitűnik tehát, hogy elég eltérőek az elképzelések. Végezetül lássuk mi a városi tanács véleménye: Császár József tanácselnök: — Sajnos a városban nincs önálló vállalat amely biztosítaná az üzemi étkeztetést. Mi örömmel támogatjuk az étterem felépítését, hiszen azon túl, hogy megoldódna egy szociális probléma, a vendéglátás színvonala is emelkedne. Az Arany János utcában már ki is jelöltük az új létesítmény helyét. Rendelkezésre bocsájtjuk a telket, vállaljuk a közművesítést. Az érdekelteket még egyszer összehívjuk egy megbeszélésre. Reméljük sikerül biztosítani az eddig még hiányzó összeget. Pillanatnyilag ez a helyzet. Abban megegyeznek a vélemények, hogy szükség van az új étteremre, csak éppen a beruházási összeg egy része hiányzik. A város intézményein, vállalatain múlik, hogy megoldódik-e ez az elsősorban szociális probléma. Gyuricza Mihály ©silt® J@g|Bc®e9«csEk A francia Riviérán is nagy a hőség. Erről tanúskodikez a Port Grimaud-i kép is. A tengerparton hasölő bájos leány jégkockákkal védekezik a tűző napsugarak ellen. CAFP fotó — MTI—KS)
