Tolna Megyei Népújság, 1971. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-03 / 181. szám
Duna menti fiatalok találkozója 1971. Vasárnap reggel zeneszóra ébredt a vendéglátó Paks, hogy híven a korábbi évek hagyományához, helyet adjon a Duna menti fiatalok találkozója záró eseményeinek. A béke és barátság jelszavának jegyében közel ötezer fiatal érkezett a külsőségeiben és tártalmában egyaránt demonstratív „randevúra”, a hét Duna menti megyéből és a fővárosból, hogy részt vegyenek a KISZ VIII. kongresszusát köszöntő eseménysor záró napjának ifjúsági nagygyűlésén, és az ezt megelőző és követő gazdag programban. A zászlódíszbe öltözött folyópartot és az ünnepélyességet sugárzó utcákat valósággal elözönlötte a fiatalság, az autóbuszokkal, teherautókkal érkezők közül számosán köszönthették egymást régi ismerősökként. Csak megyénk községeiből közel ötven gépjármű érkeztt meg jóval 9 óra előtt Paksra. . Pontban 9-kor kezdődött a paksi járás néptáncegyütteseinek fölvonulásával a délelőtti program. Az együttesek előtt az országos hírnévnek és közkedveltségnek örvendező Pécsi Üttörő Fúvószenekar haladt. A felvonulás után rövid műsorral szórakoztatták, az együttesek a Duna-parton felállított szabadtéri színpad mind népesebb közönségét 10 óráig, az ifjúsági nagygyűlés kezdetéig. Nem sokkal tíz előtt taps köszöntötte a. DlVSZ-induló hangjaira bevonuló budapesti ifiket és a véli':': érkezeit szu- dáni, iraki, paiesztinai fiata- -lokat. * A nagygyűlés elnöksége tíz- fror -ípglalta el helyét a Dunaparti szabadtéri színpadon. Az elnökségben köszönthettük dr. Gyugyi Jánost, a megyei tanács elnökhelyettesét, Szabó Gézát, a KISZ Tolna megyei Bizottságának első titkárát, a KISZ KB több munkatársát, Dániel Mária képviselőt, Paks állami, párt- és társadalmi éleiének számos vezetőjét, továbbá Hamid Abdel , Hazizt, a DÍVSZ fSzudáni és Noiomi Chesmant, a DÍVSZ amerikai képviselőjét. A. nagygyűlés előadója Du- gár Árpád, a KISZ KB munkatársa, bevezető szavaiban üdvözölte á Duna menti fiatalok találkozójának résztvevőit és a vendéglátó Paksot. Négy évre visszatekintő hagyomány.—r. mondotta — érdekes, színes és politikai tartalmában • gazdag találkozóra hívni az ifjúságot a béke, a barátság,- a- szolidaritás nevében. A jelenlegi nemzetközi helyset — hazai tennivalóink számbavétele mellett —. kötelezővé teszi számunkra azt is, hogy figyelmeztessük egymást, újra és újea a vádlottak padjára ültessük; leleplezzük a függetlenség és szabadság legádázabb ellenségét, az ■ amerikai imperializmust! Dugár Árpád' az elkövetkezőkben besá’élt a Távol- és Közel-Kelet helyzetéről, azokról a véres eseményekről, amelyek ezékben a napokban Szudán felé fordították a világ haladó közvéleményét. Később arról. szólott, hogy milyen feladatok várnak ifjúsági mozgalmunkra a KISZ VIII. kongresszusát megelőző hónapokban, a felkészülés most soron következő második szakaszában. Beszélt az előadó a KISZ KB kongresszusi leveléről és annak kezdődő vitájáról; utalt a felnőttek társadalmának se- gtőkészségére - és befejezésül eredményes munkát, sok sikert kívánt a fiataloknak a kongresszusi felkészülés munkájában. Ezután Hamid Abdel Haziz lépett a mikrofonhoz, hogy a DÍVSZ és a szudáni fiatalok nevében a legmelegebb barátsággal köszöntse a nagygyűlés résztvevőit, majd drámai tömörséggel ismertette a legfrissebb szudáni eseményeket. A harcokban edzett szudáni munkásosztály a legvéresebb terror hatására sem adja fel megkezdett küzdelmét, amíg ki nem vívja a szudáni nép szabadságát — mondotta. — Eszméinket, törekvéseinket Nimeri képtelen elpusztítani. A néptömegek, a kommunisták, az élcsapat harcosai mellett állnak és készek harcolni az önkény, a zsarnokság uralma ellen a végső szabadság kivívásáig! A nagygyűlés résztvevői ezután tiltakozó táviratot intéztek Nimeri elnökhöz. Ma már ismeretes, hogy a szudáni terror feje a nemzetközi méretű tiltakozást „beavatkozás”-ként próbálja elhárítani. Eredménytelenül. A béke és barátság eszméje mellett tüntető ifjúsági nagygyűlés után ismét benépesültek a szabadtéri színpadok. A Dunán látványos vízi parádé kezdődött, az úttörő zenészek nagy sikerű hangversenyt adtak és a paksi járási ifjúsági házban baráti eszmecserére jöttek össze a hazánkban tanuló szudáni, iraki, jordániai diákok a hét Duna menti megye delegációinak tagjaival. E tanácskozás minden megnyilvánulása a népek közötti szolidaritás eszméjét hirdetve, vádolva és elítélve a világ népeinek függetlenségét, szabadságát, békéjét veszélyeztető imperializmust. A néhány órás ebédszünetet követően kulturális és sport- programmal folytatódott a Duna menti fiatalok találkozója, amit a kora esti órákban a Duna menti megyék amatőr tánczenekarainak bemutató műsora, s végül pompás tűzijáték zárt.