Tolna Megyei Népújság, 1971. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-19 / 195. szám

Amiről beszelnek, amiben tenni kell Gondolatok a törzsgárda hétköznapi megbecsüléséről | Ember és gép együttes erővel dolgozik Építik Ujdombóvár csapadékfőgyűjtő csatornáját. A 17 millió forint költséggel épülő csatornarendszer az Erkel Ferenc utcától a Kapósig fogja vezetni a csapadékot. Foto: Gottvald. ' SzfefcDÁN: MUCSI PÉNTEKEN: LÄPAFÖ „Szolgáltaié járat”— menetrend szerint Egy ember is el tud rontani •egy helyes, sokak által köve- . tett törekvést, ha engedik, ha . tűrik. Van még ellentét a ki­nyilatkoztatások és a minden­napok cselekedetei között. De . ne korlátozódjék a munka- . helyükhöz hűséges, élenjáró dolgozók elismerése az ünne- . pekre, ne fejeződjék be azzal minden, hogy dicsérő szavak kíséretében átnyújtják a törzs­gárdának kijáró jelvényt és némi pénzt. Semmissé vál­hatnak a mégoly igaz szívből mondott, a valóságot tükröző szavak is. ha vele ellentétben bürokratikus eljárást, nemtö- , rődömséget tanúsítanak azok iránt, akik bebizonyították, hogy rájuk jóban, rosszban . mindig számíthatnak. Nem véletlen, hogy több üzem párttaggyűlésén mosta- nában éppen a kommunista kollektívában érett meg a fellé- pésre nógató felismerés, és . éppen a párttaggyűlés plénu- mán sürgetik a tettekben is megmutatkozó, érezhető, kéz­zel fogható elismerést. „Adja­nak a véleményükre. Érezzék, hogy ők itt számottevő em­berek” — fogalmazták meg az útmutatást, illetőleg megszab­ták a szakvezetők teendőit. A vadászati világkiállítás rendezői gondoltak arra, hogy a látogatók tízezrei lesznek majd kíváncsiak a kiállítás látnivalóin túl a magyar va­dászat „kulisszatitkaira”, te­hát arra, hogy hol és milyen körülmények között él a híres hazai trófeás vadállomány és miképpen éri el a magyar vad- gazdálkodás világraszóló sike­reit. Az IBUSZ — a vadgazda­ságok segítségével — a világ- kiállítás idején minden érdek­lődő számára lehetővé teszi, hogy meglátogassa azokat a zárt vadászterületeket és ter­mészetvédelmi rezervátumokat, amelyek különben a vadállo­mány háborítatlan fejlődése érdekében a látogatók elől egész évben „zárva” vannak. Egyebek között a mátrai erdő­be indítanak egy-egynapos autóbusz-kirándulást. A ven­dégek megtekinthetik a pará- di méntelepet, a gyöngyösi helytörténeti és vadászati mú­zeumot, s a mátrai erdőség bebarangolása után megismer­Olvastak a jelekből és a jó, s rossz tapasztalatokból kiindul­va tették le a voksot. A visszájára fordult „gon­doskodást” panaszolta a minap az egyik szekszárdi üzemben dolgozó szocialista brigádtag. Másfél évtized alatt első al­kalommal kért vállalati üdü­lőbe egy családos beutalót, ki­rukkolt vele. Először előzéke­nyek voltak vele, válasszon, hova szeretnének menni. Még választhat is ? Amikor aztán a család a Duna-kanyar mellett döntött, néhány nap elteltével kapott egy felszólítást. „Adjam be írásban, hogy mivel indo­kolom, miért kérem a beutalót. Szívenütött. Tizenöt év alatt egyetlen egyszer beneveznék és akkor még külön is meg kell indokolnom. Kimarad­tunk, így az idén ismét itthon töltjük a szabadságunkat. Tu­dom, hogy nem dől össze a világ, de velem ne gyakorol­janak kegyet! Ez volt az első és utolsó, hogy én kértem va­lamit” — fűzte hozzá a fris­siben levont, indulatában kis­sé el is sietett konklúziót. A beutalót különben olyannak juttatták, aki ottani három­éves munkaviszonya alatt ez­úttal éppen harmadszorra ré­szesült a kedvezményes üdü­kedhetnek a helyi vadgazda­sággal is. Autóbuszokat indíta­nak a Duna-kanyar parkerdei­be, ahol a látogatók közelről is szemügyre vehetik a vadá­szati felszereléseket és tanul­mányozhatják azokat a mód­szereket, amelyekkel óvják az erdők élővilágát. A tatai va­daskertbe hetente négyízben indítanak majd autóbuszokat; Itt igazi élmény vár a vendé­gekre: az állami gazdaság Re­meteség pusztai területén sza­badtéri élővad-bemutatóra ke­rül sor, a veszprémi állatkert­ben vadászmadár-bemutatókat rendeznek. Egy másik prog­ram: a vendégek Siófokról kelnek útra és felkeresik a ro- polyi vadászterületet, valamint a gyulaji zárt vadászvidéket, ahonnan egyebek között a vi­lágrekorder dámlapát „szár­mazik”. A Tolna megyei Ide­genforgalmi Hivatal naponta szervez kirándulásokat a ge- menci mocsárerdő világhírű vadászterületére. lésben. Vitathatatlan a mél­tánytalanság, nem kétséges, hogy a lélektelenség okkal sértette önérzetét. Becsületére váljék, hogy a formaságokhoz ragaszkodó, rideg hivatalnok­szellem nem rendítette meg hűségében. Szinte fél életünket töltjük a munkahelyünkön, s az otta­ni mikroklíma jó. vagy rossz volta fokozza, vagy csökkenti a munkakedvet. A formasá­gok kedvéért a lényeget fel­áldozó lélektelenség még az erős köteléket s lazítja, szét is szakíthatja. Gyakori eredő­je a csökkenés ellenére még mindig nem jelentéktelen ki­lépéseknek, hogy a sok kicsi, felgyülemlik, s megszületik a válságból kiútnak tetsző, több­nyire nehéz elhatározás. Ta­lán aranyszabálynak kellene tekinteni, hogy a szakmájában elismerést kivívott, évtizedek óta becsülettel helytálló törzs- gárdatag munkahelyétől törté­nő megválására jobban oda kellene figyelni. Méginkább kö­telező megtenni az összefüg­gések vizsgálatát, ha a távo­zás ismétlődik, jelenséggé vá­lik körükben, öreg hiba volt, hogy a megyeszékhelyen a 24 esztendőn át ilyesfajta munka­helyi múltat szerzett szakem­bernek gondolkodás nélkül, könnyedén kiadták az általa jószerint még nem is látott munkakönyvét, és anélkül tet­ték, hogy megkérdezték volna; elhatározását mi váltotta ki. Tudták .pedig azt, hogy sehol nem kecsegtették több fize­téssel, vagy úgynevezett nagy állással, az ő esetében mun­kaerő-csábításról szó sem volt. Hiányzott az erő ahhoz, hogy szembenézzenek önmagukkal? A közel negyedszázados, egy munkahelyen eltöltött munka- viszonyát megszakító, 'jó szak­embernek távozása után az lett az első, keserűségében fogant tette, hogy odaadta a törzs- gárdajelvényt a tőle koráb­ban hasztalan kunyeráló jel­vénygyűjtő kaniasz fiúnak. Majdhogynem csalhatatlanul tudják a munkahelyi kollek­tívák, ki mit ér, kik azok, akik valóban rászolgáltak, méltóak arra, hogy „adjanak vélemé­nyükre”. Felismerik és elisme­rik a szerényen, hivalkodás nélkül helytálló, feltétlen meg­bízható munkatársakat, ök azok — és sokan vannak a hozzájuk hasonlók —, akik nem követelnek különös jo­gokat, akik mindig azt teszik a munkában, amit egy lelki- ismeietes, munkahelyéhez erő­sen kötődő embernek tennie kell. Legyen teljesebb és harmo­nikusabb az összhang az ün­nepi hangvétel és a hétközna­A falusi lakosság is mind többet költ elektromos háztar­tási gépek beszerzésére. Ezek a gépek, nagyon sok jó tulaj­donsággal rendelkeznek, s ezek mellett egy rosszal is: gyak­ran meghibásodnak. A gépek javítását városokban úgy ahogy sikerült már megfelelő mér­tékben elintézni: a GELKA- hálózat, a kisipari termelőszö­vetkezetek, a tanácsi vállala­tok műhelyei éppen úgy fogad­ják a készülékeket, mint a magánkisiparosok. A javítási idő sem túlságosan nagy: át­lagosan három naptól két hé­tig terjed. Falun azonban rosszabb a helyzet. Másfél-kétezer lakosú községben „nem tud megélni” egy rádió- és tv-javító kisipa­ros, ktsz sem tud műhelyt lé­tesíteni. Egy rádió-tv szerelő szerszám-műszer készlete több mint ötvenezer forintba kerül. Azonkívül a megfelelő anyag- ellátást sem lehet kis műhely részére biztosítani. A közpon­ti műhelyek szervezése bevált módszer, a gyakorlat ezt iga­zolja. A központi műhelybe szállítják a rossz készülékeket, mert itt kellő műszer-szerszám ellátás, azonkívül anyag is rendelkezésre áll. A dombóvári járásban több alkalommal szóba került ta­nácsi- és pártfórumokon a fa­lusi lakosság ellátásának, szol­gáltatási színvonalának növe­lése.. Elsősorban az elektromos háztartási gépek javítása kí­vánt új rendszert, a lakosság e területen szenvedett hiányt. A Dombcalor Szövetkezet vállal­kozott arra, hogy korszerű ja­vítóüzemet épít, megfelelő szakembereket vesz fel, és el­végzi a járás területén au elekt­romos háztartási gépek javítá­sát. Szervezkedni is kellett: az előzetes számítások azt bizo­nyították, hogy legjobb- volna begyűjtőhelyeket létesíteni. így aztán a községekben működő áfész-üzletek lettek a „munka- vállalók”, ide gyűjtötték be a készülékeket, és a ktsz menet­rend szerint küldte gépkocsis szerelőit a községekbe. Minden hét szerdáján Kócsola—Szaíccs —Nak—Lápafő útvonalon köz­lekedtetik a begyűjtő gépko­csit. A felvevő helyeken a sze­relő megvizsgálja a gépet, l>a kis munkával a hiba elhárít­ható, azonnal megjavítja, ha nagyobb, bonyolultabb a mun­ka, akkor beszállítják a köz­ponti műhelybe. Pénteken Döbrököz—Sütvény puszta— Kurd—Csibrák—Duzs—Mucsi az útvonal. Egy hét múlva is­mét a fenti útvonalon közleke­dik a jármű, de akkor már kijavított készülékkel. A lakosság megszokta, meg­szerette már a szolgáltatás e formáját. Megbízható a köz­ponti műhely munkája, menet­rend szerint közlekedik a ' be­gyűjtő kocsi. — Pj — MÜKÖVES­MUNKÁT ÉS ' SÍRKŐKÉSZlTÉST rövid határidőre vállalunk. „Szakály. Testvérek” Építőipari Ktsz, Szekszárd, Rákóczi u. 15. ■' (201) pi tettek között... SOMI BEN.IAMINNÉ Műtrágj ázzál» a földet az őszi búza vetése előtt, a kurdi Vj Élet Tsz-ben. ^ ^ ^ Összeállították a vadászati világkiállítás vidéki programját

Next

/
Thumbnails
Contents