Tolna Megyei Népújság, 1971. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-17 / 193. szám

12.

A kaszinóban ült és von Vormannra várt. Mást nem tehetett, várt. Jeanne távozása után elment a törzsre, ahol megtudta, hogy Elért ezredes közvetlenül beszélgetésük után elhajtott, és valószínűleg csak reggel tér vissza. Sajnos, nem sikerült kiszednie a zsémbelő írnok zupás őrmesterből, hogy elutazása előtt beszélt-e von Vormahn hadnaggyal. Ez természetesen egyébként sem jelentene valami sokat, hiszen Vormann bárhol a városban is találkozhatott Elérttel, sőt, maga az ezredes is ellátogathatott von Vormann irodájába. Lehet, hogy együtt utaztak? Mert a sovány, monoklis hadnaggyal sehol sem sikerült Klossnak összeszaladnia, bár órákig rótta a Saint Gilles utcáit és benézett úgyszólván minden kávéházba, minden étterembe. Az egyetlen hely, ahova még eljöhet, a kaszinó- Már a harmadik konyakját is megitta, minden kortynál érezte az idegen tárgyat a szájában: Jeanne távozása után különleges ragasztóval az ínyéhez erősítette a piciny üvegkapszulát, amely a legvégső esetben még megmentője lehet.

Az ajtóban von Vormann jelent meg. Végre! Kloss megkönnyebbülésfélét érzett. Erik megállt a küszöbön és körülnézett, mintha valakit keresne, s amikor meglátta Klosst, megindult irányába.

— Bort iszol, vagy egy pohárka konyakot? — kérdezte KlOSS;

— Természetesen konyakot — mondta, s közben a márványlapon álló három üres pohárra pillantott. — Nem tét- lenkedel! Látom, arra is rájöttél. hogy az itteni bor csapnivaló. Én harapnék is valamit. Te már vacsoráztál?

— Igen — hazudta Kloss. — Unalmas egy odú ez. Nem tudod, Saint Gilles-ben hol lehet jól szórakozni?

— Az a szórakozás nívójától függ — felelte Vormann. — Lehet biliárdozni, tudod, szívesen állok rendelkezésedre. De úgy gondolom, előbb beszélnünk kellene.

— Miről? — csodálkozott Kloss.

— Ügy vélem, illenék befejeznünk megkezdett beszélgetésünket.

A Nemzetközi Szemle új száma több tanulmányt közöl a szocialista világ és a nemzetközi munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. A Szovjetunió és a tudományos-technikai forradalom, a „Bulgáriai változások részletes ismertetése” mellett érdeklődésre tarthat számot dr. Hidasi Gábor cikke „Kína gazdasága a 70-es évek elején” címmel. A szerző a gazdasági tények és számok elemzése alapján ad képet arról, hogyan áll most a kínai ipar, mezőgazdaság, és mi jellemzi Kína kereskedelmét. Külön cikkek foglalkoznak a kínai— japán és a kínai—jugoszláv viszonnyal. A folyóirat teljes terjedelmében közli az SZKP és a Francia Kommunista Párt közös nyilatkozatát, amely korunk számos elvi jelentőségű problémájában foglal állást. A napi- és hetilapoknál jóval ‘ .... ----—- — Bocsáss meg, de egyáltalán nem emlékszem, miről beszélgettünk, talán a biliárdozásról.

— Ide figyelj, Hans — sötétedett el Vormann arca —, nem tartozom azok közé az emberek közé, akik szeretnek élce- lődni. Sőt, az igazat megvallva, nincs is humorérzékem. Azt hiszem, ma reggel éppen eleget mondtunk egymásnak.

:— Miről beszélsz?

— A Place Pigalleról, ahol a legjobb gesztenye kapható.

— Aha, tudom már. — Kloss játszotta az eszmélőt. — Reggel is holmi gesztenyéről ga- gyarásztál — mondta, s mosolygott hozzá.

— Rossz taktikát választottál — Vormann lassan szürcsölgette a konyakot. — Ma reggel hibátlanul megadtad a jelszóra a jelhangot. Ügy vélem, nagyon érdekelné Elért ezredest a tény, hogy végre akadt valaki, aki Ismeri ezt a jelszót.

— Ma már te is ittál? — mondta pimaszul. Érezte, hogy teljesen ura önmagának. Von Vormann szavaiból kitűnt, hogy még nem jelentette az esetet Elértnek, tehát minden még nem veszett el.

— Értem. — Vormann újra lenyelt egy kortyocska italt. — Ne tarts teljesen hülyének, Kloss. Valaki már figyelmeztetett, ugye? — Nem várt sem helyeslésre, sem cáfolásra. A jelszót csak mi ketten tudtuk, Elért és én. Kihallgattunk egy embert, aki helyetted nekem mondta. Világos, amit mondok?

— Mondjuk.

— Már hetek óta vártam arra a valakire, aki tudja a jelhangot. Megjöttél, Kloss. Elképzelheted, hogy Elért nem hisz a puszta szónak, bizonyítékok nélkül. — Kiitta a maradék konyakot is. — Tegyük fel, igazad van, de ha nem hinne is, a karrierednek lőttek.

— Ezek szerint nem jelentetted Elértnek?

— Mit gondolsz, miért nem? Én ráérek. Még van egy kis időnk, Hans. Egy kevéske — vagyis nem annyi, hogy neked nem kellene sietned.

— Mivel?

— Tételezzük fel, hogy nincs kedvem jelenteni Elértnek. Tételezzük fel, hogy nincs kedvem akadályokat gördíteni

részletesebben, a rádióban közölt részleteknél is sokkal széles körűbb válogatásban ismerteti Vértes Éva és P. Szabó József a Pentagon nyilvánosságra került titkos dokumentumait, s ennek kiegészítéseként, ugyancsak teljes terjedelmében megtaláljuk e számban a 7 pontos vietnami békejavaslat szövegét.

Két időszerű eseményt elemez Garai Róbert és dr. Marton Imre írása: az előbbi a jelenlegi indonéziai helyzetről fest körképet, s a most lezajlott választást ismerteti, az utóbbi a szerző saját helyszíni tapasztalatai és több éves afrikai tartózkodásának élményanyagára támaszkodva — Algéria olajcsatáját és az algériai egyetemi oktatási reformot mutatja be „Kit szolgáljanak Algéria természeti és szellemi kincsei?’’ —• címmel.

utadba. Talán — Erik von Vormann halkabban folytatta

— talán nem hiszek a hitierek, az elertek és a többi szedett- vedett népség birodalmának győzelmében, az is lehet, hogy kész volnék együttműködni veled, ellenük:

— Persze, nem ingyen, mi Vormann?

— Von Vormann, ha leszel szíves. Kinek dolgozol?! Remélem, megérted, hogy ha hajlandó volnék együttműködni az angolszászokkal, egészen másként festene az ügy, mint abban az esetben, ha a bolsevikok lennének a megbízóid.

— De hiszen szövetségesek

— mondta Kloss. Még mindig nem tudta megérteni, mire akar kilyukadni von Vormann.

— Phű! — buggyant ki a másik ajkán — egyelőre még szövetségesek. Tehát, először, szeretném tudni, kinek dolgozol, másodszor, itt helyben kivel működöl együtt; harmadszor pedig... — elhallgatott — a harmadik pontra azonnal rátérek.

— Úgy viselkedet, mintha tegnap kezdtél volna el dolgozni az Abwehrben. Feltételezed, hogy bármit is mondok?

— Nincs más megoldásod.

— Esetleg találok.

— Megszöknél, hagynál mindent a csudába? Nem olyan embernek látszol, aki megáll a félúton. Meg különben is, a megbízóid nem nagyon örülnének, ha éppen most hallgatnál el, most, amikor éppen a legnagyobb szükség lehet rád. Az invázió hónapok, esetleg csak hetek kérdése.

— Látod, magad adtad meg a választ saját kérdésedre. Biztos vagy benne, hogy az angoloknak dolgozom.

— Ki másnak dolgozhatnál?

— mosolyodon el. Konyakot töltött. — Térjünk rá akkor a harmadik pontra, kedves barátom. Insterburgi családi birtokunk némi beruházást igényel. Németországnak is érdeke, hogy a von Vormannok birtoka jól működjék. Tízezer dollárra van szükségem. Egyelőre. Nevezzük ezt az összeget az első részletnek.

— Egyszerűbben fogalmazva: zsarolsz!?

— Csúnya sző, Hans. A von Vormannok sosem szennyeznék kezüket holmi zsarolással. Ez .. honorárium. Te sem dolgozol ingyen! Úgy hiszem, én is érek annyit, mint te! Adok egy hetet, nem, mondjuk, tíz napot. Ennyi idő alatt megszerezheted a pénzt S akkor majd elbeszélgetünk a továbbiakról.

(Folytatjuk)

Lakosság részére:

VÍZVEZETÉK- és

VILLANYSZERELÉSI

MUNKÁT,

PARKETTA,

MOZAIK és METLACHI PADLÓBURKOLÁST, CSEMPE

FALBURKOLÁST, SZOBAFESTÉST és MÁZOLÁST, PARKETTACSISZOLÁST és -LAKKOZÁST rövid batáridőre vállalunk.

„Szakály Testvérek” Építőipari Ktsz Szekszárd,

Rákóczi u. 15.

(198)

Megjelent a Nemzetközi Szemle augusztusi

száma

Korunk gyermekideálja és nevelésünk gyakorlata

Sokszor elmondjuk, s már- már közhelynek számít, hogy korunk és társadalmunk egyik legfőbb jellemzője a gyermekközpontúság, a gyerekek szeretete. S valóban: mind a szülök, mind az állami szervek sok-sok figyelmet szentelnek gyermekeinkre. Ami pedig a marxizmus klasszikusai és a pedagógia kiválóságai által megrajzolt gyermekideált illeti: igazán elégedettek lehetünk, oly színes egyéniségeket ígérnek. Ám, ha a mai iskolai és otthoni nevelési gyakorlatot nézzük, nem lehetünk eny- nyire elégedettek. Az elmélet és a gyakorlat, a cél és a pillanatnyi helyzet között olyan széles szakadék tátong, hogy időnként örülhetünk, ha a gyerekek nem fogadnak mindig szót, s nem lesznek olyanok, mint amilyenekké egyes szülők és nevelők formálni szeretnék őket.

Itt van például minden nevelés egyik legsarkalatosabb pontja, az életkori sajátosságok figyelembevétele. Any- ny it beszélünk róla, hogy már-már magunk is elhisz- szük, hogy építünk rá nevelési gyakorlatunkban. A valóságban azonban nagyon is felnőttes követelményeket állítunk gyermekeink elé. Érdemes lenne például megvizsgálni egyszer, hogy iskoláink és a családok kiket tartanak jó és rossz gyerekeknek, s egyáltalán mit tekintenek vétségnek, hibának. Ha a megkövetelt iskolai „rendet” és az ellenőrzőket nézzük, bizony elég sötét a kép. Mert mit követelnek a gyerekektől az iskolában? Az órákon azt, hogy figyeljenek, ne mozogjanak, ne beszélgessenek, csak akkor szólaljanak meg, ha a tanár kérdezi őket. És a szünetekben? Azt, hogy csendben beszélgetve sétáljanak az iskolafolyosón (mert sok helyütt még az udvarra sem mehetnek le), esetleg olvasgassák a következő óra anyagát, ne futká- rozzanak, sőt a tízóraijukat is csak az arra kijelölt szünetben fogyasszák el. S ha mindezt nem tartják be, üzenetet küldenek az ellenőrzőben a szülőknek. Ezért az ellenőrzői bejegyzések többsége ilyen jellegű: meglökte padtársát, beszélgetett óra közben, szaladgált 'a folyosón, kiabált az udvaron stb.

Bizony a gyerek számára komor az ilyen iskola. Pedig a feszes rendet megkövetelő nevelők szentül hiszik, hogy jót csinálnak. Am a túlzott szigorral és a görcsös renddel éppen visszájára fordul minden, hiszen ilyen körülmények között nem érzik jól magukat a gyerekek az iskolában, s ezzel éppen a pedagógus munkáját nehezítik — mégpedig a tanítás-tanulás folyamatában is.

Az elevenséget nem szabad összetéveszteni a rosszasággal. Röviden: a gyereket tartsák gyereknek, olyannak, aki még — éppen életkoránál fogva — nem hibátlan. Mindezzel nem akarom persze azt sugallni, hogy egyik napról a másikra hirtelen változtassunk a dolgokon, mert ebből káosz is lehet. De azt igenis ki kell mondani, hogy az iskola otthonosabbá tétele nem csupán a függönyös tanteremablakot jelenti, hanem azt is, hogy játékosabb és szabadabb, illetve felszabadultabb legyen a légkör, mert csak így lehet igazán megszerettetni a a gyerekkel a komoly tanulás színhelyét, az iskolát.

S hogy más oldalról i* megközelítsük a kórunk gyermekideálja és a nevelési gyakorlat közti mai ellentmondásokat, szólnunk kell az olyan, joggal megkívánt tulajdonságok kialakításáról is, mint amilyen az önálló-1 ság, a problémalátás és prob-*.: lémamegoldás, vagy a közös-f ségi érzés. A gyerekek ön—-2 állóságát sajnos gyakran ar—f ra korlátozzuk, hogy „önál-fy lóan” oldják meg házi fel-i 8 adataikat, de arra, hogy ön—X állóan döntsenek, vagy ön-fí állóan véleményt mondjanakm — különösen az általános kolások — alig van lehető- s ségük. Döntenek helyettük a.| nevelők, vagy a szülők, mertfy nem adják meg nekik a jogot, hogy tévedjenek is. Állandóan „kézenfogva” vezetjük őket a „jó útra”, s net gondolunk arra, hogy a leg-1 maradandóbb tanulságokat magunk is a saját kárunkon"? szereztük. Véleményt sem f nagyon mondhatnak, hiszen* J a felnőtteknek készen van az okosságuk, a helyes áí-1 láspont kialakításához, mi- £ nek húznák az időt a gyerekek balgaságainak meghallgatásával. Ami pedig a kö-> zösségi érzés kialakítását il—\ leti: sok helyütt inkább csak , beszélnek róla, s nehezen tudják összeegyeztetni ezt a j feladatot a személyiség fej-*, lesztésével.

Súlyos dolgok ezek. Sokaiké tagadják is igazságukat. Híá—f ba, nem szeretünk olyan tükörbe nézni, amely nem mutat bennünket kedvező színben. S könnyebb a tükröt összetörni, mint az igazsággal szembenézni. Pedig ez lenne az egyetlen kiút mai helyzetünkből, hiszen a társadalmi élet gyors demokratizálódásakor az iskola sem zárkózhat el sokáig a friss szelek elöl. Ma még minden jószándék és változtatási készség ellenére iskoláink többségében a régi „porosz iskola” légköre uralkodik.

Tévedés azonban azt hinni, miszerint a mai családi nevelési gyakorlat jobb lenne az iskolainál. Gondoljunk csak arra, hogy a jó osztályzatokért folytatott szülői küzdelemben hányszor háttérbe szorul a gyerek, mint önálló egyéniség; hogy a tehetséget a szülők is milyen gyakran azonosítják a tanulási képességekkel, s milyen ritkán ismernek el más irányú rátermettséget; hogy a nevelést sokszor azonosítják a gyerek betörésével, a felnőttek akaratának kritikát- lan elfogadtatásával.

Kérdés: hogyan lehetne változtatni a mai nevelési gyakorlaton? A válasz nem könnyű. Egyelőre az is eredmény lenne, ha a szülök és a nevelők elgondolkoznának a dolgokon. Aki egy kicsit is őszinte önmagával szemben, az belátja, hogy rengeteg tennivaló van még azért, hogy a gyerekek gyerekek maradhassanak, s közben gyakorlóteret kapjanak azoknak a tulajdonságoknak a kialakításához, amelyeket holnap, mint felnőttektől, elvárunk tőlük. Ha ennek érdekében könnyebbé tesszük a gyerekek életét, könnyebb és hatékonyabb lesz a szülök és a nevelők munkája is.

TÓTH LÁSZLÓ

Népújság 4

1971. augusztus ÍZ,