Tolna Megyei Népújság, 1971. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-15 / 192. szám

y Fusz György (Szekszárdi Tóth József (Bonyhűd) A X. ifjúsági kápző~ művészeti iáborból Babits Agnes (Dunaföldvár) Tizedik alkalommal működött Tolna megyében ifjúsági művész­telep, s ez harmadik alkalommal volt országos jellegű. A negyven résztvevő között fele-fele arány­ban voltak festők és szobrászok. A korábbi évekhez mérten nem­csak a résztvevők száma szerint bővült a tábor. A művészeti élet is fejlődött. A szobrászok közül többen már nagyméretű kompozíciókat is ké­szítettek. Korábban leginkább agyaggal dolgoztak. Idén neme­sebb anyagokból, kőből és fából is formáztak. A festők korábban akvarelleket és guachet készítet­tek. Idén többen nyúltak az olaj­hoz. Az elmúlt években a műtermi munka során vázlatokat készítet­tek, s a végső formát ezek fel- használásával később, már ott­honi környezetben ki-ki egymaga alakította ki. Az idén, egy-egy motívumból kép, vagy szobor lett. Műalkotás. A telep lakói kész munkákkal térhettek haza. Ezek­kel mutatkoztak be Dunaföldvár közönségének. Sikerük volt. Az oldalon e kiállítás anyagá­ból mutatunk be néhányat. í! iicruesz Gabor _. , T ábori Anna (Ózd) Keltái £va (Budapesy .Molnár József (FaddJ

Next

/
Thumbnails
Contents