Tolna Megyei Népújság, 1971. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-15 / 192. szám
Korszerű társadalom línrupríinplr !enni a gyorsuló idő világában, a huszadik IsUl OLbl UIIGR század befejező harmadának értelmezésében külön-külön minden most élő kortársunk számára bonyolult, ellentmondásos, nem ritkán fájdalmas megújulásokra kényszerítő feladat. A hangsúlyt célszerű az iménti mondat állítmányába, a „feladat” szóra, helyezni; korunk jellegzetessége ugyanis, hogy a korszerűség nem cselekvéstől, változástól, tehát belső erőfeszítésektől megfosztott létforma, más szóval: ma már nem lehet úgy lépést tartani a világgal, hogy ne lépnénk egyénileg is együtt vele — tanulással, fejlődéssel, soksok energiával. A korszerűség tehát — továbbra is a személyiség nézőpontjából vizsgálva —, tevékenységet, mindegyre újabb energiákat feltételez, másfelől: még így is bonyolult elhatárolni a korszerűség felszíni, látszatjelenségeit annak tartalmi, lényegi vonásaitól. Vajon nem tapasztaljuk-e nap mint nap mennyi üres divatmotívum pótolja olykor az igazi korszerűséget? Ritka-e, hogy modernnek érezzük magatartásunkat csupán azért, mert a naprakész divatvonalnak hódoló ruhákban járunk, televíziót nézünk, a legújabb beat-zenét kedveljük és kagyíófotelt vásárolunk a jó öreg karosszék helyébe — egyszóval: hogy életünk felszíni hámrétegében, a környezet diktálta változásokkal lépést tartva a modernség illúziójának hódolunk? Tegyük hozzá — ezúttal a részletek, az árnyalatok vizsgálata nélkül —, hogy ettől még nagyon ósdiak, nagyon múltszázadiak is lehetünk: minit és maxit váltani, rock and rollt beatre cserélni az avult életforma ódon gondolkodás- módjának közegében is lehet. A felszín és a lényeg ellentmondásossága nemcsak a személyiség magatartásformáiban tűnik elő ilyen élesen, de ennél is hatványozottabban a társadalmi fejlődés megítélésében. Valóban: hol a mérce, amely eligazít nemzetek fejlődésívének, korszerűségük lépcsőfokának mérlegelésében? Hol a mérőműszer, amely a mi társadalmunk modernségi fokáról ad megbízható képet? Nos, megalapozottan állíthatjuk: van ilyen műszer, van skálarendszer, amelyről ez a fokozat jól leolvasható. Csakhogy — tegyük gyorsan hozzá —, ez a jelzőberendezés a személyiség ellentmondásosságánál is bonyolultabban működik, pontosabban: itt még zavaróbb lehet a látszat és a lényeg felcserélése. Értenünk kell hozzá, hogyan olvassuk le és fejtsük meg e jelzések tartalmi, lényegi jelentését. A ttlíÍ070l' vona^at rajzol a berendezés lassan mozgó grafi- illUuLul konpapírjára és ez a vonal — bár eredmény.- hegyekkel és visszaesés-völgyekkel tarkított —, tendenciájában egyértelmű és pontosan megfejthető. A történelmi fejlődés műszeréről van szó, s arról a tendenciáról, ahogyan az emberiség félreérthetetlen egyirányúsággal haladt és halad nemcsak a természet feletti uralom kiteljesedéséhez, de saját viszonyainak megismeréséhez és megváltoztatásához, ahhoz a világhoz, amelyben az ember immár nemcsak a vadállatok, a mennydörgés, vagy az atomenergia fenyegetésével néz szembe, hanem az elnyomás, a kizsákmányolás, az elember- telenítő társadalmi kapcsolatrendszer rémületével is. A dolgok és a viszonyok fenyegetése egyaránt mérséklődik, szelídül a fejlődésvonal előrehaladtával, amelyet a képletesen említett történelmi műszer rajzol az emberi história végtelen grafikontekercsére. S ha ebből a mélyebb, lényegibb, de az emberhez egyedül méltó nézőpontból vizsgáljuk a korszerűség fogalmát, nyilvánvaló, hogy napjainkban nincs és nem is lehet modernebb társadalom annál, mint amelyik, a fejlődésvonal mai végpontján helyezkedik el: a szocializmusnál. Ha a fogalmaknak, társadalmi állapotot tükröző értelmezéseknek van történelmi jelentésük, akkor a „korszerűség” egyetlen, igazi értelme a „szocializmus” szinonimája. Valóban: a világ, amelyben a dolgozó osztályok nemcsak termelik a javakat, de birtokolják is; a világ, amely megszünteti az ősnemzetségek, törzsek hajdani bomlásakor elkülönült uralkodó csoportok mai örököseinek uralmi és birtoklási kiváltságait, az egyetlen társadalom, amely a szó ezredéveket átfogó jelentésében valóban modern, korszerű. fj fp|c7Ín és a lényeg ellentmondása persze itt is, akárcsak H ICIOf.111 az egyéni, személyes modernség esetében, zavaró félreértésekhez vezethet. Ki tagadhatná például, hogy a modern^ életforma megannyi külső stílusjegye — a városok felhőkarcolós látképétől a színes televízióig, az autóözöntől a műanyagok térhódításáig — abban a szemközti világban, a kapitalista életformában ma még erőteljesebb a miénknél? Ki állíthatná, hogy pusztán a szocialista tulajdon- és hatalmi viszonyok automatikusan megteremtik a korszerűség napjainkban kétségkívül nélkülözhetetlen anyagi-technikai tényezőit is? Erről nincs, és azért nem is lehet szó, mert földhözragadt történelmietlen megközelítése lenne a korszerűség társadalmi értelmezésének, ha eltekintenénk a körülményektől, azoktól a feltételektől, amelyek közepette a szocializmus megszületik; ha nem számolnánk a felhalmozott javak lehetőségeivel és korlátáival, amelyekre alapozva a korszerűséget a gyakorlatban érvényesíthetjük. A történelmi valóság szövevényesebb, bonyolultabb — és fogalmai mindig csak feltételes^ módban fejezhetők ki, hiszen csak lehetőségeket, tendenciákat jelentenek. Valóban: a szocializmus még mozgásban levő, épülő, lehetőségeit most kutató és kibontakoztató társadalom, ami egyfelől semmit nem von le történelmi korszerűségéből, másrészt semmit nem pótol automatikusan, ha a cselekvés, az erőfeszítés, az építés oldaláról értelmezzük. S ez a lényeg, ez a legfontosabb, ha a szocializmust és a korszerűséget, mint testvérfogalmakat írjuk le. Kétségtelen, hogy az elmúlt évtizedekben — amelyek társadalmi rendszerünk kialakulásának kezdeti, tapasztalatgyűjtő időszakának tekinthetők —, a legfontosabb tananyag, amelyet elsajátítottunk, lényegében ez volt: megtanultuk, hogy a szocializmus lehetőségei nem cserélhetők fel az okos tevékenység nyomán kibontakozó valósággal, más szóval: hogy a szocialista társadalmi keretek, a termelőeszközök társadalmi tulajdona és a dolgozók hatalmi viszonyai önmaguktól, gépiesen aligha alakítják egyszersmind anyagi-technikai értelemben is korszerűvé világunkat. A lphptnCPfl amely immár rendelkezésünkre áll, nem cselüliülLdtiy kély — gondoljuk meg: arról a lehetőségről van szó, amelynek eléréséért szerte a kapitalista világban emberek milliói tüntetnek, sztrájkolnak, olykor meghalnak. Munkánktól, az átörökített ismeretek megújításának képességétől, a javakkal való hatékony gazdálkodástól, hatalmunk példát sugárzóan emberséges érvényesítésétől függ, hogy a történelmileg korszerű társadalmi idővel az anyagi-technikai korszerűség értelmében is a legmodernebb szintre emelkedjék. TÁBORI ANDRÁS A pálca minősége Tulajdonképpen minden segédanyag a maga területén nélkülözhetetlen. A csavarok, alátétek, bár fillérekbe kerülnek, mégis hiánya egy-egy több tízezer forintos gépet tesz használhatatlanná. Más segédanyag hiánya pedig a termelést állítja le. Mostanában sok a pánasz a hegesztőpálcák minőségére. A szekszárdi üzemek hegesztői a megmondhatói annak, hogy mennyi bosz- szúságot okoz a pálca hiánya — nem tudnak dolgozni, ebből következően keresetük igen kevés. Nem sokkal jobb a helyzet, ha az anyagbeszerzők hosszas futkosás után néhány mázsa hegesztőpálcát tudnak kézen-közün szerezni. A pálcák minősége csapnit a- lóan rossz. A legfigyelmesebb hegesztéskor is szinte elfolyik a pálca, vagy nem lehet vele ívet húzni. A Láng Gépgyár dombóvári gyárában szinte katasztrofálissá vált a helyzet a hegesztöpálcák minősége miatt. A napokban fejezték be több CK-típusú kazán hegesztését. Még nyomás alá sem helyezték a kazánokat, csupán vízzel töltötték fel, máris folyást, cse- pegést tapasztaltak. Nem is merték nagy nyomás alá heljezni a kész kazánokat. Újból kellett hegeszteni az: illesztéseknél, szinte mindenütt. Többet munkát jelentett ez esetben, és rengeteg bosszúságot. Egyébként is a hegesztőkapacitás minden üzemben kevés. Alig győzik a munkát a villany- és lánghegesztők. Egy munkát kétszer csinálni, luxus, felesleges és bosszantó. Mind a dombóvári üzem, mind a szekszárdi hegesztő- pálca-felhasználó üzemek anyagbeszerzői többször tettek már észrevételt a pálcák minőségére — mindhiába. Egyelőre azt a választ kapták, hogy örüljenek, hogy van pálca.. • Gyerekkoromból vissza- rémlik igazgató-tanítóm pálcája. Nem tudom, menynyire használna az most — no nem a hegesztőknél,' mint a munka fontos kelléke, hanem másutt, amire a mogyorófa pálcát általában használni szokták.- Pj Százszemélyes óvoda épül a 160 lakásos bérház mögötti részen. A közel négymillió forint költséggel épülő óvodát június közepén kezdték építeni és a tervek szerint az idén tető alatt lesz. Az épületet a városi tanács költségvetési üzeme építi, a segédmunkát a Garay-gimnázium és a kereskedelmi szakközépiskola tanulói vállalták, társadalmi munkában. Foto: Gottvald T
