Tolna Megyei Népújság, 1971. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-13 / 190. szám

Az utóbbi időben, úgy látszik, balszerencséje volt az utazással, mert az angolok megint valamelyik vasúti csomópontot bombáztak a vonalon, mert csak reggelre vergődött el Saint Gilles-be.

A parancsnokságon megtudta, hogy Elért ezredes elutazott és csak délben jön vissza. A csoda íolytán épségben maradt bőröndöt, amelyet az ócskavassá bombázott vonat alól húztak ki, az őrségen hagyta és elindult megtekinteni Saint Gilles-t.

Apró szemű eső szitált, az éles tengeri szél áthatolt a vékony köpenyposztón. Hűvösebb van, mint Lengyelországban — gondolta Kloss. Szeme megakadt a „Majestic” szálló címtábláján, amely alatt egy deszkalapon ez a felirat állt, ákombákom írással: „Tiszti kaszinó”. Bemegy, megmelegszik — gondolta.

A terem sarkában egy keszeg Leutnant, monoklival a szemén, mindenáron azon fáradozott, hogy egymagában rexezzék. Az össze-összekocca- nó golyók egyike-másika zajt csapva pottyant bele a szekrénybe. Kloss megitta a rettenetes kávét, fölhajtott egy pohárka konyakot, de még mindig érezte a csontig ható hideget.

Alaposan legyengülhettem — gondolta.

A biliárdasztalhoz lépett.

— Játsszunk egyet — javasolta.

A hadnagy szó nélkül átnyújtott neki egy dákót és a krétát.

Az első játszmát, amelyben Kloss csúfos vereséget szenvedett, mély hallgatásban játszották végig. A monoklis hadnagy szó nélkül és mosoly nélkül írta fel a táblára az eredményt, de Kloss revansot javasolt. Ezúttal a sovány Leut- nantnak ment valamivel roszszabbul a játék, de a végén

Klossnak ismét meg kellett hajolnia a nagyobb tudás előtt.

— Igyunk egyet — ajánlotta a győztes. — Von Vormann a nevem. Erik von Vormann.

— Nagyon örülök, Oberleutnant Hans Kloss. Megengedi von Vormann hadnagy úr, hogy én hívjam meg, mint vesztes!

— Először látom itt. főhadnagy úr — mondta Von Vormann, amikor leültek az öntöttvas lábakon nyugvó, márványlapos asztalkához.

— Ebben nincs semmi különös — felelte Kloss —, két órával ezelőtt érkeztem. Még a felettesemnél sem tudtam lejelen tíkezni.

— Tehát nemrég érkezett! — örvendezett von Vormann egészen őszintén. — Ha netán Elért ezredesnél szándékozik jelentkezni, akkor kollégák vagyunk. — És Kloss helyeslő bólintására hozzátette: — Kellemes tudni, hogy végre méltó biliárdpartnert kapok.

— Amint látja, nem vagyok valami nagy játékos, hisz vesztettem.

— Ezen nincs mit csodálkoznia, én nagyszerű játékos vagyok — mondta, s ajkát is biggyesztette hozzá. — Az unalom megölné az embert, ha nem volna itt ez a bútordarab. .. — mutatott a rex- asztalra. — Persze, marad még az alkohol. Honnan jött, főhadnagy úr? — tudakolta.

— A kórházból — közölte Kloss. — Wiesbadenből. — Mesélt von Vormann-nak a vonat bombázásáról, amellyel három héttel ezelőtt kellett

volna megérkeznie Saint Gil- les-be. Von Vormann sem maradt adósa, s viszonzásul beszámolt őrzőangyaláról, aki megparancsolta neki, hogy hagyja el a vonatot és menjen egy korsó sörre, bár ő, von Vormann, sosem kedvelte különösebben a sört.

— Akkor hát, lábadozó — állapította meg von Vormann. — Irigylem magát. Biztosan kapott szabadságot és alaposan kiszórakozta magát.

Minthogy Kloss nem helyesbített, Erik folytatta:

— Fogadni mernék, hogy Párizsban töltötte szabadságát. Nekünk, németeknek ez a város pokol és mennyország egyszerre.

— Egészen jól fogalmaz — mosolygott Kloss.

— Párizs. Párizs, édes Párizs. .. — sóhajtott fel von Vormann és Klosshoz hajolva önkénytelenül is halkabbra fogta szavát. — Párizsban a legjobb gesztenyét a Place Pigalle-on lehet kapni...

Kloss kővé meredt. Annyira váratlanul érte a kijelentés, hogy egy pillanatra még a lélegzete is elállt. Az egyszerűen lehetetlen — kergették egymást a gondolatok agyában, bogy a központnak két Ab- wehr-egyenruhás ügynöke működjék itt, Saint Gilles-ben, ebben az isten háta mögötti városkában. Másfelől viszont a jelszó elhangzott, s neki reagálnia kell. Most igazán világossá vált előtte, mit érezhetnek azok az emberek, akiket

5, Hans Kloss keres fel a meg^

beszélt jelszóval és nem tájékoztatták őket előre uniformisáról. Rettegést, elképedést? Lehet, de még sosem fordult elő, hogy valaki adós maradt volna a megfelelő válaszai. Kloss nem ringathatja magát abban a hitben, hogy ő a földalatti hadseregnek egyetlen, olyan tagja, aki Wehrmacht- tiszti egyenruhát visel. Rajta kívül mások is vannak! Von Vormann egyike lehet ezeknek!

A Leutnant levette monokliját és idegesen forgatta sovány ujjai közt. Klossnak az ajkát leste, akárha ítélethirdetésre várna. A habozás nem tarthatott tovább néhány másodpercnél.

— Zúzán na csak ősszel szereti — mondta Kloss nyugodtan, rá sem nézve von Vor- mannra. Akaratának teljes erejét latba vetette, hogy elnyomja belső remegését. Várt a jelszó harmadik tagjára.

— Űj szállítmányt kapsz — vágta rá nyomban von Vormann megkönnyebbülve és diadalittasan. — Helyben vagyunk, Kloss főhadnagy. Hans a keresztneved, nemde? — Feltette monokliját.

— Igen — mondta gépiesen; — Mi közölnivalód van?

(Folytatjuk)

Fekete szemüveges urak Linosa szigetén

Néhány hónap óta olasz és más nyugati lapok képei között fölbukkan egy-egy vidám társaság fotója: jó polgári öltözetű úriemberek ülnek egy telítetlen asztal mellett, amelyen néhány sörösüveg és néhány üdítő italos palac k látható. A férfiak általában sötét szemüveget viselnek; többnyire mosolyognak a fényképész lencséje előtt — de e mögött a mosoly mögött mélységes keserűség van. A fényképek az apró Linosa szigeten készültek; ez az olasz szárazföldtől és Szicíliától, valamint Észak-Afrikától körülbelül egyforma távolságra lévő aprócska földdarab csak a kéthetenként arra járó postagőzössel közelíthető meg, lakosainak száma eredetileg csak négyszáz és a többi között arról híres, hogy földjén még nem járt autó és a szigetecske nem ismeri a telefont sem. A négyszáz lakos mellé május végén tizenkilenc új szigetlakó társult. Nevük — a többi között Cí^logero, Zizzo, Sanfilippo, Di Maggio, Riccogono és Gambino — tulajdonképpen csak az olasz rendőrhatóságoknak mond valamit. Az urak ugyanis a maffia legveszedelmesebb emberei közé tartoznak és egy régebbi törvény segítségével sikerült őket kiiktatni az olasz félsziget és Szicília mindennapi életéből: Linosa szigetén jelöltek ki számukra kényszer-lakhelyet. Nem hagyhatják el a tengerövezte földecskét, nem írhatnak és kaphatnak levelet és kapcsolataik legkiemelkedőbbje az utóbbi időkben azoknak az újságíróknak a látogatása volt, akik fényképfelvételeket készítettek a forgalomból kivont maffia-tagokról.

A SCAGLIONE- GYILKOSSÁG

Nagyon hosszú töprengés, kísérletezés után ez a linosai kényszerlakhely-kijelölés volt az első valódi intézkedés Olaszországban a maffia ellen. Nem sokkal követte ez az intézkedés a nagyhírű — mondjuk inkább hírhedt — bűnszövetkezet utóbbi esztendőkben leglátványosabbnak tekintett bűncselekményét. Május 5-én, a délelőtti órákban „ismeretlen tettesek” meggyilkolták Pietro Scaglionet, Palermo ügyészét.

A Scaglionere irányított revolverlövések magyarázata az, hogy az ügyész — az országos Antimaffia Bizottság megbízásából — összegyűjtötte a szicíliai, mindenekelőtt a palermói maffiatagok elleni adatokat, mintegy kétezer ember személyi dossziéját és egy sor olyan tanúvallomást, amely bizonyítja, hogy a maffia tagjai szoros kapcsolatban álltak a szicíliai közigazgatás néhány — elsősorban kereszténydemokrata — vezetőjével. Ugyancsak Scaglione ügyész volt az, aki előbb letartóztatta, majd „gondatlanságból futni engedte” a maffia egyik már felderített irányítóját. Luciáno Lig- giót. (Ez a Luciano Liggio még 1948-ban hidegvérűen meggyilkolta Placido Rizotto szak- szervezeti titkárt; a bűncselekményre tanúk is voltak, Liggiót azonban tizenegy évvel ké'sőbb felmentették ...)

Néhány hónappal ezelőtt, amikor az olasz szenátusban szó esett az Antimaffia Bizottság tevékenységéről, az egyik képviselő keserűen jegyezte meg beszédében: „Ha a maffia egyszerű bűnszövetkezet lenne, egyszerű bűnüldözési harc lenne az ellene való küzdelem. jPe nem az! A maffia életforma, politikai és gazdasági hatalom. Mélyen benne gyökerezik Szicília életében.”

HOGY SZÜLETETT

A MAFFIA?

Való igaz, hogy a maffia, ha az utóbbi évtizedekben majdnem kizárólag csak a leggyalázatosabb bűncselekmény-sorozatokkal kapcsolatban esik róla szó, nem afféle egyszerű bűnszövetkezet. Még születése is más, mint hasonló szervezett bűnöző csoportoké. Hiszen a múlt század első évtizedében, amikor az első fegyveres maffiacsoportok megalakulnak, akkor azok még nem rablásra, gyilkosságokra, csempészésre, orgazdaságra, egyszóval közönséges bűncselekményekre szövetkeznek. Születésük is mélységesen politikai jellegű; hiszen a feudalizmus utóvédcsapataként jöttek a világra. Szicília 1812-ben kapott alkotmányt és akkor — legalább is a törvény betűi szerint — eltörölték, együtt a földesúri igazságszolgáltatással, a feudális rend sok-sok jogszabályát. A földesurak azonban ragaszkodtak „történelmi” jogaikhoz és, ahogy ők mondották „a rend és a föld javainak védelmére” a parasztok ellen fellépő fegyveres csoportokat szerveztek, így született a maffia — és valamivel több mint egy évszázad alatt a feudalizmus maradványai ellen küzdő paraszt- társulások elleni zsoldoscsapatból korunk egyik legveszedelmesebb és immár világrészeket áthálózó szörnyű bűnszövetkezetté lett.

A maffiáról ma már könyvtárnyi könyv beszél. Tudjuk jól, hogy a múlt század végén szervezett csempészkalandoktól, gondosan megtervezett rablásoktól minő út vezetett

például addig, amikor a fasizmus idején Mussolini közvetlen és jól fizetett megbízásából a fekete diktatúra politikai ellenfeleinek bérgyilkolását is vállalta a szervezet, vagy addig a szinte fantasztikus szerepig, amelyet az Amerikába vándorolt maffiatagok (az úgynevezett Cosa Nostra nevű szervezet vezetői és bérgyilkosai) las- san-lassan átvették egy sor úgynevezett „tiszteletre méltó iparág” vezetését és irányítását. Néhány esztendővel ezelőtt az Egyesült Államok és Olaszország rendőrhatóságai közösen állapították meg, hogy a két országban például a kártyabarlangok, játékklubok, titkos és féltitkos találkahelyek tulajdonosainak és irányítóinak legalább 70 százaléka Olaszországban, vagy az USÁ- ban élő maffiatag.

AZ ANTIMAFFIA

BIZOTTSÁG

ÉS EGY BETÖRÉS

De ezúttal nemcsak a közönséges bűnözőkre, kábítószercsempészekre, leánykereskedőkre, játékbarlang-tulajdonosokra igyekszik lecsapni például a Linosa szigetére való költöztetéssel a maffia hatalmát mindinkább felismerő olasz kormányhatalom. Lassan- lassan másfél évtizede, hogy folyik a harc a maffia törvényes üldözésének lehetőségéről. Még 1958-ban fogadtak el az olasz parlamentben egy törvényjavaslatot, amely előírta: meg kell alakítani az Antimaffia Bizottságot, hogy központilag irányíthassák a bűn- szövetkezet elleni küzdelmet. Pontosan négy évig tartott, amíg a törvényjavaslatban előírt szervezetet megalakították — azt a bizottságot, amelynek a törvény szövege szerint ez a feladata: „A bizottság a maffiának nevezett jelenség származásának és jellemvonásainak megvizsgálása után köteles javaslatokat tenni a fölszámoláshoz szükséges rendszabályokra és a jelenség okainak megszüntetésére.”

Gyakorlatilag tehát kilenc esztendeje működik az Antimaffia Bizottság és ez alatt a kilenc esztendő alatt nemcsak Scaglione ügyészt gyilkolták meg, hanem — meglehetősen pontatlan összefoglalás szerint — ezt az olasz lapok szedték össze — legalább negyven áldozata van a maffia elleni csatának. (Csak mint érdekességet kell megemlíteni, hogy 1969 karácsony délutánján, amikor a katolikus Olaszországban még a rendőrök is általában családi körben szórakoztak, egy azóta is eredménytelenül keresett csoport behatolt a Mon- tecitorio, az olasz parlament épületébe. Nem az egyébként nagy értékű képek és berendezési tárgyak érdekelték a karácsonyi betörőket — a társaság egyenesen egy bizottsági irattár anyagát keresté. Meg is találta az Antimaffia Bizottság sok ezer okmányból álló aktagyűjteményét és mindössze ezt vitte el a parlamenti szobából. Hét évvel az Antimaffia Bizottság munkájának kezdete után tehát az elvégzett munka Írásos eredményét egyetlen délután eltüntette a maffia.)

MEGÖLNEK

EGY ÚJSÁGÍRÓT

A maffiát terheli sok más bűncselekmény mellett egy

1970-es gaztett is. A múlt esztendő szeptemberében hazatelefonált a szerkesztőségből Mauro De Mauro, a palermói L’Ora munkatársa és megkérdezte feleségétől, vigyen-e valamit haza. Az asszony nemmel válaszolt; az újságíró azután hazaindult és lakása előtt elrabolták. Két vagy három férfi ugrott be a kocsijából éppen kiszállni akaró újságíró autójába, amely azután nagy sebességgel útnak indult. Az autót nem sokkal később sértetlen állapotban megtalálták — Maurót azonban soha többé nem látta senki.

Mauro De Mauro egyike volt azoknak az olasz újságíróknak, akik a legtöbbet tudtak — és írtak! — a maffia tevékenységéről. De nagyon sokan azt mondják, hogy itt a maffiának és egy másik nem kevéssé veszedelmes bűaszövetkegetaelt a

közös akciójáról van szó. Mauro ugyanis nemcsak a maffia kérdéseivel foglalkozott, hanem esztendők óta nyomozott Enrico Matteinek, az ENI elnökének, az olasz állami olajtársaság vezetőjének rejtélyes halála ügyében.

NEMCSAK A MAFFIA

A maffiatagok által elrabolt Mauro De Mauro állítólag nemcsak a palermói maffiavezetők bűnlajstromának birtokában volt már, hanem részben azt is tudta, hogy hová kerültek 1969 karácsonyán a római parlamentből elrabolt maffia-iratok, részben pedig esztendőkig tartó magánnyomozás után arra készült, hogy megírja Enrico Mattéi állítólagos „repülőszerencsétlenségének” igazi történetét.

És ha arra gondolunk, hogy Enrico Mattéit elsősorban a kereszténydemokrata képviselők támadták és az Antimaffia Bizottság megalakítása is éppen a kereszténydemokrata jobboldal egyes exponenseinek „túlzott alapossága” miatt húzódott olyan sokáig, a maffia politikai kapcsolatainak egyik, nem is lényegtelen összefüggését ismerhetjük fel.

Igaz, kereszténydemokrata vezetője volt többször Is az Antimaffia Bizottságnak, igaz, az ügyészek, nyomozók között nem egy tagja volt e párt baloldali gondolkodású csoportjának. Annyi azonban bizonyos, hogy a Linosába költöztetett maffiatagok most Szicília kereszténydemokrata képviselőinek egyikét kérték fel Paler- móban élő megbízottjuk útján, hogy „lépjen fel az őket ért jogtalanság ellen”. Egyébként a tizenkilenc Linosába költöztetett sötét szemüveges úriember közül tizenhárom ellen kábítószercsempészés, három ellen kerítés, három ellen pedig orgazdaság miatt esztendők óta eljárás folyik. Egyelőre eredménytelenül. Az urak aktáinak egy része ugyanis abban a több ládányi iratban volt, amelyet 1969 karácsonyán az azóta is keresett ügyes betörők elemeitek a római parlament egyik szobájából.

GÁRDOS MIKLÓS i