Tolna Megyei Népújság, 1971. július (21. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-06 / 157. szám

*

I

A szív és vektorai

— Ez itt az Origó .:: (Koordinátarendszerek kiindulópontja, meghatározója térben a pontnak, metszőpontja a tengelyeknek.)

Tj'gy orvos, az orvostudo- mányok doktora matematikai modellt szerkesztett. A főorvosi szoba fehér hangulatában, régi iskolám fekete táblája jut eszembe, iskolás magyarázata matematikatanáromnak. Algebraleckét kapok dr. Antalóczy Zoltántól a füredi szívkórházban.

— Először a modellen gondolkodtam. A harmadik elképzelésem megvalósítása a műszer. Először volt tehát a modell.

Nem. Először volt az orvos.

— Meséljen magáról, főorvos úr.

— Nem tudom, mi érdekli.

Dús fekete hajú, szemüveges.

Fiatal. Dossziét nyit ki maga előtt. Látom, újságkivágások, mintha abból „puskázná": mi érdekelheti az újságírókat.

— Negyvenhét éves vagyok. Tizenhárom éve Füreden dolgozom, előtte Budapesten, a II. számú Belgyógyászati Klinikán voltam. Huszonhárom éve kaptam meg a diplomámat. Kitüntetéssel. „Sub laurea Almáé Matris", aranygyűrűvel végeztem. Mi érdekli még?

(En is „puskáztam”• Tudom: dr. Antalóczy Zoltán kandidátus 1969. óta, 1966-ban a htew York-i Tudományos Akadémia tagjai közé választotta.)

— Hogyan lett orvos?

— Orvos akartam lenni.

Várnám a folytatást, de

nincs. Pillanatnyi csend, mert az ismeretlenről nehéz kérdezni, s mert a főorvos szinte haragszik vendégére: nem akar, vagy nem szeret dicsekedni. Egy tétova mozdulat.

— Talán a műszer .. 1

Azért jöttem. Annak idején a Magyar Távirati Iroda röppentette a világba a hírt, tette ismertté hazai szakmai körökön túl is a Triaxicar diómé- ter-t, dr. Antalóczy Zoltán, dr. Solti Ernő és Horváth Kálmán új szívműködésvizsgáló berendezését, szabadalmát.

Csodákat mesélnek a berendezésről. A gyógypark padjain hallottam először:

— Holnap TCM-mel is megvizsgálnak — furcsán büszkélkednek néha a betegek.

— Csoda? — kérdezi vállrándítással a főorvos. — A matematika csodája, talán. Ha a logika, az egzakt tudományok csodát jelentenek.

— Matematika?

— Az. Várjon, megmagyarázom. Ez itt az Origó...

0

n orvos, kus?

vagy matemati_Orvos vagyok. De valamit,

a

miben hittem, meg akartam

valósítani. Ezért tanulmányoztam a matematikát, algebrát.

Az egyetemi szint fölötti vektor-algebrát, modellezést.

— Kellett ahhoz, amit akartam.

A Triaxicardiometer a szív vektoros működését vizsgáló berendezés.

— Képzeljen el egy térbeli koordinátarendszert, melynek Origója a szív. A tengelyek mghatározta vektorok kölcsönös kapcsolata, a mért értékek közötti összefüggések információt adnak az orvosnak. Ezek egy részét számításokkal meg lehetett kapni, hosszas számításokkal. A mi berendezésünkhöz komputert kapcsoltunk, mely ezredmásodpercek alatt elvégzi a műveleteket. Ha kívánjuk, számértékeket kapunk, vagy pedig a számadatokat grafikusan is ábrázolhatjuk.

— Mit jelent a berendezés a gyógyászatban?

— Könnyíti, egyszerűsíti, gyorsítja az orvos munkáját, gyorsítja a gyógyítást. Biztos információkat ad. Segít a diagnosztikában.

A főorvos, úgy mondják, minden reggel, mikor beér a kórházba, felveszi fehér köpenyét és „meglátogatja” a műszert. Mikor kérdezem erről, mintha zavarba jönne:

— Sok munkám, hitem, akaratom van benne.

Akarat. Dr. Antalóczy Zoltán sokszor mondta ezt a szót a beszélgetés so-án. Nem indulattal, inkább valamiféle megrendíthetetlen szilárdsággal.

— Az az elvem: biztos ismeretekre, s ismereteinkben az összefüggések megteremtésére kell törekedni. Ilyen összefüggés felismerésének az eredménye a TCM is.

TCM. így nevezik már a kórházban. S míg a rövidítését gondolom végig a Triaxicardio- meter-nek, eszembe jut, hogy a dicsekvő beteg is így, mintegy birtokba véve, TCM-nek nevezte.

— Ez itt az Origó ...

(Koordinátarendszerek kiindulópontja. meghatározója térben a pontnak, melszőpontja a tengelyeknek.)

— Mint a szív?

— Mint a szív, igen.

Tudom, teljesen szakszerűtlen és tudománytalan, én akkor mégis a feltaláló orvos szívére gondoltam. Mert a TCM Origója ez a szív volt. .2

S. BODA ANDRÁS

ÉJJELIŐRT

KERESEK,

ALLANDÖ MUNKÁRA. Nyugdíjasok is jelentkezhetnek.

Cím:

Szekszárd, Berzsenyi u. 11. sz.

(89)

Népújság 4

1971. július 6.

Az őcsényi „Kossuth” Mg. Termelőszövetkezet

azonnali hatállyal alkalmaz

1 fő szakképzett

villanyszerelőt.

Jelentkezés:

öcsény,

Hősök tere 5.

(92)

8.

Csodálatosan sütött a nap, kristálytiszta volt az ég. Olyan idő ez, amitől mindenkinek jó kedve kerekedik. Csapóból már teljesen eltűnt az autóstoppos lány kicsit nyomasztó emléke, — nem tudta, a kudarc, vagy a saját ocsmány viselkedése miatt okozott-e rossz szájízt ez az országúti közjáték. De most csak napfény volt, nevetés, vidáman röpködő szavak.

— Gyuszi bácsi bekopog-e hozzánk az éjjel? — kérdezték tőle a lányszálláson lakó lányok.

— Igen — mondta Ági.

Csapó játékosan megnyomta a kislány orrát. Ági örült is, nem is. Az érintésnek örült, a mozdulatnak nem.

Aztán Csapó fölszállt.

Föntről észrevette a birkanyájat, mellette parkolt a brigád sárga terepjárója. Huszár a juhász mellett állt és gesztikulálva magyarázott. A puli mellettük ült és félrehajtott fejjel figyelt.

Ez megint alkuszik valamire — gondolta Csapó. Huszár volt a csoport kereskedője. Mindent amire szükség volt, megvett —

— Szeretnétek, mi?

— Hát egy ilyen picike megmaradna magából — mutatta egyik lány a kisujját.

Valaki ehhez mindjárt egy odaillő trágárságot is csatolt, a lányok vihogtak, aztán valamelyik elkiáltotta magát:

— Na, pilóta úr, jön a szíve- szerelme!

Odanéztak, még harsányabb hahota tört ki. Kpvács Ági jött a föld végén, a vizeskannával.

Csapó fölszállt. Bíró közben letette a gépet a tarlóra.

— Na, Ági, mondta egy széles farú lány —, a Csapó azt ígérte, hogy a következő fordulóban fölvisz.

Ági hallgatott, hiszen nagyon szeretett volna egyszer fölrepülni, de sohasem merte megkérni egyik pilótát sem.

— Meg, hogy estére kend ki magad, el akar vinni a városba. Bájba.

Röhögtek.

— Ki akarja tapasztalni, hogy a jövendőbelije tud-e táncolni. Még esküvő előtt...

— Mit bántják szegénykét?

— mondta csendesen Biró.

Meg sem hallották a hangját, nem is figyeltek rá. Élvezték a kislány zavarát.

Csapó éppen akkor fordult.

Valamelyikük azt mondta:

— Na, Ági,'; egyszer leesik, aztán hoppon maradsz.

A kislány visszament a föld szélére, a vizeskanna mellé. Azt mondogatta félhangosan: „Nem esik le, nem esik le, nem esik le..

Biró fölszállt, Csapó földet fogott. Pálinkás fölmászott a gépre, az emberek rakodni kezdtek.

— Vigasztalja meg a szíve- szerelmót. Fél, hogy leesik.

— Aztán ekkora se juit neki

— ugyanaz a lány mutatta megint a kisujját.

— Na, veled még ma este számolok! — mondta neki vigyorogva Csapó.

— Hányig? — kérdezte a lány és mindannyian harsányan röhögtek.

Csapó odiamenit Ágihoz, mókásan villogott a szeme.

— Adsz egy kis vizet?

Ági nem mert a szemébe nézni, lehajtott fejjel töltött egy kék kannafedélbe. Kétszer is kiöblítette.

— Mit öblögeted? — mondta az egyik gyerek. — Nekünk bezzeg anélkül is jó!

Áginak égett a füle.

— Idefigyelj, — mondta a kislánynak Csapó. — Bakcsón, a patika előtt van egy tiszafa.

— Igen, láttam már — mondta Ági és félve Csapóra nézett.

— Ariról nekem kellene egy

ág.

Neyetett, látszott rajta, hogy bolcandoak.

féláron. Tojást, gyapjút, krumplit, kinek mi kellett. Csak szólni kellett neki.

— Te, Imre az asszony szólt, hogy szombaton vigyek száz tojást. Nem tudsz valahol?

Huszár tudott. Másnap megjött a száz tojással és azt modta:

— Egytíz.

— Fogadjunk, egy forintért vette — mondta nevetve Bíró.

— Rajtunk akarsz meggazdagodni? — morgott Kocsis.

— Rajtad, édesapám, csak tönkremenni lehet. Hol kapsz te most egy tízért tojást. Huszár papánál, igaz?

Birkafarmot akar alakítani — gondolta fönt a magasban Csapó. Kiszórta a műtrágyát és megindult a nyáj felé. Huszár gyanakodva pislogott fölfelé, a foga között káromkodott.

— Baj van? — kérdezte a juhász — Máshol hetvenért sem kap!

— Most itt ingyen kapja meg, papa — mondta Huszár és hasravágódott.

Csapó megtruccolta a nyájat, a birkák úgy fröccsentek

szét, mintha lövedék csapott volna közéjük.

A juhász káromkodott.

— Ezt a barmot — mondta Huszár,

A juhász fenyegetőzött a botjával, Huszárral is ordítozni kezdett. Ezt még megkeserülik. A puli terelte a nyájat.

A rakodók fogták a hasukat. Bíró vakarta a fejét, s aztán, mert megrakták már a gépét, még Csapó földet érése előtt felszállt.

— A jó anyádba — autózott oda Huszár —, hetvenért kaptam volna tőle gyapjút. Nem vagy te normális.

Csapó vigyorgott.

— Pipás? — kérdezte és a juhász felé intett.

— Dehogyis, éppen táncol örömében — mondta Huszár.

Csapó kicsit félreállt, a széles farú lány illegve-billegve ment el mellette.

— Várj csak — mondta Csapó.

— Mit akar?

— Tíz óra felé elsétálhatnál az okút felé. A nyárfás úton.

— Számolni, mi? Holnapután kiskedden, borjúnyúzó pénteken — mondta hetykén a lány és fitymáló képpel elindult.

— Kabátot hozzál — mondta magabiztosan Csapó —, vagy valami kardigánt, este már hűvös van. Pláne éjfél felé.

A lány legyintett. Ügy, hogy a többiek is lássák.

— Mit mondott? — kérdezték tőle a lányok.

— Mit mondhat? — felelte a lány. — Hülyéskedik. — És a szeme sarkából élesen Csapóra nézett. Csapó napszemüvegben állt a föld szélén. Mosolygott.

Munka után útba ejtette a juhászt.

— Haragszik, papa?

— Miért haragudnék?

— Én ijesztettem meg a birkákat. A repülővel.

A juhász dühös lett.

— Jobb dolga is lehetne! Egész délután csak remegek az ijedségtől.

— Ha behajt, beugorhatna a kocsmába.

— Én magát följelentem — mondta dühösen a juhász —, bemegyek az igazgatóhoz.

— Oda ráér holnap is. Ma már úgysem jut be. Szóval be-, jöhetne a kocsmába.

Nevetett.

— Mi a fenét vigyorog?

— A sofőr mit akart?

— Gyapjút.

— Főleg őt akartam megijeszteni.

— Hát az meg is ijedt! — mondta a juhász és elmosolyodott. — Úgy el vágódott, mint a pinty!

— Azért egy kicsit a birkákat is meg akartam ám ijeszteni.

— A fene egye meg magát

— mondta a juhász. Csóválta a fejét és nevetett.

— Akkor bejön?

— Minden birkáért egy fröccs — mondta a juhász.

— Hát, ha bírja — nevetett Csapó.

A juhász- elég hamar berúgott, Csapó nevetve bízta rá a többiekre, az órájára nézett és elment.

— Légyszíves helyettem is

— mondta neki Pálinkás. Hazament borotválkozni. Szerette az arcán a fehér habot, mindig jókedvre hangolta.

Tízkor elindult.

Az ajtó előtt egy kislány állt: Kovács Ági.

— Az ág — mondta és Csapó felé nyújtotta a tiszafa- ágat.

Csapó elképedve állt az ajtó előtt, pár percig mozdulni sem tudott. A kislány közben elszaladt.

— A hétszentségit — káromkodott Csapó. Bement, nézegette: hová tehetné az ágat. Belerakta a bőröndjébe. Szomorú lett, de azért elindult az okút felé.

(Folytatjuk)