Tolna Megyei Népújság, 1971. július (21. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-31 / 179. szám

ismét M. jasznoT az OSZSZ Legfelső Tanácsának elnöke (Folytatás az 1. oldalról.) vezetőknek a meggyilkolása el­len. Hasonló tüntetések zajlottak el csütörtökön több olasz vá­rosban. Az antifasiszta parla­menti képviselők egy küldött­sége az EAK nagykövetsége elé vonult, s kérte, hogy a kairói kormány emelje fel sza­vát a kegyetlen szudáni elnyo­más ellen. Az Indiai Kommunista Párt szudáni eseményekkel foglal­kozó nyilatkozatában leszöge­zi, hogy az afrikai országban folyó véres terror aggodalmat kelt India valamennyi demok­ratikus, szabadságszerető ál­lampolgárában. A kommunis­ták, a haladó erők elleni haj­tóvadászat súlyos károkat okoz Szudán függetlenségének, gazdasági előrehaladásának — állapítja meg az Indiai KP nyilatkozata, amely követeli a demokratikus szabadságjogok helyreállítását az országban. A Román Kommunista Párt központi bizottsága ugyancsak nyilatkozatban ítélte el a szu­dáni terrort. A román kom­munisták a nyilatkozatban szo­lidaritásukról biztosítják a szu­dáni kommunistákat, az ország demokratikus, antiimperialista erőit. noka hangsúlyozta, hogy „az egyes arab országokban folyó kommunistaellenes . kampány, valamint a Szudánban elköve­tett hallatlan bűnök csak az amerikai imperializmus érde­keit szolgálják”. A több ezres tiltakozó nagygyűléssel egy- időben baloldali fiatalok Szu­dán párizsi nagykövetsége előtt tüntettek. A brit parlament öt, tavaly Szudánban járt tagja az af­rikai ország londoni nagy- követségéhez intézett' levelé­ben tiltakozott a tragikus szudáni fejlemények miatt. A levél kegyelmet és szabadságot kér a több ezer bebörtönzött politikai és szakszervezeti ve­zetőnek. A PAP lengyel hírügynök­ség kommentárjá megállapít­ja, hogy Szudán a törvény­telenség szimbóluma lett „s július utolsó napjai az ország történelmének legsötétebb fe­jezetét jelentik. Mindaz, ami Szudánban történik, nem egye­dül Nimeri bűne — mögötte áll a kegyetlen szudáni reak­ció, amely még ma is rab­szolgaságban szeretné tartani az ország déli, néger lakossá­gát. Pénteken Belgrádban foly­tatta tanácskozását a szövet­ségi nemzetgyűlés két tanácsa: a népek tanácsa és a politi­kai-szervezési tanács. A parlamenti ülésszak utolsó napján a két tanács együttes ülésén jóváhagyták az új szö­vetségi végrehajtó tanácsot, azaz a kormányt. Az új kormány megalakítá­sára Dzsemal Bijedics kapott megbízást, tárgyalások négy nagyhatalom nagykövete legközelebb augusztus 10-én találkozik. Addig is szakértői szinten folytatják a konzultá­ciókat. A közlemény szerint a négy nagykövet pénteki ülésén folytatta tárgyszerű megbeszé­léseit az időszerű kérdésekről. A francia nagykövet kijelen­tette: az ülés légköre „mint mindig, igen jó volt”. bér 25-én megnyíló kongresz- szusa elé terjesztenek. A 44 tézisből álló terveze­tet Herbert Mies, az NKP ál­éin öke és Hermann Gautier, a párt elnökségének tagja sajtóértekezleten ismertette. A tervezet abból a meg­állapításból indul ki, hogy az NS2K társadalmi problémái­nak megoldása nem történ­het meg a monopoltőkés rend­szer keretein belül, hanem a társadalom alapvető átalakí­tására, a szocializmus meg­teremtésére van szükség. Az NKP az alkotmányban lefektetett demokratikus el­vek és jogok alapján törek­szik ennek a célnak az el­érésére. A sajtóértekezleten elmon­dották, hogy az NKP címére egyre nagyobb számban ér­keznek fenyegetőzések, a CDU—CSU a párttagság meg­félemlítésére törekszik. Az Úgynevezett alkotmány védő hi­vatal ügynökei állandó meg­figyelés alatt tartják az NKP vezetőit és tagjait és igyekez­nek befurakodni a- kommu­nista mozgalom soraiba. Tripoli Csúcsértekezlet A líbiai fővárosban meg­kezdődtek a líbiai, egyiptomi, szíriai és a két jemeni állam vezetőinek megbeszélései. A zárt ajtók mögött tartott első ülésen,— a hírügynökségek nem kdzlik világosan, hogy a csúcsértekezlet hivatalos ülé­séről vagy csupán eszmecse­réről van-e szó — részt vett Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet elnö­ke is. Kadhafi líbiai elnök elő­terjesztette tervét, melynek lényege közös katonai akció Jordánia ellen. Jasszer Arafat hárompontos követelést terjesztett elő: 1. Valamennyi arab állam sza­kítsa meg politikai és gazda­sági kapcsolatait Jordániával és zárják ki Husszein kor­mányát az Arab Ligából; 2. Az arab kormányok, mint a „palesztin nép egyetlen tör­vényes képviselőjét” ismerjék el a gerillamozgalom vezető­ségét; 3. A jelenlegi Jordániái kormányt „nemzeti demokra­tikus kormány” váltsa fel, s biztosítsa a gerillák szabad mozgását az Izrael elleni fegy­veres akció érdekében. Politikai megfigyelők sze­rint az arab csúcs részt­vevői feltehetően elutasítják a katonai intervenció gondo­latát. Szadat egyiptomi és Asszad szíriai elnök gazdasá­gi és diplomáciai szankciókat szorgalmaznak. Bejrúti politikai körökben olyan hírek terjedtek el. hogy Jordánia megerősítette határ­őrségét a szíriai határ men­tén. Szíria vasárnap zárta le a határt a jordániai kor­mány gerillaellenes intézke­dései miatt. A szíriai kor­mány egyben azzal is vádol­ta a jordániai hadsereget, hogy tűz alá vettek szíriai területen fekvő településeket. Az ammani szállításűgyi mi­nisztérium bejelentette, hogy hajókat bérel a Bejrutban re­kedt árukészletek elszállítá­sára, a hajók megkerülik az afrikai partokat és Akaba ki­kötőjében rakodnak majd ki. A jordániai import 90 száza­léka eddig Szírián keresztül érkezett az országba. Az oroszországi föderáció (OSZSZSZK) Legfelső Taná­csa Elnökségének elnökévé pénteken egyhangúlag ismét megválasztották a 65 éves Mi­hail Jasznovot. Az OSZSZSZK — a legna­gyobb szovjet köztársaság — alkotmányának megfelelően megválasztották a legfelső ta­nács elnökségének 17 elnök- helyettesét. (Valamennyi au­tonóm köztársaság legfelső ta­nácsa elnökségének elnöke megkapta ezt a funkciót). Ugyancsak megválasztották a köztársaság legfelső tanácsa elnökségének titkárát és tag­jait. A parlament jóváhagyta a minisztertanács két első elnök- helyettesét, a hét elnökhelyet­test, a 28 minisztert, az álla­Amint arról A BERLINER MORGENPOST — a Springer- konszern lapja — beszámol, az NSZK kormánya, az új „el­nevezési irányvonalnak’ meg­felelően, olyan ajánlást adott ki a tartományi kormányok közoktatásügyi minisztériumai­nak, hogy a jövőben az iskolai térképeken is használni lehet a „Német Demokratikus Köztár­saság” megjelölést, illetve a „DDR” rövidítést. A Berliner Morgenpost meg­fogalmazása szerint „a német keleti, területeket (tehát az Odera-Neisse határtól keletre fekvő, lengyel és szovjet terü­letekről van szó — A szerk.) ezentúl nem kell így nevezni. A lapból azonban kiderül, ezt mindenesetre azzal „a béke- szerződés megkötéséig érvé­nyes fenntartással” kell végre­hajtani, hogy a „Lengyelor­szág” és a „Szovjetunió” meg­jelölés csak azokra a területek­re vonatkozzék, amelyek a második világháború előtt nem tartoztak Németországhoz. „A Lengyelország megjelölés Szi­léziától keletre kezdődik” — írja a Morgenpost. „A pekingi politika eikk- cakkjai ’ címmel a TRYBUNA LUDU szerkesztőségi cikkben foglalkozik Nixon várható pe­kingi látogatásával és a kínai —amerikai kapcsolatok alaku­lásában beállott változással. A Trybuna Ludu a kínai fél magatartását elemezve rámu­tat: Peking szovjetellenes po­litikáját á két „szupernagyha­talom” elleni harc szükségsze­rűségéről szóló elmélettel pró­bálja álcázni és ehhez a „kis és középnemzetek” táborát igyekszik megnyerni. A kínai sajtó meg-megújuló szovjeten lenes támadásai, ugyanakkor az imperialista tábor vezető ereje, az Egyesült Államok fe­lé való közeledés azt mutatja, Joseph Sisco, amerikai kül­ügyi államtitkár pénteken dél­előtt Abba Eban izraeli kül­ügyminiszterrel tárgyalt. A megbeszélés után az állam­titkár Golda Meir izraeli mi­niszterelnököt tájékoztatta az Egyesült Államok álláspontjá­ról a közel-keleti helyzettel kapcsolatban. * A Szovjetunióban Föld kö­rüli pályára bocsátották a Kozmosz—431 mesterséges hol­dat. A fedélzetén elhelyezett tudományos berendezés segít­ségével folytatják a világűr kutatását, a régebben meghir­detett programnak megfele­lően. * Pénteken elutazott hazánk­ból az az öttagú koreai kul­turális küldöttség, amely mi bizottságok négy elnökét, valamint a Szelhoztyehnyika elnevezésű egyesülés elnökét és a statisztikai hivatal veze­tőjét. Az ülésszak jóváhagyta az OSZSZSZK Legfelső Tanácsa Elnökségének törvényerejű rendeletéit. Az ülésszak három napon át végezte munkáját. A küldöttek jóváhagyták Mihail Jasznov beszámolóját a hatal­mi szerveknek a XXIV. párt- kongresszuson hozott határoza­tokból eredő feladatairól. Az ülésszak elfogadta a kör­zeti és városi tanácsokra vo­natkozó törvényeket, amelyek tovább növelik a helyi hatal­mi szervek szerepét. Az ülésszak befejezte mun­hogy a kínai fővárosban sajá­tosan értelmezik a „szuper- nagyhatalmakkal’’ való szem-j beszállás politikáját. „A szocialista országok, köz­tük a Lengyel Népköztársaság,' már jó néhányszor állást fog­laltak a Kínai Népköztársaság­hoz fűződő kapcsolatok norma­lizálása mellett és mindent! megtettek annak érdekében* hogy a súlyos ideológiai nézet- eltérések ne hassanak ki a kormányközi kapcsolatok ala­kulására. A diplomáciai kap­csolatok és az árucsereforga- lom terén beállott bizonyos ja­vulás ellenére a normalizáló- dási folyamat — a kínai veze­tők hibájából — állandóan, megszakad” — szögezi le a lap. A Lengyel Egyesült Munkás­párt, amikor állást foglal a kormányközi kapcsolatok nor­malizálása mellett, egyidejűleg nyomatékosan hangsúlyozza, hogy Peking szovjetellenes sza- kadár politikája nem képezhe­ti a helyesen értelmezett nor­malizálás alapját. A szocializ­mus, a világbéke és a népek szabadsága szempontjából dön­tő jelentőségű kérdésben a len­gyel párt véleménye szerint nincs helye semmilyen kétér­telmű magatartásnak, vagy „semleges” álláspontnak. Ä Szovjetunióhoz és az SZKP- hez való viszony a mércéje a szocialista tábor egysége és az antiimperialista harc szem­pontjából alapvető kérdések­ben elfoglalt álláspontnak. Ilyen körülmények között szemet hunyni a szakadár pe­kingi politika felett annyit je­lent, mint tudatosan kárt okozni a szocialista tábor és a proletár internacionalizmus ügyének — fejeződik be a Try­buna Ludu szerkesztőségi cik­ke. Dzsang Csol-nak, a kulturális ügyek miniszterhelyettesének vezetésével kéthetes baráti lá­togatást tett Magyarországon. A küldöttséget itt-tartózkodása során fogadta Ilku Pál műve­lődésügyi miniszter. * A hadászati fegyverrendsze­rek korlátozásáról Helsinki­ben folyó szovjet—amerikai tárgyalások (SALT) péntek délelőtt 10 órára kitűzött so­ron következő ülését 4 órával elhalasztották — közölték a megbeszélésekhez közelálló források. A halasztást az amerikai fél kérte, hogy több ideje le­gyen a pénteki ülésre való felkészülésre. A találkozó tehát ‘1 órakor kezdődött az amerikai nagy­követség épületében. Arab diákok tüntetése Moszkvában A libanoni Baath-párt re­gionális elnöksége közlemény­ben ítélte el „a szudáni ha­ladó erők üldözését és a ször­nyű mészárlást”, s tiltakozott Mahgub, a Szudáni Kommu­nista Párt főtitkára és társai meggyilkolása miatt. Csütörtök délelőtt a Moszk­vában tanuló arab diákok, köztük a szudáni egyetemis­ták felvonultak a szudáni nagykövetség Vorovszkij ut­cai épülete elé. A tüntetők orosz és arab nyelvű feliratos táblákat vit­tek, amelynek jelmondatai tiltakoztak a szudáni véres terror ellen, és követelték, hogy a Nimeri-rendszer azon­nal vessen véget a terror- cselekményeknek. A tüntetés minden rend­bontás nélkül, a legnagyobb fegyelmezettséggel zajlott le. A Francia Kommunista Párt szerdán este Párizsban rende­zett tiltakozó nagygyűlésén ítélte el a Szudánban tom­boló önkényt, a demokratikus vezetők ellen indított hajtó­vadászatot, a törvénytelen ki­végzéseket. Georges Marchais főtitkárhelyettes, a gyűlés szó­Belgrád TI tót választották ismét elnöknek A jugoszláv szövetségi nem­zetgyűlés csütörtök délelőtt megtartott együttes ülésén is­mét Joszip Broz Titót válasz­tották meg köztársasági elnök­nek. A jugoszláv szövetségi nemzetgyűlés elnöke Mijalko Todorovics lett. A szövetségi nemzetgyűlés megválasztotta az ország kol­lektív államfői testületének, az államelnökségnek a tagjait. Ny liga t-Berlin Négyhatalmi A Szovjetunió berlini, vala­mint az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britan- nia bonni nagykövete pénte­ken délelőtt megtartotta a Nyugat-Berlinrőil folytatott tár­gyalássorozatának 26. ülését. Az ülés csaknem négy óra hosszait tartott. A pénteki ülés­ről kiadott rövid, hivatalos közleményből kitűnik, hogy a Bonn Bochkör Jenő, az MTI tu­dósítója jelenti: .Pénteken Bonnban, s. Az NKP tézistervezete met Kommunista Párt közzé­tette tézistervezetét, amelyet Né^ megvitatásra az NKP ncvem­kajat. NEMZETKÖZI LAPSZEMLE

Next

/
Thumbnails
Contents