Tolna Megyei Népújság, 1971. július (21. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-29 / 177. szám
Kerekasxtal-besxélgetés a vendéglátóipart kultúráról Az elmúlt hét szombatján néhányan összegyűltek a Tolna megyei Vendéglátóipari Vállalat igazgatói szobájában, hogy a szokásostól valamelyest eltérő szemszögből vizsgálják meg vendéglátóipari kultúránkat. Nevezetesen abból, hogy mit tesz színvonala emelése érdekében, vagy éppen az ellen, a kedves vendég. A kereKasztal-beszélgetésen részt vett a vállalat igazgatója, párttitkára, a megyei tanács kereskedelmi osztályának és a BM Tolna megyei Rendőr-főkapitánysága társadalmitulajdon-védelmi osztályának képviselője, két nagyobb szekszárdi vendéglátóipari üzem vezetője és munka-, társunk. Kaolinbánva A Hegyaljai Ásványbánya Vállalat a Szerencs melletti Bábavölgyben új kaolinbányát nyit, közös vállalkozásban a Finomkerámia-ipari Művekkel. A majdani külfejtésen most két nagy teljesítményű földgép dolgozik, hogy a több méteres agyagréteg eltávolítása után hozzáférhetővé váljon az értékes fehér ásvány. (MTI foto: — Kunkovács László felv. — KS) Megjelent a Múzsák új száma AZ IGAZGATÓ: — Természetes, hiszen kötelességünk és egyben jól felfogott érdekünk, hogy mindent megteszünk egységeink színvonalának biztosítása érdekében. Van azonban a társadalomnak egy rétege, mely ebben nem csak nem segít, hanem gátol bennünket. AZ ÜJSAGlRö: — Ennek a rétegnek tulajdonítsuk, hogy általában az éttermek színvonala, hosszabb-rövidebb idő után vészesen hanyatlani kezd? A PÁRTTITKÁR: — Nem kizárólagosan. Nem akarom mentegetni a mi dolgozóinkat, de abban nem egyedül ők a hibásak, hogy például a Garay-presszóban két év alatt háromszor kellett, darabonként százhúsz forintért újra huzatni a székeket, mert a műbőr huzatot késsel, borotvával összehasogatták. A GARAY vezetőnője: — Lehet, hogy a felszolgálók sok mindent észrevesznek, de nem mernek szólni. Többen kérték már a rendőrség segítségét, hogy zárás után épségben hazatérhessenek, mert garázda yendégek veréssel fenyegették őket. Múltkor mintegy negyven személy szabályos tö- megverekedést rendezett nálunk és igazán nem éltünk át kellemes perceket, amíg az URH ki nem jött. AZ ÜJSÁGfRÖ: — A büntetés? A GARAY vezetőnője: — Erről mi sosem kapunk tájékoztatást AZ ÜJSÁGfRÖ: — A sajtó se mindig. Milyen kárt okoznak a garázda elemek a vendéglátó- iparnak? A KISPIPA vezetője: — Nálunk havonta több ezer forintosat Felhívjuk a lakosságot, hogy a Pécsi Közúti Igaz- gatóság szekszárdi tele-j pén lévő transzformátort VII. 29-től N AG YFESZ ti LTSÉG ALÁ HELYEZTÜK, minden vezeték érintése ÉLETVESZÉLYES ÉS HALÁLOS. (456) 1971. AUGUSZTUS 10-TÖL A PANNÓNIA SZ V. V. GEMENC SZÁLLÓ DOLGOZÓI RÉSZÉRE 1 ÉS 2 ÁGYAS ALBÉRLETI SZOBÁKAT KERESÜNK. ÍRÁSBELI AJÁNLATOKAT AZ ALÁBBI CÍMRE KÉRJÜK MEGKÜLDENI: GEMENC SZÁLLÓ IRODÁJA SZEKSZÁRD. (444) A GARAY vezetőnője: — Nálunk átlagosan napi (!) háromszáz forintot. Nincs olyan nap. hogy például törülköző ne tűnne el az illemhelyekről. Néha hat is. A PÁRTTITKÁR: — Négy nagy egységünkbe százhúszezer forintért vásároltunk „Lea” márkájú olasz üteg- árut. A kétezres készletből jó ha ötszáz darab megvan. A pohártolvajlás a legelterjedtebb „hobby”. A „Pepsi-cola” feliratú szép poharak például egyszerűen megőrízhetetlenek-. nek bizonyultak. A KISPIPA vezetője: — Sokat segíthetne a kereskedelem is, ha árusítana hasonló jellegű poharakat. Bár igaz, hogy törülközőt, szappant árusít, pedig az is a kedves vendég gyű jtőszenvedélyének tárgya. .. A KERESKEDELMI OSZTÁLY képviselője: -— Társadalmi összefogásra, segítségre lenne szükség. .. AZ IGAZGATÓ: — Erre \ van példa. A Kispipában múltkor jóérzésű vendégek hívták fel a figyelmet egy poharakkal megrakodva távozni akaró társaságra. A Kadarka-presszóban két, egyébként jelentéktelen értékű, alátétet szerzett vissz? a törzsvendégek igen „nyomatékos” fellépése egy fiatalembertől, aki a vezetőnő felszólítását elutasította. A GARAY vezetőnője: — Jogismeretben nincsen hiány. Hiába látja a felszolgáló, hogy valaki tizennyolc év alatt van, az illető nem köteles személyi igazolványát megmutatni, csak hatósági közegnek. Ezt a fiatalok nagyon jól tudják. A RENDŐRTISZT: — Javasolhatok egy megoldást? A Garay ban majdnem kétszázan dolgoznak. Alakítsanak az üzemegységen belül önkéntes rendőri csoportot és minden műszakban legyen yalaki szolgálatban, aki bármikor felléphet hatósági közegként. AZ IGAZGATÓ: — Kitűnő ötlet, beszélünk az illetékesekkel a megvalósítás érdekében. AZ ÜJSAGlRö: — Valóban ennyire súlyos a helyzet, hogy szinte „saját rendőri erő” felállítását teszi szükségessé? A RENDŐRTISZT: — Ez egyáltalán nem csökkenti a már említett társadalmi ösz- szefogás fontosságát. Arról van szó, hogy a társadalomnak egy szűk rétegét meg kell fékezni, a nagy többség nyugalma érdekében. AZ ÜJSAGlRö: — Az eddigi ^tapasztalatok nem a legjobbak. Mert ha akad is hellyel-közzel vendég, aki a pohártolvajokra felhívja a figyelmet, a Babits- presszó teraszáról egy este, jól kivilágított utcán el lehetett vinni két karosszéket és egy asztalt. Az asztalt később bedobták egy Csaba-utcai ház kertjébe, ahonnan a meglepett háztulajdonos másnap visszaszolgáltatta. A székeknek nyoma veszett. A PÁRTTITKÁR: — Ilyen példákat sajnos még hosszan lehetne idézni. Említhetnénk azt is. hogy piacnapokon a Garay wécéiben nem is egy pénztárcát találunk, ezeket alighanem a piaci „zsebesek” hajigálják ide, kiürítés után. AZ ÚJSÁGÍRÓ: — Van még egy, garázdaságot ugyan nem jelentő, de mégis olyan tényező, ami szerintem hozzájárul éttermeink szín vonalromlásához J Az ember nem szívesen tartózkodik olyan helyiségben, amely tele van feltűnően rosszul öltözött, esetleg piszkos állampolgárokkal. A cigányság primitívebb, magára nem adó részére gondolok. AZ IGAZGATÓ — Itt és ilyenkor az üzletvezetőnek joga van az intézkedésre, megtagadhatja a kiszolgálást. AZ ÜJSÁGfRÖ: — Csakhogy- ezt nem mindenkor teszi meg. AZ IGAZGATÓ: — Igyekezni fogunk gondoskodni arról, hogy megtegye. Mégegy- szer szeretném hangsúlyozni, hogy egységeink, joggal említett és valóban előforduló, színvonalhanyatlásában a bennünket érintő bírálatot mindig elfogadjuk, sőt örömmel fogadjuk. Vannak azonban a vendéglátóipar hatáskörén túlterjedő problémák is. Ezen a beszélgetésen ezekre óhajtottuk, felhívni a figyelmet. O. I. A napokban került a múzeumok és kiállítások pénztáraiba, valamint az újságárusokhoz a negyedévenként megjelenő ,.Múzsák” című jubileumi magazin idei második száma. A lap, mint arra alcíme is utal, nemcsak a múzeumok éppen megrendezett kiállításaival foglalkozik, hanem igyekszik színvonalasan népszerű, általános érdeklődésű művészeti és tudományos folyóirattá is lenni és az ország határain túl is kitekinteni. A legújabb számot a Duna századai című cikksorozat vezeti be. Ebben a Duna vidékének történelmével, műemlékeivel, kulturális hagyományaival ismerteti meg az olyasót. egyes részeiben külön nyomátékkal foglalkozva Győr, Pannonhalma, Esztergom, Viseg- rád. Leányfalu, Szentendre, Ráckeve és a délmagyarországi Duna- szakasz múltjával, jelenével, érdekes látnivalóival. Ezenkívül a gyöngyösi Mátra Múzeum, a Ganz-gyár öntödei múzeuma, a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum rövid, szakszerű ismertetését találjuk a lapban. Mai magyar írók érdekes portréfotói. Fenyő Iván cikke Dürerről, Pas- suth László írása, személyes találkozása Esőistennel, vagyis a mexikói kultúra emlékeivel, színesítik a magazint. Érdekes cikket olvashatunk arról is. mit tesz az UNESCO műemlékbizottsága azért, hogy világszerte mentse a levegőszennyeződéstől rorniadozó műemlékeket. Könyvszemle, romániai múzeumi krónika és főleg a sok fénykép-illusztráció teszik érdekessé a Múzsák legújabb számát. í: ' ; . ' Nincsenek csak néhányan, mégis feltűnnek. Szerényen meghúzzák magukat a sokaságban, ám szándékuk ellenére mégis kirínak a hétvégi pihenőhely több száz főnyi tömegéből. Sötét tónusú, s az évszakhoz képest erősen zárt ruházatukkal, feszességükkel tűnnek ki a többi közül e koros nénikék. Észre kell őket venni a pőrére vetkőzött, a napistent imádó, vagy a széles holt Dunába fürdűzni induló férfiak, nők színes együttesében. Kisvártatva észlelhető: önkéntes őrséget állnak a vízparton a fürkész tekintetű nagyanyák. Erre ugyan az égvilágon senkitől nem kaptak felkérést, de szívük parancsára hallgatnak, és vigyáznak a vízben lubickoló kisebb-na- gyobb unokákra. ' Figyelés közben az öregek bátrabbja nagymerészen legfeljebb annyit enged meg magának — de azt is csak pár órás posztolás után —, hogy szemérmesen távolabb húzódva lehúzza cipőjét, fekete flórharisnyáját és megmártóztatja lábait a langymeleg vízben. Nem, a világ kincséért sem fii- rödnének, mintha hatvan felett ezt már tiltanák. Az évtizedek beidegzett szokásai, éltes koruk tiltja, hogy ők, a munkához szokott idős parasztasszonyok öregségükre felszabadultan fürödjenek, mások előtt. Hírhozók a múltból a mába. Már nem viselnek ezerráncú bő szoknyát, egész ruhát öltöttek, de előttük a lüsz- ter-, vagy kartonkötény, fejüket dslén- kendőbe burkolják most is. A számúidra szokatlanul szabados miliőben félénkek, talán azért, mert ők is észlelik, itt jóformán egyedül őrzik a régi életformát, a megkövesedett, zárt, és aszkéíi- kus világot. Éppen mert erősen tiltotta az illem, ők ma sem hágják át a múltba vesző, sanyarú szokásokat. Nem tudják megtenni, mert vérükké vált, s amikor tehetik, akkor sem tudnak mássá válni, na meg aztán a nevetségességtől is tartanak. Hidegedő-melegedő szívvel nézem őket. Hívásra szívesen eljöttek a népessé vált családdal, de ittlétük idején sem tétlenek, mindenképpen hasznosítani akarják magukat. Kérés nélkül, maguktól, szegődött segítőtársként vigyáznak a 15 esztendős nyurga Ferkóra, a 8 éves Jutkára, és a még kisebb Lacikára. Fürkész szemük szárazon és vizen követi őket, óvó szavuk hozzájuk szól, nehogy baja essék a szeretett „onokának". Látván az emberpalánta ügyeskedéseit, elnéző mosolyra húzódik redőkkel barázdált arcuk, s amikor nem osztogatják a tanácsot, az utánozhatatlan nagyanyái tekintet elárulja: büszkék a gyerekre, mégis féltik az öreg számára ismeretlen leselkedő veszélyektől. Szívetszörító, s ugyanakkor felemelő látványt nyújtanak a vízparton őrködő nagyanyák, akik rendkívül hálásak a jó szóért, akik szívesen felelnek a hozzájuk fordulóknak. De fél napnál tovább nem bírják a tétlenséget. Alig pillantunk körül, észrevétlenül, ahogy jöttek, eltűnnek az állandósult, kemény munkában elnyűtt drága kisöregek. Nem a forrón tűző nap heve hajtja el őket a dombori vízpartról,— bár nem lenne csoda — őket a nap melege érlelte, ha el is gyöngültek mára. Ezek a nagy szívű, tisztalelkű öregek nem képesek könnyedén, felszabadultan és maradéktalanul élvezni a ki- kapcsolódást, a természet nyújtotta örömöket. Elmennek, mert magukra tna- radnak, nem találják fel magukat csak röpke időre az önfeledt, a maga öntörvényei szerint pihenö-szórakozó tömegben. Képtelenek rá, mert láthatatlan bilincsekben tartja őket az előítélet. Eltűnnek csendesen, ahogy jöttek, ám egy élménnyel gazdagabbak. Azt vallják, hogy szeretteik láttán kelt örömök hasonlít a boldogságérzethez. E tiszta lelkiismeretű kisöregek gondolhatr.-nak már önmagukra, ám éltetőjük, egyen- súlyzójuk az utódok boldogulása. Gyönyörködjenek, őrködjenek, örüljenek minél tovább a vízparton és másutt is a véreik jobb sorsáért aggódó önzetlen nagyanyák, környezetükben pedig érezhetően övezze őket a méltán megszolgált szívbéli megbecsülés.-i -é
