Tolna Megyei Népújság, 1971. július (21. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-03 / 155. szám
6. Hosszú ideig céltalanul kószált a városban, lekötötte figyelmét a nagy forgalom, a vezetés. Egyedül érezte magát, úgy érezte, ez a kórházi jelenet kizárta őt valamiből. Nevetséges — mégis néha idill- nek érezte ezt a kórházi jelenetet — olyannak, amiben neki már soha sem lehet része. És ezért lelkifurdalást érzett. Akkor már bejárta a Gellérthegyet, végigrohant a ferihegyi reptérre vezető gyorsjáratú úton — egy Opel Ca- pitännel versenyzett, kölcsönös előzéseik fölértek egy-egy öngyilkossági kísérlettel. Az Erzsébet-hídnál leállította a kocsit, gyalog ácsorgott egy darabig a Duna-parton. Aztán fölhívta Etust. Nevetett magában — miért pont Etust hívja ilyenkor. Klasszul lehet neki panaszkodni — gondolta. Azaz hogy következmények nélkül. A nők a panaszkodást gyakran vallomásnak fogják fel, s kis idő múlva jogot formálnak a panaszkodóra. Néhány férfi éppen ezért panaszkodik. Etus talán szerette Csapót — ezt a férfi sohasem döntötte el magában, nem tudta eldönteni, s talán nem is akarta. Mindenesetre ha Csapó Pestre jött és felhívta Etust, a lány azonnal lemondta programjait, még akkor is, ha később ebből kellemetlenségei származhattak — és ment Csapóhoz. Kérhetett tőle bármit — a zoknimosástól a szeretkezésig — Etus készséggel teljesítette. A barátnői sokat molesztálták Csapó miatt, a háta mögött ki is nevették. „Soha sem veszlek el, ha az a célod, akkor nagy ívben kerülj el ’ — mondta neki Csapó. Etus csak mosolygott és az mondta: „Hülye vagy, éppen én akarok férjhez menni!”. És valóban, úgy látszott, semmit nem akart Csapótól. „Ha van az életemben két jó nap, akkor azt már soha senki el nem veheti tőlem. És te spéciéi jp napokat tudsz nekem szerezni.” Persze Etus nem volt apáca — a másoktól szerzett „jó napokat” sem vetette meg. Amikor Csapó megtudta, hogy a lány másokkal is lefekszik, elképedt egy kicsit a hiúságát is sértette — aztán megnyugodott: így jó ez, így legalább akármi történik, nem kell érte lelkiismeretfurdalást érez- nem. Etus soha nem kért Csapótól semmit, — ebben talán csak egyetlen kivétel volt: néha, amikor Csapó meglátogatta őt, arra kérte, maradjon még. A férfi ilyenkor meg- dühödött: „Mit tartóztatsz?” — mondta ingerülten. De amikor egyszer aztán nem szólt neki a lány, az rosszul esett. Etus bent volt á munkahelyén — egy hetedik kerületi fodrászatban dolgozott, kitűnően keresett, — megbeszélték a találkát. — Menjünk hozzám — mondta a kocsiban Csapó — nem árt, ha néha kiszellőztetem azt a rohadt lakást. A Belgrád rakparton lakott, az ablakból a Dunára lehetett látni. Az előszobában egy lap meg egy levél feküdt a szőnyegen. Csapó előbb a képeslapot nézegette. — Nairobi — mondta. — Ki írta? — kérdezte a lány. — Karcsi. — Még mindig a Lufthansánál van? — Nem, már fél éve egy afrikai postagéppel jár. Valami kis vacak kétfedelűvel. Azt írja, ez jobb. Emberszabásúbb, mint a Constellation. *21 vJr**f*2 A lap sarkával szakította fel a levél borítékát. — Hát ez? — kérdezte Etus. — Anyám — mondta kicsit feszélyezetten, valami olyasmit lehetett kiérezni a hangjából, hogy „egy kurvának nem beszélek az anyámról’. Etus, úgy látszik, másnak tulajdonította a feszélyezettséget, mert nyomban megkérdezte: — Neked van anyád? — Nem, a gólya hozott. — Úgy csinálsz, mintha nem lettéi volna itt három hete. — Azért csinálok így, mert nem voltam. De a nőid mindig a szekrény mellé rakják a konyakosüvegeket. Az üreseket is, meg a többit is. Már amelyik takarít. A szemetet meg a heverő alá söprik. Szép kis nőid vannak, haliod?! — A megfigyelőképességed tüneményes — nevetett Csapó és még akart mondani vala— Mit hülyülsz?! Sohasem mondtad, hogy él az anyád. — Nem kérdezted. — Az anyjáról az ember akkor is beszél, ha nem kérdezik. — Úgy látszik én kivétel vagyok. — Haragban vagytok? — Miért lennénk? Ö is él magának, meg én is. Rendes öregasszony. Szeretem. Ez minden. És néha gondolok rá. Meg ő is rám. De nem hiszem, hogy nagyon hiányzóm neki. A lány a bélyegzőre nézett, leolvasta a falu nevét. — Micsoda? Kacsola? Nem is tudtam, hogy ilyen muris nevű falu is van. — Legalább száz murisabb nevűét nem tudod! A lány elnevette magát: — Morcnak tetszik ma lenni, főpilóta úr! — Hova tetted a múltkor a konvakot? — Én? mit, de megszólalt a telefon. Villámgyorsan ugrott fel, mintha régóta ezt a csörgést várta volna, fölkapta a kagylót, a hangtól megenyhült az arca, s azt mondta: — Magánlakás. Téves. — Telefont vársz? — kérdezte Etus. — Isten ments! Remélem, azt a telefont megúszom. — Miféle telefont? Csapó elkomorodott. — Emlékszel tavaly karácsonyra? Etus ráncolta a homlokát. — Ja igen. A Luxor után a Béluséknál voltunk. Nagyon undok voltál. Amiatt a medveszerű barátod miatt borultál ki, azt mondtad. — Na, annak a medveszerűnek éppen haldoklik a gyereke. S ha meggondolom, én ezt a medveszerűt nagyon szeretem. (Folytatjuk). Uj jogszabályokról — röviden A pénzügyminiszter, az építésügyi és városfejlesztési miniszter és a munkaügyi miniszter együttes rendeletet adott ki, 26 1971. (VI. 24.) PM—ÉVM—Mü. M. szám alatt, a dolgozók lakásépítésének támogatásáról. A jogszabály kimondja, hogy a támogatásban részesülő dolgozókat a szakszervezeti bizottsággal és a KlSZ-szervezet- tel közösen, a munkáltató szerv vezetője jelöli ki, s hogy a kijelölésnél a dolgozó munkáját, lakáskörülményeit. lakásigényének mértékét, jövedelmi, vagyoni és szociális helyzetét kell figyelembe venni. A támogatás során előnyben kell részesíteni a termelésben közvetlenül részt vevőket, a fiatal házaspárokat, a nagycsaládosokat, valamint az alacsony jövedelmű dolgozókat. Kimondja a jogszabály azt is, hogy támogatásban részesíteni csak az új lakás építését lehet, épület átalakítására, lakások műszaki megosztására és általában hétvégi ház, nyaraló, üdülő építésére támogatást nyújtani nem lehet. A támogatás az ún. lakásépítési alapból, a részesedési alapból, valamint a jutalmazási keretből történhet és rendezi a jogszabály azt a kérdést is. hogy a munkáltató milyen pénzügyi forrásokból képezhet ún. lakásépítési alapot. A lakásépítés támogatásáról és annak feltételeiről a munkáltató és a támogatásra kijelölt dolgozó írásbeli megállapodást köteles kötni, a szerződésben foglaltak nem teljesítése természetesen a támogatás megvonását, illetve visszakövetelését vonhatja maga után. A belkereskedelmi miniszter 11971. (VI. 24.) Bk. M. szám alatt a kereskedelmi és vendéglátóipari dolgozók szakképesítéséről rendelkezett, mely rendeletre azért indokolt a figyelmet külön felhívni, mert az több, korábban hatályban volt és részben kötöttséget jelentő jogszabályt hatályon kívül helyez. A munkaügyi miniszter és a belkereskedelmi miniszter 151971. (VI. 12.) Mü. M.—Bk. M. sz. együttes rendelete a belkereskedelem hálózati dolgozói alapbérének megállapítá-* sáról rendelkezik és a rendelet mellékleteiből minden bel- " kereskedelmi hálózati dolgozó összegszerűen meg tudja álla—,, pítani az általa ellátott munka- $ kör bértételének alsó és felső határát. Az Építésügyi és Városfejlesz* tési Minisztérium 20/1971. száx»i alatt közleményt adott ki. munkakörrel kapcsolatos szol-^ gálatj lakások lakbérének meg- J állapításáról és közléséről;*!' (Megjelent a Tanácsok Köz- lönye folyó évi június 24-i számában). A közlemény rámutat arra, hogy a lakbérekről szóló 3/1971. Korm. sz. rendelet nem érinti a munkaköri szolgálat« lakás természetbeni juttatásának rendszerét és ezért, ahol a munkaviszony, illetőleg a» '■ munkaszerződés 1971. VII. 14$ után sem változik, a természetbeni juttatás munkabérkiegészítő jellege is változatlan marad, tehát a munkavállaló lakbért tovább sem fizet. Az elmúlt két hét alatt több miniszter adott ki rendeletet a, munkások és alkalmazottak alapbérének megállapításáról szóló 7/1971. Mü. M. sz. rendelet alkalmazásáról. A kohó- és gépipari miniszter idevonatkozó 10/1971. KGM. sz. rendelete a Magyar Közlöny folyó évi 43-as számában, a belkereskedelmi miniszter e tárgyban kiadott, 2/1971. Bk. M. sz. rendelete a Magyar Közlöny 47-es számában, az építésügyi és városfejlesztési miniszter ezzel kapcsolatos, 19/1971. ÉVM. sz. rendelete pedig a Magyar Közlöny 1971. évi 48- as számában jelent meg, és mindegyik szakminisztérium a saját szakterületének megfelelően intézkedik a már hivatkozott 7/1971. Mü. M. sz. rendelet mikénti alkalmazásáról. Dr. Deák Konrád. csop. vez. ügyész Működik a „halál osztag” A Centropress latin-amerikai kiilöntudósítása A legutóbbi héten Rio de Ja- neiro-i szerkesztőségek ötízben kaptak azonos telefonüzenetet. A vonal másik végén mindig a „Halál Osztag Tájékoztató Szolgálata” jelentkezett. Mindannyiszor bejelentettek egy-egy végrehajtott kivégzést és a szerkesztőségek tudomására hozták, hogy a hulla hol található. A brazil rendőrségnek ez az önbíráskodó, kivégző osztaga, amely 1958 óta büntetlenül hajtja végre kegyetlen gyilkosságait, immár mintegy 1500 ember életének kioltásáért felelős. A gyilkos vállalkozás eleinte a rendőrök — úgymond — „igazságos bosszúállási akciójának" indult. A „halál osztagról” olyan képet festettek, mintha az igazságszolgáltatás szükséges kiegészítése lenne. Azokra az elvetemüli banditákra sújtana le, akik kihasználva a büntetőtörvények fogyatékosságait, kibújhatnak a rendes bírói felelősségre vonás alól, 'vagy akiknek sikerül idejében eltüntetniök a terhelő bizonyítékokat. A rendőrök e kivégzéseket szabad idejükben hajtják végre, s mint a nemhivatalos igazságszolgáltatás amolyan pallosai működnek. Ezt a pallost sok esetben majdnem szó szerint is kellett érteni, hiszen gyakran csonkították meg a kivégzés előtt áldozataikat, sőt nem egyszer fejüket is levágták. A tömeges gyilkosság olyan hazai és nemzetközi felháborodást keltett, hogy tavaly Medici tábornokelnök kénytelen volt hivatalos vizsgálatot elrendelni. A nyomozás egy erélyes vizsgálóbíró kezébe került, aki feltárta, hogy a másfél ezer áldozat közül, akiknek kivégzése a „halál osztagnak” tulajdonítható, csupán mintegy tíz követett el főbenjáró bűncselekményt. Előfordult az is, hogy Guanabara államban a rendőrök találomra kiválogattak egy tucat rabot a börtönökből és egyszerűen halomra lőtték őket. Hulláikat később Rio de Janeiro külvárosában találták meg, A vizsgálóbírónak azt is sikerült megállapítania, hogy sok kivégzésért Sergio Fleury rendőrfőnök és 15 társa felelős. Bár külön kormánybizottságot hoztak létre az ügyben, Fleury- nak és 15 társának vád alá helyezése elmaradt. — Már-már úgy látszott, hogy a rendőrségnek sikerül az ügyre fátylat borítania, amikor a vérszemet kapott kivégzők újabb kegyetlen gyilkosságai ismét felborzolták a kedélyeket. A halál osztag ugyanis olyan személyeket tett el láb alól, akiknek se?nmiféle rendőri priuszuk nem volt, vagy akiket valamilyen okból néhány órára gyanúsítottként rendőri őrizetbe vettek, de ártatlanságuk csakhamar kiderült. Most már a vádemelési javaslatot nem lehetett elodázni. A rendőrség vezetői ugyan megpróbálták az egész ügyet ebagatellizálni és kimondatni az ügyben a bíróság illetékte- lenségét. A felháborodás azonban már túlságosan nagy volt, s ezért a Legfelsőbb Bíróság elutasította ezt a keresetet. A beavatottak azonban kevés reményt fűznek most is a „halál osztag” tagjainak felelősségre vonásához. Teixeira da Silva ügyész, aki most főszereplője az ügynek, kijelentette, hogy a nyomozás „rendkívül nehezen folyik”, mert „túlságosan sok fontos, magas állású személy”-t kevertek a „halál osztag” tevékenységébe. További problémát jelent — mint az ügyész célzott rá — Sergio Fleury, a főgyanúsított „kényes politikai helyzete”. Fleury, aki a katonai diktatúra politikai rendőrségének egyik vezetője, azzal tette hírhedtté nevét, hogy könyörtelen hajtóvadászatot folytatott mindazok ellen, akik szót merészeltek emelni a katonai junta uralma ellen. Fleurynek és társainak vezetése alatt zajlott le sok brazil baloldali személyiség kegyetlen megkínzása. Aligha valószínű tehát, hogy a diktatúra vezetői eltűrnék, hogy uralmuk e nélkülözhetetlen támaszait megbüntessék a „halál osztagban” viselt dolgaik miatt... Santiago de Chile, 1971. június. ÁRKUS ISTVÁN
