Tolna Megyei Népújság, 1971. július (21. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-25 / 174. szám
Mázai téglagyár Létszámhiány miatt nem tudják a tervet teljesíteni Nyolc megye ifjűkommunistái köszöntik a KISZ közelgő VIII. kongresszusát A Duna menti fiatalok találkozója az ifjúsági mozgalom nagy demonstrációja lesz A jövő héten, július 28-án, szerdán kiállítások megnyitásával kezdődik a Duna menti fiatalok negyedik találkozója, mely igen gazdag politikai, kulturális és sportprogramjával öt napig tart. A már hagyományos találkozóra a rendezők 4—5 ezer fiatal érkezését várják, csak a sport- és kulturális események résztvevőinek . a száma is jócskán meghaladja az ezerkétszázat. Az egyes megyékből 40—40 tagú hivatalos delegáció érkezik ezenkívül a nyolc Duna menti megye fiataljai közül számosán tekintik előreláthatóan országjárásuk végcéljának Paksot, az események legfőbb színterét. Nagyon sok KISZ-alapszer vezet jelezte részvételét, és ezúttal három megyénkbeli KlSZ-alapszerve- zet is részt kért a Duna menti ifjúsági napok valamely programjának megrendezésével a nagy munkából. Előzetes információink alapján arról számolhatunk be, hogy a Duna menti fiatalok találkozójának öt napja alatt igencsak sok, figyelmet érdemlő esemény tanúi lehetünk majd. Vegyük az első napol Július 28-án délután kettőkor Szekszárdon Szabó Géza, a KISZ Tolna megyei Bizottságának első titkára nyitja meg azokat a kiállításokat, amelyek az ifjúság nemzetközi béke- harcát; a fiatal szakmunkások és szakmunkástanulók és a fiatal népművészek alkotóerejét dokumentálják. A Babits Mihály művelődési központ kamaraterme és más helyiségei adnak otthont a három tartalmas kiállításnak. „A holnap mestere” című kiállításon hat Duna menti megye fiatal szakmunkásai és szakmunkás- tanulói állítják ki legsikerültebb vizsgamunkáikat. A fiatal népművészek országos kiállításának anyagát viszont azok a beküldött pályaművek alkotják, amelyeket a KISZ KB és a HISZÖV által meghirdetett országos pályázatra küldtek be a fiatal alkotók. E pályázat eredménvh'rdeté- sére csak augusztus 20-án kerül sor. Pakson a II. számú általános iskolában délután- 4-kor nyílik, négy, szintén érdekes kiállítás. A „Két kongresszus között” című dokumeiitlim- kiállítás anyaga részben helyi gyűjtésű, részben központi. A termékbemutatón a Paksi Konzervgyár mellett a paksi és Paks környéki kisipari szövetkezetek legjobb termékei vesznek . részt- A .. képzőművészeti kiállítás pedig a járásban élő amatőr képzőművészeknek biztosít nyilvánosságot. • A - turisztikai .felszerelések bemutatójának rendezője az áfész és a Triál Nagykereskedelmi Vállalat, lesz. Este a'béke és barátság jegyében, műsoros est kezdődik a szabadtéri színpadon. A műsorban . hét. Duna menti megye művészegyüttesei működnek közre. A találkozó második napján Pakson délelőtt 19-kor kezdődik a járási ifjúság- politikai tanácskozás. aminek résztvevői, olyan, fiatal párttagok, akik az ifjúsági szövetség munkájában vesznek részt Erről a tanácskozásról indul útjára az itt alapított emlékzászló, aminek birtokosa majd az a ÍCSZ- alápszervezet lehet, amelyik a kongresszusi előkészületek során munkájával bizonyul a birtoklásra érdemesnek. Délután a- járás: ifjúsági .klubjai vetélkednek • .az elsőségért. Ezen a napon a tolnai fiatalok társadalmi munkaakciójával gazdagodik a találkozó programja. A községi KISZ- szervezet a lakóhely szépítésének munkájára mozgósítja a fiatalokat. Este hatkor ifjúsági nagygyűlés zárja a napot. Kimagasló jelentőségűnek Ígérkezik az a tanácskozás is, aminek színhelye Szekszárdon, az MSZMP megyei Bizottságának nagyterme lesz. Itt a Duna menti fiatalok találkozóján hivatalos nyolc megye tízfős delegációi vesznek részt abban az eszmecserében, aminek fő témája a békeharc, a szolidaritás. A tanácskozás előadói külföldi testvérszervezetek vezetői lesznek. Július 3Ö-án, a találkozó harmadik napján Paks, Szek- szárd, Dunaföldvár ad helyet egy-egy eseménynek. Ezek közül helyszűke miatt csak azt á tanácskozást említjük meg. ami Szekszárdon zajlik majd. ÍJélelőtt 10 órakor kezdődik a Tolna megvei egyetemi és főiskolai hallgatók tanácskozása, aminek fő témája; a megve gazdasági, társadalmi, kulturális, fejlődése a IV. ötéves terv során biztosítható továbbfeilődése. Szombaton ismét Paks kér nagyobb közfigyelmet, «menynyiben itt és a konzervgyár KlSZ-szer- vezete rendezi meg a konzervipari szakmunkások országos versenyét. A, Konzervipari Tröszt által korábban meghirdetett versenyben az ország konzervgyáraiból nyolc csapat vesz részt, 3—3 fővel. Augusztus 1-én, a Duna menti fiatalok találkozójának ötödik, egyben zárónapján 9 órakor a néptáncegyüttesek felvonulása, következik, majd 10-kor kezdődik a Duna- parton az ifjúsági nagygyűlés, amit víziparádé követ. Délután háromkor három szabadtéri színpadon szórakoztatlak a találkozó közönségét a Duna menti megyék művészeti ewüttesei. E^te hatkor kezdődik az ifiúsági tánczenekarok bemutató műsora, maid este kilenfVnr a találkozót záró tűzijáték. Kevés az építkezésekhez a tégla. Szerte a megyében hiánycikk ez a ma még fontos építési anyag. A gyárakban nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy a tervet teljesíteni tudják, az igényeket legalább megközelítően kielégítsék. Mázán, a bonyhádi járás egyetlen téglagyárában, idén sok gondot ad a terv teljesítése. A korábbi években eredményesen működő gyár, idén valószínű, hogy nem teljesíti tervét. Ennek oka elsősorban a létszámhiány. A félév folyamán nem érte el az átlagos létszám a tervezett kilencven százalékát. így a nyerstéala- készítési tervet nem is tudják teljesíteni. Az égetésnél jelentéktelen mennyiségű tervtúlteljesítés volt a félévben. Sajnos, a téelagyártási szezon második felében sem várható lényeges javulás. Jelen-----------------------------1----le g néhány diákkal pótolják a hiányzó munkáslétszámot. Mondani sem kell, hogy a fiatalemberek munkája meg sem közelíti egy jól begyakorlott munkás napi teljesítményét. A meglévő munkások nagy része már öt—hat éve a gyárban dolgozik. Nagy a mozgás, van jelentkező munkára, de egykét nap, vagy egy hét után a vándormadarak továbbállnak: így ezek is csak a gyártási költséget növelik, de a termelés fokozásához nem sokkal járulnak hozzá. Minden dicséret megilleti a prést és a kemencét kiszolgáló munkásokat. Sokat túlóráznak* a munkaidőt jól kihasználják, de sajnos, nem tudják pótolni, bármennyire is igyekeznek, a tizenöt—húsz hiányzó munkaerőt. Mázán és környékén tehát a második félévben sem szűnik meg a téglahiány. SleljiliaSí az országban Egy szovjet vegyipari üzem 68 féle berendezését a Láng Gépgyár Dombóvári Gyáregysége készíti. Az első berendezések elkészültek (plasztifikáló hőcserélői) és várják az utazást. (Foto: Gottvald) Tegnap avatták föl a dombóvári szociális otthont A Központi Statisztikai Hivatal közrebocsátotta a Magyar Statisztikai Zsebkönyv 1971-es kötetét. A három és fél száz oldalas kis kötet a tanulságos számok tízezreit tartalmazza, köztük sok olyat is, melyek tanúskodnak megyénk helyéről és rangjáról az ország egészében. Tolna megye a maga százhat községével a települések száma szerint az ország tizennegyedik, lélekszáma után pedig majdnem a legkisebb, tizennyolcadik megyéje. Népmozgalmi adataink nem sok okot szolgáltatnak a büszkélkedés- re. Az ezer lakosra jutó'házasságkötések tekintetében Borsoddal „fej-fei mellett’ állunk, a tizennegyedik helyen-. Az ugyanilyen lélekszámhoz viszonyított élveszületések száma tizenkettedik, a halálozásoké (Békéssel együtt) tizenötödik, a 2,1 ezrelékes természetes szaporodásé tizenharmadik helfet mutat. Ezer élve született csecsemő közül csak Pest megyében .hal meg több, mint nálunk, ahol ez. a mutató- 40-,8 ezrelékes. Ez nagyon furcsa ellentmondásban van megyénk egészségügyi • helyzetével, amelynek adatai egyáltalán nem mutatnak elriasztó képet, amint az majd a későbbiekből kiderül. Négy fontos mezőgazdasági növényünk -közük az árpa tavalyi hektáronkénti 24,7 mázsás, a kukorica 40,4 mázsás átlagtermésével .országosan harmadik helyet. jelent, A búza nyolcadikat, a cukorrépa kilencediket, a s?áz hektár .mező- gazdasági területre jutó számosállatok száma Ugyancsak nyolcadikat. Tolna megyében tízezer lakosra 17,6 orvos jutott. Az országban csak Vas tudott különb arányt felmutatni a megyék között. Az egy Körzeti orvosra számítható 2791 lakos nePved’k. a tízezer lakoshoz márt 77 8 kórházi. ágy ötödik „helyezés”. Megyénkben minden harmadik településen van patika (9. hely). Országosan kiemelkedő az ezer bölcsődés korúra jutó 94 férőhely, amelyet egyik megye sem ért utol. Hasonlóan jók az oktatásügy mutatószámai. Ezer óvodás korúra 763,3 férőhely jutott (1.), egy általános iskolai osztályteremre 29,3 (3.), egy középiskolaira 35,8 tanuló. Utóbbival Vas megyével együtt állunk az ötödik helyen. A népművelés helyzetét illusztráló három szám: majdnem minden negyedik megyénkben lakos rádióelőfizető volt, pontosan száz közül 24.9. A harmadik helyezés persze, nem tükrözi a rádiókészülékek tényleges számát, hiszen újabban több készülék esetében is elégséges eay bejelentés. Száz lakos közül 16.1 -nek volt tv- előfizetése (8:), ami szerves ossz» fii evésben látszik lenni azzal, hogy az országban ötödik helyen állónk azor. rnn,Tv?k között ahol. a Ir-maen'.’nhb az érv lakosra ‘-kő mozilátogaU j sok száma: 7,3. Tegnap regen várt esemény színtere volt a megye második városa, Dombóvár, ahol délelőtt 11 órakor ünnepélyes keretek között adta át rendeltetésének Boruzs Barnabás, a városi tanács elnökhelyettese a volt szülőotthon és tüdőgondozó helyén kialakított városi, járási szociális otthont. Mint ezt számosán tudják, a városnak és környékének több éves kívánsága volt egy szoeiá- 1 is otthon létrehozása, lévén, liony a. magukra maradott öregek elhelyezési gondjait Dombóvár mindeddig nem tudta r> • nyugtatóan megoldani, mert bár megyei szociális intézményhálózatunk minden évben bővült, az öregek igények szerinti intézeti elhelyezésére mégiscsak hosszú kivá- rási idő elteltével kerülhetett sor. Az átalakítás munkálatait a városi tanács költségvetési üzemének dolgozói végezték el, a 65 idős embernek otthont nyújtó létesítmény élete hivatalosan augusztus 1-én kezdődik. Legújabb szociális otthonunk átadásának ünnepi eseménye lehetőséget kínált arra is, hogy köszönet hangozzék el, mely köszönet azokat illeti, akik a létesítmény megvalósításának munkájában részt vállaltak.