Tolna Megyei Népújság, 1971. július (21. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-24 / 173. szám
TOLNA MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGANAK LAPJA XXI, évfolyam/ 113. szám ARA: 90 FILLER Szombat, 1911. július 24. Fiatal szocialista brigád vezetők első megyei tanácskozása Tegnap délelőtt Szekszárdon, a Babits Mihály megyei művelődési központban került sor a szocialista brigádvezetők első megyei tanácskozására. A tanácskozást Hohmann József, a megyei KISZ-bizottság titkára nyitotta meg. A mintegy ötven megjelent fiatal brigádvezető előtt Körösi István, az SZMT közgazdasági bizottságának vezetője Vitaindító előadásában felelevenítette a szocialista munkaversenyek történetét hazánkban. Az újjáépítés időszakában még nem beszélhettünk a inai formájában szocialista munkaversenyről, de kétségtelen, hogy az akkor meghirdetett, például — az arccal a vasút, arccal a tárnák felé — munkaversenyek, a mai szocialista brigádmozgalom elődjének tekinthetők. Az államosítások után, a fordulat évétől kezdődően beszélhetünk a mai értelemben vett szocialista munkaversenyekről. Még ezután is sokáig egyoldalúság jellemezte a mozgalmat, mivel egyértelműen termeléscentrikus volt. A SZOT és a kormány 1031/1965-ös közös határozata mondta ki először a változást. A termelés színvonalának emelése mellett egyenrangú helyet kapott a mozgalomban a versengő ember továbbfejlődése is. A rendelet pontosan megfogalmazta, hogy kinek mi a szerepe a mozgalomban és meghatározta az irányítást. Kimondta, hogy a mozgalmat egyetlen szerv sem sajátíthatja ki magának, de feladataikat nem is háríthatja más szervre. Közös feladata a szervezés és irányítás az MSZMP-nek, a KISZ-nek, a szakszervezetnek és gazdasági vezetőknek. Ki kell vennie a részét belőle az egész üzem, gyár. vagy szövetkezet kollektívájának. A szocialista brigádmozgalom célkitűzése hármas. Szocialista módon dolgozni, tanulni és élni. Végső soron tehát a szocialista embertípus kialakításában játszik fontos szerepet. Az utolsó három évben kiderült, hogy ez a legmegfelelőbb és legkedveltebb verseny- forma. Természetesen, nem problémamentes ez a mozgalom sem. Például megyénk ipari üzemeiben már körülbelül az összdolgozók fele így, vagy ezért a címért dolgozik. Ugyanez nem mondható el sem a mezőgazdasági üzemekről, sem az egyéb intézményekről, vállalatokról. Elképzelhető lenne például a pedagógusok körében is a brigádforma. hiszen ennek ma már r~'n kizárólagos célja a ter- í 'és emelkedésének elősegítése. Paksi András, az SZMT kulturális bizottságának vezetője előadásában elsősorban a másik két célkitűzés és követelmény gyakorlati megvalósulásáról beszélt. A fiatal és az idősebb tagokból álló brigáílqtotui is meglehetősen for* .... m alisak a vállalások, főként ami az olvasást illeti. Nem ritkán csak számszerűen határozzák meg a brigádok az elolvasandó könyveket. Elavult formának tekinthető ma már a közös színház- és mozilátogatás is, mivel az emberek többsége családi körben jár színházba, moziba. Sokkal inkább hangsúlyt kap a sport, abból is a természetjárás, amely lehetőséget nyújt a közvetlen beszélgetésekre. így a brigádtagok és azok családja is megismerheti egymást, lehetőség van arra, hogy valóban kialakuljon egy szocialista tartalmú közösség, melynek minden tagja igyekszik megfelelni a kor követelményeinek. Az előadásokat szünet követte, majd két szekcióban folytatódott a tanácskozás. Az iparban és a mezőgazdaságban dolgozó fiatal brigádvezetők külön beszélgettek elsősorban gondokról, nehézségekről. Több a probléma a mező- gazdaságban. Különböző okokból. Például köztudomású, hogy a fiatalok aránya itt alacsonyabb, mint az iparban. Nehezíti mindkét területen a jó brigádkollektívák kialakulását az a tény, hogy a megyében is, mint másutt, sok a bejáró fiatal. Nehezebb megszervezni a közös programot. A most települő fiatal üzemekben, nagyrészt fiatal munkások dolgoznak ugyan, ami segíthetné az ifjúsági brigádmozgalmat, de akadályozza is annyiban, hogy kevesebb a tapasztalat, nem ismerik még eléggé egymást a fiatalok. A vegyes életkorú brigádok látszanak a legideá- lisabbnak, természetesen azzal a feltétellel, hogy olyan emberek kerülnek össze, akik egyénisége kiegészíti egymást, akik tudnak együtt dolgozni. A mezőgazdasági szocialista brigádok megalakulását nehezítette, hogy korábban gyakran egyesültek termelőszövetkezetek. ezek kevés számú fiatalja több községben él. A hozzászólásokból kiderült, hogy egységesebb, egyértelműbb értékelési rendszerre lenne szükség, és persze ér- tékelhetőbb felajánlásokra is, mert az értékelés során kialakuló viták, ellentétek nem egyszer felbomlasztják a már alakulóban lévő közösséget. Abdul-Halim Khaddam, a Szíriái Arab Köztársaság miniszterelnök-helyettese, külügyminiszter — Péter János külügyminiszter meghívására — pénteken felesége társaságában hivatalos látogatásra hazánkba érkezett. Útjára elkísérte Abdullah A'-jKhani külügyminiszter-helyeües és Fayes Sayed miniszteri titkár. A vendéget a Ferihegyi repülőtéren Péter János és felesége, Hollai Imre külügyminiszter-helyettes, Szigeti Károly, a Külügyminisztérium csoportfőnöke, Veress János, hazánk damaszkuszi nagykövete és a külügyminisztérium több más vezető beosztású munkatársa fogadta. Ott volt dr. Mohamed Zaha- ria Ismail, a Szíriái Arab Köztársaság magyarországi nagykövete, aki Budapesten csatlakozott a küldöttséghez, Moustafa Ahmed Moukhtar, az Egyesült Arab Köztársaság budapesti nagykövete, dr. Oldrich Mohelsky, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője és Jamal J. Abdulla, az Iraki Köztársaság budapesti nagy- követségének ügyvivője. A szíriai külügyminiszter megérkezése után nyilatkozatában a többi között hangsúlyozta, hogy örömmel tett eleget Péter János külügyminiszter meghívásának és szívesen látogatott a baráti Magyar Népköztársaságba, hogy a két ország közötti kapcsolatok további fejlesztéséről tárgyaljon. Látogatásának célA tanácskozáson felvetett kérdéseket azonban csak a gyakorlatban, a helyi adottságokat figyelembe véve lehet megoldani. i. i. ja, hogy a magyar vezetőkkel kicseréljék nézeteiket az időszerű nemzetközi kérdésekről, különös tekintettel a jelenlegi helyzetre, amikor az imperializmus agresszivitása világszerte fokozódik. A szíriai külügyminiszter hozzáfűzte, hogy itt-tartózkodása alkalmával átadja a Szíriai Köztársaság elnökének és a kormány elnökének személyes üzenetét. Vályi Péter, a ’ Minisztertanács elnökhelyettese pénteken délután a Parlamentben fogadta Abdul-Halim Khadda- mot, a Szíriái Arab Köztársaság miniszterelnök-helyettesét, külügyminisztert, akit ezután Péter János külügyminiszter fogadott hivatalában. A látogatást követően a külügyminisztériumban megkezdődtek a Péter János és Abdul-Halim Khaddam vezette magyar—szíriai külügyminiszteri tárgyalások. Részt vett mam Üzemben az ország legnagyobb teljesítményű számológépe Pénteken délután a XIV.' kerületi Angol utcában átadták rendeltetésének az Országos Tervhivatal új számítástechnikai központját, amelyben a gazdaságtervezési és gazdaságirányítási munkálatokat korszerűsítik, és a népgazdasági tervezést teszik; hatékonyabbá. Itt helyezték üzembe az ország legkorszerűbb és legnagyobb teljesítményű elektronikus számológépét, a System—4—70 típusú berendezést, amelyet az angol International Computers Limited cég szállított. A gép 400 000 összeadási műveletet végez el- másodpercenként, belső memóriájában 260 000 byte (betű vagy számjegy) tárolható. Háttérmemóriája hat, egyenként több mint hétmillió szám, illetve betű befogadására alkalmas lemeztárolót, valamint hat mágnesszalag-memóriát őriz. gyár részről a tárgyalásokon Hollai Imre külügyminiszterhelyettes, Szigeti Károly, a külügyminisztérium csoportfőnöke, Veres János, hazánk damaszkuszi nagykövete és Nagy S. Lajos, a külügyminisztérium főosztályvezetője, szíriai részről pedig Abdallah Al-Khani külügyminiszter-helyettes és Mohamed Zaharia Ismail, a Szíriai Arab Köztársaság budapesti nagykövete. A Magyar Távirati Iroda munkatársának illetékes helyről nyert értesülése szerint a tárgyaláson áttekintették a nemzetközi helyzetet. A szíriai külügyminiszter részletesen kifejtette kormánya nézetét a közel-keleti válságról és igazságos rendezésének módszereiről. A szívélyes és őszinte légkörben megtartott tárgyalások során megvitatták a kétoldalú kapcsolatokat és megállapították, hogy ezek erősödnek és szélesednek. Koreai elvtársak látogatása a megyében Pénteken a délelőtti órákban megyénkbe látogatott Kim Dók Szong, a Koreai nagykövetség tanácsosa és An Min Szu, a nagykövetség titkára. A vendégeket Csajbók Kálmán, a Hazafias Népfront megyei titkára fogadia, majd ellátogattak a megyei pártbizottságra, ahol K. Papp József megyei első titkárral és Horváth József titkárral folytattak baráti beszélgetést. A délutáni órákban Dombóvárra utaztak, ahol Gyu- ricza István, a városi pártbizottság első titkára és Vi- dóczy László, a városi tanács elnöke fogadta a vendégeket. A későbbiek során látogatást tettek a Láng Gépgyárban, a Kesztyűgyárban és találkoztak az Alkotmány Tsz vezetőivel. Este hét órakor szolidaritási nagygyűlésen vettek részt. A nagygyűlésen Csajbók Kálmán mondott beszédet. Felszólalt Kim Dók Szong. a nagykövetség tanácsosa. Abdul-Halim Khaddam és Péter János a Ferihegyi repülőtéren, Budapestre érkezett a szíriai külügyminiszter