Tolna Megyei Népújság, 1971. július (21. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-17 / 167. szám
Rendhagyó pályatársak könyvespolca ? TT gyan honnan cipeljük kiállhatatlan gőgünket! Az emberpiacokról? A kubikosgödrökből? Nevetséges. Kiss János valamikor rendes bandagazda volt, friss eszét mindig rongyos társai érdekében forgatta. de mióta állami tisztviselő lett belőle, észre se veszi a régi cimborákat. Nagy Péter elnyomott ifjú korában 'állandóan arra bíztatta szaktársait, hogy ha nem hallgatják meg őket az irodán, akkor oda kell verni az asztalra, most viszont akár a lábát taposná az a beosztottja, aki kifogásol valamit. Ilyenek volnánk mi? Aligha. Száz közül legalább kilencve- nen nem felejtették el, hogy honnan indultak, s huszonöt évi „funkciózás” után kimerült idegrendszer az összes szerzeményük. Rájuk csak felnézni lehet, s levett kalappal köszönni nekik. De akadnak rendhagyó pályatársak is. Akadnak azonban a vezető posztokon is. akik a párt vezető szerepét, a szocialista rendszert látják veszélyeztetve, mihelyt saját személyüket, vagy intézkedéseiket kritizálják. S mivel az ilyenek azt is tudják, hogy tisztességes emberek soha nem akarják bántani a kommunista pártot, eszük ágában sincs „ kikezdeni önnön hatalmukat, a szocializmus-ellenesség hangoztatásával elég nagy csendet tudnak teremteni maguk körül. . Ideológusok, lélekmérnökök, : politikusok kutatták már az okát ennek a metamorfózis- , nak, mégse sikerült maradéktalanul elűzni a pártot és a - néphatalmat kisajátító „istenségeket”. Az indítékok után keresgélve beszélünk érzékenységről, szubjektivizmusról, ,, tekintélyféltésről, heves vér- mérsékletről, pozícióhoz való ragaszkodásról — mindezek azonban korántsem magyarázzák meg, miért válik a mélységből felvergődötteknek egy vékony rétege úrhatnám polgárrá. Megártott neki a „magaslati levegő” — mondják az élettől elszakadt személyre azok, akik korábban is ismerték. S mivel ilyen anakronisztikus figurákkal még ma is találkozhatunk, önkéntelenül felvetődik a kérdés: hát csakugyan igaza lenne annak a francia bölcselőnek, aki szerint „a hatalom elveszti varázsát, mihelyt nem lehet visszaélni vele?”. Évekkel ezelőtt azt próbáltuk besúlykolni a köztudatba, hogy ahol meghalt a bírálat , és az önbírálat, ott bizonyosan a beosztottak tehetnek róla, mert nem nyitják ki a szájukat, amikor kell. Ezekre a dörgedelmekre azután higgadt válaszokat kaptunk, miszerint távolról sokkal könnyebb bátorságra bíztatni másokat, 3 helyben dolgozóknak azonban százszor is meg kell rágniok minden kritikus észrevételt. Nem attól tartanak ma már hangsúlyozták —, hogy beléjük rekesztik a szót, hanem a láthatatlan, a megfoghatatlan bosszút akarják elkerülni. És példákat sorakoztattak passzív magatartásuk igazolásául: a hibákat meglátok rendre kimaradnak a juttatásokból, előléptetéskor igencsak megfeledkeznek róluk, máról holnapra tömeges hibát vesznek észre munkájukban, végül pedig kibírhatatlan helyzetet teremtenek számukra. Se védekezni, se panaszt tenni nem nagyon lehet ilyenkor, mert a „törlesztés” annyira finoman, annyira „véletlenül” történik, hogy a védelem után rohangáló szenvedő alanyt végül kinevetik: képzelődik, üldözési mániában szenved, szélmalomharcot folytat. p edig a hallgatás senkinek se jó, kivéve a hatalmaskodni szerető, a magukat csalhatatlannak képzelő vezetőket. Azaz még ők is tudják, milyen sok egészséges elgondolás, milyen hatalmas alkotó energia rejlik a jobbra törekvő munkások természetes aktivitásában, mégis nagyobbra becsülik ennél a megszokott kényelmet. Néha egyenesen érthetetlen, miért vált ki oly heves ellenállást, akár a legjobb szándékú indítvány is. Az egyik iskolaigazgatónak például olyasmit mondott a beosztottja, hogy a korszerűbb módszerek alkalmazása végett (ismertette, mire gondolt), az eddigi gyakorlatot meg kellene szüntetni. Nem is gyanította, mekkora méltatlankodást vált ki ezzel. A tiszteletre méltó igazgató rögtön így reagált: „Hogy merészel...!?”. S a fiatal, ambiciózus tanár ettől úgy elhallgatott, hogy azóta se jött meg a hangja. Régi gondunk a demokratizmus zavartalan működtetése. Alapjában véve a szocializmüs elveinek megfelelően alakul nálunk a közélet, az emberek általában jól is érzik magukat ebben a légkörben, csak éppen minduntalan felvetődik: mennyivel többre juthatnánk presztizsféltés és pöffeszkedés nélkül. Vajon miért dekázzák még manapság is sokan a szükséges bírálatot? Miért latolgatja gyakran még a saját nyugalmára fittyet hányó állampolgár is, hogy mit mondjon meg és mit ne? Mondjuk meg úgy, ahogy van, az anyagi függőség sem A JELÖLŐ GYŰLÉSEKEN felvetett gondok, problémák nemritkán követelések pontos listája szerepel a paksi nagyközségi tanácson is, mint végrehajtandó feladat. A kérések majdnem minden esetben jogosak, a megoldás nem ritkán éveket vesz igénybe. A Béke-szálló műemlék épületének sorsa előkelő helyet foglal el a kívánságlistán. Hét különböző választási körzetben kérték, követelték az épület lebontását. Ebben nincs benne azoknak a hozzászólásoknak a száma, amelyek új szállót, éttermet kérnek. A körülbelül 1820-ban, klasszicista stílusban épült szálloda sorsa már 1964-ben szóba került. Akkor a kérdés úgy merült fel, hogy éppen itt az ideje a renoválásnak. Évekig nem történt semmi, míg 1970 tavaszán az utcai falrész nagy helyen leomlott, ha lett volna a közelben ember, több életet is kiolthatott volna. Ezt bárki ellenőrizheti, mert a törmelék azóta is ott van, vagy ha eltakarították, újabb omlott helyette. Felelőst nem kerestek, lehet, hogy nem is találtak volna, mert a ház állami tulajdon, a tanács kezelésében van, de a bérlőknek is voltak bizonyos kötelezettségei. Az épületben volt a jáVálik a demokratizmus egészségére. A mi rendszerünkben bérből és fizetésből él a lakosság túlnyomó része és bátran mondhatjuk, hogy egyre biztatóbb körülmények között. Közhely már, hogy nem látni csikkszedőket, toprongyos csavargókat, énekes koldusokat, ínségkonyhán toporgó éhezőket. Dolgozhat, aki akar, s ezért több-kevesebb anyagi járandóságot vihet haza, köny- hyebben, vagy nehezebben megél belőle. De csak addig, ameddig dolgozik, mert teli torokból kiáltottuk és kiáltjuk ma is közös óhajtásként: aki nem dolgozik, ne is egyék! Akit menesztenek munkahelyéről. mert odamondogatott felettesének, az mit csináljon? Az ilyen nem vonulhat vissza a birtokára, mint az egykori dzsentrik, hanem késedelem nélkül új kereset után kell néznie. Ez pedig külön gondot, sok utánajárást, plusz idegeskedést jelent, ezért legtöbben aligha vállalják szívesen. Inkább meghúzzák magukat ott, ahol vannak. TV yugtalankodunk, mérge- ' lődünk a bajok miatt, s ez a nyugtalanság nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is. E szakadatlan javítani- akarásnak köszönhetjük a többi között, hogy az utóbbi tizenöt évben kihevertük szocialista rendünk gyermek- betegségeit. Ha szépen óhajtunk boldogulni ezután is, akkor következetesen útját kell állni a pöffeszkedőknek, az önkényeskedőknek, mindazoknak, akik magukat csalhatatlanoknak képzelik, mert úgy gondolják, hogy személyükben testesül meg a néphatalom. F. N. I. rásbíróság, a vendéglátó vállalat étterme, presszója és a szállodai szobák. Az udvarban egy autószerelő és egy gumisműhely üzemelt. Az épületről érdeklődő, intézkedést sürgető levelek jelentős aktaköteggé dúzzadtak már a helyi tanácsnál, a járáson, a megyén, a Műemlék- védelmi Felügyelőségen, sőt az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban is. A LEOMLOTT FALRÉSZ elindította a lavinát. Az első papír az utóbbi évek irat- dömpingjében a járási tanács határozata, amely utasítja a községi tanácsot az „intézkedésre”. Az épület életveszélyes, mivel pénz nincs jelen pillanatban, (azóta se) zárják le. Elkezdődött a levelezés, a vb határozatokat hozott a kiköltözés új határidejéről, ezt a legváratlanabb időpontban az érintettek megfellebbezték. A nagyközségi tanács vb-nek határozata kelt múlt év május 12-én, az épületet körülbelül novemberre sikerült kiüríteni. Közben jöttek, mentek a levelek, oda-vissza, de nem történt semmi, illetve összesen annyi: bekerítették az épületet, hogy a potyogó vakolat és cserép ne hulljon a járókelők fejére, ______ K épes hetilapjainkban gyakran feltűnik a címben szereplő jelzéssel egy-egy könyvlista. Lehet készpénzzel fizetni, utánvéttel postán megküldik a kért műveket. Lehet négy-, sót több havi részletfizetésre vásárolni, a Nők Lapjánál még folyószámlát is nyithat minden nő, legyen hajadon, özvegy, elvált, netán férjezett. A részletfizetés és az a lehetőség, hogy egyes kis példányszámú, vagy nagy közönségsikerre számító művet előjegyezhetnek, jó dolog, bevált módszer, nemcsak a Nők könyvespolcánál. Minden bizonnyal hozzájárul az időben kapott információval együtt ahhoz, hogy gyarapodjon a könyv a „nők polcain". Cél, hogy olvasó nép legyünk, sokan és sokat olvassanak. A fenti módszer is jónak bizonyult. Csak hát a kultúra nem mérhető kilóval és a műveltséget sem csupán az elolvasott könyvek száma határozza meg. A minőség sokkal fontosabb! Sok iyen ajánló jegyzéket elolvastam, a következők szerepelnek benne leggyakrabban: Berkesi „összes művei", Szilvá- si Lajostól is mindig elöbá- nyásznak valamit, (csak tudnám honnan, hiszen olyan régen jelent meg új műve), aztán Dallos Sándor Aranyecsete, a héten éppen legfrissebben megjelent krimi, Agatha Christie, Simenon, és a kevésbé ismertek. Ehhez jönnek még a klasszikusok, leggyakrabban Jókai és Móricz Zsigmond, néha gondolnak arra is, hogy a nőknek gyerekük is lehet, ezért A megyei tanács tervező vállalata 1970. július hetedikén a helyi tanács kérésére szakvéleményt készített az épület állapotáról, amelyet később egy kibővített műszaki bizottság lényegében megerősített. A hosszan fölsorolt hibák ellenére a szakvélemény megállapítja: „A nagy költségű helyreállítás ellenére is úgy kellett határozni, hogy az értékes műemlék épület megmaradjon.” Augusztus 26- án a Műemlékvédelmi Felügyelőség a tanácshoz írott levelében azt mondja, a „Békeszálló épülete feltétlenül fenntartandó.” Kéri a tetőszerkezet kijavítását, s hogy a tanács határozza meg az épület új funkcióját. MA AZ ÉPÜLET felújításának összes költsége körülbelül tíz-tizenkét millió forint lenne. Ha lenne ennyi pénz. De nincs. A vendéglátó már nem tart rá igényt, eszébe sincs tizenkétmillióért egy korszerűtlen egységet felújítani, mikor tizennyolcmillióért teljesen újat, minden igényt kielégítőt tud építeni. Szerepel az ötéves tervében, az új községi központban kap majd helyet. Volt egy olyan elképzelés, hogy az épületet a tanyai, bejáró diákoknak általános iskolai hétközi diákotthonná akad egy-két ifjúsági, vagy if- júságivá lett klasszikus is, úgymint: a Légy jó mindhalálig és az Egri csillagok. Gondoskodik a Nők könyvespolca, mai magyar irodalom népszerűsítéséről is. Legalábbis ami a nőírókat illeti. Jókai Anna, Palotai Boris, Fehér Klára, ritkábban Galgóczi Erzsébet, képviseli a mai magyar irodalmat. Mindezek miatt került a kérdőjel a cím végére, mert egyszerűen nem igaz, hogy ezek a könyvek vannak a nők könyvespolcán, hogy csak ez érdekli őket. Éppen a Nők Lapja interjúsorozata bizonyította az ellenkezőjét. Kivétel nélkül mindenki, Németh Lászlótól kezdve, Garai Gáboron keresztül Kolozsvári Grandpierre Emilig (szándékosan nem említettem nő-írókat) mindenkinek az a tapasztalata, véleménye, hogy a nők olvasnak többet, a nők mindent olvasnak. Az igazi irodalom sikere is a nők körében dől el, nemcsak a fentiek miatt, hanem mert ők foglalkoznak legtöbbet a gyerekekkel, — a jövő generáció olvasóival —, úgy is mint anyák, úgy is mint tanárok. Természetesen nem minden nő olvas, és akik igen, azok se mind Dosztojevszkijt, He- minway-t és József Attilát, de egy kicsit szélesebb választékkal, kevesebb krimivel a Nők könyvespolca is sokat tehetne azért, hogy egyszer majd olvassanak. i — a alakítanák, de egy új — és megint hozzá kell tenni, korszerűbb — kevesebbe kerülne. A községnek sem éri meg tehát a felújítás. A Műemlék- védelmi Felügyelőségnek sincsenek azonnal előszedhető milliói. Vannak régebbi műemlékeink is, melyeknek a restaurálása fontosabb. Az épület előlnézetben nagyon szép, mikor megnéztük, egy hirtelen támadt szélvihar majdnem a fejünkre sodorta a cserepeket, hatalmas csörömpöléssel csapta be az emeleti ablakokat. Az udvart nyakig érő gaz borítja és üvegcserepek. Az épület egyre romlik, bomlik. Egy újabb tél újabb néhány millió forintot jelenthet, ha az épületet tatarozni akarják. De nem akarja senki. A paksiak is lebontani szeretnék. Rossz helyen áll, az autóbusz-pályaudvar forgalmát is akadályozza. Paks- nak nincs parkja, pedig milyen szép lenne, ha Béke-szálló helyén, a már meglévő Vietnami Barátság térrel együtt egy Duna-partig leérő zöld területet alakítanának ki. HA NINCS PÉNZ a restaurálásra, nem marad más megoldásnak, mint a lebontás. A végső megoldásnak még az ősz beállta előtt meg kellene születnie. IHAROSI ibolya Egy paksi gond a sok közül A Béke szálló műemlék épületének sorsa ma is bizonytalan
