Tolna Megyei Népújság, 1971. június (21. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-10 / 135. szám

GAZDASÁGI HÍRADÁS A Fővárosi Öra- és Ékszer­ipari Vállalat szekszárdi gyár­egységéből ötéves tervükről érkezett a tudósítás: 385 fős munkáslétszámunkat 600-ra növeljük, termelési értékün­ket is megduplázzuk, mintegy 78 millió forintra tervezzük. Bérfejlesztési ütemünket évi 3 százalékban határoztuk meg. A számok gondokat takar­nak. Uj dolgozóink betanítási költsége egyenként 10—11 ezer forint. Hogy a betanítási idő csökkenhessen, szükséges mű­helykollektíváink, szocialista brigádjaink új társukat segí­tő szándéka. Esetenként ez fékezi meg az egészségtelen fluktuáció kialakulását is. Nagy gondunk a 78 millió forintos terv teljesítése: mivel 35 milliós beruházásunk 90 százalékban épület, amire a felvett kölcsönt 8 évig tör- lesztjük. Ez időben számot­tevő gépi fejlesztés lehetetlen. Ilyen körülmények között dol­gozóink minden ötlete külö­nös hangsúlyt kap, kidolgozá­sukra műszaki és szakmunká­sokból álló brigádot és egy célgépkészítő műszaki komp­lexbrigádot létesítünk. Fel­adatuk a megfelelő szerszám­konstrukciók kialakítása, a szalagszerű gyártás kimunká­lása, az újítómozgalom kellő alapokra helyezése stb. Elkép­zeléseink megvalósítására biz­tosíték meglévő szocialista brigádmozgalmunk. Tizenegy újabb ilyen brigádot alakí­tunk. Az említett 35 millió forin­tos beruházás júniustól fo­lyamatosan kerül átadásra. Része egy öltöző, fürdő, ebéd­lő és egy olajfűtésű kazánház is. Az átadással járó munka­kiesés fékezésére társadalmi munkában barakképületet ké­szítenek dolgozóink. A szer­számműhely Bánki Donát szo­cialista címért küzdő brigád­ja szabad szombatján végzi a lakatos- és kubikosmunkát, TMK-villanyszerelőink a vil- íanybekötést. Más üzemrészek az átköltözést végzik munka­időn kívül. Az új épület tel­jes átadása augusztus 20-ra várható, utána pedig a régi épületek átalakítása követke­zik. Galvánüzemünk új félauto­matája nődolgozóink munká­ján könnyít, összehasonlítha­tatlanul egészségesebb mun­kakörülményeket biztosít: megszűnik az egészségre ár­talmas, kádak fölé hajolgatás, az egyik kádból a másikba való kézi mártogatás. A dol­gozó a kádsor elején felrakja a terméket egy keretre és a kádsor végén készen leszed­heti. Korszerűsödő termelésünk dolgozóink szakmai, politikai képzésszintjének emelését kö­veteli. Betanított munkásaink szakmunkás vizsga-előkészítő iránti igényét támogatjuk. Fő­ként géplakatos és galvanizáló szakmában várható ilyen fej­lődés. Tervünkben szerepel 1975-ig Domboriban egy üdülőtelep létesítése, ahol családos dol­gozóink tetszésük szerint 2 he­tes szabadságukat pihenéssel tölthetik. Dorner György szb-titkár Öra- és Ékszeripari Vállalat ♦ A Láng Gépgyár „ifjú” dombóvári egységének májusi programjában az eddiginél több gyártmány, nagyobb ter­melési érték szerepel. Nem ér­demtelen a munkáról részle­teiben is beszélni. A tizenkét CK-típusú lemezkazánon kí­vül más gyártmányok is ki­egészítik munkájukat, és ezek között első helyet kap a szov­jet exportra készülő plasztifi- káló berendezés. Első fázisát májusban kezdték, elkészült a kis méretű tartály, két hűtő­vel és három 13 négyzetmé­teres kondenzátorral. Máso­dik és harmadik negyedévük­ben még több mint félszáz rész készül ehhez a berende­zéshez. Kezdeti gondjaink után ez­úttal a magas műszaki köve­telmény állít bennünket pró­bára. Májusban kezdődött a hegesztési varratok röntgen- vizsgálata, kötésellenőrzése. A különböző szakító, hajlító és utómunka-vizsgálathoz nagy pontossággal és felületi fi­nomsággal kell a próbateste­ket elkészíteni. Mivel a töltet maró, mérgező, illetve robba­nó hatású, különleges próbák­nak kell alávetni a készülé­keket. Vízhyomás- levegő- nyomás- és kétszeri nvomás- tartampróbák... Ezekből az adatokból egy bonyolult kép­let segítségével lehet kiszá­mítani a nyomásesést. A plasztifikáló berendezés többi részét budapesti köz­pontunk készíti. A szigorú előírások és próbák betartása még a 103 éves anyavállalat­nak is komoly feladatot jelent. Oszlénczi János MEO-vezető Láng gyár Dombóvári Egysége * A tolnai Pamuttexttlművek 1969. áprilisában saját beru­házásból kezdte meg egv új textilgyár építtetését a Tolna megyei Állami Építőipari Vál­lalattal, közel kilencvenmillió forintos költséggel. A szövödeépület műszaki át­adása május 11-én megtörtént. A négyezer-nyolcszáz négyzet- méter alapterületű szövőcsar­nokban 420 szövőgép üzemel. Az első május közepén kezd­te meg a termelést, jelenleg pedig már 12 üzemel. A teljes telepítés előreláthatólag 1972. május 1-re fejeződik be. Ezzel párhuzamosan befeje­ződött az előkészítő üzem hat­millió forint értékű dobszárí­tós irezőgépének összeállítása, valamint a 2 olajkazán szere­lése. Az új gyár építésére nagy szükség volt; a termelés ne­hézzé vált, a raktárhelyiségek kicsik, a fonalat az udvarban tároljuk, a szövődé födémszer­kezete életveszélyes, a szociá­lis létesítmények elavultak, kulturális célt szolgáló helyi­ség nincs. Az új gyár felépítésével végrehajtjuk pártunk nő- és ifjúságpolitikai határozatait is. Nemcsak korszerű üzemcsar­nokok épülnek — ahol a vi­lágítás, fűtés és a szövéshez szükséges levegő páratartalma télen-nyáron, éjjel-nappal egy­forma — de elkészülnek a modern szociális és kulturális létesítmények is: a fürdőbe hajszárítókat építtetünk. A helyi áfész vezetőivel egy ve­gyesbolt és büfé automaták üzemeltetéséről tárgyalunk. A tervben szerepel egy fodrász üzlet építése is. Eddigi kultúr - házunkban új konyha, étkez­de és klubszobák épülnek. A korszerű új gyár tulaj­donképpen nemcsak gyárunk dolgozóinak, de Tolna nagy­községnek és az egész megyé­nek a hasznára épül: több mint ezer ember számára biz­tosít munkalehetőséget. A létesítmény befejezésének határideje eredetileg 1971. március 31. volt. 1969-ben az országos cementhiány, 1970- ben a fehérgyarmati árvízká­rok helyreállítási munkálatai miatt ez módosult. A módo­sítás gondot okoz, bízunk azonban az építőkben, hogy lehetőségeik szerint mielőbb teljes egészében átadják a már régen várt új gyárat. Vass Frigyes technikus Tolna, Pamuttextilművek 1 ': ’*? íl i; v {;J AZ EMBERÉRT... A dombóvári Alkotmány Tsz-ben tavaly a nyugdíjas dolgozók a határ túlsó szélén kapták meg háztáji földjüket Idén a tsz-közgyűlés úgy ha­tározott, hogy tagjai és nyug­díjasai háztáji földjét — ha kívánják — közösen művelik, az átlagtermésnek megfelelő kukoricamennyiséget pedig meghatározott munkadíj levo­násával, házhoz szállítják. A határozatnak örülnek a termelőszövetkezeti tagok, fő­ként pedig a nyugdíjas dolgo­zók, akiknek már maga a 4— 5 kilométeres gyaloglás is ne­hézséget okozott. Bódog Mihály Dombóvár Építkezők figyelem! Cement 600-as 500-as 400-as Eternit lefolyó- és nyomócső, Eternit hullámpala és tetőfedő pala. Kétszárnyú és háromszárnyú jugoszláv redőnyös ablak. Jugoszláv tölgy bejárati ajtó. Színes fürdőszoba-berendezés. Színes és fehér csempe kapható: a Pécs-Szekszárdi Tiizép Vállalat telepein BARANYÁBAN: Pécs Szigetvár Mohács Siklós Villány Sellye Sásd Komló Pécsvárad TOLNÁBAN: Szekszárd Bonyhád Dombóvár Tolna Paks Tamási Dunaföldvár Simontornva (149) Ne haragudj, kérlek, megint az a véleményem, hogy az a spontán „zrí”. amibe ke­veredtél, majd aminek ünnepelt szóvivőjévé léptei elő, meg­közelítően sem olyan egetrázóan imponáló, mint amilyennek hiszed és hitetni Szeretnéd. A vasárnapi kószálás nagy ka­landjában nincs semmi szenzációs. Ha már olyan napotok volt, én a helyetekben a felriött-pukkasztásnak szolidabb vál­tozatai közill „újítottam" volna egyet. Igén, olyasmire gondo­lok, ami ártalmatlan, senkinek nem okoz kárt, ami nem. er­kölcsbevágó. Tudom, tudom, más á véleményed. Te azt magyarázod, hogy nincs abban semmi, meglátogattatok a szőlőhegyen né­hány cseresznyefát, a tulajok egyáltalán nem jutottak koldus­botra attól, amit kóstolóban lecsipegettetek a fákról, így nem érted, hogy a vadidegen pacák miért „Verte ki úgy a tiká­csot’’, hiszen nem az ö fáinak a termését dézsmáltátok. tíérlek, értesüléseim szerint föltétlenül hozzátartozik a gyümöicstolvajlásnak ehhez az epizódjához, hogy aki a kivért „rikácsban” szerinted bűnös, hosszasan figyelte kapálás köz­ben, cSeresznyéző bóklászásotokat. Hamar fölfedezte, hogy dí­szes társaságod egyik tagja sem tartozik a meglátogátott siő- löskertek tulajdonosaihoz. Ézért is kérdezte meg: — Mi az fiúk, nincs pénzetek égy kiló Cseresznyére?! Erre válaszoltad te lebilincselőnek szánt pimaszsággal, hogy pénz az van, de ntiies piacnap, egyébként is ritkán kapni a piacon ebből a korai gyümölcsből. Nekem így utólag is viszket kissé a tenyerem, noha a Ké­rést igen megalázó és primitív nevelési eszköznek tartom. Így lehet ezzel az a férfi is, aki jobb belátásra próbált bírni ben­neteket, akik a nyílt, még leplezni sem próbált gyümölcstol- vajlás közben bebarangoltátok a környéket. Mit möndjak, elég vandál módon, mert letördelt ágak, levelek, kirángatott, megdöntött szőlőkarók jelezték, merre vonultatok. Azt mondod, nincs abban semmi, és nem menték tönkre a tulajdonosok, marádt még bőven gyümölcs a fákon. Ez igaz, barátocskám. Úe aki kicsiben nem tiszteli a másét, arról ugyan ki bátorkodik föltételezni, hogy egyébként tisztességes, becsületes ember? Te például mit szóltál volna, ha kapálás közben te találkozol a tiédben cserkésző hívatlan vendégek­kel, akik nem, hogy nem várják a kínálást, hanem amellett, hogy elveszik, amire kedvük szottyant, még törnek, tapos­nak, rombotnak is? Ahogy ismerlek, még a túlerővel szem­ben is mgpróbáltad volna az ököl jogot érvényesíteni, hiszen a múltkoriban öcsédnek azért törted be az orrát kissé, mert a fiú szó nélkül vette kölcsön egyik nyakkendődet. Pedig az a családban maradt. Az is, amit az orrbaverősdiért — meg­érdemelten — kaptál. Mindezek után pedig: mi a véleményed most erről a vasár­napi „zriről”? — li — Raktárról szállítunk 120 és 140 cm széles, 0,10, 0,15 és 0,20 cfn vastag PVC-FÖLIÁT, TEKERCSBEN A nettó ár. 25,50 Ft/kg A fogyasztói ár: 39,— Ft/kg 850 cm széles, 0,15 mm vastag POLIETILÉN FÖLIÁT A nettó ár: 30,70 Ft/kg A fogyasztói ár: 46,50 Ft/kg SZÍNNYOMOTT PVC-PADLÖT 120 cm széles tekercsekben, különféle — parkettmintás, fekete márványozott, zöld, szür­ke, barna spriccelt, szálkás stb, színekben. A nettó ár: 61,35 Ft/m* A fogyasztói át: 97,50 Ft/m1 110 LITERES, MŰANYAG KUKA EDÉNYEKET ütésálló polisztirolból, szürke színben, háztartási és ipdfi szemét, hulladék tárolására, szállítására faszereit, fedővel ellátvá A nettó ár: 365,— Ft db A fogyasztói ár: 550,— Ét db VÉGYIPAlti INVEST VÁLLALAT Kereskedeldli Osztálya Budapest. XIII. Szt. István krt. 22. (115)

Next

/
Thumbnails
Contents