Tolna Megyei Népújság, 1971. június (21. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-27 / 150. szám
A Lit jer a tar naj a Gazeta írja Kína a „kulturális forradalom” után A külföldi diplomaták nem szívesen tartózkodnak sokáig Pekingben. Ennek oka nem annyira a forró és fülledt nyári hónapok, sót nem is a hideg téli szelek, amelyek porfelhőket kavarnak a pekingi „hutung”-okon (mellékutcákon). Nyilván sokkal erősebb hatással vannak rájuk azok a politikai viharok, amelyek időnként megrendítik az országot, és még a legtapasztaltabb politikusokat és diplomatákat is olykor zsákutcába szorítják. Jó néhány esztendeig dolgoztam Pekingben, s úgy vélem, szerencsém volt. Sok mindent láttam a saját szememmel, sok esemény tanúja lehettem. Peking a külföldiek számára több, mint egyszerűen főváros; talán maga Kína. Hiszen a külföldi diplomatáknak és újságíróknak Kínában nemigen van lehetőségük arra, hogy az országban utazgassanak. Jegyzeteimet ezért éppen Pekinggel akarom kezdeni. Ez a keleti főváros sajátságos benyomást kelt. Pekinget „nagy kínai falunak” nevezik. Ebben nyilván van némi igazság. A régi Kínában nem volt szabad a császári palotánál magasabb házakat építeni. Es Peking, mintegy ezektől a palotáktól, terjeszkedett minden irányban, sikátorainak egyenes soraival. Mióta a kommunisták hatalomra jutottak, a főváros külseje változásnak. indult. Nyugati szélén új lakónegyed keletkezett, mellete pedig — az egyetemi város. A Kínai Népköztársaság fennállásának 10. évfordulója küszöbén kiszélesítették a főváros „szentek szentjét”: a Tien An-min teret. Két nagy palotát építettek itt. A parlament épületét, ahol gyűléseket tartanak a kínai vezetők részvételével, fogadásokat rendeznek a külföldi vendégek számára, és ahol terv szerint, az országgyűlésnek kellene üléseznie; ez azonban különben már hat éve nem ül össze. A tér túlsó oldalán, a nyugati építészet stílusát követő oszlopsor mögött, a Történelmi Múzeum épülete áll. A múzeum azonban már hosszú évek óta zárva van, reggelente és ebédidőben pedig oszlopai alatt katonák végeznek tornagyakorlatokat. Az idegeneknek arra a kérdésére, hogy meglátogathatják-e a múzeumot, a Kínai Népköztársaság külügyminisztériuma protokoll-osztályának hivatalnokai azt válaszolják, hogy a múzeumban jelenleg a kiállítási tárgyak feltöltése és >,rendszerezése” folyik. A tér közepén az elesett forradalmárok emlékműve magaslik. A tértől nyugati és keleti irányban a város legfőbb és talán egyetlen korszerű útvonala húzódik. 1959-ben itt néhány nagy hivatali épületet emeltek, amely jelenleg felhőkarcolónak látszik a földszintes, agyag- házikókhoz képest. Peking egész többi része ilyen rozzant félig fa, félig vályogházikókból — úgynevezett fan- zakból áll. Mindegyik viskóban két-három család él, sőt olykor több is. Az ember néha meglepődik azon, hogyan férhetnek el. 1958. óta Pekingben alig folyik lakásépítkezés. A legutolsó tíz esztendőben az ötmilliós városban két-háromszáz alacsony lakóház épült. Kivitelüket tekintve még szerénynek sem mondhatók. Homlokzatukon azonban megörökítették Mao "Ce-tung nevét. Ezek főképpen téglákból kirakott, egyforma feliratok: „Éljen Mao elnök!”, .Mao elnök millió évig éljen!”, „Mao elnök örökké éljen!”. A pekingiek tömege az utcákon — szinte egyedülálló jelenség. Ehhez foghatót a világ egyetlen országában sem lehet látni. Ez a tömeg jellegeié-' é= pai.^ongú — télen férfiak, pák, öregek, fiatalemberek és lányok egyaránt Sötétkék vavv 1 eke te színű vattanadrágot és kabátot viselnek. Nyáron a tömeg megváltoztatja a színét; a fehér árnyalatok kerülnek túlsúlyba — a nők rövidujjú blúzt, a férfiak pedig ugyanilyen inget hordanak. Ez megkönnyíti a hőség és a fülledtség elviselését. A tömeg jellege azonban ettől nem változik: a pekingi utcákon alig akadnak olyanok, akik egyszerűen sétálni, pihenni jöttek. A pekingi tömeg elmé-' lyedt, gondterhelt, komoly. Több lakótömbön lehet végismenni úgv. hogy nem találkozunk egyetlen mosolygó arcú emberrel, nem látunk olyanokat, akik fesztelenül beszélgetnek, vagy nevetnek. A sportpályákon és az iskolaudvarokban mindennap a tanulók katonai előkészítése folyik. Mindenféle hadifortélyokra oktatják őket. Még a 8—10 éves kislányok is — például — szurony harcot gyakorolnak. Dühtől eltorzult arccal, kórusban harsogják: „Sa” („szúrj”), és szuronyrohamot imitálnak. A város bármelyik kerületében napközben és este zárt alakzatban haladó munkásokkal, háziasszonyokkal, iskolásokkal, sőt óvodás gyermekekkel lehet találkozni: valamennyien kis széket visznek kezükben; szótlanul mennek, rendszerint egy katona parancsnoksága alatt. Gyűlésre és tanfolyamra igyekeznek, ahol Mao „eszméit”, „legfőbb útmutatásait” tanulmányozzák, vagy a „széles körű forradalmi kritika” so- ronkövetkező gyűlésére tartanak, amelyen elítélik Liu Sao-csi és hívei „bűneit”, vagy a,, hibákat elkövető” személyek vallják meg vétkeiket. A városban és környékén a fiatalság és az alsó osztályos tanulók 'rendszeresen, szabályos sorokban vonulnak a katonai jellegű éjszakai menetgyakorlatokra. Mindegyiknek a vállán: szíjjal vagy vékony zsineggel átfűzött, szabályosan összehajtogatott takaró, és fekete színű szövetpapucs —• a kínaiak túlyomó többségének lábbelije. Bőrcipőben csak magasállású hivatalnokok járnak. Sokuknak mellén Mao Ce-tung-jel- vény látható. Ezek a jelvények különböző nagyságúak: az egyik akkora, mint a fémpénz, a másik akár egy kávéscsészealj. A menetelők vörös idézetgyűjteményt visznek, és majdnem mindegyiküknek a hátizsákján egy Mao Ce-tung idézetet tartalmazó táblácska lóg. Az alakzat, akár a hadseregben, szakaszokra és századokra oszlik, s mindegyik élén katonák állnak, akik a polgári hivatalodban ellenőrzéssel és katonai politikai oktatással foglalkoznak. Mindegyik század előtt Mao Ce-tung arcképeket visznek. Az efféle militarizált oszlopok a kínai főváros elmaradhatatlan kellékévé váltak. Peking terein és főutcáin időnként az idősebb korosztályhoz tartozó fiatalok gyűlnek össze hátizsákkal. Hátizsákjukhoz lavór, bögre van csatolva... Ezek az ifjak és lányok, sőt gyakran felnőtt férfiak és nők is, vidékre költöznek, hogy „új nevelést kapjanak”. Néha egész családokat is áttelepítenek. Äiz egyforma kék pekingi tömeg hátteréből élesen kiválnak a katonák: a gyalogosok zöld, a tengerészek pedik szürke egyenruhájukban. A kínai fővárosban egyre több lesz a katona. Csaknem minden harmadik vagy negyedik ember az. A pekingi utcákon a hadsereg pisztoly- lyal, karabéllyal, vagy géppisztollyal felfegyverzett őrjáratai teljesítenek szolgálatot. A fővárost körülvevő körforgalmi útvonalon éjszaka gépesített járőrök cirkálnak, fegyveres motorkerékpárosok. Minden fontosabb állami hivatal bejárata előtt katonai őrszemek állnak. A nyilvános gyűléseken a hallgatóság 70—80 százaléka tényleges katona. És a külföldiek nem véletlenül élcelődnek: Peking — a katonák városa. De különben csak Peking? Az ország életében hirtelen megnövekedett a hadsereg szerepe — ez a >,kulturális forradalom egyik eredménye”. A „kulturális forradalom” valami újat hozott a főváros életébe és arculatába: Peking nekilátott, hogy „beássa mavát a földbe”. Minden lakóház, hivatal vagy vállalat mellett óvóhelyeket és futóárkokat építettek. Ezek a munkálatok különösen erőteliesen folytak 1969. őszétől 1970. teléig: a házakhoz meszet, homokot, kavicsot szállítottak, egyesekhez pedig vasbetongerendákat is. 1970. őszétől kezdve ez a hadjárat úi lendületet kapott. Minden jel szerint úgy határoztak, hogy nagyobh méretű óvóhelyeket fognak építeni. Egész Pekinget elárasztották téglával. A hideg beköszöntekor azonban a munka irama észrevehetően csökkent. Ebben az évben nem tapasztalható az a -.lelkesedés” sem. amelv tavaly volt. Az emberek kelletlenül dolgoznak. Az jutott eszembe: vainn eio-onóolkozík-e a szelek előtt tárva-nyitva álló fanzában gémbereöő kínai arról, vajon miért köríti sok millió tégla a föld alá. nem pedig lakóházak építésére, holott ezekre oly na^v szüksége van Pekinenek? Meg- győződésp— hnr,v a kínainak feltétlenül gondolnia kell erre. Pekingben van két-három nagv állami üzlet Ezekbe elviszik a városba érkező valamennyi idegent. Az áruválaszték első pillantásra gazdagnak látszik. A kínaiak azonban nem vásárolhatnak szabadon kenyeret, rizst, cukrot, növényi olajat^ pamutszövetet, és pamut kötöttárut, bőrcipőt. Mindezt megszabott mennyiségben, és csak külön utalványokra árulják. A kínai elméletileg gyapjúszövetet is vásárolhat, de sajnos, csak elméletileg. A 30—60 jüanos fizetésből nem lehet jó ruhát varratni. Sőt mi több, az efféle fényűzés miatt revizionizmussal, anyagi jólétre, gondtalan életre való törekvéssel vádolhatják. Arról pedig, hogy mi jár az ilyen vádakért, itt inkább nem is beszélnek... A „kulturális forradalom” után Peking arculatának új vonása lett, hogy valamilyen sajátos ,,kultikus építészet” keletkezett. Mindenféle különleges állványokat emeltek és ezeken Mao- idézetek és az elnök versei pompáznak vörös és arany színben. Peking propagandisztikus cicomájának leginkább figyelemreméltó eleme azonban: Mao arcképei és szobrai. Minden hivatal, tanintézet, nagy gyár és kis műhely udvarán, sőt közvetlenül az utcákon is Mao különböző nagyságú arcképei, mellszobrai és szobrai állnak, lógnak, és talán még a levegőben is lebegnek. A pekingi állatkert látogatóit óriási fehér szobor fogadja. A Nyári Császári Palota főtermében, azon a helyen, ahol hajdan a kínai császárok a külföldi követeket és a legelőkelőbb kínai hivatalnokokat fogadták a felszabadulás után pedig trónjuk múzeumi kiállítási tárgy gyanánt állt — most Mao fehér mellszobra magaslik. Bármerre fordítsa is a fejét az ember — mindenütt a vezér orcáját látja. Mao kisebb- nagyobb mellszobrait árusítják a könyvesboltokban, a fűszerüzletekben, a kis edényboltokban. *• A ,,kulturális forradalom” előtt Pekingben sok könyvüzlet volt. Valamennyi megmaradt, a város központjában pedig még egy nagy könyvesbolt nyílt: az Üj-Kína. A „kulturális forradalom” azonban teljesen megváltoztatta e boltok „tartalmát”. A könyvespolcokról eltűnt valamennyi kínai és külföldi klasszikus, a kortárs kínai és külföldi írók minden műve. Kínában manapság csak egyetlen kínai írót ismernek el — de azt is csupán szavakban —: Lu Szint. Műveit azonban nem lehet sem Pekingben, sem Kantonban, sem Sanghajban megvásárolni, sem más városban, ahová a külföldieknek módjuk van ellátogatni. Meg aztán Lu Szin nevét is csupán azzal kapcsolatban emlegetik, hogy egyik cikkében Mao neve szerepel. Kína manapság nyilván a világon az egyetlen ország, ahol nincs szépirodalom. Maga Mao azt monta a „kulturális forradalom” idején, hogy „a könyvek csupán kárt okoznak”. „Minél többet olvas az ember — mondta Mao — annál ostobább lesz.” Hivatalos kínai személyek állítása és a pe-‘ kingi újságok szerint, a >,kulturális forradalom” előtt Liu Sao-csi és „ügynökei” akadályozták Mao műveinek kiadását és terjesztését. Jelenleg velük van tele a könyvesboltok valamennyi polca. Ezek különböző alakú és méretű idézetgyűjtemények, gyűjteményes kötetek és egyes cikkek, úgyszintén összegyűjtött művek. Jó papíron, rendszerint rugalmas műanyagkötésben jelennek meg, amelyhez a plasztikot Olaszországban vásárolják. ...Pekingről szólva, természetesen okvetlenül legalább néhány szót kell ejteni a kulturális életről. A „kulturális forradalom” éveiben sok közlés hangzott el arról, hogy Pekingben bezárták az összes színházat és mozit. „Hát most?” — kérdezik tőlem. Erről nehéz bármi határozottat mondani. Gyakran így válaszolok: igen is, nem is. Ez nyilván csak Kínában lehetséges. A színházak csupán nemzeti ünnepeken és különleges dekádok alkalmával nyitnak ki. A színpadokon Csiang-Csing úrhölgy — Mao hitvese által rend'—o+t do szüntelenül átdolgozott előadásokat láthatjuk.^ Szeles téli napoKon utaztam el Pekingből. Az utcákat az óvóhelyek és az összekötő folyosók építése során kiemelt földkupacok torlaszolták el. Háborús előkészület? De ki ellen? Nem gondolom. hogy Peking azt hiszi, az amerikaiak bevonulnak a városba, még kevésbé pedig, hogy az oroszok; nem gondolom, hogy Peking azt hiszi, mintha az amerikaiak vagy az oroszok Kína meghódítására készülnének. Akkor mire való ez? Talán a nép megfélemlítésének egyik eszköze? Nagyon is valószínű! De talán Kína maga készül háborút kirobbantani? Nem akarom elhinni. Ez végzetes kaland lenne számára... A té-v aizonban tény marad: Kína háborúra készül A nan leiszava Mao felhívása: „Fel kell készülni a háborúra, az elemi csapásokra, a népet kell szolgálni”. D. Karpil
