Tolna Megyei Népújság, 1971. június (21. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-27 / 150. szám

Fazekasok, faragók, szövők, hímzők Gonda István, Mezőtúrról jött és talán ma még nem is tudja, mennyi, később hasznosítható ismeretre tett szert. A lazekasszekció vezetője ezúttal Probstner János iparművész volt, akinél hivatottabb irányítót nem lehetett volna találni. Emberi kapcsolat is Mostanában sok szó esik a vezetés színvonaláról, a vezetők felikészültségéről. Hivatalosan és az újságok­ban is legtöbbet — helyesen — a vezető irányító kész­ségéről beszélünk, írunk, s ennek fényében, vagy ár­nyékában vizsgáljuk az üzem, az intézmény, vagy ép­pen a tsz eredményeit, (persze, legalább annyiszor fordítva is áll az eset: az elért sikerekből, vagy bal­sikerekből visszakövetkeztethetünk a vezetés szín­vonalára, a vezető felkészültségére is). így van ez rendjén. Az élet elsősorban tetteket követel a vezetőktől, mindenkitől. De arról már ke­vesebb szó hangzik el, hogy a falvak, a városok ve­zetői, a gyárak, az intézmények igazgatói, a termelő- szövetkezetek elnökei hogyan fejlődtek emberileg. Pedig szemünk előtt játszódik le, hogy a munkás vezetők nemcsak mérnökké, a tsz-elnökök nemcsak agronó- mussá, de emberileg is magasabbra nőttek. A tudás, az irányítókészség fejlődését persze könnyebb lemérni. Jól mennek a dolgok a gyárban, teljesítik, sőt túltelje­sítik a termelés fontos mutatóit, s ez nagyon jó. A vezetőt megdicsérik fölöttes hatóságai, esetleg, ha az idő úgy hozza, érdemeiért kitüntetést tűznek a mellére. A jó munkát, a hatékony vezetést a dolgozók is el­ismerik és tudják: ha vezetőjük kitüntetést kap, annak fénye egy kicsit rájuk is ragyog. De az emberek érték­mérője sokkal szélesebb skálájú ennél. Ők a vezetők­ben azt is ,,mérik”, amit a felsőbb szerveknek — hely­zetükből fakadóan — nem mindig sikerül meglátniuk. Az emberek nap-nap után együtt élnek vezetőik­kel. Legtöbbször a nagyok mellett, látszólag apró dol­gokból alakítják véleményüket. S amit ma a jó szer­vező-, irányítókészségen, a szaktudáson kívül elsősor­ban várnak vezetőiktől, az az őszinteség, egyenesség, s a magasabb rendű kommunista humanitás. Hogy ezek mennyire nem apró, jelentéktelen dolgok, arra leg­többször az élet adja meg a választ. Az MSZMP Központi Bizottságának helyes politikai vonala teremtett olyan helyzetet, amelyben a vezetők lába alá futóhomok helyett szilárd talaj került, s ma nem a „leckét” kényszerülnek felmondani, mert a szó azonos a tettekkel. Jó így élni, ‘könnyebb így vezetni. Dehát a múlt néhol még kísért, hallani még esetekről, szerkesztőségékbe is hozza a panaszosoktól a hírt a posta. Az egyik vidéki városban, az általános iskola igaz­gatója tanév végén felolvasta a tantestület előtt a pedagógusok egyéni minősítését. A kollégák örültek, jólesett a nehéz év után az elismerés. (Az igazgató ál­talában mindannyiuk munkájáról elismeréssel nyilat­kozott). A minősítések ezután bekerültek a városi ta­nács művelődési osztályára. Történt, hogy az említett tantestület egyik tagja a nyári szünidőben a tanács művelődési osztályán he­lyettesített. Munka közben kezébe került a minősítés is, s ámulva látta, hogy azon egészen mást írt az igaz­gató, mint amit a szemükbe mondott. Természetesen néhány napon belül a dologról értesült az egész tan­testület. Az igazgatónak bizonyos múltbeli érdemei vannak és szakmailag is tehetséges ember, de ki mél­tányolja ezt ilyenkor? Hibájával olyan bizonytalan, rossz légkört teremtett, amelyben rövidesen tarthatat­lanná vált a helyzete. Felvetődik a kérdés, hogyan követhetnek el ilyen súlyos hibát. A válasz mindenképpen egy lehet: aki nem hisz, nem bízik az emberekben — az képtelen őszinte, egyenes lenni hozzájuk. S ilyen vezetőt — akár ha égig is érnek múltbeli érdemei s ha mégoly művelt is, mert nem képes és nem akarja megérteni a párt politikáját, mely eleve az egyenes, őszinte em­berségre épít — az élet fogja félreállítani. Bízni kell az emberekben, s aki nem a beosztástól várja az emberek elismerését, de tetteivel, őszinte em­beri kapcsolataival igyekszik minden nap kiérdemelni, az nemcsak magának, de üzemének, az ország, a nép ügyének tesz jó szolgálatot. (-a ~r) A társadalombiztosítás tavalyi adataiból Tíznapi igen kemény és ter­mékeny munka után, ma zár az ifjú népművészek II. or­szágos alkotótábora Dombori- ban. Tegnap, rögtönzöttsége el­lenére gazdag kiállítás doku­mentálta, hogy ifjú népművé­szeink — legtöbbjük hivata­losan is bírja már ezt a cí­met tavaly óta — nagyon meg­érdemelték a belépést abba az alkotóműhelybe, aminek kapu­nyitására ezúttal már a hagyo­mány nevében került sor. Az ország különböző tájegységei­nek városaiban, falvaiban élő fiatalok, hímzők, szövők, fa­ragók, fazekasok először 1970- ben találkoztak nálunk. Az idei 50 résztvevő fele már ismerősként érkezett és tarso­lyában azokkal a munkákkal, nen vihették magukkal, amelyekhez az inspirációt in­Az idén később kerül sor a KISZ KB és a HISZÖV által meghirdetett 1971. évi ifjú népművészpályázat értékelésé­re. Tavaly az alkotótábor la­kói között a többséget azok képviselték, akik a felszabadu­lási pályázaton elnyerték a föntebb már említett címet, de az 1971. évi népművészműhely tíznapos munkájának értékei­ből ez mit sem von le. Ezelőtt egy évvel még seregszemle jellegű volt az ifjú népművé­szek alkotótáborozása. Azt mérhettük, hogy a népművé­szetnek, a megőrzésre, újjá- alkotásra érdemes hagyomá­nyoknak vannak, lesznek foly­tatói. A munka mellett, pon­tosabban ezt segítve előadá­sok, vetítések, éjszakába nyú­ló viták alkották a progra­mot. Az eredmény? Jórészt be­érett. Mind kevesebb azoknak a száma, akik nem a tudatos újraalkotás igényével nyúlnak a bizsókhoz, ülnek korong, szövőszék mellé, veszik ke­zükbe a tűt, vagy éppen a pingáláshoz használatos író­kát. Megőrizni, tovább gazdagí­tani a népművészet hajdan­volt névtelen és neves meste­reinek ránk maradt hagyaté­kát, túl lépve a képzelet­szegénységről árulkodó puszta másoláson, de sértetlenül hagy­ni a tiszta formákat is! Rövi­den, erre szőttek újbóli nemes összeesküvést a II. országos ifjú népművész alkotótábor la­kói, akik kenyérkereső foglal­kozásukat tekintve igencsak sokfélék. Abban viszont meg- egyezőek, hogy igen kevesen akarják főhivatásként művel­ni a népművészet valamelyik ágát. Hozzá kell tennünk, hogy ma még nem akarják. Farag­ni, korongozni, szőni, hímez­ni szerintük három fokon le­het. A lépcső első foka, a fog­lalatosság. A köznyelv ezt úgy fogalmazza, hogy hobby. A második a mesterség és a har­madik fokozat a művészet. Ezt az utat vállalják végig járni. Műhelyről műhelyre látogat va, a hogyan kérdésének meg­válaszolását igénylő viták, val­lomások fültanúi lehettünk. És első meghallói annak a fel­hívásnak — ha tetszik, kiált­ványnak — amiben azt Ígérik ezek a fiatalok, hogy a nép­művészetet mindjobban gépi­esedé korunkban, nem meg­tagadni, szégyenleni, hanem birtokba venni és mienkké alakítani akarják. A nagy és fiatalokhoz mél­tó elgondolás mozgalommá nö­vekedve, összefogni, segíteni, kibontakoztatni Ígéri az után­pótlás alkotóerejét. Szükség van erre? Nagyon nagy szükség, hiszen már most a kótyavetyéiés bűnének határát súrolja, hogy az ifjú népművészek egymástól elszi­getelten és nem is mindig megfelelő közösségekben dol­goznak. Munkáikat csak szűk kör ismerheti, erős szellemi összetartozás híiián fáid van lehetőségük n- alkotáshoz szükséges feltöltődésre. Az 1971 nyarán kelt. segít­séget kérő felhívás nem talál­hat süket fülekre! — li — A SZOT Társadalombiztosí­tási Főigazgatóságának Tolna megyei Igazgatósága megjelen­tette, nyilvánosságra hozta a tavalyi statisztikai beszámoló jelentését. Hallatlanul érdekes és sokatmondó tényanyagot közölnek ebben a kiadványban. Megtudjuk egyebek között, hogy 1970-ben Magyarországon a- biztosítottak összes létszáma 6 millió 178 ezer személy. Ez azt jelenti, hogy hazánkban a lakosság jóval több mint fele juttatásként kapja a társada­lombiztosításból eredő szolgál­tatásokat. Arányaiban hasonló a helyzet Tolna megyében is, minthogy itt 133 465 ember szá­mít saját jogú biztosította?!:. A jelentés részletes ismerte­tésére a közeljövőben még visszatérünk. Most csak néhány érdekes adatot közlünk a mére­tek érzékeltetése céljából. így például tavaly a termelőszövet­kezeti tagoknak baleseti kárta­lanítási segély, anyasági se­gély, utazást költség, temeté­si segély, családi pótlék, tüdőbetegek rendszeres támo­gatása, gyermekgondozási se­gély címén összesen kifizettek 15 millió 311 ezer forintot. A szövetkezeti gázdáknak nyúj­tott készpénz és természetbeni szolgáltatások összköltsége (egészségügyi ellátás és nyug­díjkiadás nélkül) 1969-hez ké­pest 29 millió 882 ezer forint­ról 32 582 forintra nőtt. Szalai Zsigmond — Dalmandról — volt a faragók szek­cióvezető mestere. A legtermékenyebb alkotó pedig a győri Saárossy Gábor, aki „civilben’ gépkocsivezető. De... egy fő­hivatású néprajzos megirigyelhetné azt a vaskos, rajzokkal illusztrált tanulmányt, amiben egy év alatt összegyűjtötte a Rábaköz faragóművészetének motívumkincsét. I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents