Tolna Megyei Népújság, 1971. június (21. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-15 / 139. szám

Paks a megyei labdarúgó-bajnok Három fordulóval a bajnokság befejezése előtt eldőlt a bajnok­ság sorsa. Paks kétszámjegyű győzelmet aratott a sereghajtó Ta­mási ellen, ugyanakkor pedig Tengelic a kisdorogi rangadón — bár öngóllal és egy ll-es góllal — 2:0-as vereséget szenvedett, és Így Paks 6 pontos előnyre tett szert, amely egyértelmű a bajnok­ság megnyerésével. A fordulókban sok gól esett. Nagyarányú győzelmet aratott Fadd az Alpári, Szedres a bonyhádiak, Hőgyész pedig a duna- földváriak ellen. Jól hajrázik a Szekszárdi Dózsa II is. Sorrendben már a 3. győzelmét aratta. Tolna sorsdöntő mérkőeést nyert Bölcs­ke ellen. Gyönk Simontornya felett aratott biztos győzelmet. For- nád is nyert a bányászcsapat tartalékai ellen. A kiesés elkerülé­séért még nagy a harc. Bonyhád, Dombóvár, Tolna és Tamási van a legnehezebb helyzetben. Közülük Tamási már kiesett. A megyei Ifjúsági bajnokságban meglepetésre a Szekszárdi Dózsa Ifjúsági csapata alulmaradt Dombóváron. Az Alpári—Fadd mérkőzést Faddon Játszották — közös meg­egyezéssel. de annyit sikerült megtudni, hogy a mérkőzést Fadd nyerte 4:2-es félidő után 6:2 arányban. így természetesen nemcsak a mezőny, legjobbját, de a góllövőket és a Jókat sem tudjuk kö­zölni. szöglet után Brandt I. fejelt a hálóba. 1 :T. Ezután kiegyensú­lyozott küzdelem folyt és csak a II. félidő hozta meg a kívánt szín­vonalat. A 3. percben Csudái éles szögből megszerezte a vezetést. 2:1. A 20. percben Péter beadását Horváth közelről kotorta a hálóba. 3:1. A 22. percben Péter 11-est hibázott. A 40. percben Balázs állította be a végeredményt. 4:1. A hazaiak ilyen arányban is megérdemelten győztek, a máso­dik félidőben erősen visszaesett vendégcsapat ellen. Jók: Péter. Brandt I, Csudái, illetve Ihász és Havel. HŐGYÉSZ—DUNAFÖLDVÁR 6:3 (1:0) PAKS—TAMÁSI 10:0 (6:0) Paks, 1000 néző. Vezette: Zsubo- rl (Kalocsa). Paks: Márkus — Franczkó, Vllmányi, Németh, Vá- czi. Kővári, Keresztes, Bányai, SomodI, Csorna, Bagó. Csere: Ár­ki és Haáz. Tamási: Mészáros II —• Péti, Egerszegi, Borbás, Jura- sics, Tóth, Németh, Noé, Mészá­ros I, Savanyó. Horváth. Már az első percben vezetéshez jutott a hazai csapat. Keresztes elment a jobb oldalon, beadását Bányai a hálóba lőtte. 1:0. A 10. percben Keresztes szép csel után megsze­rezte a másodikat. 2:0. A 22. perc­ben veszélyeztetett Tamási, de Jurasics lövését Márkus védte. A 20. percben korszerű pak­si támadás után Bagó lőtt a hálóba. 3;0. A 30. perc­ben Váczi 25 méterről az alsó sa­rokba lőtt. 4:0. A 35. percben Cso­rna egyéni játék után gólt szer­zett. 5:0. A 40. percben Bagó ál­lította be a félidő eredményét 6:0. Szünet után a 17. percben Bá­nyai átadásából Csorna lőtt gólt. 7:0. A 30. percben Jurasics lövé­sét védte Árki. A 32. percben Ba­gót felvágták, a szabadrúgást Bá­nyai értékesítette. 8:0. A 40. perc­ben Vllmányi fejesét kapásból vágta a léc alá Bányai. 9:0. A 42. pereben Bányai állította be a vég­eredményt. 10:0. Sportszerű mérkőzésen Paks felszabadultan játszott és ilyen arányban is megérdemelten nyert a végig lelkesen játszó vendégek ellen. Jők: Bagó, Csorna, Keresz­tes. Kővári. Illetve Jurasics. Mé­száros I. SaVSnyó és a sok gól ellenére Mészáros IL — Zerza — m '*• KISDOROG—TENGELIC p 2:0 (0:0) Kisdorog, 400 néző. Vezette: Kiss Rezső (Baranya megye). Kisdo- rog: Stölkler — Antal II. Márton, Antal I, Jakab, Kerekes, Faze­kas, Domokos, Cseke, Sárkány, Ülés. Csere: Szőts és Genzier. T en- geüc: Sallai — Világ, Bölcsföldi, Kaspari, Pámer. Gáncs III., Dom­bi, Zsíros, Jilllng, Molnár. Bor­dái I. A hazaiak az első félidőt végigtámadták, igazi gólhelyzet azonban egyik részről sem ala­kult ki. A hazaiak a 25. percben Cseke révén szereztek ugyan egy gólt, de azt a játékvezető nem adta meg. Szünet után nagyobb akarással játszottak a hazaiak Kisdorog Pá­mer Öngóljával tudta csak azonban megszerezni a vezetést. Két perc múlva ll-e<iböl rúgta Fazekas It. a hazai csapat második gólját. 2:0. Kerekes biztosan tartotta Jil- linget. Stölkler Jó napot fogott ki. igy a hazai csapat megérdemelten nvert. Jók: Antal II. Kerekes, Stölkler. Sárkány, illetve Világ, Bölcsföldi, Gáncs ITT. — Domokosáé — TOLNA-BÖLCSKE 2:0 (1:0) Somorjal lőtt a felső sarokba. 2:0. A hazaiak még két nagy hely­zetüket hagyták kihasználatlanul. Tolna győzelme megérdemelt, jobb helyzetkihasználással na­gyobb arányban Is nyerhettek vol­na. A vendégek lelkesen játszot­tak. Jók: Havasi, Somorjai. Pauli, Parittya, Vlncze, illetve Morovik, Varga és Papp. — Saramó — SZEDRES—BONYHAD 5:2 (4:0) Szedres, 250 néző. Vezette: Pech. Szedres: Lukács — Nagy, Tornai, Tóth, Boros. Simon. Szabó, Fer­kelt, Loboda. Acsádi. Szabján. Csere: Nagy, Horváth, Hájas. Bonyhád: Kovács — Acs. Fandák, Lőrincz, Vancsa, Molnár, Tóth, Eizenczer. Palkó, Szász, Bulla. Csere: Pék és Lovas. Az első fél­idő 10. percéig váltakozó játék folyt. A 13. percben Ferkelt meg­szerezte a vezetést. 1:0. A 25. perc­ben Szabján lövése kötött ki a felső sarokban. .2:0. A 33. perc­ben kapu előtti kavarodásnál Acsádi lőtt újabb gólt. 3:0. A 40. percben Acsádi kicselezte a vé­delmet és laposan lőtt a hálóba. 4:0. Szünet után a 20. percben To­rnai elnyomta az egyik bonyhá­di csatárt. A játékvezető 11-est ítélt, amtt Tóth értékesített. 4:1. A 40. percben Palkó volt ered­ményes. 4;2. A 41. percben Acsá­di állította be a végeredményt. 5:2. A 43. percben Palkót a játék­vezető kiállította. Szedres, főleg az első félidőben játszott jól, így megérdemelten győzött. Jók: Szabján, Acsádi, Nagy, illetve Bulla, Acs, Eizenczer. — Tibai — GYÖNK—SIMONTORNYA 4:1 (1:1) Gyönk, 200 néző. Vezette: Dra- vecz. Gyönk: Zsiga — Borsányi, Zsilinszki, Laszk II, Stefán, Ba­lázs, Habjanecz, Péter, Brandt I., Horváth, Csudái. Csere: Laszk I., Tamás. Simontornya: Horváth — Kara, Geruszi, Molnár, Havel, Csepregi, Ihász, Király, Nagy, Kurek, Rábóczki. Csere: Lakatos és Szabó. Az 5. percben kezezé- sért 11-est ítélt a Játékvezető Si­montornya Javára, amit Geruszi értékesített. 0:1. A 10. percben Hőgyész, 400 néző. Vezette: Kel­ler. Hőgyész: Bnlaskó — Törő, Nándor, Cseh, Magyar, Amma, Piláts, Pintér, Asztalos, Veres, Er­dős I. Dunaföldvár: Zsebeházi — Gallai, Nagy Vidáts. Jónás. Lu­kács, Bogár. Rivnyák, Hosszú, Csizmadia, Tóth. Csere: Lipták, Gál. Nagy hazai fölény jellemezte a mérkőzést, gólt mégis csak a félidő befejezése előtt ért el a hő- gyészi csapat. Asztalos révén. 1:0. Szünet után mindjárt Asztalos, majd két perc mplva ugyanő ta­lált a hálóba. 3:0. Két gyors el­lentámadásból Dunaföldvár Gal­lai és Rivnyák révén szépített és tette szorossá a küzdelmet. 3:2. A 30. percben Piláts ll-esét a duna­földvári kapus kivédte. A jó ira­mú mérkőzés az utolsó 10 perc­ben újabb gólokat hozott. Előbb Asztalos (4:2), majd Veres talált a dunaföldvári kapuba. 5:2. Ez­után a dunaföldvári Csizmadia volt eredményes. 5:3. Végül Pin­tér kapásgólja állította be a vég­eredményt. 6:3. Nagyszerű játékvezetés mellett, a helyzeteit kihasználó Hőgyész megérdemelten győzött. Jók: Asz­talos, Balaskó, Veres, illetve Riv­nyák és Gallai. A tartalékcsapatok eredményei: SZ. DÓZSA II—DOMBÓVÁR 2:1 (2:0) Dombóvár, 100 néző. Vezette: Szabó. Az első félidőben a ven­dégcsapat játszott jobban és Ettig révén két alkalommal Is bevették a hazaiak kapuját. 2:0. Szünet után erősen feljavult a hazai csa­pat és Tárnái szép fejesgóljával már az 5. percben szépítettek. Ez­után elkeseredetten küzdöttek a hazaiak az egyenlítésért, de ez nem sikerült. Jók: Kálmán, Fenyvesi, Lelovics. Lódri, illetve Lakos, Tárnái és Tóth. — Gaál ­fornad-maza-szászvar n 2:1 (0:1) Fornád, 100 néző. Vezette: Var­ga. Az első félidőben egyenlő harc volt a két csapat között és addig míg a hazaiak több helyze­tet kihagytak, a bányászok egyet­len helyzetüket is góllá értékesí­tették. A második félidőben For­nád növelte fölényét és megérde­melten nyert. A mezőny legjobbjai Paks—Tamási: Kisdorog—Tengelic: Hőgyész—Dunafödvár: Alpári—Fadd i Szedres—Bonyhád: Gyönk—Simontornya: Tolna—Bölcske: Csorna (Paks) Kerekes (Kisdorog) Asztalos (Hőgyész) Szabján (Szedres) Péter (Gyönk) Havasi (Tolna) Tolna, 200 néző. Vezette: Rózsa. Tolna: Imre — Horváth n, Pa­rittya, Paull, Guld, Havasi, Vin- cze, Somorjai, Horváth I, Her- czig, Strich, Bölcske: Moravik — Gárdái, Kővári, Hídvégi, Sipos, Katz, Latzingleiter, Pásti, Majrák Varga, Hídvégi IL Csere: Papp és Szauer. Két nagy bölcskei hely­zettel kezdődött a mérkőzés. A vendégcsatárok azonban mindkét­szer hibáztak. Fokozatosan fel­jött Tolna. Morovik azonban bra­vúrosan védett. A 3S. percben So­morjai lövésével szemben azon­ban tehetetlen volt. 1:0. A második félidőben Ismét a vendégek kezdtek jobban, a gól­helyzetüket azonban kihagyták. Tolna újra átvette a játék irányí­tását. a 20. percben Herczlg lőtt az üres kapu fölé. A 33. percben NB I: Csepel—Üjpest 1:1, Ferenc­város—Honvéd 4:2, MTK—Vasas 3:0, Salgótarján-Komló 3:2, Szom­bathely—Tatabánya 4:2, Videoton— Diósgyőr 2:0, Rába ETO—Dunaúj­város 2:0, Pécs—Szeged 2:1. NB I B: Győri MAV-DAC—BKV Előre 6:0, Debrecen—Pécsi Bá­nyász 2:0, Várpalota—Kecskemét 1:1, Egyetértés—Fős ped Szállítók 2:1, Egri Dózsa—Ganz-MAVÁG 3:0. .Bp. Spartacus—Szolnok 1:1, BVSC -Békéscsaba 2:0, ózd—Székesfehér­vár 1:1, ZTE—Oroszlány 4:2. NB II: Pécsi Ércbányász—Sava­ria 8:0, Dorog—Z. Dózsa 3:2, Fűz­fő—Pécsi BTC 1:0, Győri Dózsa— Bakon: Vegyész 4:1, Kaposvári Rákóc-.. Ajka 1:0, Táncsics— Bauxitbi&yát* 1:*. * _ í gy kellett volna 1. FTC—Bp. Honvéd ti 1 2. Csepel—U. Dózs* 1:1 X S. Vasas—MTK 0:3 2 4. Videoton—DVTK 2:0 1 5. Haladás—Tatabánya 4:2 1 8. Canz-MAVÁG—Eger 0:3 2 7. Zalaegerszeg—Oroszlány 4:2 1 8. BVSC—Békéscsaba 2:0 1 ». Bp. Spartacus—SZMTE 1:1 x 10. Székesfehérvár—Ózd 1:1 x 11. MGM—Cegléd 1:8 1 12. Szarvas—Szegedi D. 1:0 1 13. Klskunlélegyh.—KIS TEXT 2:4 2 + 1 NB in: Latinka—Lábod »:4, Helyiipar—Marcali 3:1, Steinmetz— Barcs 0:0, Pécsi Volán—Mohács 1:2. Megyei ifjúsági bajnokság: Paks —Tamási 1:2, Kisdorog—Tengelic 2:1, Hőgyész—Dunaföldvár 1:3, Fonnád—Máza-Szászvár 3:3, Szed­res—Bonyhád 3:2, Gyönk—Simon- tomya 1:2, Tolna—Bölcske 6:0. Dombóvár—Sz. Dózsa 2:0. Megyei B: Bogyiszló—Győré 6 :l. ifi 2:3, Kölesd—Bátaszék 3:2, ifi 3:2, Dobrököz—Majos 3:3, Ifi 3:1, Ozora—Szaiccs 5:1, ifi 2:2, Zomba— Slóagárd ia, ifi 7:0. Nagydorog— IXuias zenig yürgy 5:2, üä 7:2, Pái­1n iFUrfl Ú T% 1A.V jfiSSt > Szerdán és csütörtökön - Szom­bathelyen lesz a középiskolai at­létikai Barátság ötpróba országos döntője, a KISZ KB rendezésé­ben. Megyénkből a Szekszárdi Ga­ray Gimnázium leánycsapata ke­rült a legjobb 6 közé és remél­jük, hogy folytatja azt a siker- sorozatot, melyet a Garay Gimn. sportolói az utóbbi években meg­kezdték. BALATONFENYVESEN ÉPÜLŐ TÁRSASÜDÜLŐBEN GARZON, EGY- ÉS MÁSFÉL SZOBÁS LAKRÉSZEK ELŐJEGYEZHETÖK a pécsi 2. sz. ügyvédi munkaközösségnél. Pécs. Kossuth L. u. 22. Telefon: 23—13. Érdeklődni: Budapesten: 318—886. Balatonfenyvesen: Köl­csey u. 96. sz. alatt. KÉRJEN DÍJTALAN TÁJÉKOZTATÓT! U19) 14. Középül.—Pénzügyőr 2:1 1 Eredmények A Bátaszéki VSK megyei B-ben szereplő labdarúgócsapata már biztos bajnok, így az ősszel ismét a megyei I. osztályban sze­repelhetnek. Fehér (a képen jobbról) az Sz. Vasas csatára a Baja elleni mérkőzésen ezúttal megszerezhette volna csapatának a győzelmet, de lövése mellément. A Szekszárdi Bőrdíszmű vasárnap Nagydorog jjői kézilabda­csapata ellen 31:5 arányban nyert. Csíkosban a nagydorogi, feliér mezben a szekszárdi lányok. A Dunaföldvári Szövetkezeti SK férfi kézilabdacsapata a me­gyebajnokságban egyedül áll pontveszteség nélkül. Vasárnap * ÄsjitKfiiiesea 5K eU^-gggseztek győzelmet, . ...«-A*-i. J*

Next

/
Thumbnails
Contents