Tolna Megyei Népújság, 1971. június (21. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-02 / 128. szám

Ä megyei ifjúsági munkabizottság üléséről jelentjük: Alkotó módon Hol tartunk a határozat megvalósításában? Egy év mérlege: berendezésre egymillió — A jószándék mellett törvény is ösztö­nözzön — Érdekvédelem — Beilleszkedés — Konkrét, számon kérhető programokat — Ifjúsági alapot létesítenek a helyi taná­csok. Hétfőn délelőtt Szabópál Antal elnökleté­vel Szekszárdon, a megyei pártszékház kis­tanácstermében alakulását követő első munkaértekezletét tartotta az MSZMP KB 1970. február 18—19-i határozata alapján életrehívott megyei ifjúsági munkabizott­ság. Az, ellenőrzési jogkörrel és komoly be­számoltatási hatáskörrel felruházott, a töb­bitől ebben eltérő munkabizottság azt vizs­gálta meg, hogy a KB ifjúságpolitikai ha­tározata, valamint a megyei pártbizottság 1970. május 29-i intézkedési terve alapján mit tettek Tolna megyében, milyen intéz­kedések történtek eddig a párthatározat szellemében, a benne foglaltak alapján. Az összegezéshez előzetesen 25 szervtől és gazdasági egységtől kért a munkabizottság tájékoztató jelentést. A kapott jelentések­ből és a bizottság különböző munkaterüle­ten dolgozó tagjainak tapasztalataiból le­vonták a következtetéseket, megvitatták a teendőket. Állásfoglalásukat közös nevezőre hozták és döntöttek abban, hogy milyen ja­vaslatokat továbbítanak a megye politikai vezetéséhez. Hozzáláttak a megvalósításhoz Mind az előterjesztés, mind a vitába bekapcsolódottak megállapították, hogy megye- szerte megkezdték a párt-, tanácsi szervek, a tömegszer­vezetek és mozgalmak és a gazdasági vezetők a párthatá­rozat megvalósítását. Ennek kézzel fogható, számokban le­mérhető eredményei is ki­mutathatók. Erősödött a különböző szer­vek együttműködése a társa­dalmi üggyé válás jegyében. A tanácsok és a KISZ közö­sen rendeznek tanulmányi és szaktárgyi versenyeket. Az is­kola és sport fejlesztése cél­jából a megyei tanács tíz­milliót biztosít sportlétesítmé­nyekre, a TS évi kétszázezer forintot nyújt az iskolai sport­udvarokhoz. Megkezdődött a művelődési házaknak ifjúsági és műve­lődési házzá való átszervezé­se, az érdeklődés és együtt­működés nyomán a megyében 92-re gyarapodott az ifjúsági klubok száma. A szabad idő okos' felhasználását, a lakó­helyi feltételek javítását szol­gálja: az elmúlt évben me­gyénkben egymillió forintot fordítottak a berendezések bővítésére, s ehhez több száz­ezer forint értékű társadalmi munkát végzett az ifjúság. A fizikai dolgozók gyermekeinek továbbtanulása érdekében ka­matoztatják a szorosabbá vált munkakapcsolatot, 677 tanuló­nak szerveztek állami vonalon tanfolyamok emellett az SZMT égisze alatt idén 300 ifjút készítettek fel felsőfokú tanulmányaikhoz. Megtették az előkészületeket, hogy a helyi tanácsok ez év júniusáig mindenütt létrehozzák az if­júsági alapot. Legnagyobb előrelépés a fiatalok funkcióba állítása te­rén történt, ehhez jó alkalmat adtak a párt, a tanács, a szö­vetkezeti és szakszervezeti vá­lasztások. A Szekszárdi Állami Gazdaság szakszervezeti veze­tőségének 20 százaléka fiatal, a szakszervezeti tanácsban ki­lencen képviselik az ifjú dol­gozókat. A tanácsválasztások folyamán nemcsak községi szinten nőtt a fiatalok aránya, hanem a városi és a megyei tanácsokban a korábbinak há­romszorosa ifjú tanácstag. Jelentőségének megfelelően kiemelt kérdésként kezelte a munkabizottság a pályakezdés megkönnyítését, az ifjak mun­kahelyi kötődésének erősíté­sét. A Simontornyai Bőrgyár­ban a mielőbbi beilleszkedés és a megfelelő teljesítmény eíérése végett szocialista bri­gádok kapnak megbízatást a kezdők felkarolására. A Bony­hádi Zománcgyárban az álta­lános iskola befejezésére és a középfokú továbbtanulásra kaptak lehetőséget, a Dalman- di Állami Gazdaság kétévente 30—35 zömében ifjú traktorost képez ki. A lakásgondok eny­hítésére a dalmandiak fuvar­ral, építőkapacitással segítenek, Alsópélen két év alatt 11 fiatal házaspár kapott lakást, a Bonyhádi Cipőgyár évente 5 ifjúnak nyújt 20—20 ezer fo­rintos kamatmentes kölcsönt, a Paksi Konzervgyár 12 lakás­ból hetet ifjú házaspároknak juttatott A szakszervezetek fő fel­adatuknak tekintik, hogy a fiatalokat mielőbb szervezett dolgozókká neveljék, meghív­ják őket az előadásokra, a KISZ-en kívüli fiatalokat be­vonják a politikai oktatásba. Mind eredményesebb az ifjú­ság érdekvédelme a szakszer­vezetekben, a kollektív szer­ződések készítésekor ott van­nak a fiatalok képviselői, megfiatalították a döntőbizott­ságokat és á társadalmi bíró­ságokat is. Az SZMT a fiata­lok képviseletében megtette javaslatait az Ifjúsági Tör­vényhez és a Munka Törvény- könyv módosításhoz. Megye- szerte még igen jelentősek az eltérések a fiatal vezetők és munkások bérezésében, egy­máshoz viszonyítva nagy a szóródás. Sok még a kívánnivaló a tsz-ekben. A szövetségek és a KISZ MB együttműködési terve most kerül jóváhagyás­ra, bár a szekszárdi tsz-szö- vetség felhívta az érdekeltek figyelmét a tsz-fiatalok élet- és munkakörülményeinek ja­A szemléleti akadályok el­hárítása, a lassan mozdulás megszüntetésének követelmé­nye kellő hangsúlyt kapott a munkabizottság tanácskozásán. Az egészséges türelmetlenség, a határozatban foglaltak gyor­sításának jegyében megszívle­lendő kritikát tettek az intéz­kedésekkel késedelmeskedo el­maradókkal szemben. Gyakori még a határozat formális felfogása, nem min­denütt következtek be a helyi sajátosságokat figyelembe ve­vő konkrét teendők kijelölé­sei. Felhívta a figyelmet a munkabizottság arra, hogy vannak még pártszervezetek, ahol tisztázatlan, hogy kire mi hárul, & miként ellenőriz­zenek. Arra is volt precedens, hogy egy ízben maga a párt­tagság lépett fel a fiatal köz­életi bevonása ellen. Elvétve tapasztalni még, hogy az egész ifjúság nevelését a KlSZ-re testálják, holott az ifjúság felkészítése az egész társa­dalomnak és minden szerve­zetnek feladata. Legyenek élharcosai a párt- szervezetnek az ifjúsággal szemben meglévő meg nem értés és ellenállás leküzdésé­nek. Hogy bekövetkezzék a termelőszövetkezetekben is a változás, sok múlik a helyi pártszervezeteken és az aján­lásaikkal most elkészült tsz- szövetségeken. Ne csupán a jószándék ösztönözze a tsz- vezetőségeket, hanem törvény is szabályozza teendőiket. Elhangzott a huzamos ide­je feszítő gondok megoldású­vitására. Megyénkben tsz- vonalon 336 fiatal szerzett szakmunkásképesítést, jelenleg 193-an tanulnak, 76 ifjúval kötöttek társadalmi ösztöndíj- szerződést. A szemlélet változ­tatásának sürgősségét húzza alá az a tény, hogy a meg­vizsgált 51 tsz-vezetőségből csak 14 helyen található fia­tal a vezetőségben. Az ifjúsá­gi szövetségnek is vannak tennivalói, mivel némileg csökkent a szervezett tsz- fiatalok száma. Évről évre nőtt a KISZ- taggyűlés által ajánlott, a pártba felvett fiatalok aránya a munkásif jak körében, azon­ban ez még gyenge pontja a falusi alapszervezeteknek. Nö­vekedett a KISZ-oktatásban részt vevő munkás- és pa­rasztfiatalok aránya. — Ennyire sokrétűen me­gyénkben még nem foglalkoz­tak az ifjúsággal, mint a ha­tározat megjelenése óta. Még­is, elkezdődött csupán a hos.;- szú távra érvényes, sokrétű párthatározat megvalósítása, kezdetnek tekinthetők az in­tézkedések. A tervek, az el­képzelések és elgondolások sorra-rendre megvalósításra várnak — summázta az ed­digieket, és óvott a „minden rendben” hangulatától Sza- bopál Antal, a munkabizott­ság elnöke. ra az a javaslat, hogy törvény szabályozza a művelődési cé­lokra felhasználható tsz kul­turális alap teljes elkü'öní- tését. Továbbítani fogja el­képzelését a bizottság, de ad­dig is, ezzel párhuzamosan, ajánlja a tsz-szövetség a szö­vetkezeteknek a helyi elkülö­nítést, hogy nyomon követ­hessék a célszerű felhaszná­lást. Kezdeményezni kell, hogy a megyének a trösztök­höz és központokhoz tartozó üzemei termelési értéküknek A nyári hónapokban rend­szerint nagymértékben növek­szik a propán-bután gáz fo­gyasztás, ilyenkor, főként vi­déken palackos gázt használ­nak a főzéshez azokban a ház­tartásokban is. amelyekben télen, a fűtési idényben álta- lábán a tűzhelyen főznek. Az Országos Kőolaj- és Gáz­ipari Tröszt a külkereskede­lemmel együttműködve már korábban is igyekezett gon­doskodni kellő mennyiségű propán-bután gázról, és a ha­zai készlet kiegészítéseként importról is. Erre most még nagyobb szükség van, mivel az elmúlt héten a hajdú- szoboszlói dús gáz-üzem propá- nos hűtőkörének kompresszor telepén csőanyag-hiba miatt robbanás és tűz keletkezett. A robbanás következtében veze­tékek rongálódtak meg. ame» megfelelő anyagi alapokat kapjanak. A KISZ-en kívüli és a munkába lépő fiatalok neve­lése, közelebb hozása érdeké­ben sok még a tennivaló az üzemi kollektívák, a gazda­sági vezetők, a KISZ- és szakszervezetek előtt. (Töb­bek között törvény szabályoz­za, hogy a kezdő ifjak mun­kahelyi útját és fejlődését a személyzetisek öt éven át kö­telesek figyelemmel kísérni és segíteni.) Megyénkben még mindig a tsz-eknél halad a leggyöngébben, ott a legna­gyobb a pótolnivaló az ifjú­sági határozatban foglaltak megvalósításához. Fellépett a munkabizottság a helyi tanácsoknál létesíten­dő ifjúsági alapokkal kapcso­latban az ellen, hogy az is­kolai célok megcsonkításának árán, annak rovására történ­jék. A kezdő szakemberek la­kásproblémáinak enyhítésé­hez Szekszárdon ötven-hatvan 'garzonlakást építenek, ahol a kezdéssel küszködő ifjú há­zaspárok, vagy egyének jut­nak négy-öt évre, szerződés által szabályozottan, lakáshoz. A szállószerű épület, vagy gar­zon kérdésre egyöntetűen utóbbi mellett törtek lándzsát, túlhaladottnak ítélték meg a több személy közös elhelye­zését. A kisebb településeken és a községekben szolgálati lakás építésével kell csökken­teni az ifjú szakemberek gondjait. Elfogadta a munka­bizottság a javaslatot: a mun­kás-paraszt gyermekek felső­fokú felkészítését jobban kell koordinálni, hozzák összhang­ba az egyéni igényeket a me­gye szakemberszükségletével. Támogatta a KISZ elképze­lését a bizottság, mely szerint a megye természeti szépsé­geinek kiaknázásához létesül­jön Tolna megyében ifjúsági turistabázis. Híven a következetességhez, állást foglalt a bizottság, hogy a jelentést elmulasztó szervekre felhívja az illetéke­sek figyelmét. A jövőben kü­lön témaként fogják tárgyalni a szakmunkásképzést. A megyei ifjúsági munka- bizottság megbízta elnökét és titkárát — Szabópál Antalt és Kunos Ferencet — az értéke­lés és a javaslatok továbbítá­sával. Ajánlották, hogy a me­gyei pártvezetés hívja fel a pártszervek és szervezetek fi­gyelmét: biztosítsák a közsé­gekben az ifjúságpolitikai In­tézkedések összehangolását és folyamatos ellenőrzését. SOMI BENJAMINNÉ lyek helyrehozatala várhatóan több hetet vesz Igénybe, s ad­dig a propán-bután gáz töltés a telepen szünetel. Az ellátás nagyobb zavarai­nak megelőzésére az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt a külkereskedelemhez fordult, hogy továbbá behozatalról gon­doskodjék. A Mineralimpex Külkereskedelmi Vállalat 1971- ne a Szovjetunióban eredetileg 37 500 tonna propán-bután gázt kötött le, s most sikerült újabb háromezer tonnával ki­egészíteni ezt a mennyiséget. A szállításokat úgy ütemezték, hogy júniusban 8000 tonna ér­kezzék. Most éppen 1500 ton­nányi van útban, de a szállí­tást megnehezíti, hogy' kevés az olyan vasúti tengelypár, amelyre a határállomáson köz­vetlenül átrakhatják a ciszter­nákat. illetve a tartályokat. Amit gyorsítani kell, — továbbítandó javaslatok Fokozódó import a propán- bután gáz ellátáshoz szeretni! T apunk hasábjain nem !s ■B-4 olyan régen köszöntöt­tünk egy lassan országossá szélesedő mozgalmat, amely azt tűzte ki célul, hogy virá- gosítja falvainkat. A nagy munka, ami csöndesen, de a mai falvakban élők messze­menő egyetértésével, tenni- készségével kezdődött el, a la­kóhely szeretetének térhódítá­sáról vall. De arról is, hogy az emberek a tegnapi falu­képet maivá akarják munkál­ni, azzal a rendezéssel, amihez ásóval, kapával, virágmagvak­kal láttak. A településhálózat fejlődésében a megszokott, az ősinek is nevezhető vízszintes terjeszkedést csak lassan vált­ja föl a függőleges terjeszke­dés faluhelyen. Tudják ezt a sziilóhelyszépítők. akik — az országos nekibuzdulásból ezt látni — addig is munkálkod- hi kívánnak a lakóhely kultú­rájának megteremtésén. Még nem tudni nálunk — a mi portánkon — mit eredményez majd a virágos faluért mozga­lom. Az ország más vidékein, például az. Alföldön már ver­senyeznek is egymással a köz­ségek. A hétköznapok időszerű munkái mellett jut erre is energia, holott legtöbb helyütt nem elég csak virágosítani, hanem végezni kell elsőbben is más községfejlesztési dol­gokkal. A változtatásra, a műn* kára való készség falu­si példáiról hosszan lehetne itt szólni és nemcsak a virá- gosítás kapcsán. Ha nem eze­ket idézzük, talán megbocsát­ható. Frissen került a kezünk­be— egy nappal a dombóvári óvodaépítőkről beszámoló kró­nika publikálása után — az a felhívás, aminek közrebocsá- tója egy pécsi szolgáltató üzem egyik szocialista brigád­ja. Szégyen ide. szégyen oda.- nem kis irigykedéssel olvastuk, hogy a társadalmi munkában épült híecseki Kulturpark na­gyon időszerű fejlesztésében 16 órás társadalmi munkát vállalt ez a brigád, s tette ezt abban a reményben, hogy a város üze­meinek szocialista brigádjai elfogadják fölhívásukat. És mi történik itt, nálunk, Szekszárdon? Semmi olyan, ami megdobogtatja a lokál- patrióták szívét. Ügy tűnik- nagyon hozzászoktunk a lakó­hely szeretetét passzív módon kifejező kívánságlisták készí­téséhez. Pedig nem igaz. hogy Szekszárdon nem élnek olyan emberek, fiatalok és időseb­bek. akik készek lennének a város alkotó szeretetére. Évek óta sóhajtozunk egy ifjúsági parkért. Már régen kiderült, hogy az ifjúsági park nem sűltgalamb, hogy attól még nem lesz. ha szenvedélyesen hangoztatjuk, mennyire kel­lene. Történt egy és más. Az­tán maradtunk annyiban, hogy „objektív nehézségek” jöttek közbe. If evés olyan, a városi **■ gyerekek életének prob­lémáit feszegető tanácskozás van, ahol szó ne esnék arról, hogy életkori sajátosságaikból fakadóan mozgásigényes kis­fiáink és lányaink maholnap nem tudnak gyerekek lenni, mert nincs terük a játékra. Szórványosan e gond meg­oldásáért is történik egv és más. de nem elég. Sorolhat­nánk hosszan a jogos, az igé­nyeket okosan summázó kí­vánságlistáról, hogy a város mely pontjain mi kellene. Hagyjuk ezt! Most már in­kább az kellene, hogy a virá­gos falu mozgalom mozgatói­hoz. vagy a szomszédos Pécs lakóihoz hasonlóan valakik el­határozzák a városszépítő, fejlesztő társadalmi kezdemé­nyezést. itt, nálunk. Szekszár­don is! Nem kellene sok. csu­pán egy munkanap mindenki­től. — li —

Next

/
Thumbnails
Contents