Tolna Megyei Népújság, 1971. június (21. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-13 / 138. szám

Andre Píeoff és Mcurice Poland

JORDÁN POPOV*

Á láng visszacsap

A legtöbb külvárosi lakónak a pokol minden hétfőn reggel 7 órakor kezdődik és péntek estig tart. Akkor aztán jön a nagy hétvégi békesség és boldogság, amelyet annyira vártak, s olyan drágán vásároltak meg. A kert, a kugli, egy kedves kis asszony, aki minden kívánságát teljesíti. Egyszóval ilyenkor az ember a hetedik mennyországban érzi magát. Gerard Dumontelnél ez teljesen fordítva volt. Neki a hét Végét felesége Pauletta zsarnokságai és követelései jelentették. „Hallottad mit mondtam, vedd le a nyakkendődet és menj átöltözni, csak nem akarod a melegvízcsapot az új ruhádban javítani!” „Armond bácsi meghívott bennünket egy kávéra, próbálj meg kedves lenni és ne beszélj a politikáról”. Paulettet természetellenes zsugoriság jellemezte. „Ne szívj többet egy cigarettánál délután. Egy csomaggal legalább egy hétre elégnek kellene lennie.” „Csak nem akarsz még egy üveg bort megkezdeni? Megint drágább lett.” „Hogy egy új inget vegyek neked? Megbolondultál? Inkább kicserélem a nyakát.” Szerencsére ezek a pokoli képek hétfőre eltűntek, amikor átengedte magát Nadine bájos varázsának. Nadine volt a kimondhatatlan napi és majdnem hivatalos boldogság, amióta titkárnője lett. Persze az egész komédiát Paulette eszelte ki. Ö mondta ugyanis, hogy manapság nem elégedhet meg egy vezető állású ember azzal, amit elért. Ha fejlődni akar, akkor képeznie kell magát és esti iskolákat látogatnia. így hát nem volt Paulettenak semmi ellenvetése, hogy Gérárd az estét nem otthon töltötte. Persze fogalma sem volt arról, hogy ez a továbbképzés Nadine karjaiban történik. Ott aztán elrohantak az órák, amelyek arannyal voltak átszőve és szenvedélyes magyarázkodásokkal melyeket Nadine egy kis keserűséggel fogott fel. „Ne beszélj nekem a jövőről a te jövőd Paulette. Sohasem mersz elválni tőle. Hallottál te már egyáltalán a válásról? Nem, nem igaz? Az egész világot felcukkolná ellenem. Legyünk megelégedve azzal, amit a jelen nyújt.”

Ezen a napon még nem is gondolta a boldogtalan, hogy mit eszelt ki a felesége;

„Most, hogy Armand bácsi meghalt, én vagyok a 60 hektár föld örököse. Mihelyt elmúlik a nyár, Périgordba költözünk. Uj állást keresel magadnak.”

„De ...” „Semmi de. Eleget beszéltünk, hallgass”.

Ebben a pillanatban jutott eszébe a gyilkosság gondolata,

ami aztán nem hagyta nyugton. „Az egyetlen lehetőség, hogy lerázzam a feleségem. Akkor aztán Nadine az egyém lesz és a 60 hektár is.” Igen, de szerelme nem vállalta, hogy legszebb éveit a börtönben töltse.

Álmatlan éjszakák után, melyeken hiába törte a fejét, hogyan tudná Paulette 70 kilóját eltávolítani, feladta a reményt, s átadta magát a sorsnak. És a sors egy csodálatos szombat délután vált ismeretessé. Pünkösd volt, mindenki vidékre utazott. Mindenki, kivéve Paulettet, aki úgy gondolta, hogy a szabadság az túl drága dolog, úgyis lehet ünnepelni, ha otthon rendet csinálunk, főleg, ha a férj is segít. „Vedd fel a kötényedet és menj a pincébe rendet csinálni.” „Megengeded, hogy a kis rádiót magammal vigyem?” „Vigyél amit akarsz, csak siess! Az a fontos, hogy estére mindennel kész légy.” „Rendben van, kedves”. A pincében bekapcsolta a rádiót. Éppen rendkívüli híreket mondtak. „A nagyáruház, Les Galeries Centrales tüzet fogott. A tűz percről percre nagyobb lesz. Riportereink mindenütt ott vannak” Ez egy lidércálom — gondolta Gérard. Ismét megszólalt a rádió; „több elégett hullát vettek ki a tűzből. Azonosításuk nagyon nehéz lesz, vagy egyáltalán lehetetlen”. Ez a kis mondat meghatározott mindent. Fél ötkor Gérard ismét a konyhában volt. „Borzasztó — mondLUKÁCS QYÖRQY:

mi m

A riport a publicisztika abszolút jogosult, nélkülözhetetlen formája. Valódi csúcsain az általánost és a különöst, a szükségszerűt és a véletlent — speciális céljaink megfelelően — helyesen kapcsolja össze. Hiszen a jó riport nem éri be a tények egyszerű közlésével; fejtegetései mindig összefüggéseket eredményeznek, okokat tárnak fel, következtetéseket váltanak ki (ezért nyújt a materialista dialektika mint világnézeti alap a riport számára is olyan lehetőségeket, amilyenekkel polgári alapon állva

A nagy marxista filozófus el- hunyta alkalmával közöljük a „Riport vagy ábrázolás” c. tanulmányának részletét. Életműve — mint a közölt írásból kitűnik —, a hírlapi műfajok problematikájának is mélyére hatolt.

PAKOLITZ ISTVÁN:

ARANY KAPU

„Bújj-bújj zöld ág, zöld levelecske, nyitva van az aranykapu ...*

Hát nincs nyitva.

Es nehezen, csikorogva nyílik.

Kulcslyukon leskelődik a türclmetlenebbje, az ügyeskedők besurrannak tenyérnyi résen is; a praktikusabbak egyezkednek a bejáratosakkal, a közömbösek unottan téblábolnak.

A kapun belüli féltékenyebb öregek egyike-másika holmi dilettáns-akarnokságot emleget.

Olyik salabakter föl-fölmordul: modortalan kölkekl — Hátha még dörömbölnének is, vagy rugdosnák a kaput?

Netán beszédes absztrakciókat vésnének a szecessziós kapubálványra?

Nehezen, csikorogva nyílik az aranykapu. „Bújj-bújj zöld ág, zöld levelecske.

ta — a Galeries tűzben áll.

Legalább húsz halott van már” „Na de ilyet! Ha meggondolom, hogy én is ott lehetnék. Egyáltalában, tisztában vagy vele, milyen dolog lenne, ha nem tudnák azonosítani a hullámat?” Jobban mint gondolod, vélte Gerard és megszorította az asszony torkát. Azután kiválasztott a kertben egy elhagyott zugot és fütyö- részve gödröt ásott. Egy órával később Paulette két láb mélységben feküdt a földben. Még az éjszaka felhívta a rendőrséget: „Halló a Galeries Centrales tűzesetről van szó. Magamon kívül vagyok. Feleségem délután oda ment és azóta se jött vissza. Az jutott eszembe... Bocsánat? Igen az én nevem... Kibetűzte nevét, megadta a címét és a telefonszámát. Miután letette a kagylót, kitört belőle a megköny- nyebbülés sóhaja, s az egész ügyet egy dupla whiskyvel summázta.

A rendőrfelügyelő megvakarta tarkóját, s az inspektorok csoportjához fordult: „Most egy bizonyos Gérard Dumontelről van szó. Ez a tizenkettedik hívás, amit egy óra alatt feljegyeztünk. Mindegyik nős ember, mindegyikük egy külvárosi villában lakik... Fiúk, minden ilyen kertet alaposan átfésültök. Tíz az egyhez, hogy sok friss felásott földet fogtok találni.

Fordította;

STEINER KATALIN

RIPO

nem rendelkezhet.) De a tényeket és összefüggéseiket, tehát a különöst és az általánost, az egyénit és a tipikust, a véletlent és a szükségszerűt is elvileg másként kapcsolja össze, mint az ábrázoló művészet. A tényt, az egyéni esetet a jó riport teljesen érzékletesen és átélhetően, konkrétan és individuálisan fejti ki, sőt olykor ábrázolja is. Ez a kifejtett, esetleg ábrázolt egyedi eset azonban csak példázza, illusztrálja a többé-kevésbé tudományosan, de mindenképpen fogalmilag kifejtett, bizonyított (statisztikailag alátámasztott), értelmi okokkal motivált általános összefüggést. A riport ugyanis csak arról akarja észszerűen meggyőzni olvasóit, hogy helyes következtetéseket vont le a tényekből.

A riport érzéseinkre apellál, amikor a tényeket ábrázolja, és akkor is, amikor következtetéseiben cselekvésre szólít fel. De ezt intenzív, ésszerű meggyőző érvek segítségével teszi. Ebben a tekintetben tehát, mint a publicisztika általában, túlnyomórészt a tudomány módszereivel dolgozik. A tudományos és művészi módszerek ilyen megkülönböztetésének semmi köze sincs az értelem és érzelem (és élmény stb.) mai modern (dekadenspolgári) mechanikus szétválasztásához. Mindkettő egyaránt apellál az értelemre és az érzelemre; így hát mindkettő cselekvésre szólít fel. De a különböző céloknak és feladatoknak megfelelően különböző módszerekkel teszik ezt, és nekünk éppen az eszközöknek ezt a különbözőségét kell megvizsgálnunk.

Minél jobb egy riport, vagyis minél alaposabb és átfogóbb tanulmányokon nyugszik, minél nagyobb és jobban megmunkált ténykomplexumot fog át, minél szemléletesebben ábINTERJÚ

Mit tesz a kíváncsiság! Valahol egy cikkben azt olvastam, hogy hol, hol nem, de létezik nálunk valahol a fazekasmesterségnek is múzeuma.

Elkezdtem hát kérdezősködni utána, pontos választ azonban senki sem adott. Egyesek némi zavarral ugyan, de bizonygatták, hogy ők voltak már talán ebben a fazekasmúzeumban, sőt láttak is ott egy harmadik századbeli trák korsót. A címre azonban nem emlékeztek.

Jómagam már egészen meg is feledkeztem a múzeumról, míg egyszer váratlan dolog történt. Elromlott a hűtőszekrényünk. Mentem bejelenteni a hibát a javítórészlegbe. Ahogy lépnék be ebbe a házba, látom a homlokzaton a feliratot: „Fazekas Mesterség Múzeuma”.

Áttörtem a munkatársak között, és egyenest az igazgató előtt álltam, akit vezetéknevén neveztek meg. Ez a név egy kissé meglepett. A fazekasmesterség múzeumának igazgatóját ugyanis éppen Fazekasnak hívták. Merő véletlen?

— Kedves Fazekas elvtársi Én szinte véletlen, hogy rátaláltam Önökre... Újságíró vagyok, és szeretnék feltenni Önöknek néhány kérdést.

— Parancsoljon.

— Mióta igazgatója ön a

múzeumnak?

— Természetesen az első pillanattól.

RT ?

rázol ja „példáit” annál nyilvánvalóbb, hogy a felhozott példák kizárólag csak példázzák, csak illusztrálják a megismert és kifejtett összefüggéseket; annál inkább ki lehet cserélni őket más példákkal, amelyeket a riport szerzője a tények, példák és illusztrációs esetek nagy arzenáljában megfigyelt, összegyűjtött és rendszerezett. Természetesen tipikus eseteknek kell lenniük, hogy az összefüggéseket, a belőlük levont következtetéseket helyesen támasszák alá és világítsák meg. De ez a tipikus- ság elvileg különbözik az ábrázolt, a költői tipikusságtól. Az ábrázolásban az egyénnek, az egyéni sorsnak mint olyannak kell tipikusnak látszania, vagyis az ábrázolásnak az osztályszerű vonásokat mint egyénieket kell tartalmaznia. A költői ábrázolás konkrét ösz- szessége csak olyan egyéneket és egyéni sorsokat visel el, amelyek eleven kölcsönhatásukban megvilágítják, kiegészítik, beteljesítik, érthetővé teszik egymást, amelyek egyéni összekapcsolódása tipikussá teszi az egészet A riportban viszont az egyéni eset csak azoknak az összefüggéseknek a fogalmi Összegezésében és magyarázatában lesz valóban és tökéletesen tipikus, amelyek illusztrációjára hivatott, legyen bár ez a fogalmi ösz- szegezés mégoly szűkszavú vagy tudatosan takarékos. A riportnak mint a valóság minden fogalmi (tudományos) reprodukciójának a konkrétságát csak az okok és összegezések fogalmi feltárása és kifejtése teljesítheti be. A riportra (és általáhan a publicisztikára) is érvényes, amit Engels a tudományos módszerről mond: „A mozgás alakváltozásának általános törvénye sokkal konkrétabb, mint minden egyes .konkrét’ példája’j, ,'

— Tehát megalakulásától.!)'

— Igen. Mintegy négy éve. .3

— Nem hátrányos-e Önöknek, hogy a mi igen tisztelt közönségünk keveset tud az Önök nagyon érdekes múzeumáról? Lehet, hogy önnek ez viccesen hangzik, de én egyetlen prospektusban, egyetlen útmutatóban, egyetlen ismertető füzetben sem találtam semmiféle említést az Önök múzej urnáról. Sőt még a telefonkönyvben sem...

— Drága barátom, hát hogy talált volna, mikor ez a múzeum a valóságban nem is létezik.

— Azt akarta mondani ugye; hogy...

— ügy ahogy hallotta. Ilyen múzeum nem létezik.

— ön akkor tulajdonképpen minek az igazgatója?

— Természetesen a Fazekas Mesterség Múzeumának. Vannak munkatársaim, tudományos kutatóim, régészeim. Csak éppen múzeumi helyiségünk nincs.

— Igen? És miért nincs?

— Az ügy évek óta húzóJ dik. Megvannak a kiállítási tárgyaink, bent van a javaslat- tervezetünk, egy határozat is született, ezt kézhez is kaptuk, intézkedést is foganatosít tottunk, de múzeum, az e»? ideig mégsines.

— ön azt mondja, hogy évek óta húzódik az ügy. És konkrétan ki az, aki hátráltatja, útját állja a múzeum megt nyitásának? Gyerünk csak szellőztessük meg ezt a felelőtlenséget a nagyérdemű közön-» ség előtt!

— Először fs elfektették az ügyet az Ösmesterségeket Kút tató Intézetben, amelyhez ml tartozunk. Két évvel ezelőtt azonban átadtak bennünket a Szolgáltató Üzemek Kutató Intézetének. Itt pedig igazán csak formálisan tartanak nyilván minket így aztán az ügy to^ vább alszik.»

— És hol található ez a „hogyishívják” kutatóintézet? Azt ajánlom önnek, járja végig az intézet valamennyi fórumát, tanulmányozza a lehetőségeket még egyszer töviről hegyire, ne hagyjon ki egyetlen láncszemet sem.

— Meg kell mondani önnek őszintén, hogy ez az intézet a valóságban nem létezik. Van kinevezett igazgatója, helyettese, vannak munkatársai, csak éppen ilyen intézet nincs.

— Akkor, ebben az esetben) ha így állunk, én feleslegesen fáradoztam, és távozhatok is. Viszontlátásra!

Fazekas felállt és udvariasa» kikísért az ajtóig:

— És ha Ön mégis írna rólunk, akkor mikor, és melyik folyóiratban olvashatnánk a cikket?

Mit felelhettem:

— Kedves Fazekas elvtársi Én az „Atzvuk” című folyóirattól jöttem. Ennek a folyóiratnak még egyetlen példánya sem látott napvilágot. Természetesen van kinevezett főszerkesztője, helyettese, vannak munkatársak Valamikor egészen biztos, hogy meg fog jelenni. Éppen ezért mi már gyűjtjük az anyagot az első számba.Búcsúzóul együttérző, azonos cipőben járó örök barátok módjára ráztunk kezet az igazgatóval.

Bolgárból fordította: SIGÉR IMRE

Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza! Csak olyan irodalmi munkákra válaszolunk, amelyekben a tehetség jelét látjuk,