Tolna Megyei Népújság, 1971. május (21. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-07 / 106. szám

Kürti Andrást

— 15. —

Kiugróm a körből, kisietek a szobából, ki a kertbe. A tisztáson a helyzet változatlan. A felnőtt dánok bezárva, a kis dán éberen őrködik. Előmarkolom az ingem alól a tacskóköly- köt, csak most ébredt fel a drága, dugom be a kosarába, amikor nedvességet érzek a tenyeremben, hát ez bizony illetlenség volt részéről... A kezem a közeli locsolócsapnál megmosom, rohanás vissza, nyúlnék a kosárba a másik kiskutyáért, de melyik a másik?! Olyan egyformák, mint két tojás!... Töprengésre nincs idő, jöjjön a cica... Előhalászom a zsákból, fúj, karmol, nem, ezt nem tehetem az ingem alá szétmarcangol. Vagy kimászik. Mit csináljak? ... Nincs más megoldás, mind a két tacsi bekerül az ingem alá, így is változik a rezgésszám, legfeljebb majd megfürdöm, ha újabb inzultusok érnének ...

— Már itt is vagyok! — toppanok ismét a lila körbe. — Ne is fáradjon az azonosítással, ugyanaz a Kopra Tibor vagyok, mint az imént, csak vadonatúj rezgésszámmal. Nagyon egyszerű eljárás ez, valószínűleg meg is írom a helyi lapba, biztosan érdekli az aarlesieket. És akkor annyiszor törhetnek borsot a maguk orra alá, ahányszor akarnak!

Mély hallgatás a falon.

öt másodperc, tíz, tizenöt, húsz í. 1

— Látom és hallom önt — szólal meg ekkor, rögtön németül egy energikus, fiatal férfihang, amellyel eddig még nem találkoztam.

— Végre! Már azt hittem, hogy rövidzárlat támadt az automata rendszerben. Lenne szíves megmondani, hogy ma este hánykor indul a hajó Fredericiába?

— Hat óra húszkor. Pár percre viszont még igénybe venném a türelmét. Tárgyalni szeretnék önnel a biorezgésről. Engedje meg, hogy bemutatkozzam, az Omnisap központi vezérlő- készüléke vagyok. Az emberek általában Törpének neveznek.

— örvendek — mondom, miközben alig tudom fegyelmezni magam, hogy ki ne szakadjon a torkomból valami vad újjongás. Tárgyalni óhajt velem a Törpe! Hurrá! Eddig minden úgy ment, mint a karikacsapás.

— Az Omnisap szolgáltató rendszerének — hallom a falról — a legfontosabb tájékozódási bázisa emberi relációban — a konstans! biorezgés. Fél éve tértünk rá az azonosítás e formájára, sikerrel. Egészen az ön esetéig. A konstans biorezgésszámon alapuló regisztrálás éppen úgy Aarles lakosságának érdekében történik, mint az Omnisap bárminő más tevékenysége. Az Omnisap kiberno-automatikus szisztémájának minden vezérlő és vezérelt egysége a robotika első és második alaotörvényének megfelelően készült: az embert kell szolgálnunk és védenünk, az embernek kárt nem okozhatunk. Azért hangsúlyozom mindezt, hogy belássa: jó ügyet segít, ha rendelkezésünkre bo- csájtja a biorezgésszám megváltoztatásának ön által feltalált módszerét, hogy ennek megfelelően mi is megváltoztassuk, módosítsuk regisztráló eljárásunkat.

— Nem értem önt — adom a bambát —, hisz épp az előbb mondtam, hogy valószínűleg írok róla egy cikket. Feltételezem, hogy ön is tud olvasni. Ha nem, akkor majd felolvastatja magának valakivel.

— Hm — mondja a Törpe —, arra is meg szeretném kérni Kopra urat, hogy ne publikálja ezt a módszert.

— Miért?

— A -magyarázat kézenfekvő. Ön azt is említette, hogy a biorezgésszám-változtatás bárki számára könnyűszerrel megoldható.

— Pontosan ez a helyzet.

— Beszélt már valakinek erről a műveletről?

— Még nem.

— Nagyszerű. Kérem, ne is tegye. Gondolja meg, ez veszélyeztetné egész ügyintézési rendszerünket. Értelmét veszítené az a hatalmas regisztrációs munka is, amelyet eddig végeztünk. Meginogna, felbomlana a gazdasági, szociális és egyéb irányú menedzselés. Kezdve attól, hogy kétségessé válna egyszerű telefonkan- csolatok megteremtése, közönséges üzenetközvetítés, az egyéni szolgáltatás, egészen a nagy

volumenű kereskedelmi és más ügyletek gyors, megbízható, írásos bizonylatok nélküli lebonyolításáig. Amennyiben kérésünknek eleget tesz, csak velünk közli a módszerét, nem ismerteti senkivel sem szóban, sem írásban, hogy anyagi kár ne érje, kiutalom önnek azt a honoráriumot, amelyet a helyi lap fizetne érte. ötven koronát. Nos?

Hát a Törpére sok mindent lehet mondani, de hogy könnyelműen szórná a közpénzt, azt semmiképp. Egy hosszú ujjú férfipulóver árán venné meg zseniális felfedezésemet! Ez a fukarság viszont megkönnyíti számomra, hogy nagyvonalú Gráll-lovag lehessek.

— Nem tartok igényt a honoráriumra — jelentem ki. — Elvi szempontból. Magyar újságíró csak olyan pénzt vesz fel, amelyért keményen megdolgozott. — Felnézek a mennyezetre, nem repedt meg, hja, a szolid dán építőművészet. — A biorezgésszám megváltoztatásának módszerét díjmentesen magyarázom el önnek. És önön kívül csak egyetlen aarlesi lakosnak. Úgy, hogy az illetőnek előbb szent esküjét veszem, miszerint a titkot csak akkor hozhatja nyilvánosságra, ha ön nem tartaná be a feltételeimet. Személyes ellenőrzést nem gyakorolhatok, hat óra húszkor ugyanis elpöfögök a menetrendszerű hajóval. Áll az alku?

— Milyen felételei vannak Kopra úrnak?

— Feltételeim a következők: először is

Mint római katona a vártán, úgy áll őrt kis Erik a fészer oldalánál. Lábánál a fedeles kosár, a zsákot a melléhez szorítja feltehetően azért, hogy a két hatalmas dogg, Gorm és Helga ne köthessen közelebbi ismeretséget a cicával.

— Minden rendben? — kérdem.

— Minden rendben.

— Tessék, itt vannak a daxli gyerekek. Mind a három állatot épp oly ügyesen, ahogy elloptad, most gyorsan visszaszállítod. És ami történt, szigorú titok. Nem kérem rá a becsületszavadat, bátor és szilárd jellemű fiatalembernek ismertelek meg, fogadkozás nélkül is bízom benne, hogy nem árulsz el.

Újból felizzanak a maxi-szeplők az arcán, tekintetéből árad a boldogság és a büszke öröm. Azt gyanítom, hogy ez a mai nap tulajdonképpen nem is az én nagy napom, hanem inkább az övé.

(Folytatjuk.)

Pirított borjúmáj?

Öreg diák —nem vén diák

A felnőttoktatás gondjairól

Ismerek egy főkönyvelőt, akit kitüntettek, s összesen csak hárman gratuláltak neki a csaknem kétezer embert foglalkoztató vállalatnál. A minisztérium kiküldötte, aki átadta a kitüntetést, a vállalat igazgatója és a szakszervezeti bizottság elnöke. A többiek — a főkönyvelő szerencséjére — szemtől szembe mindeddig tartózkodtak a véleménynyilvánítástól. Vannak esetek ugyanis, amikor még az illemszabályok sem kényszeríthetik a szokványos viselkedésre az embereket. Mindenki tudja, hogy újonnan kitüntetettel találkozni és nem gratulálni, sértés. És ezt a főkönyvelőt sok száz kollégája, beosztottja mégiscsak megsértette.

És hogy miért? Az emberek többsége békés természetű, általában nem szokott kötekedni. A leghalvérűbbek vérnyomása is gyakran csillagászati magasságokba szökik akkor, amikor megsértik őket. És mivel lehet egy sértésre válaszolni? Sértéssel. A sértés súlyossága a provokáció erejétől, s a provokált vérmérsékletétől is függ. Bátran állíthatom, hogy a főkönyvelő egészen jól megúszta még az ügyet. Igaz, persze, hogy elsősorban nem ő tehet az ügyről. Kitüntetést nálunk nem szokás visszautasítani. Kitüntetést örömmel illik fogadni, mert az a jó munka jutalma. És mert^ nálunk annyian dolgoznak jól, létezik annyifajta kitüntetés.

Többek között többféle módon is kiváló dolgozó lehet az ember. Adhatja a vállalat, de adhatja a minisztérium is. Főkönyvelőnknek, aki egy nagy vállalat vezetőinek egyike, a Belkereskedelmi Minisztérium adta. Az illető kapott egy érmet, hozzá a kitüntetés viselésére jogosító igazolványt, s némi pénzt is. jÉs milyenek az emberek:

mindent irigyelnek tőle. Legfőképpen azonban az elismeréssel járó pénzjutalmat. Egyetlen ember sincs a vállalatnál, aki így beszélne: „Szegény főkönyvelő, igazán ráfért ez a néhány darab ezres, úgy sem kapott egy fillér nyereségrészesedést sem az idén...”

Mert az a főkönyvelő, aki most a belkereskedelem kiváló dolgozója lett, olyan vállalatnál főkönyvelő, amely az idén nem osztott egy fillér nyereségrészesedést sem. Bizony, amikor ez úgy március végén kiderült, nem volt köny- nyű megértetni a dolgozókkal, miért történt így A legtöbben azonban végül is megértették. Hiába dolgoztak ők szorgalmasan és lelkiismeretesen, pucolták gyorsan a krumplit, mosolyogtak a felszolgálásnál a vendégekre, mérték negyvenfokos kánikulában is lankadatlanul a fagylaltot, nem született nyereség. Mert nyereség csak akkor van, ha a vállalatnál nemcsak dolgoznak, gazdálkodnak is. Már csak ilyen újabban, úgy három-négy esztendeje az élet, végre ezt tudomásul kell venni, s ha másképpen nem, hát ilyen lecke árán.

A főkönyvelőt sem igen hibáztatták a dolgozók. Amúgy rendes ember, szorgalmas is, nem váltak be a számításai, ennyi az egész, ö éppúgy ráfizetett, mint a vállalat valamennyi dolgozója, jövőre majd jobban számol. Megtalálja a módját, hogy jusson is, maradjon is, végtére is ez a dolga, azért főkönyvelő. A főkönyvelőnek nem kell tudni jó halászlét készíteni, a főkönyvelőnek azt kell tudnia, hogy hogyan lesz a jó halászléből nyereség. A jó halásziét maid megcsinálják mások, akiknek ez a szakmájuk. Annál is inkább, mert nálunk ma már minden szakmát megbecsülnek. Akár a belkereskedelem kiváló dolgozója is lehet egy szakács, akinek a főztjéért messze földről elzarándokolnak. Éppolyan kiváló dolgozó, mint egy főkönyvelő, aki jól kiismeri magát a főkönyvekben, és a végén a nyereséget befizeti az államnak, a fennmaradó részt pedig osztja, szétméri a dolgozóknak.

Aztán kiderült, hogy az is lehet kiváló dolgozó főkönyvelő, aki nem dolgozik kiválóan. Vagy egy főkönyvelő dolgozhat kiválóan, ha nem is nyereséges a vállalat, amelynek egyik vezetője? És egyáltalán, mi a főkönyvelő dolga? És hogyan osztják a kitüntetéseket? Érdemek, eredmények szerint, vagy csak úgy, ha jön egy ünnep, akkor a minisztérium szétméri a kitüntetési keretet a vállalatai között, s akinek szerencséje van, az hozzájut? A kitüntetés olyasmi, mint a pirított borjúmáj, amely ritkán szerepel az étlapon, s a pincérek érkezési sorrendben mérik szét, amíg a konyhából ki nem szólnak, hogy elfogyott?

Szóval, ez a kitüntetés egyáltalán nem érte el a célját. Nem arra serkent, hogy minél többen jól dolgozzanak, hanem arra, hogy minél többen tegyenek fel furcsábbnál furcsább, de tulajdonképpen nagyon egyszerű ás logikus kérdéseket. Vannak már olyanok is, akik úgy vélekednek; talán csak ők, dolgozók tartják olyan fontosnak, hogy kiket vesznek észre ott „fent” is, „fent” ez egyáltalán nem fontos, amolyan rutinmunka az egész.

Az egyik szakács egyébként addig-addig töprengett ezen a furcsa kitüntetésen, hogy odakozmált egy nagy fazék töltött káposzta. A vállalatnál már sokan tudni vélik, legközelebb ő lesz a belkereskedelem kiváló dolgozója.

Az általános és középiskolák nappali tagozatain tanuló diákok, ha tán egyesek szívében él is némi szorongás, élvezik a gondtalan diákkort.

De mit tesznek a felnőtt diákok? Először is, ezek a „felnőttek” jórészt ma már csaknem olyan fiatalok, mint a nappali tagozatos tanulók. A felnőttoktatás ugyanis megfiatalodott. Sok oka van ennek. Az első, talán az, hogy a demográfiai hullámhegy idején, bizony igen-igen nehéz volt bejutni a „nappali tagozatra”. Jóhírű gimnáziumaink, technikumaink, szakközépiskoláink gyakorta még azokat is elutasították, férőhely hiányában, akik jó eredménnyel végezték el az általános iskola nyolcadik osztályát. A fiatalok így szükségképpen munkát vállaltak, ipari tanulónak mentek. Azután egy-két év múlva már mint dolgozók iratkoztak be valamelyik gimnázium, középiskola esti, vagy levelező tagozatára. Ez annál szimpatikusabb volt számukra, mert itt nem volt felvételi vizsga, bizonyítványukban is csak azt nézték, hogy „államérvényes"-e, tehát hogy a nyolcadik osztályt befejezték. Sokan viszont már dolgozóként, érettebb fejjel és gondolkozással döbbentek rá, érezték szükségét annak, hogy mégis tanuljanak. S vannak olyanok, akik gyengébb általános iskolai eredményükkel, amelyért képességeiket nem igen vetették latba, a középiskolában már igen jó eredménnyel szerepelnek.

Az esti tagozaton minden másnap, a levelező tagozaton hetenként egyszer ülnek az iskolapadokba. Nem kis vállalkozás ez. A nappalival egyenértékű érettségi bizonyítvány megszerzéséhez az állam és az iskola sok segítséget megad, de nem tanul helyettük. Amíg a nappaliak pihennek, vagy például kirándulnak, addig ők dolgoznak és készülnek az órákra, vizsgákra, beszámolókra ... Az óráról órára történő tanulás, készülés mellett, még félévenként egy-egy vizsga, beszámoló, az esti tagozaton. A levelezőn negyedévenként. Igaz, itt nem kell óráról órára készülni, mert a hetenként egyszeri iskolalátogatás nem teszi lehetővé a számonkérést, de a munka itt sem könnyebb semmivel, sőt! A beszámolóra alaposan fel kell készülni, hogy az értékelés jó, vagy éppen elfogadható legyen.

A fiziológiai értelemben felnőttek „pedagógiája” az and- rogógia. Mi azonban már csak egzisztenciális és társadalmi értelemben beszélhetünk — a felnőttoktatás vonatkozásában — felnőttekről! Mert mitől felnőtt az a gép- és gyorsíró, aki az általános iskola után elvégezte a gép- és gyorsíró iskolát és tizenhatévesen, ezeregynéhánysz áz forint fizetéssel, most járja az esti gimnázium első osztályát. De ugyanez vonatkozik a tizenhét éves, szakmunkás esztendejét töltő fiatalemberre is.

Vállalásuk viszont annál tiszteletreméltóbb! Országosan többségük nem pályázik egyetemre, főiskolára, de felsőfokú technikumba sem. Érettségizett gép-gyorsírók, titkárnők, szakmunkások, kereskedők, üzletvezetők stb. akarnak lenni. Ügy látszik, ők megértették ... Szüksége van az országnak művelt — ha úgy tetszik — érettségizett szakemberekre. Segítsék hát őket minden erővel és eszközzel, nemes céljaik elérésében, a szülői háznál csakúgy, mint a munkahelyeken.