Tolna Megyei Népújság, 1971. május (21. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-29 / 125. szám

jZöldségtermesztési gondjaink III. Pénzszerző ágazat lesz Cím helyett nem véletlenül alkalmaztunk fényképfelvételt. Húsz esztendeje annak, hogy a VIII. osztály feliratú táblák felbukkantak az általános is­kolák folyosóin. Törvények, törvényerejű rendeletek szá­mát általában csak a szakem­berek jegyzik meg. Az, hogy most háromra hivatkozunk, a negyedikre pedig emlékezünk, nyilvánvalóan nem a véletlen műve. Valamilyen formában mindegyik korszakalkotó volt. Az elsőt, az 1868. évi' XXXVIII. törvényt egyetlen személy ne­véhez is hozzá lehet fűzni. Eötvös Józsefhez aki írónak, társadalombölcsésznek sem volt kicsi, a hazai közoktatás azonban joggal tarthatja szá­mon a legnagyobbjai között. Ezzel a törvénnyel született meg népiskolai oktatásunk. Az 1908. évi XLVI. törvény ugyanennek az oktatásnak az ingyenessé tételéről intézke­dett, az 1948-ban létrehozott XXXIII. törvény pedig telje­sen az állam kezébe adta Ma­gyarországon a közoktatást. 1951. május 29-én — ma húsz éye — megjelent a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 15. számú tör­vényerejű rendelete „a tan­kötelezettségről és az általá­nos iskoláról.” Azóta már százezrek hagyták el az isko­lapadot, valamennyien e tör­vényben előírtak alapián. A végrehajtás módja, a tanterv változhatott és változott is nem egyszer, de sok évszá­zados történelmünk során ez volt az első eset, amikor hatá­lyos jogszabály leszögezte, hogy — idézzük: .......minden gyermek kö­teles hatodik évének betöl­tése után, nyolc tanéven át általános iskolai tanulmá­nyokat folytatni. Az általá­nos iskolában az oktatás ingyenes, a tanulók sem bz- iratási díjat, sem tandíjat, sem pedig egyéb díjat nem fizetnek... A tankötelezett­ség a gyermek hatodik élet­évének betöltését közvetle­nül követő szeptember hó 1. napjával kezdődik és megszakítás nélkül annak a tanévnek a végéig tart, amelyben a gyermek a 14. életévét betölti.” E z ma már természetes, mégis illőnek véljük, hogy emlékezzünk a rendeletre és alkotóira, akiket felesleges lenne néven nevezni. A nagy író-miniszter előkelő arisztok­rata volt, a 15. számú törvény- erejű rendelet alkotói pedig egy kollektív államvezetői testület tagjai. Felesleges a mindenki által ismert törté­nelmi fejlődést most ezen a jogcímen nyomon követni. Tükrözi azt a törvényerejű rendelet egy másik passzusa is, melyet ugyancsak idézünk: „Az általános iskolának nyolc osztálya van, s alsó és felső tagozatra oszlik... az ál­talános iskolában az oktatás nyelve magyar. Azokban a községekben és városokban, ahol legalább tizenöt, egy nemzetiséghez tartozó tankö­teles gyermek szülője, gyám­ja kívánja: biztosítani kell, hogy a tanulók anyanyelvü­kön részesüljenek oktatásban, vagy anyanyelvűket az álta­lános iskolában kötelező tan­tárgyként tanulják.” Maradjunk egy rövid időre a szavaknál. A régi formájú népoktatást, melyet Eötvös Jó­zsef báró megteremtett, a mindennapok során „elemi” iskolainak emlegették. Való­ban csak elemi ismereteket adott. Az általános iskolában: „A nyolc osztály sikeres el­végzése valamennyi középis­kolában továbbtanulásra jogo­sít” A nyolcosztályos rendszer­ben az alsó tagozat hivatott az elemi ismereteket meg­adni, a felső az általánosakat vagy — pontosabban — álta­lánosabbakat. A technikai és társadalmi fejlődés odáig ju­tott, hogy a régi (és a maga idején minden elismerést megérdemlő) oktatási formák felett túlhaladt az idő. Ezt felismerték a törvényerejű rendelet alkotói, de ami vé­leményünk szerint sokkal ér­dekesebb, felismerte — jog­gal használjuk a kifejezést — az egész magyar nép is. Iskolapadból már régen ki­nőtt generációkhoz tartozó tízezrekről „váratlanul” ki­derült. hogy keveslik a régi elemiben szerzett ismeretei­ket. Meglett, vagy idős pa­raszt- és munkásemberek men­tek el újra diáknak, egyálta­lán nem mindig az elóbbre- jutás, valamiféle érvényesülés okából, hanem, mert többet akartak tudni. Nem célunk most statisztikai adatok idé­zésével untatni az olvasót. Egyebek között azonban ép­pen megyénk is színhelye a Népművelési Intézet által ki­kísérletezett. új oktatási for­mának, mely azt szolgálja, hogy legalább ezt a szintet — a nyolc osztály által nyújtott — általános ismeretekét mindenki megszerezhesse. • Érdemes emlékezni erre a törvényerejű rendelet meg­jelenésének huszadik évfordu­lóján is. Némi vitatkozó szán­dékkal és éllel is. A Magyar Hírlap e hó 25-i számában N. Sándor László „Vágyak” cí­mű (egyébként teljes egyetérté­sünkre számot tartható) pub­licisztikájában így ír: „A dol­gozók iskoláiba — országos ta­pasztalat szerint —, jórészt olyan fiatalok járnak, akik korábban nem tűntek ki szel­lemi képességeikkel; a gyerek­évek közepesei; olyanok, akik­kel annak idején több gond­juk volt a pedagógusoknak, mint amennyi örömük.” Úgy véljük, egyáltalán nem csak a fiatalok és egyáltalán nem jó­részt csalt ilyenek. Az önma­guk iránt igényesek is, minden korosztályból. Sajnos nem a legfrisebb, hi­szen 1965-ben jelent meg, R. Wiesner, H. Brauer és W. Mann összehasonlító pedagó­giai tanulmánya, a „Hét szo­cialista ország oktatásügye”. Mégis tanulságos. Egyebek közt ugyanis megállapítja a következőket: „Az említett hét ország­ban az általános iskola cél­kitűzése: magas színvonalú általános és politechnikai ismeretek oktatása, olyan készségek és jártasságok ki­alakítása, melyek a gyer­mekeket munkaszeretetre nevelik és előkészítik a köz­hasznú munkára. Az ifjú­ság sokoldalú képzése mel­lett az általános iskolák fontos feladata az erkölcsi, politikai, esztétikai és testi nevelés is. Ezen a fokon az oktató-nevelő munkát úgy szervezték meg, hogy az ok­tatás és tanulás szoros kap­csolatban álljon az élettel és a szocializmus felépíté­sével. Az általános iskola feladatai összhangban van­nak az említett országok társadalmi fejlődésével.” Az említett könyvben is­mertetett adatok szerint a szo­cialista országok közül az NDK-ban tízosztályos, Cseh­szlovákiában kilencosztályos, a többiben nyolcosztályos volt az általános iskolai oktatás. A belső felépítés változott, de nem ez amit itt hangsúlyozni érdemes és kell. Csak azt, hogy a többiekkel együtt a társadalmi fejlődés új útjára lépett hazánkban húsz eszten­deje jelent meg egy törvény- erejű rendelet, mely közokta­tásunkat új alapokra helyezte. Biztos, hogy a fejlődés ezzel nem állt meg. A hazánkban ma előállított zöldségmennyiség hatvan szá­zalékát a közös gazdaságok termelik. Harminchét száza­lékkal részesednek a háztájik és a kiskertek, s csupán há­rom százalék jut az állami gazdaságokra. Megfigyelhető azonban, hogy az állami gaz­daságok érdeklődése fokozó­dik. A zöldség ugyanis nem hoz sok hasznot, de egy hol­don nagy érték termelését te­szi lehetővé. Aki tehát a bel­terjesség felé fordul, annak nem mindegy, hogy egy hold­ról tízezer, vagy harmincezer forint értékű termést takarí­tott-e be. Most, amikor a gé­pesítés első eredményei már láthatóvá válnak, az állami gazdaságok pénz­szerző növénynek tekintik a zöldséget. Remélhetőleg ezt a szerepet tölti majd be a termelőszövetkezetek­ben is. Elvben nincs különösebb akadálya. A vevő — konzerv­gyár, belkereskedő, külkeres­kedő, vagy hűtőipar — adja a gépet és a vegyszert. A téesz termel. A fiatalokat, akik még könnyen és gyorsan tanulnak, gépre ültetik, ök végzik el a munka oroszlánrészét. Az asz- szonyok, az idősek pedig még a gépi szedés előtt néhányszor végigmennek a táblán, össze- sTvűitik a korai, tehát legdrá­gább hozamot. Mikor az ide­ális pillanat elérkezett, megin­dul a szedőgép. Az asszonyok ekkor a gépet szolgálják ki, illetve válogatnak, csomagol­nak. .. Sajnos, a dolog nem ilyen egyszerű. A konzervgyárnak átadott tömegtermés átvételi ára jó néhány zöldségnél már most sem fedezi az önköltsé­get. A korszerű kísérletek köz- gazdasági elemzése viszont megmutatta, hogy a gépesítés és vegyszerezés sok esetben nem csökkentette, hanem nö­velte az önköltséget. Tehát a termelékenyen, nagy tömeg­A bécsi Collegium Hungari- cumban a sajtóból értesültek Szekszárd nemzetközi rendez­vénysorozatáról, a néprajzi filmszemléről. Az értesülést tett követte. Az elmúlt év augusztusában bemutatott ma­gyar néprajzi filmeket a Kul­turális Kapcsolatok Intézeté­nek közreműködésével hívták meg és vetítették le Bécsben. A négynapos program kere­tében bemutatták a MAFILM 2-es telepén készült — Laka­tos Vince rendezői munkássá­gát dicsérő — filmeket, a má­sik három napon pedig 3—3 órás vetítési időben a Magyar Néprajzi Múzeum, a Népmű­velési Intézet, a Tolna megyei és a Bács megyei amatőr film­stúdió, valamint a jászberényi művelődési ház által készített filmeket vetítették. A magyar néprajzi filmek — a szekszár­diak által is jól ismert Ma­gány, a Bocskoromon van egy ták, a Tanulmányok a Sár­közből. az Utolsó matyó szűcs- mester, stb. — osztatlan sikert arattak külföldön is. A leg­nagyobb elismerés hangján be­széltek az osztrák szakembe­rek Kiss István: A patkoló­kovács című filmjéről. ben előállított zöldség önkölt­sége mázsánként több volt, mint a hagyományosan ter­mesztetté. Ha szükségünk van a zöld­ségre, — márpedig szüksé­günk van — akkor biztosí­tanunk kell a termelő anyagi érdekeltségét is. Ennek módjain napjaink­ban még tart a vita, sokféle álláspont ütközik meg, s bo­nyolult összefüggéseket kell mérlegre helyezni. A termelőszövetkezetek nem ellenségei a zöldségtermesz­tésnek. Csinálják is, becsület­tel. Ha a terület és mennyi­ség csökken, akkor az elsősor­ban nem a közgazdasági meg­fontolások következménye, hanem a vetésszerkezet kiala­kításának sajátos tünete. A közös gazdaságok ugyanis ma már általában úgy terveznek, hogy előbb megkérdezik a ta­gokat, ki mennyi paradicso­mot, paprikát, uborkát, stb. vállal. A vállalásokat összead­ják és annyit ültetnek. A már említett okok miatt azonban a téeszek zömében a tagok év­ről évre kevesebbet vállalnak. A legjobb gazdaságok techni­kai eszközökkel ellensúlyozzák ugyan az itt fenyegető terület­csökkentést, de erre nem min­denütt képesek. A termelőket zavarja, hogy a távlati koncepciók már ki­alakultak, de a jelenre, a leg­közelebbi jövőre kevesebb fi­gyelem jut. Ha pedig egy gaz­daság abbahagyja a kisüzemi zöldségtermesztést, lényegesen nehezebben kezdi majcj el a korszerű nagyüzemit Ezért bíztató, hogy az esztendő má­sodik felében az egész prob­lémakör a Minisztertanács ülé­se elé kerül. Ott pedig kellő súllyal mérlegelik majd a kö­zelebbi és távolabbi, a bioló­giai és technológiai, a tervezési és közgazdasági tennivalókat is. Földeák! Béla A siker legfényesebb bizo­nyítéka, hogy az eredeti mű­soron kívül is kellett vetítése­ket tartani. Az Osztrák—Ma­gyar Baráti Társaság grazi cso­portjánál két alkalommal — első ízben a szűkebb, a szak­mai közönség, majd a széle­sebb körű érdeklődők részére — mutatták be a kivitt kol­lekciót Bécsben és Grazban is hosz- szas beszélgetés követte a ve­títéseket. Bécsben dr. Wolf- ramm profeszor, Grazban pe­dig az Egyetemi Néprajzi In­tézet vezetője, Koren profesz- szor méltatta bevezető előadá­sa keretében a magyar nép­rajzi filmezés helyzetét. A bécsi magyar néprajzi filmnapok alkalmából és a grazi vetítések után ismertet­ték a III. nemzetközi film­szemle tervezetét S bár a je­lenlévők elmondták, hogy osztrák néprajzi filmet nem- nagyon várhatunk a szemlére, mivel országukban nem ren- . delkeznek ilyen hagyomá­nyokkal. — az 1972. évi ren­dezvénysorozaton azonban szép számmal részt kívánnak venni. ORDAS IVÁN Június hónapban vásárolt Tallin — Satura — Cardó 69 hálószobabútorhoz 500 Ft-os vásárlási utalványt és ingyenes házhozszállítást ajándékozunk a Népbolt Vállalat szekszárdi, tolnai, paksi, bonyhádi bútorszaküzleteiben ___________________________________________(504) Szekszárdi III. Nemzetközi Néprajzi Filmszemle Magyar néprajzi filmnapok a Collegium Hungaricumban um. OSZTÁLY

Next

/
Thumbnails
Contents