Tolna Megyei Népújság, 1971. május (21. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-23 / 120. szám
MAGAZIN * MAGAZIN * MAGAZIN * MAGAZIN • MAGAZIN « MAGAZIN Űrhajós hétköznapok Részlet V. A. Satalovval, a Szojuz—10 parancsnokával folytatott beszélgetésből Az űrhajósképzés — bonyolult tudományos rendszerre alapozott, tervszerű munka. Egyik része — a fizikai edzés. Ezen belül vannak olyan általános elvek, amelyek minden űrhajósra vonatkoznak. Lehetőség nyílik azonban messzemenően egyéni jellegű edzésre is, ami a személyes hiányosságok kiküszöbölését szolgálja. Én például nem voltam elég állóképes. Kiderült, hogy ennek a fizikai képességnek fejlesztésére legjobb a futás. Ám futni nem nagyon szerettem. Mindig komolytalannak tartottam azokat az embereket, akik rohannak az utcán, valahova sietnek, elkésnek a munkából. Egy komoly ember pontosan ki tudja számítani az idejét, tudja mikor kell felkelnie, mikor kell öltöznie, mikor kell elindulnia, hogy idejében odaérjen. A futást, mint sportot sem szerettem. És egyáltalán nem voltam valami nagy sportember. Úszni, azt igen, szívesen! Röplabdáz- ni is szerettem, de mindennél többre tartottam a vadászást és horgászást. Utálattal kezdtem el futni: körülbelül 4 kilométert reggel, 6—10 kilométert napközben. Megszoktam, hogy mindennap fussak: egyébként nincs állóképesség. Mások természetesen másra helyezték az edzéseken a hangsúlyt. Ebben a szakemberek, tanácsadók döntenek Az állóképesség fejlesztése egyébként a legáltalánosabb követelmény. Erre mindenkinek szüksége van, főképpen a hosszabb ideig tartó űrutazásoknál... A kiképzésben fontos szerepe van a szakmai edzéseknek. Először mindegyik űrhajós a repülés egy-egy részletére készül, azokat a kísérleti feladatokat próbálja, ismétli, amelyeket az űrhajó fedélzetén kell megoldani. A legfontosabb a befejező szakasz — ilyenkor az egész repülést lejátsszák, a személyzet tagjai kötelezően együtt gyakorolnak egy komplett imitátorban. Az egyik legfontosabb szakasz — a repülés legfeszítet- tebb periódusaira való felkészülés. Itt különösen nagy figyelmet fordítanak arra, hogy az űrhajós képes legyen cselekedni bonyolult helyzetben, értékelni a váratlan körülményeket, elemezni a gép viselkedését, ha pl. a műszerek felmondják a szolgálatot. Itt is, akárcsak a repülősképzésnél, a legénység számára ismeretlen hibaforrásokat rejtenek el. így fejlesztik a higgadtságot, a reakció és az elemzőképesség gyorsaságát, a döntés és a lényeglátás képességét. (Mire kell összpontosítani, mit lehet egyelőre elhanyagolni, félretenni, hogy ne zavarjon.) Ez a legfontosabb, legnehezebb momenMennyibe kerül egy perc helyszíni közvetítés a tévében? A közvélemény-kutatások szerint a helyszíni közvetítések, amikor a néző történés közben lehet részese az eseményeknek — o legnépszerűbb műsorok közé tartoznak. A televízió kétségkívül legnagyobb előnye a filmmel szemben éppen az egyidejűség, a közvetlen, spontán jelenlét. Nem véletlen tehát, hogy szerte a világon valamennyi tévéállomás lehetőségeihez mérten igyekszik a maximálisra növelni az élő kapcsolatok számát. A Magyar Televízió évente 7 *96 240 forintot költ az Intervízió szervezetén belüli közvetítésekre. Az átlag napi költség 29 910 forint, havonta pedig ez az összeg 658 020 forintra rúg. A nemzetközi megállapodások értelmében 100 kilométer légvonalankénti távolság esetén három perc közvetítése húsz arany frankba, azaz 200 forintba kerül. Abban az esetben, fia csak egyetlen állam kívánja az illető eseményt tudósítani, akkor a teljes vonalköltséget kell fedeznie, amennyiben több ország adói érdeklődnek egy-egy jelentős politikai, sport-, vagy művészeti találkozó iránt, akkor természetesen az összeg megoszlik az átvevő felek között. Külön díjat számítanak fel a zene és a beszéd közvetítéséért is. Egy pár perces élő kapcsolás megteremtéséhez hozzászámítják az előkészületi és a szétbontási munkák díját is, ami általában hatvan percet tesz ki. A Magyar Televízió heti négy alkalommal teremt kapcsolatot az Intervízió központjával, a Prágai Televízióval, ahonnan rendszeresen vesz át különböző anyagokat, melyen keresztül maga is tájékoztatja az országban történtekről partnereit. A szocialista országokból átlag napi 6—8 képes hír érkezik hozzánk, s ugyanakkor a magyarországi eseményekről is átlag 4—6 tudósítás talál gazdára a szomszédos államokban. A Televízió Híradója egy párizsi közvetítésért percenként 1225 forintot fizet. Ez a legdrágább vonal. A legolcsóbb pedig egy perc Prágából, ami 186 forintba kerül. A tengerentúli közvetítéseket Bécsen keresztül kapjuk. így ezért csupán a bécsi kapcsolásért járó díjat, 229 forintot kell fizetnünk percenként. A belföldi közvetítések közül a legolcsóbb Székes- fehérvár jelentkezése, ez percenként 90 forintot emészt fel, a másik véglet Debrecen, Gyula, Miskolc, vagy Békéscsaba kapcsolása, ez általában 263 forintot jelent percenként. tűm: a veszélyhelyzetben való tevékenység és az új problémákra való várakozás. Itt mutatkozik meg legjobban az együttes tagjainak képessége és összehangolt munkája, az a képesség, hogy szempillantás alatt megértsék egymást. Jeliszejevvel és velem például többször előfordult, hogy ugyanarra a gondolatra jutottunk, noha egyetlen szót sem váltottunk. Ahogy mondani szokás, szinte érezzük egymást. A sikeres repülés egyik legfontosabb tényezője — a Földdel való teljes és kölcsönös megértés. Ezt edzéseken sajátítjuk el, amit a tényleges együttes a dublőrökkel együtt végez. Ennek eredményeként a felkészülés végére a dublőrök is ugyanolyan jól ismerik a repülés valamennyi apró részletét, mint azok, akik az űrben vannak, és tudják, mit tesz a tényleges legénység ilyen vagy olyan váratlan esemény bekövetkeziekor. De ez még nem elég. Az utolsó, különösen komplex edzéseken, ahol sorra vesszük a repülés valamennyi alapvető és legfontosabb, legnehezebb elemét, mindazok részt vesznek, akik a repülést figyelni és irányítani fogják. Jelen vannak az űrhajó megalkotói, valamennyi bonyolult részének tervezői, ök tudják, hogyan „vi'seli” magát a különböző pillanatokban „gyermekük”. így érhető el az összes láncszem tökéletes összefor- rottsága. így aztán félszóból is megértik egymást az emberek és nem vész kárba az idő. A hamvasztásról LAT1ATUC FELEYM zum- tuchel mic vogmuc, vsa pur es chimuv vogmuc! (Látjátok feleim szemetekkel, mik vagyunk, tiszta por és hamu vagyunk!) — mondja legrégibb írásos nyelvemlékünk, a Halotti beszéd bevezető mondata. Ebben az intelemben még ott rejlik az ősi halotti szertartás emléke, bár abban az időben a keresztény egyház már szigorúan tiltotta a halottégetést. Sok jele van annak, hogy pogánykori őseinknél, mint általában a nomád lovas és pásztornépeknél, elég általánosan elterjedt volt a halottégetés. A keresztény egyházak az első századokban nem foglaltak határozottan állást az égetéssel szemben. Az első tiltó határozatok a kereszténység keletkezésének VI—VII. századában jelentek meg. Szigorú törvényt Nagy Károly császár hozott, halállal büntették azt, aki hozzátartozóját hamvasztással temette. Ennek a tilalomnak sugalmazója főként a testi feltámadásról szóló hittétel volt. Viszont éppen ezzel az indító okkal ítélték az eretnekeket és boszorkányokat máglyahalálra. Nehogy testük feltámadhasson. A XIX. század második felében Európa-szerte széles körű mozgalom kezdődött a halotthamvasztás törvényesítse, illetve engedélyezése érdekében. Elsősorban Németországban, Olaszországban és a múlt század utolsó negyedében hazánkban is. Különösen a Siemens-féle modern elektromos eljárás bevezetése után. Egyházi részről erős volt az ellenállás, de vezető jogászkörökben is aggályok merültek fel, az utólagos boncolás és a leletvizsgálat kriminológiai feltételeinek megsemmisülése miatt. Európában az első törvényesen engedélyezett ham- vasztás 1876. január 22-én volt Milanóban. Németországban is sorra épültek a krematóriumok. Az első 1878-ban Gothában kezdte meg működését és 1911-ben már 29 működött Németországban. Ebben az évben világszerte már 129 halotthamvasztó volt. Ma már Angliában az égetések száma 50 százalékos. Hazánkban már 1886-ban megalakult az első halotthamvasztó egyesület. Légrády Károly vezetésével és Pogány Móricz műépítész el is készítette az első magyarországi krematórium tervét. Hamvasz- tásra mégsem kerülhetett sor egészen a felszabadulás utáni évekig. 1905-ben Kéthly Károly egyetemi tanár elnökletével megalakult az Országos Halotthamvasztó Egyesület, mely a fakultatív temetkezési eljárást tűzte ki feladatul Ebben az évben már folyóirat is jelent meg „Hamvasz- tás” címmel. A főváros közgyűlése Bárczy István polgár- mester indítványára nagyszabású krematórium építését határozta el, de a belügyminiszter (egyházi nyomásra) egyelőre nem engedélyezte. AZ ELSŐ KREMATORIUM mint ismeretes, Debrecenben épült fel, 1932-ben. Működését azonban nem kezdhette meg, elsősorban az egyházi körök ellenkezése miatt. A debreceni halotthamvasztó 1951-ben kezdte meg munkáját és ebben az évben 21 hamvasztást végzett. A hamvasztással szembeni idegenkedés egyre csökken. 1967-ben már a négyezret meghaladta az égetések száma a debreceni krematóriumban. Most már halaszthatatlan volt a második hamvasztó felállítása. Ezt a fővárosban a rákos- keresztúri köztemetőben épí-. tették fel és 1968 májusában kezdte működését. 1969 februárjában már az ötezredik; 1970 decemberében már a 20 000. hamvasztást végezték. A hamvasztást egyéb szempontok melléit a nagyvárosok területgondjai is megkövetelik. Például a fővárosban a halálozások száma meghaladja az évi húszezret. Ennyi sírhelyről gondoskodni majdnem megoldhatatlan feladat. Ezenfelül a köztemetők területét' a város terjedése már belső övezetté tette és megszüntetésük (legalábbis részben) nem halogatható sokáig. Egyesek, mint a tabáni és németvölgyi már meg is szűntek. Helyüket parkok, sportterek foglalják eL Az első cigány-világkongresszus (Megjelent a Magyarország című lapban.) Egy Londontól tizenhét mérföld- nyire fekvő, ősi kastélyban, annak úrhölgye, Lady Plowden vendégszeretetét élvezve helyezkedtek el a világ különböző országaiból érkezett küldöttek, akik napközben Orpington megyei iskolájának helyiségében rendezték meg kongresszusukat 1971. április 8. és 12. között. Az első cigány-világkongresszust. Ha ugyan ez volt az első a világon? Mert ennek a népnek (nemzetiségnek?) éppen az az egyik íő jellegzetessége, hogy semmi sem bizonyos, ami vele kapcsolatos. Hatszáz évvel ezelőtt érkeztek-e Európába — ahogyan most a londoni Times irta — vagy 1500 évvel ezelőtt, miként nemrég a Frankfurter Rundschau megállapította? Jelenleg is 14 millióan élnek a világon (ugyancsak Frankfurter Rundschau), avagy hatmillióan (The Mairüchi Daily News) ? A nácik a második világháborúban félmillió cigányt öltek meg (általánosan elfogadott adat), 400 ezret (francia becslés), 1 milliót (keleteurópai források), vagy 250 ezret (NSZK-feltételezés) ? Bizonyosnak csak az látszik, hogy eredetileg Indiában éltek. INDIÁBÓL JÖTTEK Két, Nyugat-Németországban nemrégiben megjelent könyv szerzője (Wolf in der Maur: Die Zigeuner, Wanderer zwischen den Welten és Thomas Münster: Zigeuner Saga) aagyjábúl a következőkben egyezik meg, mintegy összegezve kutatásaik eredményét; „A cigányélet sohasem volt vidám. Ok a népvándorlás békés későn jövői. Minthogy nem léptek fel nagy hadjáratokban, csak mindig kisebb családközösségekben, nem tűntek történelemformáló ellenséges betolakodóknak hanem csupán nyűgnek. Egyénenként semmit sem tudtak meghódítani, de mindenen át tudtak bújni és életben tudtak maradni. Vándorlásuk vége beláthatatlan. Az ígéret földje nem adódott meg nekik. Ezer éve semmi sem változik a tartózkodási helyen kívül. A babona marad, a létfenntartási formák maradnak, a nagy család, mint legnagyobb »politikai’ egység marad, s létezik a nyelv, amelyet Indiából hoztak magukkal, s ez minden kultúrával és korral, amelyen a cigányok végigvonultak, fordulatokkal gazdagodik. Bi_ zonyára vannak nyelvjárások ezen a cigánynyelven belül, de amikor évente elzarándokolnak a Rhóne torkolatánál levő Les Saintes-Ma- ries-de-la-Mer-be, a skóciai és tö_ rökor&zági cigányok egyaránt megértik egymást.” Ezzel szemben Rudolf Karway, a Hamburgban székelő cigány- jogok bizottságának elnöke — az előbb idézett nyugat-német szerzőkkel ellentétben — erről a búcsújárásról egészen mást mond. „Van a cigányoknak királyuk? Azt mondják, valahányszor meghal egy cigánykirály, a cigányok a világ minden részéből összejönnek a déMranciaorszógi Les Sainr tes-Maries-de-la-Mer-ben. hogy új királyt válasszanak” — kérdezte tőle nemrégiben a Stern. Karway válasza: „Nem, kérem. Ezen az összejövetelen csak egy különösen népes cigány törzs tagjai jönnek össze, akik egyébként Spanyolországban és Franciaországban élnek. Saját törzsük új főnökét választják meg itt, amikor a régi meghal. S ezt a tözsfőt azután királynak nevezik. A cigányok azonban királynak nevezik azt is, aki különösen híres, vagy különösen gazdag. Az én apám is cigánykirály volt, mert igen gazdag volt és a cigányok az egész világon ismerték. De természetesen nem volt valamennyi cigány királya ’• A VAJDAK III. VAJDAJA Azonban, mint cikkünk elején említettük, a cigánykérdésben semmi sem bizonyos. Itt van például a Trud című szovjet napilap egyik 1968. őszén megjelent száma, amely a Vajdák III. Vajdájáról, a cigányok Párizsban élő „koronázatlan királyáról” közöl cikket. Idézünk: Királyságunkat, mint Romanisztán demokratikus királyságot Szomália kelet-afrikai köztársaság határain fogjuk megalakítani. Tudom, hogy célomat a legközelebbi jövőben nem érjük el, de én még megérem a dicső bevonulást Romanisztánba” — jelentette ki 14 millió cigány királya, a Vajdák III. Vajdája.” Párizs Montreuil nevű elővárosában, egy udvari épület negyedik emeletén, tizenkét négyzetméter alapterületű irodában tevékenykedik a Trud riportere által íelkere-
