Tolna Megyei Népújság, 1971. május (21. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-04 / 103. szám
» T)j lakóházak A GELKA-szerviz új épülete, az emeleten lakásokkal A • Dombóvári Süni verzál Szövetkezet r r j rr epito részlege segíti a környék szolgáltatási igényeinek kielégítését, A legnagyobb hagyományú és talán legdinamikusabban fejlődő ágazata az építőrészleg. Ezúttal ezt kívánjuk részletesebben bemutatni, annál is inkább, mert a dombóvári városfejlesztés szempontjából ennek mind nagyobb a jelentősége, tehát a szövetkezet építőipara már ennélfogva is a közérdeklődés fényszórójában áll. Minden városfejlesztés kiindulópontja az építőipar, azon múlik 'minden, hogy tudnak-e biztosítani kivitelezőikapacitást a jó elképzelések megvalósításához, vagy nem. Napjaink gazdasági életében úgy alakult a helyzet, hogy sokszor nem is a beruházási pénz előteremtése jelenti a nagyobb gondot, hanem a kivitelezői kapacitásé. Nem véletlen, hogy minden szinten sokat tesznek az építőipari szervek fejlesztése érdekében, E szövetkezet épí tőipari részlege természetesen nem kizárólagos jellegű Dombóváron: más vállalatok és szövetkezetek is végeznek ott munkát, köztük nem egy technikailag jobban felszerelt és nagyobb kapacitású. A Dombóvári Uni- verzál Szövetkezet e részlegével azonban szervesen beépült a város életébe, minden lépten- nvomon megtalálható a' munkája ős a fejlesztési tervezésnél mind fokozottabban számítanak rá. Nem túlzás azt mondani, hogy a városiasodási folyamatban nagyon fontos szerepet játszik. Lakásépítés, lakáskarbantartás és közületi építkezés A Dombóvári Univerzál Szövetkezet igen sokoldalú tevékenységet folytat: számos új részleget fejlesztett ki, köztük olyanokat, amelyeknek már országos neve van. E szövetkezet előregyártott és a helyszínen összeszerelt faházai például országszerte ismertek és keresettek. Gumitermékeket gyárt a nemzetközi hírű és tekintélyű Palma Gumigyár részére. Újabban autószervizzel — röviden így határozhatnánk meg e tevékenységi kört. Ebből is kiviláglik, hogy nemcsak a szövetkezet egésze sokoldalú, hanem' az építőipara is, E részleg termelési volumene sokféle munkákból tevődik össze, ami különösképpen aláhúzza, hogy milyen fontos, sokszor valósággal pótolhatatlan funkciót tölt be. Az a gyakorlat. hogy egy-egy nagyobb beruházásra még jobban ‘akad kivitelező, mint a kisebbekre. Ennek megvannak a maga külön okai. Viszont egy-egy város . életében . nemcsak a 20—30 milliós költségkihatású beruházások jelentősek, hanem ugyanúgy nélkülözhetetlenek a kisebbek is. A Dombóvári Univerzál Szövetkezet építőiparának termelési volumene főként épp ilyen kisebb munkákból jön össze minden évben és ebből adódik, hogy tulajdonképpen jóval fontosabb a szerepe, mint amit a termelési volumen végösszege kifejez. E szövetkezet 1959-től működik. Sokáig járási építőipari ktsz-ként dolgozott és fokozatosan alakultak ki a más jellegű részlegek. Az építőipari tevékenység volumene azonban, amikor a ktsz kizárólag építőipari jellegű volt, meg sem közelítette a mostanit, amikor ez csak egy részlege a szövetkezetnek. Tavaly 32 millió forintot tett ki a szövetkezet építőipari termelése, míg a kezdő év mindössze 5,5 millió volt. Ez jói mutatja, hogy a tevékenységi kör bővítésével az építőipar nem szorult háttérbe, hanem erőteljesen fejlődött a helyi — és népgazdasági — igényeknek megfelelően. Különösen a gazdasági reform éveiben nagy a fejlődés. Jellemző, hogy 1967-ben is alig haladta meg a termelési érték a 15 milliót, tehát azóta ugrásszerű volt a fejlődés, A harmadik ötéves terv időszakában e szövetkezet építőipara 140 lakóházat épített, többségében családi lakóházat. Hogy e tekintetben milyen szerepet játszott a ktsz Dombóvár életében, azt jól mutatja, hogy az ott épült lakások egynegyedének ő volt a kivitelezője. Tavaly 38 lakást adtak át rendeltetésének. íme néhány azok közül, amelyeket e szövetkezet — korábban kisipari termelőszövetkezet — épített a harmadik ötéves terv idején. Negyven- nyolc lakás, emeletes társasházak formájában a Gárdonyi téren. Társasházak a Jókai és Katona utcában. A Kertvárosban családi házak. Hattantermes iskolaépület az iparitanulóintézet részére. Kísérleti üzem a Pátria Nyomda Dombóvárra településéhez. FÜSZÉRT-lera- kat. Nagyméretű raktárak a magtisztító üzem részére. Já- rásbírósági épület felújítása. GELKA-szerviz, az emeleten lakásokkal. E szövetkezet építőipari munkájára a negyedik ötéves tervben mind fokozottabb mértékben számít a város, a megye. Éppen ezért az irányszámokat is úgy alakították ki, hogy azok évről évre fejlődést mutatnak. Az építőipar termelési értéke ez évben a tervek szerint eléri a 37 milliót, 1972-ben a 39-et, 1973-ban a 43-at, 1§74- ben a 45-öt, 1975-ben a 64-et. Mindez természetesen szükségessé teszi a megfelelő technikai fejlesztést. Arról nincs szó. hogy a korszerű nagyvállalatok technikai szintjére fejlődne. E szövetkezet építőipa-. rának feladatköre más jellegű: mint az imént említettük, termelésének zöme kis tételekből áll, ebből következik, hogy az építőipari nagygépek zömét nem is tudná kellően hasznosítani. Viszont a technikai fejlesztés itt is nélkülözhetetlen, mert e nélkül nem tudnának eleget tenni a tervben előirányzott városfejlesztési kö- ial-zzetttégeiknek. Ügy tervezik, hogy köztel 10 millió fo- rinco'; fordítanak technikai fejlesztésre a negyedik ötéves tervbén. részben saját erőből} részben központi támogatással Igen jelentős összeget kapnak;, e célra a megyei fejlesztési alapból, ami arra vall, hogjf megyei szinten is forttós kér# désnek tekintik, hogy e sző# vetkezet építőipara meg tu jón (birkózni az előtte állói kásépítési és karbantartási fe adatokkal. A szövetkezet gyedik ötéves tervre vor Hozó előirányzatait ennek mé felelően módosítani kellett, fejlesztési összeg zömét <A idén es jövőre használják fe## így az csaknem az egész tervig időszakban, érezteti majd te# tásat. *fc Körülbelül háromszáz lakáj megépítése vár az univerzál' szövetkezetre. Ha ehihez hozzáad vesszük, hogy a megyében a* egész szövetkezeti ipar körűi» belül 1500 lakást épít meg! nem nehéz megállapítani, hogy a dombóvárinak meglehetőse# kiemelt a laikásépítési feladatai Küdöa hangsúllyal vetődik fék, e szövetkezet lakáskarban tar# * tási szerepe, mert a városba#' e tekintetben^is rendkívül so#, a teendő. Az ötéves terv idő# szaka alatt több mint ötszöpö# sere növekszik a karbantartás^, munkák volumene és az 5 éy alatt megközelíti a 3,5 milliói forintot. Ez igen magas összeg, Ita figyelembe vesszük a murv- ka jellegét. Ugyanis ebben benne foglaltatik az ötforin-» tos üvegvágástól a pár száz few rintos festésen, mázoláson és tetőjavításon keresztül a lakáskarbantartással kapcsolatos egyéb teendőkig sok minden. A szövetkezet a technikai fejlesztésből származó építőipari kapacitástöbblet zömét lakás- építési és karbantartási célokra fordítja és azért tudja elvégezni a nagyobb költség- kihatású munkák mellett a kis volu-menűeket is. Az előbb azt mondottuk, hogy a szövetkezet építőipari technikája, technológiája a sök fejlesztés ellenére is lényegében megmarad a hagyományos keretek közt. semmiképpen sem érheti el egy nagyvállalat szintjét. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem tud kapcsolódni a legmodernebb építkezési formákhoz, még a panelos építkezéshez is. Nagy- vállalattal kooperál, az összeszereli az elemeket, az univerzál szövetkezet pedig második ütemként elvégzi a belső munkálatokat. Hogy Dombóváron mennyire számi tanak e szövetkezet építőiparára. azt jól mutatja az is, hogy már most ki van töltve a kapacitásának zöme. Az OTP- vel több mint 200 lakás megépítésére már megkötötték a szerződést, egy másik, nagyobb tételű szerződés pedig a közvetlen előkészületek stádiumában van. Az univerzál szövetkezet a tavaly; munkája alapján kiváló címet kapott — nem utolsó sorban az építőipari tevékenységéért. (x) Az iparitanuló-iskola új épülete