Tolna Megyei Népújság, 1971. május (21. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-22 / 119. szám
A közgondolkodás púpjai TJ a manapság egy pa- rasztember, vagy egy munkásember igyekszik mindent elkövetni, hogy jó eszű íiai, lányai, vagy fia-lánya diplomát, szakmát szerezve értékesítse tehetségét, senkinek, vagy csak igen keveseknek'jut eszükbe ekként kifakadni: — Na . persze! Büdös a kölyök- nek a kétkezi munka! Házunk táján természetes, a nép, a társadalom érdekeivel egybeeső, a nép a társadalom érdekeit is szolgáló szülői igyekezet, hogy „vigye többre a gyerek”, aki nem ritkán azt valósítja meg pályaválasztásával — életének elkötelezésével — ami annak idején ilyen, vagy amolyan okokból a szülőnek nem sikerült. Az áramlás útja az egyféle munkától a másféle munka felé tart és akként gyorsul ezt a folyamat amilyen mértékben betör, teret hódít a termelésben a tudomány és technika forradalma. Az élénkülő iramú mozgást senimi esetre sem az látja el hajtóenergiával, hogy ez, vagy amaz a munka „büdös”, „rangon aluli” és így tovább. Merném mondani, hogy az életük derekát taposóktól visszafelé számolva társadalmunk legifjabb munkavállalóiig, a zöm csak hasznos, vagy a társadalom számára alig valamit, vagy éppen semmitérő munkát ismer. A munka megítélésében a közgondolkodás mindig ott vizsgázik elégtelenre, ahol — tisztelet a kivételnek! — a szocialista erkölcstől nagyon is eltérő erkölcsi normák szószólóiként az idősebbek, vagy az önművelésben lemaradottak viszik a prímet. Nemrégen, egy viszonylag népes és igen heterogén összetételű társaságban, hogy, hogy hem a szó a nevelőintézetekben tevékenykedő pedagógusokra terelődött. A gondolat- csere summázataként hoztam magammal azt a több okból is vitatható megállapítást, hogy „nevelőintézeti tanár büntetésből lesz valaki”, továbbá, hogy „ez régen rossz, mind a tanárnak, mind pedig a gondjaira bízott gyereknek.” Ezután még sok embert kérdeztem meg. Az eredmény lehangolt, mert a megkérdezettek „véleménye” megegyezett nagyjából azzal az aktualizált bölcsességgel, hogy akit nem szeretnek az istenek, abból nevelőintézeti tanárt csinálnak, nehogy valamiképpen hosszú életű legyen a földön. Sok beszélgető partnerem hivatkozott á Népszabadságnak egy nemrégiben megjelent írására, nem említve a hivatkozásban az idézett írással vitába szállókat és nyilvánvaló igazságukat, de majdnem szószerinti pontossággal idézve a cikkírót, aki azt fejtegette, hogy a nevelőintézeti nevelők púposak — lelkileg. 1 T gy érzem, szükségtelen szaporítanom a szót. Az igazságtalan általánosításban, pallérozásra szoruló közgondolkodásunk minden negatív ismérve benne van. És aligha mentség, hogy az állami gondozás, a nevelőintézeti neveltetés tartalmát — noha ez a szó legnemesebb értelmében társadalmi ügy — elenyészően kevesen ismerik, tisztesség szólván ne essék, még a pedagógus pályatársak is! A közelmúltban alkalmam volt meglátogatni megyénk nevelőintézetei közül néhányat és beszélgetni az ott dolgozó pedagógusokkal. Bevallhatom, hogy kezdetben nehezen boldogultunk egyrpással, mivel az általánosan elterjedt vélemény szerint fogalmazódott az első újságírói kérdé^— Büntetésnek érzi-e, hogy nevelőintézetben kell tevékenykednie? Döbbent csodálkozással sze- geződtek rám a szemek, sürgősen meg kellett hát magyaráznom a „bizonyítványt”, amit legalább úgy nem vállalnék semmi pénzért, mint ahogy a nevelőintézeti tanárok nem mennének semmi pénzért máshova dolgozni. Amit megtudtam, közreadom, gazdálkodjék vele ki-ki a maga embersége, tudása, ítélőképessége szerint. A nevelőintézetek pedagógus- statuszait pályázat útján töltik be. Szó sem lehet tehát eleve olyasmiről, hogy egy-egy nevelő a pedagógia más területeiről „száműzötten” lát igen nagy felelősségű, a közismertnél sokkal bonyolultabb és kényesebb munkájához. Ezt a munkát — ami legalább any- nyira rokon a pszichiáter, vagy a kertész hivatásával — VÁLLALNI szokták, nem mellékesen: hivatástudatból, és ebben a Vállalásban alig kaphat helyet az átmenetiség! — Én nem tudom elképzelni, hogy másutt dolgozzam. — Elkergetni sém tudnának ! — A munka gyümölcse a pedagógus számára itt lassabban érik. De megéri a fáradtságot, mert semmihez nem1 hasonlítható öröm, úgy útra- bocsátani a mi gyerekeinket, hogy a helyükre találtak. HIEBEN; mm a jecjvert növény már nem ~ biztosítható A JÉGBIZTOSÍTÁS ANYAGI v* BIZTONSÁG C3 £>««."*$•••• (411) — Ez, otthon. Olyan gyerekek otthona, akiknek egészséges emberi, erkölcsi fejlődését a család, a környezet rendezetlensége kétségessé tette. Itt csak az tud eredményesen dolgozni, aki önként választotta ezt a pályát. — Tizenhat éve vagyok nevelőintézeti tanár. Fiatalon jöttem, innen megyek nyugdíjba, ha sor kerül rá. Soha, egy percig nem éreztem magamat másodosztályú pedagógusnak. Viszont ha rajtam múlna, csak 30 éven felülieket engednék pályázni nevelőtanári állásokra. Nem, nem a fiatalok szakmai felkészültsége ellen van kifogásom. Tapasztalatok és türelem nélkül elképzelhetetlen a nevelő- otthoni munka. Itt elég ritkán születnek gyors sikerek. Neveltjeink tulajdonképpen akkor vizsgáznak, amikor becsukódik mögöttük az intézetek kapuja. A mérhető és mért részeredmények legfeljebb segítik a „prognózis” elkészítését. A vallomásokkal is föl- érő nyilatkozatokat nem idézem hosszabban, de az elmondottakhoz hozzáfűzöm még, hogy a közgondolkodás púpjait csak közösen tudjuk a kortörténeti érdekességek tárlójába utasítani és úgy mutatni meg a múltból okulni kívánó jövőnek, mint egyszeri, de már rég hatástalan dolgokat. — li — Dombóvári Napok 1971 í dröslet a fiatal városnak és vendégeinek Hivatalosan ma délelőtt 10-kor kezdődik megyénk második városában a már hagyó mányos eseménysor, amely tájegységünk, hazánk kultúrá jának nemcsak egyszerű szemléje lesz, hanem a rendezők szándéka, igyekezete — majd pedig érdeme szerint a szellemi gazdagodás forrása is. Egy évtized leforgása ala tt tágabb és szűhebb pátriánk kis és nagy városai, egymássá l nemes versengésben új hagyományok alapjait vetették meg. Nincs az évnek úgyszólván olyan szaka, ami ne ki nálna olyan eseményeket, melyek ne tarthatnának jogos ig ényt az országos közvélemény, érdeklődés élénkülésére, vendégek százainak, ezreinek érkezésére, hiszen a cél mindenkor a helység szellemének bemutatása és nemcsak a messziről érkezőknek, hanem azoknak is, akik lakói a magukat meg mutató városoknak. A különböző helységnevek hez fűződő „napok” i'alahány programjának legmélyebb tar talma ez: — Ilyenek vagyunk! Adottságainknak, erőnknek m egfelelve íme ezt tudjuk adni annak a közkincsnek a gyarapításához, amit így nevezünk: nemzeti kultúra. Dombóvár* ezúttal rendezi meg először városként a Dombóvári Napokat, programjának összeállításában a sokszínűségre, változatosságra tö rekedve. Itt és ez alkalomból adtak találkozót egymásnak a Dél-Dunántúl amatőr filmesei; a szellemi tornák koronázatlan királynőjének, a sakkozás művészetének neves és reményteljes művelői. Az 1971. évi Dombóvári Napok al kalmából ünnepli születésnapját a kitűnő — és angliai túr néjára készülő — Kapos Tánc- együttes. Itt mutatja meg m agát a zenei általános iskola, mint közös büszkeségünk. Dombóvár lakói és vendé gei az ünnepi program jóvoltából pezsgőnek ígérkező két nap élményével gazdagodhatnak tehát. Az idősebb testvér szerető figyelmével vagyunk jelen a Dombóvári Napok valahány eseményén, s a megnyitás ünnepi alkalmából küldött üdv üzletünk mellett emlékezetes sikert kívánunk a gazdag program lebonyolításához, majd pedig e hagyomány folytatás ához! Szekszárdi kerámiák a Vadászati Világkiállításra Tolna megyé ben népművészeti és iparművészeti ajándéktárgyak készítésével is színesítik az augusztus végén Budapesten megnyíló Vadászati Világkiállítás érdekességeit. A kiállítás ven dégei ellátogatnak Szekszárd- ra, Gemencbe és a gyulaji vadrezervátumba is, s részükre gondoskodni kall sajátos ajándék-, emlé ktárgyvásárlási lehetőségről. Ebben segít S teig István, Szekszárd hírneves fazekasa, a népművészet mestere, aki nagyon szép e gyedi kerámiákat, vadászati tárgyú habán k orsókat és tálakat is alkot erre aü alkalom ra. A Tolna megyei Építőanyag-ipari Vállalat csatári kerámia üzemében szintén elkészítették a világkiállításra szánt vadász- és erdésztányérok mintadarabjait. Gottwald Károly felvételei. Steig István művészi munkáival. A csatári kerámiaüzem mintadarabjait Török Gyula telepvezető mutatja be.
