Tolna Megyei Népújság, 1971. május (21. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-20 / 117. szám
Jubileumi lovastúra Tíz évvel ezelőtt rendezte első „Hungária Lovastúráját” az IBUSZ. A jubileumra négy útvonalon huszonöt lovastúrát szerveznek. Képünkön: az Eger—szilvásváradi túra résztvevői a Takdos togadó előtt. (MTI foto: Benkő Imre felvétele — KS) A közvagyon biztonsága Dombóvári beszélgetés egy betöréssorozat nyomán Nemrégiben terjedelmes cikkben ismertettük a dombóvári betöréssorozatot. amely során megdézsmáKalt számos boltot, vendéglátó helyet, Irodát. E „szériában” különösképpen a dombóvári áfész károsult meg, hiszen a betörő többnyire áfesz-boltokat, vendéglátó helyeket szemelt ki. A bűnlajstromban feltűnően nagyszámú az „áfész tulajdonában lévő” meghatározás. Ha egy kicsit behatóbban boncolgatjuk az adatokat, kiderül: egyes esetekben talán nem is volt véletlen, hogy'a betörő pont azáfész boltját, vendéglátó helyét szemelte ki. Ugyanis több helyre viszonylag könnyű szerrel be tudott hatolni, mert nem volt megfelelő védelmi berendezés, amit az eljárás során a bűnüldöző szervek is észrevételezték. Felkerestük Bertus Ferenc igazgatósági elnököt e témával kapcsolatban egy kis beszélgetésre. — Mi a véleménye erről az észrevételezésről? — Mivel ez a betöréssorozat leginkább minket érintett, természetesen igyekeztünk behatóan elemezni a tanulságokat, hogy aztán kellőképpen intézkedhessünk. Különösképpen az gondolkodtatott el nagyon bennünket, hogy ilyen nagyszámban be tudtak törni az egységeinkbe. Sajnos, az az igazság, hogy a betörő nem mindenütt talált kellő védelmi berendezést, így aztán viszonylag könnyűszerrel be tudott jutni azokba a helyiségeinkbe, ahol bizonyos értékeket talált. Egyes esetekben, például a szakcsi boltunknál, a „házon belüli” mulasztás is közrejátszott a betörésnél: a helyi vezetőség megelőzhette volna azt kellő óvintézkedésekkel. Általánosságban véve igen speciális a helyzetünk. A kereskedelmi és vendéglátó egységeink száma 200, és működési területünk kiterjed az egész járásra. Ugyanakkor a boltok, vendéglátó helyek zömét még nem tudtuk felszerelni korszerű jelző- és védőberendezéssel, de egyébként is elavultak, korszerűtlenek. — Ez számomra meglehetősen meglepő közlés. A dombóvári áfész kereskedelméről és vendéglátásáról nagyon sok jót hallottam, éveken keresztül sok dicséretet kaptak érte a felsőbb fórumoktól. Nemrégiben is részt vettem egy megyei tanácskozáson. ahol értékelték az áfészek eredményeit, s a dombóvárit a legjobbak közt említették. Szek- szárdról sokan Dombóvárra, járnak vásárolni. — Igen, nem egyszer volt részünk elismerésben. Csakhogy azt nem mindenki tudja, hogy mi is, más fogyasztási szövetkezetek is milyen nehéz körülmények közt érjük el az eredményeinket. Legtöbben csak azt látják, hogy mi van a pulton. Azt már nemigen, hogy a technikai és személyi feltételek javítása terén . milyen nehezen tudunk előrébb lépni. Azt is látja mindenki, hogy az utolsó simításokat végzik az új szállodánkon, és készül az új, korszerű áruház a város központjában. De ez nem minden. Dombóvár és az egész környék kereskedelmi és vendéglátó helyzetének javítása szempontjából nélkülözhetetlen lépés volt e két beruházás, de ezek rhellett ott a sok kisebb bolt, vendéglő, amelyek még a régi időkből maradtak, és javításukra, korszerűsítésükre hiába fordítunk nagy összeget, messze elmaradnak a követelményektől. Akármit teszünk, ezek sosem lesznek olyan korszerűek — és biztonságosak! —, mint az új szálloda vagy áruház, ugyanakkor azok is nélkülözhetetlenek a lakosság számára. Egy bizonyos mértékig koncentrálódhat a kereskedelem és vendéglátás, de a mi sajátos helyzetünk éppen abból adódik — ellentétben más jellegű kereskedelmi szervekével —, hogy a mi tagságunk él a legkisebb faluban és pusztán is, nekünk kell gondoskodnunk azok ellátásáról, és nem szüntetjük meg az ilyen eldugott, félreeső helyeken lévő egységeinket sem. Hiába jelentéktelen a forgalmuk. És hiába lenne gazdaságosabb, biztonságosabb helyettük néhány koncentrált egység létesítése. Jellemző, hogy az ilyen boltjainkban megfelelő kezelőt is alig találunk. T — Ha jól értettem, a társadalmi tulajdon biztonsága szempontjából a legtöbb probléma a kisebb egységekben merült fel... — Igen. Ezen nemcsak a betöréssorozat értendő, hanem például a leltárhiányok, alakulása és az egyéb szempontok is. Amikor a közvagyon védelméről beszélünk, annak a különböző oldalait együttesen vizsgáljuk, mert csak így várhatunk előrelépést. Most' például sorra vettük, hogy a betörések nyomán hol milyen intézkedést kell tennünk. Egyes helyeken máris intézkedtünk, egyesekre pedig fokozatosan kerül sor. Egyebek közt jelzőberendezések felszerelését tervezzük nemcsak az új egységeinkhez, hanem a régiekhez is. Közben állandóan elemezzük a közvagyon védelmének egyéb oldalait. A gazdálkodás új koncepciói tőlünk is megkövetelik, hogy minden ténykedésünkkel gazdálkodási eredményt is érjünk el, mert végeredményben az a feltétele minden fejlesztésnek. Ma úgy kell felfognunk, hogy a közvagyon károsodik azáltal is, ha egy boltban sok elfekvő árucikk halmozódik fel. Függetlenül attól, hogy a leltár . milyen eredménnyel végződik, ötszázötven alkalmazottunk yan. Köztük természetesen ilyen is, olyan is akad. Annak ellenére, hogy a felvételnél ragaszkodunk a megfelelő szakmai és erkölcsi követelményekhez, és ha valaki vét a közvagyon ellen, azt nem hagyjuk szó nélkül. A gyulaji boltost például fegyel- mileg elbocsátottuk a közvagyon elleni vétségei miatt. Mindenesetre nem könnyű feladat a sok alkalmazott meggyőzése, ellenőrzése, a technikai és egyéb feltételek biztosítása, de mindezt vállalnunk kell, mert a jövőben is szeretnénk jó eredményeket elérni, s annak egyik döntő feltétele éppen a társadalmi tulajdon védelme — fejezte be nyilatkozatát Bertus Ferenc. BODA FERENC Nyolcvanfelé, hazafelé Éppen az egyszerű, az állandósult életforma miatt nagyon nehéz öregekről írni. Velük már tulajdonképpen nem sok nagy dolog történik. Kevesen kapnak közülük kitüntetést, kevesen végzik öreg korukban az általános iskolát, — s ha mégis ilyesmi előfordul, azt is megszoktuk már. A dolgos évek lejártával egy gondosan kialakított, megszokottá vált, lassan, nehezen szélesedő mederbe terelik életüket. De ha jól odafigyelünk, nem is olyan egy- angú ez az élet. Csak az események természete változott meg. Korábban kisebb jelentőségűnek jítélt dolgok kaptak nagyobb fontosságot. Nagykónyi, Bartók Béla út 423. — 1917. óta Károlyi Ádámék otthona. Károlyi Adám 84, felesége 79 éves. Nyolc vanon innen és nyolcvanon túl. Befelé fordult, magának élő, dolgozgató, ku- porgató, idős földműves házaspár. — ötvenhetet fordult a házasságunk kereke. — mondja Károlyi Adám, és figyelmeztetésként csalafintán, görbén emeli mutatóujját, hogy lám, micsoda nagy dolog az az ötvenhét év! — Hát csak így elvagyunk. Nem minden nélkül, igaz, mert aki azt mondja, hogy életében nem veszekedett, az cigány ember. Elvagyunk egészen addig, míg el nem fújják a gyertyát. Az öregség sok helyütt érzékelhető egyéb jeleit itt a ráncokon, rozzant járáson, apró szédüléseken kívül más nem mutatja. Elére vasalt törölközők, keményített függönyök, fényesre súrolt edények, gondos rend bent a házban, s kint a ház körül. — Szerényen vagyunk a járadékból. Hogy valamennyire pótoljuk: eladjuk a háztáji kukoricát, meg a tojást, ami nekünk nem kell. A ház körül 20 tyúk, egy öregesen mozgó, sovány fekete malac, a beszéd örökös tárgya: eszik, nem eszik, mit és mennyit. Rendben összerakott kocsi rozsé, a csirkéknek alacsony eszkábált kerítés, néhány, gazdájával öregedő' gyümölcsfa, nemrég pucolt kút, a konyhaszekrényen régi és még régebbi karácsonyi, húsvéti üdvözlőlapok. Egy idős házaspár életének tartozékai. Háztól hordják a tejet, boltból a cukrot, lisztet, túrót és havonta egy üveg sört. — A sör azért az megjár. Hetente jön a Szabad Föld. naponta pár órát szól a rádió. — Egyszer láttunk tévét. Kitették a szomszédék az ablakba. Olyan volt. mint egy szabadtéri színpad. Nem, a ház elé nem ülünk ki, nem hallgatom azt a sok kanya-fanya beszédet — mondja Károlyi Ádámné. Fényképeket kérünk. Az utolsó az első világháborúból való. A háztól pár száz méterre levő szőlőt Károlyi Adám naponta tízszer is megjárja, s hogy beszél róla egészen lázba jön. — Egy vágás othelló, egy vágás hazai, lesz vagy ötven liter borom. Tamásiba havonta egyszer az ember jár. Drótér, szögér, rafiáér és megnézi, hogy mi újság a piacon. Vásárolni nemigen tudnak. A kútból a vizet felhúzni még bírják. Szőlőt kapálni, augusztusi melegben csonkázni még bírnak. Ügyes-bajos dolgokat intézni, dombon feljárni még bírnak. Nyolcvanon innen és nyolcvanon túl D. VARGA MÁRTA
