Tolna Megyei Népújság, 1971. május (21. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-19 / 116. szám
Sok gyermekesek A Szegedi Nemzeti Színház vendégjátéka Egy nagy család otthonában Dombóvárott A kis kertben kifeszített szárítókötélen frissen mosott fehérnemű. A dombóvári fa- telitő telepén, szolgálati lakásban élő Maráczi-családnál szinte jelkép a száradó ruha- neműj. Náluk télen-nyáron nem múlhat el egyetlen nap mosás nélkül. Naponta mos, főz, teszi éppen ami soron van, kifogyhatatlan a munkából Maráczi József né, akinek tizenegy élő gyermekéből heten nem repültek még ki a szülői házból. „Itt az a rengeteg garbó, négyöt is egyszerre". Most éppen az egész lakás festetéséhez készülődnek. Ezért kért néhány napos szabadságot a MÁV építési főnökségén dolgozó családapa, aki néhány percre abbahagyja munkáját, be-benéz, s szól néhány szót. Az alacsony termetű, kedélyes asszony a tisztesen berendezett és rendbentartott háromszobás lakás kis szobájába invitál. A falon függ a 32 évvel ezelőtti, a menyasz- szony 19 esztendős korában készült, berámázott esküvői fénykép. Amint kissé szemügyre veszem az ünnepélyes pillanatot megörökítő képet, összehasonlítok, mindketten felveszik a szó fonalát. — Ugye nagyon megváltoztam azóta? Talán rám sem lehet ismerni. A hajam, az arcom más lett. Nagyon-nagyon jó ember az uram, mindent megtesz, de a nagy család csak engem terhel, az asszonynép hamarabb elnyűvődik. A szálegyenes, barázdált arcú férfi kedelyes, tréfás hangot üt: — Most már mindegy, milyen lettél anyukám, hogy milyen a hajad. Ez van, ezt kell szeretni, ilyenekké váltunk. — fűzi hozzá, majd meleg tekintetet vet a feleségére és megy a dolgára. Anyja körül sündörög a legkisebb, a 10 esztendős Tibiké. Kotnyeleskedését enyhén megrovó hangon, zsörtölődve többször leinti az édesanyja, de a gyerek minden alkalmat megragad, hogy kimutassa ragaszkodását. — Nagyo" rossz Hű ám a Tibiké, ez a r i kis ’ ' rigónk r- simogatja az arcát az anya., mintegy védekezve saját érzései ellen. Tekintetében büszkeséggel vegyes hamiskás mosoly, mikor ránéz, arcvonásai apró ráncok sokaságában rendeződnek át. — Nem mondhatok mást, a többi is ragaszkodó természetű, de ez a kis maradék mutatja ki legjobban a szeretetét. Harminc esztendeje laknak itt, ebbén a kicsiny kerttel körített házban. A most 31 esztendős legnagyobb fiú kivételével itt születtek a gyerekek, de a kisebbek már a szülőotthonban jöttek a világra. — Volt-e a sokgyermekes édesanyának keserűsége, bántották-e a népes család miatt? — érdeklődöm. — Nem mondhatom, engem soha senki nem bántott miattuk. Egyáltalán nem. Szolgálati lakás lévén, itt nincs házigazda, a szomszédokkal jól megvoltak és megvannak. Azt tartja, hogy ha a gyerekek összevesznek, a „maguk kenyerén” meg is békéinek, nem helyes, nem érdemes a gyerekharagba beavatkoznia a szülőknek. Nem könnyű, rengeteg apró és nagyobb áldozattal jár ennyi gyermek felnevelése. Bírni kell lemondással, türelemmel, energiával, ezek a tulajdonságok nem fogyhatnak ki a családi tűzhely melegét ápoló, a harmónia felett őrködő édesanyából. — Az az én nagy szeren« csém, hogy egészségem mindig volt és van. Megöregedtem, elfáradtam, , de volt türelmem a gyerekeinkhez. Szegény jó apósom mindig mondta — neki annakidején valósággal megrontotta az életét a négy gyerek — hogy csinálod lányom, hogy bírsz velük? Mi mindig megpróbáljuk szép szóval, nem vertem őket, csak nagyritkán esett meg, a legvégső esetben csattant el egy pofon. — Tervezték-e a családot, vagy talán így sikerült? — Inkább az a valóság, hogy így sikerült. Akkoriba* nem terveztek. A régi világban nagyon sokba került volna, hogy ne legyen gyerek, elkínlódtam velük. — válaszolja, de hangja színében nem található keserűség. — Mit tart erről: a kicsi, vagy a nagyobb gyerekekkel nehezebb? Határozottan az utóbbit vallja. — Valóság az, hogy a kisgyerek kis gond, a nagy gyerek meg nagy gond. Addig köny- nyebb amíg tanul, bár az anyagiakban talán mégis akkor nehezebb, mert még nem keresnek. Amikor serdülnek, vagy felnőnek, már nem lehet nekik parancsolni. Mondogatjuk nekik ugyan, de arra saját maguknak kell rájönni, hogyan alakítsák okosan életüket, sorsukat. Amíg lélegzik, idegeskedhet az emberlánya, hogy mi van a gyerekekkel. Válás, szakítás, szerelem... Nagy gondban voltam, amikor leszerelt a fiam. Udvarolt és minden pénzét a kislányra költötte. Ez is elmúlt, jött a másik. Mindig van valami, sose fogy ki az ember a gondokból. Annak nagyon örül az édesanya, hogy 16 esztendős leányával szinte barátnői a kapcsolata, sikerült ezt kialakítania. Tisztességgel neveli a gyermekeket, pedig nem olvasott nevelési szak- irodalmat. Bár szereti a betűt, Makarenkót nem ismeri, néhanapján szépirodalmat olvas, amikor este éppen elfogyott a varrogatni valója. Anyagi gondjai nincsenek a Maráczi családnak, az apa mellett már négy fiú is keres. Hazaadják a pénzt, és az anya gondja az okos beosztás, a jó gazdálkodás. A legnagyobb fiú még különmunkát is vállalt, hogy megvehesse azt az elegáns ünneplő ruhát, amit kinézett magának. — Nem igaz az, hogy ahol sokan vannak, ott minden mindegy. Tanúsítom, hogy az enyémek igényesek, szeretik a jó kosztot, — még válogatósak is — köznap is kell tésztát sütnöm, szépen öltözködnek. Vasárnaponként legkevesebb 3 kiló húsból főzi az ebédet, és a mama rétesének hírére összefutnak a többiek is, egy- egy kedvenc ételük kóstolására hazalépnek a nős, férjezett gyerekek is. A ma is kilencedmagát ellátó ennyi emberre dolgozó, tizenegy gyermekes anya reggel hat óránál később sosem kel, este az éjfél veti ágyba. Bírja. Kedvencei az unokák. „Ha egy ici-picivel előbb jönnek, megláthatták volna a két gyönyörű unokát, mindenki szemefényét” — virulón ragyog a nagymama két kék szeme. Szórakozás? Közelben a mozi, odajárnak, de nyárára biztosan meglesz a tévé-készülék. Anyák napjára idén ízléses kis tálcát ajándékozott Maráczi Józsefnének a legkisebbik fia. A gyerek büszkén hozza ^be megmutatni, az árát ő gyűjtögette, az édesapja egészítette ki spórolt pénzét. Bizakodás, lemondás, önfeláldozás, sok öröm és múló, futó bánat Ez jutott osztályrészül a tizenegy gyermeket felnevelő édesanyának. Apa és anya kiegyensúlyozott emberek. Maráczi József és Maráczi József né még soha nem voltak üdülni. §0991 BENJAMINNÉ Ellesett pillanat. Foto: Gottvald. Egetverő jókedv a színpadon és a nézőtéren René — Sza-' bady József, és Angéla — Halászi Éva — Lehár: Luxemburg grófjának szerelmespárja. Szabady József szép hangjával és megnyerő játékmodorával hódított. Halászi Évának egy életre szóló szép élménye lesz a szekszárdi előadás. Itt játszott először főszerepet. Primadonnái premierje jól sikerült. i. Madame Fleury — Szendrey Ilona —, Sir Basil — Kovács János, Jászai-díjas — és Angéla, az első felvonás eske- tési jelenetében. Szendrey Ilona és Kovács János jókedvből fakadó könnyeket csalt a szemekbe. Sir Basil az előadás legnagyobb színészi teljesítménye volt. Juliette, Krasznói Klára nemcsak szép. Jól, táncol, szépen énekel, vidám kedvvel játszik. — ideális szub- rett. Brissard szerepében a Jászai-díjas Király Levente komédiázott egészséges temperamentummal. Az előadásban talán az a legeredetibb. hogy ütött mintha magának az operettnek a karikatúráját adná. Foto: Gottvald Károly.
