Tolna Megyei Népújság, 1971. május (21. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-01 / 102. szám
feíiu Kiorii vina pnotwftrn ESTfsrtrefE*' PUJSAG Viharjelző szolgálat a Balatonon MÁJUS A munka ünnepe. A Nap kél 4,29, nyugszik 1 18,55 órakor. A Hold kél 9,32, nyugszik SZOMBAT 0,51 órakor. A szakszervezeti napok megnyitó ünnepsége A Tolna megyei szakszervezeti napok ünnepélyes megnyitóját tegnap este 19 óra 30-kor tartották Szekszárdon a Babits Mihály megyei művelődési központ színháztermében. Schrottner Károlynak, az SZMT vezető titkárának megnyitója után a Pécsi Nemzeti Színház mutatta be Illyés Gyula: Bölcsek a ián című darabját. Ipari termékbemutató Szekszárdon Az első Tolna megyei szak- szervezeti napok rendezvényei sorában megnyílt a megye iparát reprezentáló termékbemutató. amelyet Bertha Kálmán, az SZMT elnökségének tagja nyitott meg tegnap, a Babits Mihály művelődési központban. A kiállításon tizennégy ipari üzem és ktsz mutatja be termékeit. A Pamuttextilművek Tolnai Gyáregysége abrosz-, szett-törlő-, ágynemű-, bársony-, frottier- termékeket, a Simontomyai Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat különleges gidabundá- kat, kucsmákat bőrkabátokat, futball-labdákat, a Szekszárd Körzeti Sütőipari Vállalat ötvennégy terméket, közöttük Gemenc zsemlemorzsát, Ropi sóspálcikát, tepertős pogácsát, a Szekszárdi Vasipari Vállalat a H—68-as hőcsöves és az év végén már forgalomba kerülő ablakos Gemenc olajkályhákat, a Bonyhádi CipőSZAKÁCS. ELADÓ, SZOBAFESTŐ ÉS MÁZOLÓ SZAKMUNKÁSOKAT, GYORS- ÉS GÉPÍRÓT. valamint. SEGÉDMUNKÁSOKAT keres felvételre a Tolna megyei Vendéglátóipari Vállalat. Jelentkezés: Szekszárd, Bezerédj u. 2. sz. alatt. (62) Tolna megyei Tanács VB. egészségügyi osztálya FELVESZ 1 FO TÖBB ÉVES GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ építésztechnikust. (54) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: PETR5TS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telelőn: 129—01, 123—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1 Telefon: 120—11. 120—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál ‘ és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 FI Indexszám: 2S069 gyár új női csizmákat, különböző mintájú lakkfelsőrészű férfi-, női és gyermekcipőket, pasztellszínű férfi víkend- cipőket, a Dombóvári Kesztyűgyár férfi és női mappa- kesztyűket, a Tolna megyei Textilfeldolgozó Vállalat (Hő- gyész) szintetikus tömőanyagú és pehelypaplanokat, hímzett gyermek kötöttárukat, szintetikus bakfisszoknyákat, a Szekszárdi Szabó Ktsz orkán anorákokat, különböző felső- ruházati cikkeket, női nyári ruhákat, a Mechanikai Mérőműszerek Gyára teljes profillal szerepel a kiállításon és a Tejipari Vállalat valamennyi terméke is látható a termék- bemutatón. A Szekszárdi Faipari Vállalat kiállította a régebbi Gemenc garnitúrát és az új Vera garnitúrát, a Paksi Konzervgyár üdítő italokat, befőtteket, savanyúság-féleségeket, az Építőanyag-ipari Vállalat cserépkályhát, kerámia tárgyakat, készleteket, a Tolnai Selyemgyár hernyóselyem fonál- és cérnaféleségeket, különböző selyemszöveteket, sima és terjedelmesített szintetikus fonalakat, üveg- szövetféleségeket, nyakkendőket, sálakat mutat be. A kiállítás május 9-ig lesz nyitva, megtekinthető naponta 10 és 18 óra között. Tolna megyei Tanács VB. egészségügyi osztálya PÁLYÁZATOT HIRDET A SZEKSZÁRDI ANYÁSCSECSEMÖOTTHON GAZDASÁGI vezetői Állas BETÖLTÉSÉBE. Illetmény E. 405. kulcsszám szerint Feltétel a középiskolai és KÁLÁSZ- végzetteég. Pályázatok beküldési határideje 1971. május 15. (49) A Városgazdálkodási Vállalat GYORS- ÉS GÉPÍRÓT KERES AZONNALI FELVÉTELRE. Jelentkezni lehet: Szekszárd, Hunyadi u. 4—6. (61) A Központi Előrejelző Intézet siófoki obszervatóriumában május elsején éjféltől megkezdődik a 38. balatoni viharjelzési idény. Az obszervatórium tudományos és techni- kai személyzete felkészült a nyárra és munkáját összehangolta a balatoni vízrendészeti rendőrkapitányság szerveivel. Naponta két alkalommal, reggel hat órakor és este 19 órakor rövidtávú meteorológiai előrejelzést ad ki, 14 órakor pedig viharprognózist. Az időjárási helyzetnek megfelelően — a viharos szelek előtt két három órával — javaslatot tesz a vízrendészeti szerveknek a jelzőrendszer üzembe helyezésére. A sárga és vörös jelzések egyaránt viharos szelek várható bekövetkezését jelentik. Sárga jelzés a viharveszélyt, a vörös jelzés heves viharveszélyt jelent. Az illetékesek kérik a fürdőzőket és csónakázókat, vegyék komolyan a jelzéseket, mert csak így lehet elejét venni a tragédiáknak. A lottó nyerőszámai: 3,15, 21, 22, 53 A május 3-én megtartandó rendes havi tárgynyereménysorsoláson a 14. játékhét szelvényei vesznek részt. A MERKUR kocsiátvételi sorszámai Fiat—500 2366 Fiat—850 Limousine 8122 Fiat 850 Sport Coupé 380 Moszkvics 23 416 Renault R—4 1273 Polski Fiat—1300 7033 Polski Fiat—1500 ' 1879 Skoda 21582 Trabant Limousine 35 242 Trabant Combi 3626 Trabant Limousine Hycomat 468 Volkswagen 2780 Wartburg Limousine 15 744 Wartburg de Luxe 11 345 Wartburg Tourist 1312 (az 1969—70-es visszaigazolt Skoda Octávia Combi és Wartburg helyett) Zaporozsec 2034 Zastava 750—M 2106 Volga 797 A Bükkösdi Állami Gazdaság margitmajorl tehenészetébe FELVESZ TEHENÉSZEKET, SZAKMUNKASOKAT, GÉPI FEJŐSÖK ELŐNYBEN. Lakás biztosítva. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezés személyesen, vagy írásban az üzemegység-vezetőnél. Posta, vasút: Vásárosdombó — Margitmajor. Ugyanott 6 db. törzskönyvezett kuvaszkölyök eladó. (68) Tm. KISZÖV TAKARÍTÓNŐT KERES. Jelentkezni lehet Szelt- szárd, Széchenyi u. 53. sz. alatt. (57) — Visszatérnek a javaslatokra. Az MSZMP Szekszárdi Járási Végrehajtó Bizottsága a X. kongresszust megelőző taggyűléseken és pártér t ekezlete- ken elhangzott javaslatok _ha- táskör szerinti rendezéséről és az intézkedések megtételéről tanácskozott pénteki ülésén. Dr. Timár Mátyásnak, az MSZMP Központi Bizottsága Politikai Akadémiáján tartott előadása A magyar népgazdaság struktúrája. fejlesztési irányai címmel füzet alakban megjelent a Kossuth Könyvkiadónál. — „A szakszervezeti munkáért” kitüntetés arany fokozatát kapta Bajári Miklós, a Pedagógusok Szervezete szekszárdi járási titkára, hosszú időn át végzett kiváló munkája elismeréseként. — Az Olasz Labdarúgó Szövetség elnöksége csütörtökön ülést tartott s ezt követően közleményben jelentette be, hogy elismeri a hivatásos játékosok szövetsége követeléseinek méltányos voltát. Az ÖLSZ elhatározta, hogy tíztagú bizottságot állít íel az új szabályzat kidolgozására. Miután a döntés nyilvánosságra került a hivatásos játékosok szövetsége bejelentette, hogy a május 2-ra tervezett sztrájkot lemondták, így a bajnoki mérkőzéseket lejátsszák. — Halálos baleset Pincehelyen. A pincehelyi vasútállomáson tegnap a Mecsék Expressz halálra gázolt egy férfit. A baleset ügyében a vizsgálat folyik. — Kerekasztal-értekezletet tartott tegnap az Állami Biztosító, részben az ifjúsági biztosítások érdekében. Ezen részt vett Kedves Henrik a Pedagógus SzakszerEgy nyugatnémet intézet érdekes közvélemény-kutatást végzett, amellyel azt akarta megállapítani: milyen korunk nőideálja, s milyen férfit tartanak ideálisnak a nők. Miután a közvélemény-kutatás az NSZK-ban zajlott le, az eredmények is elsősorban arra jellemzőek. Az általános vélemény szerint az okosság és az erényesség a nőknél elveszítette régi rangját. A 40 év feletti férfiak takarékos és tiszta asz- szonyt szeretnek. A hűség a harmadik követelmény lett, míg a szexuális vonzalom mindössze a hetedik helyen áll. vezet megyei titkára, Vida Já- nosné, a megyei tanács illetékes előadója és Kaszás Imre, a MŰM 505-ös iskola igazgatója. Az értekezleten elhangzottakra lapunk hasábjain visszatérünk. — Emlékünnepséget rendeztek Sárvárott, a Nádasdyak egykori lakóhelyén Nádasdy Ferenc országbíró, a híres „fekete bég” kivégzésének 300, évfordulója alkalmából. A Magyar Történelmi Társulat tudományos emlékülést tartott a Nádasdy-vár lovagtermében. — Pénteken délelőtt a SZOT székházában ünnepélyesen átadták a SZOT Elnökségének 1971. évi irodalmi és művészeti díjait. Az ünnepségen megjelent Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, a Politikai Bizottság tagjai, Földvári Aladár a SZOT elnöke, Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese. JAVUL AZ IDŐJÁRÁS Igazi áprilisi az időjárás, szinte naponta változik a hőmérséklet. A Meteorológiai Intézet táv- prognózis osztályának hétfőig érvényes jelentése egyelőre további melegedést mond. A jelzések szerint a legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 2— 6 fok, a nappali hőmérséklet kezdetben 14—18, majd 20— 22 fok körül alakulhat. Ebben az időszakban számottevő, legalább 5 milliméteres csapadék az ország területének 30 százalékán várható. A negyven év alatti férfiak viszont elsősorban a szexuális vonzalmat tartják fontosnak, amit a természetesség, a hűség, majd a jó külső követ. A tisztaság csak ezután következik a férfiak kívánságlistád ján. A 40 éven felüli nők elsősorban a férfiak hűségét követelik meg, ezt követi a szorgalom, a kedvesség, a takarékosság. A szexuális vonzalom a kilencedik helyen áll a nők kívánságlistáján. A 16—40 év közötti nők is a férfiak hűségét teszik az első helyre, a szexualitás csak azután következik, amit a hivatástudat követ. A Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat Szekszárd, Keselyűsi út FELVESZ: villanyszerelőket, óra- és darabbéres segédmunkásokat, csőtolé- és présgépre három műszakra 18—40 éves korig női dolgozókat, valamint gépipari technikumot végzett dolgozót minőségi ellenőri munkakörbe. Jelentkezés a vállalat munkaügyi csoportjánál. (7) Milyenek legyenek a nők, milyenek a férfiak?