Tolna Megyei Népújság, 1971. április (21. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-07 / 82. szám
3. PISZTOLYLÖVÉS AZ ÜLÉSTEREMBEN 1912. június 4-én délelőtt fél tizenegy órakor gróf Tisza István házelnök megnyitotta a képviselőház ülését. Holló Lajos ellenzéki képviselő, az obstrukció jól bevált technikája szerint, a házszabályokhoz' kért szót. Mint már any- nyiszof ő és annyi más ellenzékben lévő társa arra készült, hogy hosszan beszél mellékes kérdésekről, az időhúzással ameddig lehet megakadályozza, hogy a kormány által benyújtott' törvényjavaslatok tárgyalásra, illetőleg elfogadásra kerüljenek. Ezúttal azonban Tisza — egyébképt a házszabályokkal ellentétben — nem adta meg Holló képviselőnek a szót. S nem volt hajlandó elnöki kötelességének eleget tenni akkor sem, amikor Eitner Zsigmond, Holló elvbarátja átadta neki azt a húsz aláírást tartalmazó ívet, amelyén áz ellenzék zárt ülés elrendelését kérte. A házszabályok értelmében az elnöknek teljesítenie kellett volna a kérelmet, ehelyett azonban beszélni kezdett. Egyre nagyobb zaj, felháborodás közepette mondott néhány — alig érthető mondatot —, aztán szavazásra tette fel a szóban- forgó véderőről szóló törvény- javaslatot, amelynek elfogadását az ellenzék az obstrukció- val késleltetni akarta. A kormánypárti képviselők Tisza intésére a megfelelő pillanatban felálltak, s az elnök kijelentette, hogy a törvény- javaslat elfogadtatott, s azt a főrendiházhoz továbbítják Tisza hiába utasította rendre egymás után az ellenzékieket, azok tovább tüntettek ellene. Válaszul délután a képviselőház elnöke rendőröket vezényelt a terembe. Schmidt és Pavlik rendőr- felügyelő vezetésével a rendőrlegények elálltak az egész jobboldali folyosót, és az elnöki irodától a ülésteremig vezető utat is rendőrsorfal szegélyezte. A rendőrök láttára az ellenzéki folyosón óriási kavarodás támadt. S amikor az ellenzék elkeseredésében botrányt rendezett az ülésteremben, a Ház elnökének parancsára a rendőrök berohantak, és kezdték kituszkolni az ellenzékieket. Elsőnek Károlyi Mihályt vezették ki, majd Justh Jánost, Ábrahám Dezsőt és még másokat. Az egyik függetlenségi képviselő elájult az izgalomtól. A Justh-párti- ak látva, hogy tehetetlenek az erőszakkal szemben, valamennyien kivonultak. Tisza István most már nyugodtan beszélhetett a helyreállt csendben, legfeljebb a kormánypárti képviselők tapsa és helyeslése állította meg néha. S hogy meg ne ismétlődhessenek olyan tüntetések, amelyek néhány nappal előbb, május 23-án zajlottak, Tisza rendőr, csendőr és katonai különítményeket vezényeltetett Budapest legfőbb pontjaira. Másnap, június 5-én délelőtt az ellenzéki képviselők az Országház kávéházában gyülekeztek, hogy együtt vonuljanak az Országházhoz. Ahogy Tisza megjelent az ülésteremben, a baloldalon * megszólaltak a fütyülök, sípok, trombiták, csöngők. A rettenetes hangzavart is túlharsogta néhány ellenzéki képviselő: — Gazság! Gazemberek! Gróf Károlyi Mihály felugrott az első sorban egy székre és öklét rázta Tisza felé: — Közönséges hitvány kutya! Aljas gazember! Nemcsak politikusnak, de embernek is gaz! Zlinszky István a miniszter- elnöki bársonyszékhez futott és Lukács László miniszter- elnök arcába kiáltotta: — Te vagy a nagyobb gazember! Huszár Károly, szintén a miniszterelnök felé: — Mi van az osztálysorsjáték tolvajlásaival? A miniszterelnök kínosan feszengve tűrte a sértéseket. Ugyanis nemrégiben leplezte le az ellenzék, hogy Lukács pénzügyminiszter korában különböző panamák részese volt. „Magyarország miniszterelnöke az ország legnagyobb panamistája” — állapították meg az ellenzéki lapok. S mivel a vád igaz volt, Lukács nem törölhette le a becsületén esett sötét foltot. Hívei azzal mentegették, hogy a panamákkal szerzett pénzt Lukács nem a saját, hanem pártjának céljaira fordította, ebből fedezték a munkapárt választási hadjáratainak tetemes kiadásait. Tisza egy darabig még ott üldögélt az elnöki emelvényen, majd látta, hogy itt nem terem számára babér, az ülést meg sem nyitva, távozott. Az altisztekkel azonban idézéseket kézbesíttetett az ellenzéki képviselőknek: jelenjenek meg a mentelmi bizottság előtt. Elsőként gróf Károlyi Mihály kapta meg az idézést, aki a papírt széttépte, s a földre dobta. Valamennyi idézésnek ez lett a sorsa. Néhány percig tartott ez a jelenet, amikor a baloldali bejárónál megjelent Angyal József háznagy, utána Pavlik, Schmidt és Beniczky rendőrfelügyelő, majd nyomukban száz felfegyverzett rendőr. A rendőrök körülzárták az ellenzéki képviselőket. A kormánypártiak jobbnak látták, ha távoznak az ülésteremből, és a folyosókon várakoznak. S csak azután tértek vissza az ülésterembe, amikor a karhatalom — hiába tiltakoztak tüntetve Károlyi Mihály és társai — kivezette az ellenzéki képviselőket a tisztelt Házból. S utána a kormánypárt zavartalanul megszavazhatta az újabb törvényjavaslatokat, s sújthatta különböző megtorlásokkal az ellenzékieket. Két nap múlva tartották a következő ülésüket a honatyák. A rendőrség ismét megszállta az épületet. Még az ülés kezdete előtt Pavlik rendőrfelügyelő „mély tisztelettel” felszólította a kizárt képviselőket, hogy távozzanak. Azok azonban nem voltak hajlandók önként elhagyni a Házat, s erre ismét kivezették őket. Az előző napok botrányai megismétlődtek, sípolás, dobolás, trombitálás, kiabálás akadályozta az ülés folytatását. Tisza újra behívta a rendőröket. Amikor másodszor 9s megjelentek az ülésteremben, a megmaradt ellenzéki képviselők kivonultak. Tisza megnyitotta az ülést, S rövid beszédében megbélyegezte az ellenzéket. Ekkor a baloldali újságíró- karzatról Kovács Gyula pár- tonkívüli függetlenségi képviselő ugrott a terembe. — Van még itt egy ellenzéki! — kiáltotta, és revolveréből háromszor rálőtt az elnöklő Tiszára. Rosszul célzott. Az első golyó a márványburkolatba fúródott, a második az elnöki asztal oldallapjába, a harmadik pedig az előadói emelvény felett a fadeszkába. Tiszát semmiféle sérülés nem érte. A leggyorsabban felocsúdó képviselők Kovács Gyula felé rohantak, ö azonban, mielőtt még ebben megakadályozhatták volna, halántékához emelte a revolvert, lőtt, majd végigvágódott a padsorok között. A kormánypárti képviselők őrjöngve ütötték, rúgták a vérében fekvő merénylőt. Mindenki azt hitte, hogy a szerencsétlen képviselő utolsó perceit éli. Amikor aztán szanatóriumba vitték, kiderült, hogy homloksebe súlyos, de nem halálos. Felépülése után bíróság elé állították, de az esküdtszék — amelynek tagjai szintén gyűlölték Tiszát — felmentette. 1912. június 7-én dörrent a pisztoly a képviselőházi ülésteremben. Másnap, a Népszava hasábjain Ady Endre cikket írt, s ebben a munkásság mellett kötelezte el magát: „Hogy a Népszava szállást ad nekem, a hajléktalannak, számomra ez köszönnivaló, nagy dolog, de az Idő, az ő öreg fejével csodálkozás nélkül bólint rá egyet Istenítéletes, vagy- vagyos harcnak fergetege indult meg, s e nagy harcra szívvel, hittel s vérrel fölkészült, egységes hadsereg; mellyel az én lelkem tarthat, csak egy van, az, amelynek Népszava a zászlója...” PINTÉR ISTVÁN Következik: AZ ELSÖPÖRT WEKERLE-TERV A gyógyító hársfa Úttörők jubileumi ünnepsége Faddon Közel négyszáz úttörő népesítette be vasárnap délelőtt kilenc órakor a faddi művelődési házat. Az úttörőmozgalom megalakulásának 25. évfordulóját műsorral és vetélkedővel ünnepelték a pajtások. A nap jelmondata „Testvérek vagyunk, együtt dolgozunk” volt, mely nemcsak a műsort és a vetélkedőt jellemezte, hanem a szervezés is ennek jegyében zajlott le. A jubileumi műsort Zsédely Istvájp, a szekszárdi járási KISZ-bizottság titkára nyitotta meg, majd a faddi és a tolnai KISZ-fiatalok ünnepi műsorral köszöntötték a pajtásakat. A szünetben a faddi Lenin Tsz látta vendégül az úttörőket, akik úttörőmunkájuk jutalmául vettek részt e rangos rendezvényen. A program második, izgalmas része a vetélkedő volt, melyet Czakó Sándor, a járási művelődési központ igazgatója, vezetett, A Haladás és a Bolygó őrs — melyek tolnai és bátaszéki KISZ-tagokból és úttörőkből alakultak — az úttörőélet 25 éves történetéből és a KISZ mozgalmi életből összeállított kérdésekre válaszoltak. Jó felkészültségről, az anyag ismeretéről adott számot mindkét csapat, s így alig. néhány pont különbséggel győzött a Haladás őrs. Ezután következett az ügyességi verseny, melybe a közönség is lelkesen bekapcsolódott. A jól versenyző csapatok asztali biliárdot, könyveket, ok. levelet és emléklapot kaptak jutalmul. Az úttörők énekkel búcsúztak a jól sikerült ünnepség végén és kérték a rendezőket, hogy szervezzenek mielőbb hasonló, kellemes délelőttöt. I. I. Tolna megyében , március •31-én, szerdán rendezték meg a megyei technikai szaktárgyi versenyt a bonyhádi központi politechnikai műhelyben. A vetélkedő 10 órakor kezdődött, de már a versenyzők java része 9 órakor ott volt. A fiúk elsőként a 12 talála- tos totószelvényt töltötték ki. Ezután a nyolcadik osztályos kategória műszaki rajzot készített a váltókap csőiéről. Évikéék elmentek kirándulni a nagyerdőbe. Pompásan elszórakoztak, labdáztak, bu- jócskáztak, virágot szedtek, vidáman telt el a nap. És amikor elérkezett a hazaindulás ideje, Évike úgy búcsúzott el a fáktól, hogy — o viszontlátásra! Azok pedig azt susogták: — Gyere csak minél előbb, Évike. Amint kiérnek ■ az erdőből, Évike egy magárahagyott cse- nevész kis fát pillantott meg. Nyomban megszánta, és azt mondta Édesapjának: — Úgy sajnálom ezt a szegény kis fát, hogy itt magányosan kell élnie, rettenetes sora lehet így. Kérlek Apuci- kám, vigyük haza, és én gondját fogom viselni. — Rendben van kislányom — mondta Édesapa — legyen amelyet később el is készítettek. Eközben a hetedikesek egy csavar műszaki rajzát készítették el. Az elméleti rész végeztével ők egy bográestar- tót kovácsoltak. A lányok a vetélkedő gyakorlati részében egy vöröskeresztes táskát varrtak. Az ünnepélyes eredményhirdetés után a Vörösmarty Mihály általános iskola megvend Igelte a pajtásokat. varsányi Sándor úgy, ahogy akarod, csak aztán nehogy megbánja ez a kis fa, hogy hazát cserél! Hazavitték a fát, és Éviké ablaka alá ültették el. Boldog volt a kislány, és ígéretéhez híven gondozta, ápolta, ú<;y, hogy rövidesen senki sem ismert volna az icike-picike fára, ami volt valamikor. Egyszer aztán, az egyik reggel hiába várta kis gondozóját, hogy megöntözze, Évike nem jött. Fogta hát magát, és bepillantott az ablakon. A látványtól, ami fogadta, megrémült. Ott feküdt Évike az ágyban sápadtan, betegen. Óh! csak tudnék rajta segíteni — gondolta, de nem tudta annak módját. így aztán csak fakar- jaiiml integetett, leveleivel pedig friss levegőt hajtott a szobába. Közben megérkezett a Doktor bácsi, és alaposan megvizsgálta Évikét. Amikor befejezte, azt mondta Anyuké- nak: — Alaposan meghűlt ez a gyerek, de nincs semmi komolyabb baj. Pár napig maradjon ágyban és közben igyon sok hársfateát. — Csak most fordult az ablak felé, és pillantotta meg a kíváncsiskodó fát. — Hát itt aztán könnyű lesz betartani az utasítást, mert csak ki kell hajolni az ablakon, ahol ez a pompás kis hársfa, szinte kínálgatja virágait. Az pedig hallva ezeket, örömében ujjongani kezdett, hogy ő. fog ja meggyógyítani jótevőjét, kis barátnőjét, Nem is kellett sok idő, Évike meggyógyult, és ettől kezdve ismét a régi lett minden. Amikor felkelt, első útja a hársfához vezetett, és hűségesen ápolta, öntözgette. Sok idő eltelt már a történtek óta. Évike megnőtt, a kis fa hatalmas fává terebélyesedett, de most is úgy szeretik egymást, mint hajdanán. KESERŰ GYULA Est akarom a világon ! Azt mondták, hogy írjak verset, Úttörőkről, gyerekeknek. Hagyd a politikát másnak, Törődj a magad bajával! Tizennégy év kis kor tudom, Lehet, hogy túl kicsi vagyok. De azért megmondhatom, nem? Hogy mi az én véleményem. Én vidám s boldog vagyok, De távol is azok? Tudnak-e másutt tanulni? Olvasni és szórakozni? Nem kell-e nekik rettegni. Hogy bombáznak, vagy ölnek? S e kérdések feltörnek Néha-néha énbelőlem. De én ezt így nem hagyhatom, Én változtatni akarok! Vidámságot, boldogságot, Ezt akarom a világon! KREKÓ S\ROLTA Szekszárd, Garay ált. iskola Megyei technikai szaktárgyi verseny Konyhádon
