Tolna Megyei Népújság, 1971. április (21. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-23 / 95. szám
Kürti Andrási Ne ijedj meg, öreg fiú — nyugtatom magam — nirtcs semmi baj, ideges képzelődés, közönséges érzékszervi csalódás, az utóbbi hetekben annyit gondoltál Lins kisasszonyra, hogy vágyad szellem-alakot öltött. Felzaklatott lelkiállapot, üres gyomor, ilyen körülmények között mással is megesik efféle. Indíts be. evés, hajcsi- kázás, erre van most szükséged. , MÁSNAP Szállodai sarokszobám balkonjáról gyönyörködöm a kilátásban. Éjszakai első benyomásom nem csalt meg, sőt most, reggeli napsütésben még inkább tetszik nekem ez a városka. Érthető. Először is azért, mert egy vizsgálat eredménye némiképp mindig függvénye a vizsgálatot végző személy hangulatának. Márpedig nekem most, kialudva és kipihenten, tíz ponttal jobb a közérzetem, mint tegnap volt. Túl a szubjektív tényezőn, tegnap csak a csinos házakat vehettem szemügyre úgy-ahogy, míg a taxi elment közöttük, most viszont teljes a panoráma, háttérben a tengerszorossal, Szép látvány. Aarlesnek, illetve főutcájának olyan alakja van, mint egy antiquából szedett kérdőjelnek. A Folteking épp a két félkörív kiterebélyesedő találkozásánál áll, a központban. A kanyargó főút a hajóállomásnál kezdődik, felső öblében ritkábbak a házak, a legsűrűbben lakott rész alattam terül el, itt az épületek nagyobbak, magasabbak, itt van a főtér is. Ligetes rész tölti ki az alsó félkör nagyobb részét. A pont pedig a kérdőjel alatt — egy nagy gyár. Kéményei a fák fölé magasodnak. Az ébredező város utcai forgalma e percekben szinte teljésen egyirányú. Kerékpáron főleg, be motorbiciklin és autón is dél felé áramlik a nép. Az iskolák is ott lehetnek a ligetes tájon, a gyerekek mozgásából ítélve. Zsibongás, motorzaj, lüktető élet, mennyivel kedvemre valóbb ez a kép, mint a nyomasztó múlt éjszakai. Otthagyom az erkélyt, le a pizsamámat, nagy fürdés következik. Annyi vizet engedek a kádba, hogy csak az orrom hegye legyen kint, ezt a bujócskát pokolian élvezem. Aztán a tenyerem a kád szélének feszítem, behunyt szemmel lebegek a vízen. Béke van a világon, mindenütt a jóság és a szeretet uralkodik... Rég nem éreztem ilyen pompásan magam. Ez elég különös, mert az országhatárokon túl a szokásos lelki állapotom: szorongás és idegeskedés. Külföldön én rendszerint ügyetlen és félénk leszek, butább, és legalább egy fejjel alacsonyabb, mint odahaza. Nyomaszt, hogy nem ismerem sem a helyet, sem az embereket, sem a szokásokat, hogy engem sem ismer a kutya sém, hogy állandóan kérdezősködnöm kell, / ha valamit akarok, ha valahová el akarok jutni. Mások szívességére, jóindulatára vagyok utalva. Rettegek, hogy becsapnak, meglopnak, elvesztem a holmimat, eltévedek, vagy egyszerűen nevetségessé válók. Tudom persze, hogy Dániában mindennek nagyon kicsi a valószínűsége, ritka becsületes, nyíltszívű, barátságos emberek ezek a dánok. Az ország is kicsi, nehéz benne eltévedni. És az is megnyugtat, hogy amikor kikászálódtam az ágyból, megpillantottam a szobám padlójára festve egy ugyanolyan lila kört, mint a hajóállomáson. És fölötte a négyszögletes dobozt, oldalán a két félgömbbel. Tehát itt is jelen van a táv-dajka. Hozzá fordulhatok a problémáimmal, még ki sem kell tennem a lábam az utcára. Lássuk csak, pillanatnyilag mi gondom van? A legsürgősebben azt kell eldöntenem. hogy a szálló éttermében reggelizzem-e, vagy keressek valami olcsóbb talponállót a városban? Nem mintha különösebben spórolós lennék, de ennek a kirándulásnak a költségeit megsínyli majd á napidíjam, bár itt a szálloda sokkal olcsóbb, mint Odensébén. Tizenegykor indul vissza a hajó, a táskám könnyű, gyalog sétálok majd a kikötőhöz, megtakarítom a taxizást. Helyes, de addig mivel ütöm agyon az időt? Üljek be egy délelőtti mozielőadásra? Nem értem a szöveget. Azzal fájdít- sam a szívemet, hogy a kirakatokát bámulom? Keressek valami riporttémát, helyi különlegességet? A honi lapokból már kicsordulnak az úti- • jegyzetek, aztán meg a fényképezőgépemet is Odensében felejtettem, ki vesz meg útirajzot néhány fénykép nélkül, amelyen a múlt találkozik a jelennel? Ugyan, minek áltatom magam, hisz igazából nem is ezek a dolgok érdekelnek engem. Reggeli, taxi, riport.... fütyülök rájuk! Renátát kellene valahogy felkutatnom, hátha mégis itt van Aar- lesben, csak nem kapta meg a táviratomat, vagy valamilyen más okból nem jelentkezett eddig. Ki a kádból, gyors zuhanyozás, öltözés. Kár minden percért. Már kezemben a kilincs, amikor tekintetem a lila körre .esik. Miért, nem kérdezhetném meg azt a rokonszenves éjszakai fickót, hogyan jutok el legkönnyebben a Jespersen utca héthez? Miért bóklásszam körül a várost, miért állítsak meg fontoskodó rendőröket, vadidegen járókelőket?! Belépek a lila körbe. — Látom és hallom önt — szólal meg egy fiatalos női hang a falról, németül. — Miben lehetünk szolgálatára? — Kezicsókolom, — hajolok meg az apró kamerg felé. — Magyar újságíró vagyok, tegnap érkeztem és... — Ismerjük önt — mondja a doboz. — A neve Kopra Tibor. Tegnap éjjel huszonhárom óra két perckor szállítási és száHásbiztosítá&i ügyben álltunk a rendelkezésére. Most mit óhajt? — Hát..., hát először is köszönetét szeretnék mondani az éjjeli ügyeletes kollégájának a gyors és tökéletes intézkedésért. Príma ez a kis szoba. Most meg külön hálás vagyok neki azért, hogy szolgálata lejártával kegyedet is informálta rólam. Megható ez a figyelmesség. Ezúttal egyébként csak egy kis kérdésem volna. Nem tetszik tudni véletlenül, hogyan jutok el leggyorsabban a Jespersen utcába? — Hányas szám? — Hét. Jespersen utca hét. Talán öt másodpercnyi csend. Aztán egy férfihang szólal meg, az, amelyik a hajóállomáson beszélt. Ez biztos, a hangokra jobban emlékszem. mint az arcokra, vagy a járásra. — A Jespersen utca — mondja — a hatos körzetben fekszik, a tenger felőli városrészben. A főútról nyílik, a Martin-térnél végződik. Kétszáztizenhét méter hosszú. Szélessége hat méter nyolcvan centiméter. Három utca keresztezi, a Kraaten, a Piter és a Steffensen. Számozása a főúttól kezdődik. A hetes számú ház baloldalt a negyedik. Johan Lins professzor és családja lakik benne. A Folketing-szállótól gyalogosan tíz- tizenkét percnyire van. Jobbra, a kilecedifc mellékutca, a túloldalon. Gépkocsival történő megközelítés esetén felhívjuk a figyelmet, hogy egyirányú az utca forgalmi rendje, és nappal hat órától tizenkilenc óráig parkolni csak a páros számozású házak előtt lehet. Végül tájékoztatnom kell önt, hogy a Lins-család tegnap kéthetes nyaralásra Svédországba utazott. — Bocsánat — tapogatom meg a homlokomat — azt már értem, hogyan juthatnék el a keresett címre, de azt nem tudom felfogni, hogy ezt önök hogyan csinálják?! — Mit, kérem? — érdeklődik most ismét a női hang. — Hát..., hát mindent. A villámgyors intézkedést, az azonnali és ijesztően részletes adatszolgáltatást ? Kegyed hogyan emlékezett rögtön a nevemre, honnan tudta, hogy németül beszélhet velem? És nemcsak a keresett utcát ismerik, hanem a házat, a tulajdonost is! Mindent tudnak! A szokásos szünet, izgatottan várom a választ. — Aarlesben — hallok most egy eddig ismeretlen basszust —, a tájékoztató-, szervező-, ügyintéző-szolgáltatások az Omnisap kibemo automatájának hatáskörébe tartoznak. Az aarlesi Omnisap vállalat gyártmányai precízek, gyorsak, megbízhatóak. Vásárolja ön is az Omnisap kibernetikus berendezéseit, automatáit. Előnyös árak, tízéves garancia. Kis térfogat, maximális teljesítmény. Műszaki ismertetőket árjegyzékkel, kívánságra azonnal küldünk. (Folytatjuk.) Megfordult a világ — Én vagyok az egyetlen asszonynép itt? Na nem baj, majd a többiek nevében is szólok ... Kóstolják már meg... — fordul körbe a szendvicses-tállal a hetven- egynéhány éves Mári néni. Sokszoknyája meg úgy ring. mintha a húsz esztendőt is alig közelítené dereka. Az asztalok körül Kisvejke vezetői, meg a járás két képviselőjelöltje. Szó esik mindenről. Valahogy így: „Jó, hogy az már megvan —, de ez meg az még elkelne, — hozzálátunk, — persze, hogy együtt, úgy ér csak valamit ...” És tervek, tervek, tervek. Érvek ellene és mellette ... Egy-ket óra telt el. A fon- tosabbját megbeszélték. Mári néni eddig a szemét és a tálcát „járatta” körül. Néha bólogatott. Aztán jött a beszélgetés ... csak úgy. Kötetlenül. — Szóval megfordult a világ. Régen a jelöltek hívták meg a választókat a beszélgetésre. Fortyogott a gulyás a bográcsokban. Most meg örülünk, ha ellátogatnak hozzánk, sőt, ha még egy pár falatot el is fogadnak ... Nincs apelláta. Meg kell kóstolni a „közös” szendvicset. * — A harmincas években furcsa dolgok voltak a mi falunkban. Nem ligy volt,, mint most. Más volt a német, más volt a magyar. Még a templomban is külön álltak. Pedig hát álezánc, hogy ki hol ül, vagy ki hol áll. Nem? Ember, az ember. Aztán történt csak a cifra dolog. 1935-ben, ha jól emlékszem, egy magyar és egy német volt harcban a képviselőségért. Jöttek ám házról házra. Emlékszem, hozzánk is eljött a német. Borunk termett, hát megkínáltuk. De a hasa szentyit, el nem ment volna addig, míg egy csepp is volt a korsóban! Közben meg csak mondta a magáét. Tudta, hogy én vagyok az úr a házban — mert szájas menyecske voltam, meg nem is féltem a munkától — hát nekem beszélt. De nagyon. — Ha rám szavaznak, meg a család is, akkor sok dolgot elintézek maguknak. — Nézze, — mondtam neki — arra szavazunk, akire mi akarunk. — Persze, hogy arra. Dehát maguk is németek, én is ... — Nem hagytam befejezni a mondatát sem. Megpörgettem a nyelvemet. „Hát mi egyszerű emberek vagyunk, de tudjuk a becsületet. Ebben az országban élünk, magyar emberre is szavazunk, öt jobban ismerjük. Slussz-pássz! — Nézze, én olyan cifra szoknyát veszek magának, amilyent még a faluban senki sem látott, ha... — ajánlotta. — Még csak az kéne! Ha sohase lenne egy szoknyám, akkor is úgy szavaznék, ahogy én érzek. — Néma csend a teremben. — Aztán úgy is szavaztam. Na és szoknya nélkül sem maradtam, mert megmondhatom, hogy 1945. elÓtt a leggazdagabb ember is szegényebb volt a faluban, mint most mi... Sőt, ha már itt élünk, gondoltam, magyarosítsuk is a nevünket. — Mári néni mi a különbség az akkori és a mostani szavazás között? — Hogy most igazságos. Azt választjuk meg, akiben bízunk. A másik meg az, hogy régen a képviselőkkel csak a választás előtt lehetett beszélni, utána szóba se állt a sze- gényebbjével. Most meg fordítva van: a választás után is ellátogatnak mindenhova, gondjuk pedig a közös gond, — hm — Budapesti Nemzetközi Vásár 1971. május 21-től 31-ig Nyitva: május 22-én, 23-án, 29-én, 30-án és 31-én 10-től 21 óráig, a többi napokon — a szakmai bemutatók megrendezése miatt — 14-től 21 óráig. A pavilonok este 19 órakor zárnak. Vidéki látogatóinknak a vásárigazolvány 33 százalékos utazási kedvezményt és a vásár egyszeri megtekintését teszi lehetővé. A vásárigazolvány beszerezhető a MÁV jegypénztárainál, az IBUSZ menetjegyirodáknálf a városi és a községi tanácsoknál. RENDEZI ÉS FELVILÁGOSÍTÁST AD ma HUNGEXPO HUNGEXPO Magyar Külkereskedelmi Vásár és Propaganda Iroda Budapest XIV., Városliget Telefon: 225—008, (40)
