Tolna Megyei Népújság, 1971. április (21. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-16 / 89. szám
ökölvívó» A yidékbajnokságon csapatban első az Sz. Dózsa Egyéni győztesek: Komjáti, Dudás és Csap Salgótarjánban rendezték meg az országos ^ vidék Ifjúsági bajnokságot, melyen értékes eredményeket értek el fiataljaink. A Szekszárdi Dózsa 2 első és 2 második helyezéssel a csapatversenyben országos ' vidékbajnokságot nyert. A Tolnai VL pedig 1 első helyével 7. lett. örömmel fogadtuk az erod- ményeket, mert a Szekszárdi Dózsa ifigárdája (Komjáti, Dudás, Torma, Kiss) megismételte az 1966—67. évi sikereket, azokban az években nyert országos vidék- és országos bajnokságot az Sz. Dózsa (Orbán, Csötönyi, Kónya* * Rózsa) gárdája. A csapatverseny végeredménye: 1. Szekrzórdi Dózsa 16 pont, 2. Debreceni MGM 14, 3.—4. Egri ITSK és ózdi Kohász 10—10, 5. Tolnai VL 5 ponttal. Részletes eredmények: Pehelysúly: Csap J. (Tolna) pontozással győzött Lukács (Zalka) ellen. A középdöntőben a tolnai fiú ismét pontozással győzött az egri László ellen. A döntőben nagy küzdelem után Csap Molnárt (Oroszlány) győzte le, és ezzel országos vidékbajnoki címhez jutott. Könnyűsúly: Torma A. (Sz. Dózsa) pontozással győzött Hajdú (Szolnok) ellen. A középdöntőben szintén pontozásos győzelmet aratott a miskolci Zentári ellen. A döntőben a szekszárdi fiú 3:2 arányban alulmaradt Kovács (Szolnok) ellen. Torma Attila így a 2. helyet szerezte meg. * KlsvÓltósúly: A 3 Induló között 2 bonyhádi és 1 szekszárdi fiú volt. A selejtezőben Engenmayer (Bonyhád) vesztett Boros (Debrecen) ellen,. Az ugyancsak bonyhádi Kajtár a kecskeméti Micsonai ellen vesztett. A szekszárdi Kiss győzelemmel kezdett, .először a Bakondit (ózd) győzte le, majd a középdöntőben a szekszárdi fiú a kecskeméti Micsonai ellen szerzett győzelmet. A döntőben Kiss figyelmetlenül kezdett, és vesztett a debreceni Boros ellen, így a 2. helyet szerezte meg. Váltósúly: A 8 induló között 1 tolnai és 1 szekszárdi versenyző volt. A selejtezőben Csap Z. (Tolna) vesztett Kovács (Debrecen) ellen. A szekszárdi Komjáti pontozással győzött Katona (Eger) ellen. A középdöntőben Komjáti legyőzte a keszthelyi Budait, majd a döntőben, nagy harcban győzött Kerékgyártó (Zalka) ellen. Országos vidékbajnok Komjáti Tibor (Sz. Dózsa). Nagyvcltósúly: Dudás (Sz. Dózsa) pontozással győzött Kenéz (Hatvan) ellen. A középdöntőben a szolnoki Nádudvarit győzte le biztoson, majd a döntőben a kaposvári Istvánnal szemben bizonyult jobbnak. Országos vl- dékbajnok Dudás Mihály (Sz. Dózsa). Középsúly: Ebben a súlycsoportban a bonyhádi Zsilka a selejtezőben vesztett Komora (ózd) ellen. Május 7—9 között Budapesten rendezik az országos bajnokságot, ahol megyénk versenyzői közül szerepel: Csap J. (Tolna), Torma A., Kiss J., Komjáti T. és Dudás M. (Sz. Dózsa). Kosárlabda Mt III Szekszárdi Vasas -—Siófok (férfi) 66:46 (35:32) Szekszárdi Zsoldos (18), Elmauer (12), Kovács (6), Hargitai (18), Sólyomvári (2). Csere: Herr (4), Mercsényi (2), Simon (3), Temesi (1) A hazai csapat kicsit köny- nyén vette az ellenfelét és ez meglátszott az I. félidei játékán. A Vasas emberfogással játszott, míg Siófok zónázott. Főleg gyors indításokkal tartották a szoros eredményt a vendégek. Ennek eredményeként a 10. percben 23:20-ra a Siófok vezetett. Ezután a Vasas is zónázásra tért át. SzilRöplabda lányok ifjüsAgiak 1. öcsény 2 2 — 6:0 4 2. Kakasd 2 2 — 6:3 4 3. Báta 1 1 — 3:1 2 4—5. Medina 2—2 1:6 2 4—5. Sióagárd 2—2 1:6 2 6. Bátaszék 7. Sárpilis 1—1 2:3 1 SERDÜLÖK 1. öcsény 2 2 — 6:2 1 2. Sióagárd 2 1 1 5:3 3 3. Kakasd 2 1 1 3:4 3 4. Bátaszék 1 1 — 3:0 2 5. Medina 2 —. 2 1:6 2 6. Báta 1 — 1 0:3 1 7. Sárpilis FIÜK IFJÜSAGIAK I. Bátaszék 2 2 _ 6:2 4 2. öcsény 2 1 1 4:3 3 3. Sióagárd 2 1 1 3:3 3 4. Domb. ITSK 1 1 — 3:1 a 5. Tm. Építők 1 —1 2:3 1 6—7. Báta 1 1 0:3 1 6—7. Sz. ITSK 1 — 1 0:3 1 8. Sárpilis SERDÜLÖK 1. Bátaszék 2 2 — 6:0 4 2. Sióagárd 2 1 1 4:5 3 3. öcsény 2 1 1 3:5 3 4. Báta 1 1 —. 3:1 2 5. Domb. ITSK 1 — 1 2:3 1 6—7. Sz. ITSK 1 — 1 0:3 1 6—7. Tm. Építőik 1 — 1 0:3 1 8. Sárpilis — — — — — hírek A Dombóvári Szövetkezeti Sportkör ifjúsági egyéni tekeversenyt rendezett. Eredmények: 1. Tarsony 406, 2. ifj. Horváth 333. 3. Elekes 347, 4. Kecse 339, 5. Senkel 336, 6. Módii 306. 7. Stark 287 fával. • Május 5—6-án Baranya megye atlé- továiogatottja Eszéken vendégszerepei. Tolna megye női atlétái is részt vesznek ezen a viadalon — mivel Baranya megyével közös csapatot küldenek pólyára. A Tolna megyeiek közül Deé Márta, Szuprics Magda, Kánig Katalin, Kovács Klára, Kiss Eszter (valamennyi Szekszárdi Dózsa) vesz részt a versenyen, Mozolai János testnevelő vezetésével. • A megyei labdarúgó-szövetség fe- yelmi bizottsága Magyar! Józsefet Dombóvár) durva játék miatt április 26-ig, Völgyi Istvánt (Gyönk) durva játék miatt április 19-ig, Boda Ferencet (Szakos) ugya nezért április 19-ig, Csapó Györqyöt (Kőlesd) mint visszaesőt június 30-ig, Szász Lukácsot (Bonyhád) durva játék miatt április 20-ig tiltotta el a szövetség. • A megyei röplabda-bajnokság eredményei: Lányok: Kakasd—Medina 3:1, serdülő 3:1. ócsénv—Sióaqárd 3:0, serdülő .12, Fiúk: öcsény—Sióagórd 3:0, serdülő 1:3, Sz. Építők—Bátaszék 2:3, serdülő 0:3. net után a helyiek gyorsították a játékot és mér a II. félidő 5. percében 49;35-re húztak eí. Főleg védekezésben javultak fel a szekszárdiak, erre jó bizonyíték, hogy a vendégek a n. félidőben csak 14 pontot tudtak szerezni. i DOMBÓVÁRI VSE—MARCALI (férfi) 87:79 (44:27) DVSE: Horváth (16), Barkóczi (8), Bogdán (15),' Czétány (6). Orbán (6). Csere: Gerecs (13), Tóth (8), Ruzicska (15), Almacht. A találkozó első félidejének első részében egyik csapat sem tudott jelentősebb előnyre szert tenni. Ezután elhúzott a DVSE és 17 pontos előnnyel zárta az I. félidőt A n. félidőben feljött a hazai csapat és nem9sak ledolgozta hátrányát, hanem a 11. percben 68:63-ra vezetett is. Ismét átvette ettől kezdve a játék irányítását a DVSE és nagy ' küzdelem után sikerült kiharcolnia a győzelmet. Kitűnt: Bogdán, Horváth és Orbán. i FONYÓD—DOMBÓVÁRI VSE (női) 59:34 (20:16) DVSE: Fehér, Gyimesi (16). Sárost (16). Herczeg, Kiss (2). Csere: Klambauer. Győri. A mérkőzés első félidejében jól tartotta magát a DVSE, végig fej-fej mellett haladt a két csapat. Szünet után teljesen átvette a játék irányítását Fonyód és győzelmüket egy pillanatra sem tudták kétessé tenni a vendég dombóváriak. Dombóvárból Sárost és Gyimesi játéka dicsérhető. A bajnokság állása« Nők; í. Fonyód 6 5 1 153:265 11 2. Komló 4 4 — 310:118 8 3. Szekszárd n. 5 3 2 228:268 8 4. Baja 5 3 2 250 :201 8 5. Paks 4 3 1 173:146 7 6. Postás 4 2 2 216:119 6 7. Bátaszék 4 2 2 135:137 6 8. P Sportiskola 4 i 3 149:204 5 9. Dombóvár 4 — 4 151:227 4 10. Siófok 4 — 4 98:210 4 11. Bonyhád 2 Férfiak • 2 74:104 3 i í. Pécsi EAC 6 5 1 436:337 11 2. Szekszárd 6 5 1 324:285 11 3. P. Postás 6 5 1 448:342 11 4. Szigetvár 5 '4 1 248:264 9 5. K. Vasas 5 3 2 369 :354 8 6. Dombóvár 5 3 2 354 :353 8 7. P. Műszaki 6 2 4 354:421 8 8. K. Gazdász 4 3 1 328:232 7 9. Komló 5 2 3 276:361 7 10 Bátaszék 5 2 3 300:273 7 11. Mohács 6 1 5 308:445 7 12. Siófok 6 1 5 295:373 7 13. Bonyhád 5 2 3 228:271 7 14. Marcali 6 1 5 355:398 7 Labdarúgó (KELETI CSOPORT) FELNŐTTEK A. Öcsény 17 15 — 2 61:20 34 o. Sz. Építők 17 11 3 3 44:27 30 Z. Kajdacs 17 12 — 5 43:35 27 4. Harc 17 9 4 4 41:21 26 5. Sz. Vasas 17 9 2 6 64:39 25 G. Madocsa 17 7 5 5 42:41 21 7. Alsópéi 17 8 1' 8 33:40 20 8. Gerjen 17 6 4 7 49:43 19 9. Báta 17 6 2 9 47:41 17 10. Kakasd 17 4 5 8 33:40 15 11. D.kömlőd 17 5 2 10 26:51 15 12. Felsőnána 17 3 3 11 27:50 11 13. Kéty 17 1 5 11 16:41 9 14. Németkér 17 4 2 11 20:91 9 alapján NB II. 1. Dorog 4 3 1 12:4 7 2. Szekszárd 4 3 — 1 5:1 6 3. Almásfüzitő 4 3 — 1 7:4 6 4. Győr 4 2 2 — 4:2 6 5. Táncsics 4 2 1 1 7:3 5 6. Ajka 4 2 1 1 5:5 5 7.-8. Pécsi BTC 4 1 2 1 7:5 4 7.-8. £. Dózsa 4 2 — 2 9:7 4 9.—10. Savaria 4 2 — 2 6:7 4 9.—10. Bauxitb. 4 2 — 2 7:8 4 11. Veszprém 4 2 — 2 7:9 4 ,12. P. Ércbányász 4 1 1 2 5:4 3 13. Fűzfő 4 1 — 3 1:3 2 14. Pápa 4 1 — 3 3:7 2 15. M.-Szászvár 4 1 — 3 3:10 2 16. K. Rákóczi 4 — — 4 3:12 0 NB III. 1.—«. Pécsi VSK 4 2 2 3:0 6 1.—4. Nagymányok 4 2 2 — 4:1 6 1.—4. Baja 4 2 2 — 6:3 6 1.—4. Kaposvár 4 2 2 — 7:4 6 5. Barcs 4 2 2 5:3 6 6. Pécsi EAC 4 2 1 1 17:3 5 7.-8. P. Helyiipar 4 1 3 — 2:0 5 * 7.-8. P. Volán 4 1 3 — 4:2 5 9. Latinka 4 — 3 1 4:5 3 10. Steinmetz 4 — 3 1 3:5 3 11. Sz. Vasas * 1 1 2 3:9 3 12. Bonyhád 4 1 1 2 4:15 3 13. Dombóvár 4 — 2 2 3:5 2 14.—15. Lábod 4 — 2 2 2:5 2 14.—15. Mohács 4 — 2 2 3:6 2 16. Marcali 4 1 3 7:11 1 MEGVEBAJNOKSAG 1: Tengellc 5 5------1 7:4 10 2. Paks 5 4 1 — 9:3 9 3. Gyönk 5 3 2 — 12:4 8 4. Kisdorog 5 2 3 — 14:3 7 5. Bölcske 5 3 1 1 6:3 7 6. Szedres 5 3 — 2 13:9 6 7. Simontornya 5 2 2 1 9:7 6 8. Dunaföldvár 5 3 — 2 9:8 6 9. Fornód 5 1 2 2 4:8 4 10. Alpári 5 1 1 3 9:10 3 11. Dombóvár 5 1 1 3 6:9 3 12. Hőgyész 5 — 3 2 5:8 3 13.—16. Bonyhád 5 1 1 3 4:9 3 13.—16. Tamási 5 1 1 3 3:8 3 13.—16. Tolna 5 1 1 3 3:8 3 13.—16. Fadd 5 1 1 3 7:12 3 17. M.-Szászvár 5 1 1 3 5:12 3 18. Sz. Dózsa II. 5 1 1 3 3:12 3 ii. osztály IFJÜSAGIAK 1. Alsó pél 17 14 — 3 67:17 28 2. Kajdacs 17 12 3 2 57:19 27 3. Sz. Építők 17 10 2 5 48:39 22 4. Sz. Vasas 17 10 l 6 56:24 21 5. D.kömlöd 17 9 1 7 49:36 19 6. Harc 17 8 2 7 56:49 18 7. Kéty 17 6 5 6 32 :33 17 8. Gerjen 17 7 3 7 35:51 17 9. öcsény 17 8 1 8 38:32 15 10. Kakasd 17 6 S 8 45:42 15 11. Báta 17 5 2 10 30:68 12 12. Németkér 17 5 1 11 30:54 11 13. Madocsa 17 4 2 11 26:39 10 14. Felsőnána 17 2 — 15 24:95 4 PROGRAM MÜZEUMOK: A Balogh Adám Mvteeum Szelcszórdon naponta 9— 13 Tís 14—18 óráig látogatható. Állandó tárlatai: Szekszárd és Toi- na megye a mágyarországi munkásmozgalomban, valamint régészeti és néprajzi anyagok. Időszakos: a Régi harci- és díszfegyverek Európától a Távol-Keletig és a ZsoiLnay-kerámia kiállítások A Babits-emlékház 9—13 és 14—17 óráig van nyitva. Állandó kiállítása: Bablts-emléksk. KÖNYVTARAK: A nie^yei könyvtár pénteki nyitva tartása: felnőtteknek kölcsönzés és az olvasóterem szünetek Ifjúságiaknak gyermekfoglalkozás. Dombóvári Járási Könyvtár: felnőtteknek 13—18, ifjúságiaknak 10—16 óráig kölcsönöz. Paksi Járási Könyvtár: 9—12 és 13—18 óráig ifjúságiaknak, a felnőtteknek 8—19 óláig köilcsönöz. Tamási Járási Könyvtár: 14—19 óráig kölcsönöz. SZEKSZARD, BABITS MIHÁLY MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT: Az olvasóterem 10—18 óráig látogatható. 19 órától a Pécsi Nemzeti Színház előadásában Carmen. A I.iszt-bérlet érvényes. DOMBÓVÁR: A vasutas kultúr- házban 18 órától rádiósklub. TAMÁSI: A művelődési közmwmmmmmmwmmmmm MOH BONYHAD: A íélszemű seriff. (Amerikai film.) dombövAr : Rómeó és Júlia I—H. (Olasz film.) DUNAFÖLDVÄR: A bostoni fojtogató. (Amerikai film.) (18.) PAKS: Vihar délen. (Amerikai film.) szekszArd; Spartacus. I—n. (Amerikai film.) TAMÁSI: Tájkép csata után. (Lengyel film.) (14.) JOLNA: Isadora. (Angol film.) pontban 8—22 óráig olvasó- éa játékterem. DALMAND: 17 órától könyvtárt kölcsönzés. DECS: 1» órától filmstúdió. FADD: 20 órátóil az Állami D#-* ryné Színház előadásában A kaktusz virága című zenés vígjáték. IREGSZEMCSE: 19 órától választási nagygyűlés. KÖI.ESD: 16 órától könyvtárt kölcsönzés. SIMONTORNYA: 1» órától A fekete szakáll szelleme címmel amerikai film vetítése. (A programban szereplő műsorok megváltoztatásának jogát az illetékesek fenntartjákJ VÁSÁRNAPTÁR r Április 18: Csongrád (Csongrád) av, Debrecen av. Dombóvár (Tolna) oák. Dunaújváros (Fejér) av, FUlöpszállás (Bács) oák. Hajós (Rács) oák, Kaposvár (Somogy) oák, Kaposvár (Somogy) av, Kecskemét (Bács) av, Miskolc av. Mohács (Baranya) áv. Nyíregyháza (Szabolcs) av, Orosháza (Békés) av, Pécs av. Szászvár (Baranya) oák, Szászvár (Baranya) av, Szeged av. Szigetvár (Baranya) av, Szolnok (Szolnok) av, Szombathely (Vas) av, Tatabánya (Komárom) av, Veszprém (Veszprém) av. Április 19; Dabas (Pest) av, Mohács (Baranya) oák, Sárbogánt (Fejér) oák. Április 20: Soltvadkert (Bácsi oák. Április 21: Jánoshalma (Bács) oák. Kerekegyháza (Bács) oák. Április 24: Baja (Bács) oá. Április 26: Kiskőrös (Bács) oák! Pécsvárad (Baranya) oák. Április 27: Pincehely (Tolna) oák. Április 28: Mágocs (Baranyai oák, Somogyvár (Somogy) oák. A rövidítések jelentése: oák -* országos állat- és kirakó vásár, ok — országos kirakó vásár, oá — országos állatvásár, olv — országos lóvásár, av — autóvásár. A rádió és a KOSSUTH RADIO 8.20: Szimfonikus zenekari felvételekből. 9.00: Puszták népe. n. 9.20: Daljátékokból. 10.05: Irodalmi műsor érettségizőknek. 10.40: Édes anyanyelvűnk. 10.45: Palló Imre énekel. 10.59. Lottó- eredmények. 11.00: Burmái levelek. V. 11.10: Sehubert-művek. 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Dallal-tánccal a világ körül. 13.45: Munkásérdek — társadalmi érdek. 14.00: Szomszédolás (Dánia). A Gyermekrádió műsora. 14.25 • Érettségizőknek: A szociográfia. 15.10: Uj lemezeinkból. 16.05: Tóth Árpád műveiből. 16.45: Bordalok. 17.20: Lemezmúzeum. 17.40: Mikrofórum. 17.55: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 18.13: Hallgassuk együtt! 19.40: A Bedford-gyémántok. 20.49: Ko- rondy György énekel. 20.59: Töltsön egy órát kedvenceivel. 20.20: Beethoven,: A-tíúr „Kreutzer'’ szonáta. 22.50: A modern történetírás problémáid 23.10.: Könnyűzene. 0.10: Jannequin-müvek. televízió híradó. 19.00: Válogatás más tvJ állomások műsoraiból. 20.35: Min. dent belet 22.55: Szabadegyetem. OSZTRÁK TV X. program: •" 18.00: Egészségügyi műsor. ll.M Jó éjszakát, gyerekek! 18.25: Osztrák képek. 19.16: At ORF ma este. 19.30: Tv-hlradó. 2S.0«t Sporthírek. 20.15: A komisszár, 22.15: Tv-híraűó. XI. programi < 18.30: Iskolatelevfzló. 19.30: TiAJ híradó. 20.06: Sporthírek. 20.101 Aktuális események képekben. 20.15: Portréfilm Heinrich Mámról. 21.15: Tom Jones show. (2. rész.) 22.20: Osztrák képek. 22.321 Tv-hlradó. műsora PETŐFI RADIO 8.05: Puccini: A nyugat lánya. 8.20: Népművészek a mikrofon előtt. 8.50: Nemzetközi kérdések. 9.00: Ezeregy délelőtt... j 10.59: Lottóeredmények. 11.45: Forgószél. Karcolat. 12.00: Zenekari müzsika. 13.03: Brahms kamarazenéjéből. 14.00: Mindenki kedvére kettőtől—, hatig... 13.10: Riporter kéí*este- tik... Hl. 19.10: Népi zerfékari hangverseny. 20.25: Üj könyyek,, 20.28: Műveltségünk tegnap", ma, holnap. IV. 20.58: Magyar fúvószene. 21.07. Lá*^”1' halln^+nv. A Szovjet Rádió felvételeiből. 22.20: Az erőszak kora? 22.35: Angot asszony lánya. Részletek. 23.15: Oberon. Részletek. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Mozart: Don Juan. 22.10: Várlak. Rádíóköltemény. 22.42: A dzsessz kedvelőinek. MAGYAR TV 8.05: Iskola-tv. Matematika. (Alt. isk. 8. oszt.) 8.30: Angol .nyelv. (Középisk. I—n. oszt.) 9.05:-Földrajz. (Alt. isk. 6. oszt.) 9.55: Fizika (Alt. isk. 7. oszt.) 11.05: Fizika. (Alt. isk. 8. oszt.) 11.55: Német nyelv (Középisk. I. oszt.) 13.10: Ma^mati1-’*. 14.*»': Földr?*z.. 14.55: Fizika (Alt. isk. 7. - oszt.) 15.50: Fizika (Alt. isk. 8. oszt.) 17.13: Hírek. 12.20: Nem csak hivatal. 18.00: Tapsifüles 18.45: Mt újság? 19.15: Esti mese. 19.30: Tv- híradó. 20 Ö0: Sol Hurok bemutatja... II. 20.4Q: A 70 éves- Németh László köszöntése. 21.50: Telegro- teszk. 4. Várnai György. 22.10: Tv-híradó. — 2. kiadás. 22.20: Szülők, nevelők egymásközt.. # JUGOSZLÁV TV A Bonyhádi Építő Ktsz vízvezetEkSZERELÖKET- felvesz. Jelentkezésüket várjuk központi irodánkban, továbbá mindennemű EP0LETBÁDOGO8 MUNKÁT VÁLLALUNK. Az igények bejelenthetek a szövetkezeti műszaki irodában, Bonyhád, Per- czel u. 80. (370) Népújság 6 16.40: Magyar nyelvű tv-krónika. 17.35; Gyere, nőjünk! 18.30: Zenei 1971. április 18.