Tolna Megyei Népújság, 1971. március (21. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-02 / 51. szám
I ‘i »tu ntdfiu tiUs eto' ti/MM rstmume1 NÉPÚJSÁG scs: gVaa ssocsaijaTj« ;<rotgrg.BgAar To^i'jwc<ma ErsdrTÁÁaji fcg a tamrxt TibUcai %h*f* j( Ax ÚJ! jelenti: iitiumiimiimiiiiuisimiiii 90 éves a Magyar Távirati Iroda Kilencven éves lesz március 3-ät» a sajtóvilág egyik legrégibb európai hírközpont ja.: az MTI — a Magyar Távirati Iroda, Alapítója a hajdani országgyűlési gyorsíró- iroda két munkatársa volt: Maszák Hugó és Egycsy Géza. Az első időkben kapcsolatot teremtettek az egykori híres sa jtóügynökségekkel, köztük a londoni Reutcr-rel (itt egyébként mindmáig őrzik az 1881-ben kötött szerződés eredeti példányát), a párizsi Havas, a berlini Wollt, a romai Ste- fani és a bécsi Kori-Bureau hírszolgálati centrummal. Jelenleg a nemzetközi sajtó mintegy 10 hírügynökségtől. naponta, több mint 30 000 sor jelentést, híranyagot, tudósítást küldenek a Naphegyen működő MTI-be, ahonnan a hazai tudósításokkal együtt — nonstop szerkesztéssel — percről percre ontják az anyagot a telexgépek az újságokhoz, a rádióhoz, a tv-szerkesztőséghez és a világ minden tájára. Az újságírógárdához több mint 238-aii tartoznak: 3 budapesti eseményekre rendszeresen kijáró munkatársakén kívül 15 külföldi tudósító mintegy 40 fotoriporter, továbbá á megyeszékhelyen dolgozó 32 munkatárs. ■ Saját híradásain kívül a világsajtó 400 újságját és folyóiratát kíséri figyelemmel és dolgozza fel a budapesti távirati iroda. Ugyanakkor szerződéses kapcsolatban ált a baráti szocialista államok hírügynökségeivel. Ülést tartott a Ma»»var Kereskedelmi Kamara déldunántúii összekötő bizottságának elnök Március 1-én délelőtt a pécsi FÜS2ÉRT székhazában ülést tartott a Magyar Kereskedelmi Kamara déldunántúii bizottságának, elnöksége. Az ülésen Fülőp Sándor főtitkár vezetésével részt vettek a kamara illetékes vezetői, valamint a dél-magy.írországi összekötő bizottság elnöke és titkára is. Megvitatták és jóváhagyták sege az elnökség 1971, ét* wuilka- tervét. Elhatározták, hogy a w*>t- gyar—jugoszláv kiVnatármeoti árucsere-forgalofh megjavítása érdekében kisnatar menti albizottságot hoznak létre. ‘ Ugyancsak döntés született, hogy a Kereskedelmi Kanals — a déldunántúii összekötő bizottsággal együtt —ez. ez évi pécsi ipán vasáron információs irodát működtet. f Óvodásból A farsangi táncvígalmak earn ban némi derültséget vált lei. hogy hálóznák az óvodások is. Legutóbb szombaton, Szekszáráon a művelődési központ kamaratermében, az alsóvárost óvoda legifjahbjál, mintegy nyolcvanan. Mire jó az óvodásbál? — Izérdi nem is egy Szülő, és gyorsan kész a válasszal. — Arra, hogy versenyezni lehessen, Isinek a csemetéje szebben öltözött és ki hozott ínycsiklandóbb nyaló nkságot az össze jöttéknek, lehetőleg túlszárnyalni óhajtván mindenki mást. Szóval, majom kodás as egész, hiúság- serkentő és jó alkalom fokozott pénzkidobásra. Mert, hogy mást ne mondjunk, az óvodások még csak táncolni se tudnak, tánc nélkül pedig miféle bál ® bit? A helyszíni tapasztalat nagyon gyorsan a minimumra redukálta a fenti elhamarkodott véleményt. Az óvodások éppúgy készültek a maguk kis társadalma életének erre a „fontos" eseményére, mint a felnőttek más: — húsoslóan fontosakra. Kiszakadták a hétköznapokból és ezt látható módon igényelték is. Épp úgy, mént a siker élményét, amire semmivel sincsenek Kevésbé rászorulva, mint a felnőtték. Kis, táncos játékaikkal az óvoda mellett is bizonyítottak. Bizonyították a közösségi élet. fontosságát és azt, hogy játszva bár, de mennyi mindent tanultak ttz iskolára előkészítő oktatási forma keretei közölt: ■ Ruha- bemutató? Dii'atparódé? Kém volt. Csak jólőltözött gyéreitek .voltak, áréi már atyail tpindenfiapi, hogy az ellenkezője kelt féKtinést. dó hun.- gvlatban hálóztak ez óvodások. egészet» eaie: — Hétig. Vezetőség választó közgyűlés a Tolnai Kpületkarbantartó Ktsz« ben Hétfőn délelőtt tartották a Tolnai Épüietkarbantartó Ktftz vezetöségválasztó közgyűlését. A közgyűlésen Straubiftger Ferenc ismertette a ktsz vezetőségének beszámolóját, és részletesen feltárta az eddigi nem megfelelő gazdálkodás okait, körülményeit. Ezt követően megválasztották a ktsz elnökét és az új tisztségviselőket. Elnökké ifjú Hussy Károlyt választották. A ktsz-ta- gok elfogadták a Vezetőségnek a szövetkezeti gazdálkodás megszilárdítására vonatkozó terveit. Felszólalásukban a ktsz tagjai elmondták: bíznak az új vezetőségben, és feladatuknak tekintik, hogy az elkövetkezendő időkben gazdaságilag, szervezetileg és politikailag megszilárdítsák a kisipari szövetkezetét. Gyilkosságsorozat a bíróságon íöehszörö*! gyilkosság tör* ■ént a svédországi Söderhamn bíróságának egyik tárgyaló- termében. A zárt tárgyaláson, amely egy férfi és volt életér sa közötti perrel foglalkozott, a férfi, akinek nevét nexa közölték, fegyvert rántott, leTOI.NA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Megyar Szocialista Mv.nkéspSM; Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács iapja 'Pűszerkesztö: PF-TRITS FERENC Szerkesztőség: Szekaz árd; Mártírok tere 13—17 Telefon: 129—01, i hl. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó váll a iát, Szekszard. Béla tél- 1* Telefon: 120—11, 120—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEí Készül h Szekszárdi Nyomdáján Széchenyi utca 46- Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél MűíÉT.etési díj egy hónapra 2% Ffc lőtte az asszonyt, a- bírói és két ügyvédet, A lövések hallatára bírósági tisztviselők rohantak a terembe, de már csak négy holttestet találtak, —* a gyilkos elmenekült. A gyilkost, aki valószínűleg perének elvesztése miatt rendezett vérfürdőt, amelyhez hasonlóra 1952 óta nena volt példa Svédországban, golyóállóin el lény es géppisztolyos rendőrök keresik. A tartományi fővárosból erősítéseket küldtek Söderhamnba és valamennyi, a városból kivezető utat lezárták, A tartományi rendőrfőnök jelenleg sztrájkol, a 47 MSI) svéd állami tisztviselővel együtt, de közölte, újra felveszi a munlcát, hogy löszébe vegye a gyilkos, uWö?és£osli O. I. Kukáé megint hurogrm uhuét Három, meglehetősen színije inpás priusszal rendelkező orvhorgász Telepedett le a imilt év nyarán a mőcaényi Völgység Népe Tsz. zsibriki halastavához: Sárközi Imre (Cumi) és Sárközi József (Kukac) Háta apátiból, valamint Sárközi Ignác mórágy! lakos. A „sportemberek'" horgára összesen három kiló — hatvan forint értékű — hal akadt, A bonyhádi járásbíróság a három orvhorgászt jogerősen 1200 forint pénzbüntetésre ítélte. Haj ószeren esetlenség a La Manche-csatornán Titokzatos hajóroncsok bukkantak fel az angol pariok mellett, Folkstone kikötőváros közelében. Úgy vélik, hogy e roncsok a Niki nevű elsüllyedt görög hajó maradványai. (Telefoto — AP—MTI—KS). MÁRCIUS 2 KEDD Névnap: Lujza. A Nap kél 6.25, nyugszik 17.29 órakor. A Hold kél 8.21, nyugszik — — órakor. — A szakma dicsérete. A Bá~ tasreék- Kádár Ktsz KISZ-fia- taljai filmet készítettek szak- Méjukról, melyet a környék iskoláiban mutatnak be. a nvoj. cadík osztályosoknak, — S/om bitón reggel m ti Lili e| iitéi első útjára a .Szántód—tihany- révi. Kompjárat. A nagy hideg ellenére már ás első napor. is több mint száz utast és majdnem 8t- ven gépjármüvet szállított a két pan köziitt. A visszatért télies lúüjárás és az éjszakai fagy .«ént zavarj* * forgMnitit, — Babkaróval bántalmazta, féleségét Szabó .Tózsef 49 éves válásijai vájár, mivel az asz- szony ittassága miatt szemre* hányással illette. A bonyhádi járásbíróság Szabót jogerősen négyhónapi — próbaidőre felfüggesztett —< izábadságvesv* tosre ítélte. — A 9. heti totónyereinények ad illeték levonása után a követke* zük: 1.1 és 13 plusz 1 találatos szelvény nincs. 12 találatos 14 darab, nyerőmé* nyük egyenként 79 194 forint. 11 találatos 169 darab, nyerem** nytik 262* forint. 1« találatos 2STJ darab, 32» fúr rtat. A 1». bejre átvitt jutalomösszea 307 973 forint. — A Tálnál Épületkárba ntartö Ktsz kivételével minden kisipari termelösgöueUtmzétben osztanék nyereségét. —* A Szekszárdi Tejipari Vállalat újabb sajtszaUítmányokat exportál Spanyolországba és az, NDK-ba. Spanyolországiba 29 tonna, az NDK-ba pedig lit tonna sajtot indítanak, útnál* iczen a héten. — A Tolna megyei Fiatal Képzőé művészete Stúdiója vasárnap défc előtt tartotta idei. első összejőve«i telét SzeJcszárdon, a Babits Mi4 IxálH megyei művelődési közpovfi oktatótermében, melyen && é-O, feladatait beszélték, meg. TOVÁBB TART A llIDFCi Várható időjárás kedd estigí változóan felhős, hideg idő. Az időnként élénk, helyenkénfi még erős tszaki, északkeleti szél csak lassan mérséklődik! Elsősorban a Dunántúlon hó*i fóvások. Tovább tart a hideg idő. Várható legmagasabb napj pali hőmérséklet kedden új mínusz 5 fok körül. Távolabbi kilátások: pénteá kig: időnként felszakadozó fel- hőaet, kisebb havazás még lelhet, Legalacsonyabb hajnal? hőmérsékletek mínusz 7, míá nusz M fok között. Legmagasabb nappali hőmérsékleted mi mis 7. 4. plusz 1 fok között. Jelentős mennyiségű, (leg? alább 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. A reggeli órákban egy-két szélvédett helyen köd, * képződés. GYŐR SLIS TA az tóíi. március 1-én tartott lottó-jutalomsorsolásról, melyen a 6. heti lottószelvények vettek részt. 820172 magnó, 821 685 éléskamra-utalvány, 822 786 méteráru, 1221 204 ruházati cikk, 1 221 773 éüésiiamra-utalvánv. 1234 407 éléskamra-utalvány, 1 239 722 hűtőgép, 1 240 411 méteráru, 1 240 757 hűtőgép, — 1 243 014 ruházati cikk, 1 243 912 ki mit választ, 1 263 620 méteráru. 1374 318 táskarádió, — 1 282 158 hűtőgép, 1 286 175 éléskamra-utalvány, 1 297 426 méteráru, 1302 893 varrógép, 1 305 012 mosógép, 1 312 661 Táskarádió. 1324 739 bútor- lakberendezés, 1 326 689 televízió, 1327 883 hűtőgép, — 1 331 519 méteráru, 1 359 524 éléskamra-utalvány, 1 363 420 mitor-lakberendezés, 1 369 836 utalvány, 1 372 853 lakástextil, 1 381 150 éléskamra-utalvány, 1 382 597 televízió, 1 386 473 éléskamra-utalvány, 1 386 854 üdülés Novigrádban, 1 398 573 ruházati cikk, 1 401 317 háztartási gépek, 1412 342 lakástextil. 1421 177 háztartási gépek, 1 421 643 üdülés Novigrád- imn, 1 428 m utalvány, 1 433 582 lakberendezés, 1 450 160 bútor* lakberendezés, 1456 262 éléskamra-utalvány', 1 466 461 oío* tér t-ú tál vány, 1 474 056 háztartási gépelt, 1476 880 fény- Jcépezőgép, 1 479 230 éléskamra- iitalvány, 1 485 710 éléskamra- utalvány, : 1 492 486 éléskamra- utalvány, 1498 938 hűtőgép, n 507 030 utalvány, 1 515 229 háztartási gépek. 1 520 057 hűtőgép 1 538 278 lakástextil, — 1 547 426 ofotért-utalvány, — 1611 332 ofotért-utalvány, — 1 620 282 táskarádió, 1 628 320 utalvány, 1 633 703 ofotért- utalvány, 1 649 004 utalvány, 1 649 743 éléskamra-utalvány, 1 656 836 éléskamra-utalvány, 1 661 880 lakástextil, 1 668 364 ruházati cikk, 1 677 127 háztartási gépek, 1 685 597 üdülés Novigrádhan. 1 688174 televízió, 1 691 504 televízió, — 1 694 975 éléskamra-utalvány, 1 699 175 háztartási gépek. — 1 702 188 ruházati cikk, 1 707 435 üdülés Novigrádban, 1 708 433 bútor-lakberendezés, 1 712 974« háztartási gépeit. 1 714 928 tv, 1 718 654 ruházati cikk, 1 723 533 hűtőgép, 1 Í33 067 méteráru, —* 3 079 710 éléskamra-utalvány, 3 079 793 ruházati cikk, 3 084 897 f^HsádiS. «futérlutalvártv, 3 104 ' magnó. — 3 109 298 élésk utalvány^ 3 111 893 hűtőgép, „ i25 551 var* rógép, 3131 601 méteráru, — 4 419 367 éléskamra-utalvány, 4 423 201 utalvány. 4 429 181 háztartási gépek, 4 435 305 lakástextil, 4 441 255 mosógép, 4 449 634 televízió, 4 456 098 éléskamra-utalvány. 4 460 028 méteráru, 4 466 240 magnó, — 4 466 494 élés ka mr a - u t alva n y, 4 494 840 televízió, 5 626 883 éléskamra-utalvány, 5 633 773 utalvány, 5 808 869 éléskamra- utalvány, 5 813 810 háztartás? gépek, 5 821 170 hűtőgép, — 5 822 498 hűtőgép, 5 824 721 éléskamra-utalvány, 5 825 694) utalvány. A fentiekben a pécsi köré zetben vásárolt nyertes szelvények számát közöltük. A nyertes szelvényeket 19711 március 20-ig kell a totó—lottókirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy a Posta útján a Sport- fogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályához (Budapest, V., Münnich Ferenc U. 15) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem páilalunlte