Tolna Megyei Népújság, 1971. március (21. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-25 / 71. szám

A UI Minőség és élettartam Rázógépen vizsgálják a termékek rezgésállóságát a Sie­mens-cég kísérleti laboratóriumában. jainkban a tervezőmérnök már Novemberig, hat pályázat A KISZ Vili. kongresszusa tiszteletére Május 1-től november 1-ig hat pályázati lehetőséget kínál megyénk fiataljainak a KISZ Tolna megyei Bi­zottsága, a megyei tanács művelődésügyi osztálya, az SZMT és a KISZÖV. Feltételek: a pályázó 30 éven aluli legyen, és ama­tőr a kiválasztott művészeti ágban. Elsőként a kisfilmesek vezhetnek egyénileg és kollektive is. A pályamű vi­szont csak olyan kisfilm lehet, amely nem nyert még díjat, nem vett részt fesztiválon, s vetítési ideje leg­feljebb 15 p^rc. Minden filmet és magnószalagot külön orsón, vetí­tésre kész állapotban kell beküldeni, feltüntetve mind­kettőn a film címét, a szerző nevét, foglalkozását és lakcímét. A pályamunkák beküldési határideje 1971. május 1. Az ünnepélyes díjkiosztásra május 15-én kerül sor; a legjobb pályamunkák részt vehetnek a Dél-Dunántúli Amatőr Filmszemlén, amit az idén is Dombóvárott rendeznek. A népi díszítőművészek kékfestéssel, vagy fazekasmunkákkal vehetnek részt a 30 éven aluli alkotók. Akik 5—5 darab munkával és szakdolgozattal pályáznak, benevezést nyerhetnek a KISZ KB Ifjú Népművész pályázatára is, miután a megyei zsűri arany, ezüst, bronz fokozattal jutalmazza munkáikat. A legjobbak jutnak a KISZ KB-hoz, ők nyerhetik el az Ifjú Népművész címet és az ezzel járó pénzjutalmat. Akik nem készítenek szakdolgozatot, 5—5 pályamunkát küldhetnek a megyei pályázatra. Az amatőr népi díszítőművészek pályázatának beküldési határideje június 1. A legjobb pályamunkákból július 1—15 között rendeznek kiállítást Szekszárdon a mű­velődési központ kamaratermében. Június 30-ig küldhetik be pályaműveiket a barkácsolók, a bog­nár, kovács, lakatos, esztergályos, asztalos és műsze­rész szakmákban. Minden pályázó 3 munkával nevez­het be. Az arany, ezüst és bronz fokozatú díjazáson kívül, kiállításon vesznek részt a legjobban sikerült pályamunkák. Ezt a kiállítást július 28 és augusztus 10 között rendezik meg — szintén Szekszárdon. A vers, próza, műfordítás lyázat beküldési határideje szeptember 15. E pályázat célja, hogy fiatal, kezdő költők, írók részére nyújtson segítséget. A pályamunkáknak tükrözniök kell a mai fiatalok életét, gondolkodásmódját, problémáit. A zsű­ri előnyben részesíti azokat az alkotásokat, amelyek a fiatalok mupkában való helytállását, mozgalmi éle­tét tükrözik. Beküldhető 3—5 vers; 8—10 gépelt oldal terjedelmű riport, vagy elbeszélés; önálló műfordítá­sú vers, próza, vagy drámarészlet, de itt mellékelni kell a mű eredeti nyelven olvasható részletét is. A pá­lyázatra csak olyan munkák küldhetők be, amelyek eddig nem szerepeltek más pályázaton, és eddig s£m újságban, sem folyóiratban nem jelentek meg. Egyéb­ként a KKSZ Tolna megyei Bizottsága külön kiadvány­ban jelenteti meg a legjobb pályamunkákat. Október 1 az amató'r képzőművészek részére meghirdetett pályázat nevezési határideje. A pályázaton részt vehetnek azok a 30 éven aluli fia­talok, akik a festészet, grafika, kerámia, kisplasztika ágaiban tevékenykednek és nem tagjai a szekszárdi képzőművészeti stúdiónak. Művészeti áganként minden pályázó 5—5 pályamun­kával jelentkezhet. Fontos tudnivaló: csak olyan mun­kákat fogad el a zsűri, amelyek még nem szerepeltek kiállításon. A fotósok 5—5 képpel E SS: nepélyes díjkiosztásra november 14-én, a legsikerül­tebb pályamunkákból rendezendő kiállítás megnyitóján kerül sor. A pályázóknak pályamunkáikkal a mai fia­talok életét, az üzemek, iskolák, termelőszövetkezetek fiataljainak hétköznapjait kell bemutatniok. Bízunk abban, hogy a hat pályázati lehetőséggel so­kan fognak élni megyénk fiatajai, és részt vesznek ab­ban az amatőr művészeti seregszemlében, amelyet a meghirdetők a KISZ VIII. kongresszusának tiszteleté­re rendeznek május 1-től november közepéig bezáróan. Megjelent a Delta legújabb száma A legtöbb hazai iparágban ■ az utóbbi évek során kétség­telenül sokat javult a termé- kék minősége. Az önelégült- . ségre azonban semmi okunk, hiszen sok területen még ez­után kell felzárkóznunk a vi­lágszínvonalhoz, mely évről évre magasabb követelménye­ket támaszt. Vagy talán még­sem? ­Nos, ezzel kapcsolatos az a -különös tendencia, ami a ka­pitalista ' országokban egyre in­kább elhatalmasodik, különö­sen a közszükségleti cikkek gyártása terén. A tudatos mi- 'nőségrontásról van szó, arról tehát, hogy az ipar nem ké- , szí ti olyan élettartamúra a termékeket, amilyenre a mai technikai lehetőségek mellett készíthetné. TUDATOS MINÖSÉGRONTAS Az amerikai General Elect­ric cégnél már a harmincas evek elején azt a feladatot kapta egy mérnökcsoport, hogy rövidebb élettartamúra konst­ruáljon át egyes fogyasztási cikkeket. Ennek során az izzólámpák élettartamát csak­nem ötven százalékra csökken, tették, és ügyesen kigondolt gyengítésekkel a gyártmányok egész sorát alakították. A gépkocsigyártás terén két_ féle fogást alkalmaznak a ka­pitalista gyáriparosok. Az évenkénti formaváLtozásokkal gyakori cserére kényszerítik a yásáriót. s ezt még bizonyos fokú minőségrontással is ki­egészítik. A szakértők megál­lapították, hogy az amerikai motorok továbbra is jók ugyan, a . karosszéria anyaga, lemezvastagságá, ' ’ ' fiorr öfcí'ó- védelme azonban egyre silá­nyabb. A kocsiszekrény szét- rázódása így hamarabb meg­kezdődik, tulajdonosa tehát korábban túlad rajta. Óriási mértékű az autó­gumik minőségrosszabbodása is. A legújabb technika adta lehetőségek lehetővé tennék Ugyan 100—150 ezer kilomé­ter élettartamú gumifajták előállítását is, de az egyik nagy gumiipari cég vezetője szerint ennek gyártása „őrült­ség volna”. Ebben a megvilágításban két­ségtelenül differenciálásra szo­rul a világszínvonal fogalma, s leghelyesebb, ha azt nem egyes jól propagált árucikkekre vo­natkoztatjuk, hanem a min­denkori te-chnikai-technológiai színvonal viszonylatában vizs­gáljuk. Az elmondottak persze nem azt jelentik, hogy a kapitalista ipar kizárólag a silányabb minőség gyártására törekszik. Azonban tény, hogy gaz,dgságj struktúrájuk sok lehetőseget nyújt a vásárlók minőségron­tás általi megkárosítására. Szocialista termelési viszonyok között természetesen gyökere­sen más a helyzet, hiszen egy­öntetű társadalmi érdek a tar­tós fogyasztási cikkek és ter­melőeszközök maximális élet­tartama. TARTÓS, VAGY MASSZÍV? A gyártmányok élettartamát régebben azzal igyekeztek fo­kozni. hogy az egyes szerke­zeti elemeket túlméretezték. Ebben persze nagy szerepe volt az anyagok nemismerésé- nek. a túlzott óvatosságnak is. Tény azonban, hogy a tartós­ság fogalma az idők folyamán a masszívitással párosult. Nap­pontosan ismeri az anyagok szilárdsági értékeit, a tudo­mány a legmodernebb eszkö­zöket bocsátja rendelkezésére az optimális minőségű és élet­tartamú gyártmányok kialakí­tásához. Mindemellett a minőségjaví­tás, nagy körültekintést kíván, hiszen az egyes fejlesztési el­gondolások aránytalanul sok­ba kerülhetnek. Jó példa erre a svéd Volvo gépkocsigyár esete, mely egyes autótípusait rozsdamentes acéllemezből ké­szült karosszériával hozta for­galomba, ami jelentősen meg­növelte a gépkocsi árát. Ezzel azt érték el, hogy a minőség és az élettartam szempontjá­ból helyesen kialakított gyárt­mánynál az egyes szerkezeti elemeknek közel azonos idő­ben kell elhasználódniuk. > A FOGYASZTÓK VÉDELMÉBEN Visszatérve a tudatos mi­nőségrontás kapitalista ki­növéseire, hadd említsük meg, hogy például az amerikai fo­gyasztókat ma már különleges szervezet — az ún. fogyasz­tók szövetkezete — védi a fel­tartóztathatatlannak tűnő fo­lyamattal szemben. A szerve­zet a csaknem egymillió pél­dányban rendszeresen meg­jelenő kiadványa hasznából tartja fenn magát. Ebben min­den részrehajlás nélkül fel­tárja az egyes iparcikkekkel kapcsolatos, tudományos té­nyekkel alátámasztott vizsgá­lati tapasztalatait. A vásárlók bizalmát élvező szervezet egy­re nagyobb tekintélyt vív ki magának a termék - elő ál! ít ók- körében is, mivel növeli a valóban kiváló áruk becsüle­tét. Hazánkban a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet őr­ködik a forgalomba kerülő árucikkek megbízhatósága fe­let. Bíztató és megnyugtató hogy előzetes engedélye és jóváhagyása nélkül nem ke­rülhetnek fogyasztási cikkek a kereskedelmi forgalomba. Per­sze a későbbi minőségrontás sál még bőven vannak prob­lémák, ., Atlantisz, az elsüllyedt vi­lágrész emlékeit úi nyomokon kutatják a tudósok. Eredmé­nyeikről izgalmas képes ri­portokban ad hírt a Delta Ma­gazin új Száma, amely be­számol a felderítő, kémke­désre használható műholdak­ról, a lézer híradástechnikai alkalmazásáról, a legkorsze­rűbb sífelszerelésekről, és rész­letesen tudósít a termonukleá­ris fúzión alapuló erőművek jövőjéről. „Nem minden inf­luenza, ami nátha” címmel az embermilliókat megkínzó „gyógyíthatatlan" nátha és az idén „tűzszünetet” tartó inf­luenza vírusainak kutatásai­ról közöl részletes cikket* ezenkívül ismerteti a „hegy­mászó” terepjáró autók új tí­pusát, sokféle korszerű irodai* bútort, a Wankel-motoros ke* rékpárt, s színes képeken mu* tatja be a tenger alatti nő* vényvilágot és a keltetett tof jásban fejlődő kiscsirkét. Sza# mos tudományos és technikai információt, ötletet, találmányt, újdonságot tartalmaz a Del­ta, ezúttal is száznál több —« javarészt színes — látványos fényképfelvétellel. Magyar holdésslelőh Európa legjobbjai A világ közvéleménye nagy kíváncsisággal figyeli Föl­dünk körül folyó és századunk legnagyobb kísérleteit, az űrkutatást. A mammutköltségeket emésztő vállalkozások földi előnyei ma még csak részben mutatkoznak, de el­következik az idő, amikor ugyanolyan áldásos hatással lesznek az emberiségre, mint például annak idején az elektromosság feltalálása. A jelenlegi űrkutatási programok és ezek közül is első­sorban a Hold meghódítása hatalmas technikai és tudo­mányos felkészültséget követel. Ennek megfelelően anya­gi következményei is jelentősek, ezért a széles távlati programok kidolgozására ma csak a világ két vezető ha­talma képes. Közvetett módon azonban sok kisebb állam részt vehet az űrkutatásban. így például már az első szputnyik indí­tása óta hazánk is sikerrel működik közre a már keringő mesterséges holdak pólyájának folyamatos ellenőrzéséhez, másrészt a magaslégkör gyors változásainak felderítésé­hez szolgáltatnak fontos adatokat. Az Apollo—10 indítása óta a magyar amatőrök rend­szeresen észlelik a vulkángyanús holdjelenségeket. Ezzel tevékenyen részt vesznek a Hold „biztonságos" és „aktív" vidékeinek kijelölésében. A múlt év során a hazai hold­észlelők a Nemzetközi Holdmegfigyelő Hálózat (LION) leg­jobb európai csoportjává váltak. Különösen kiemelkedő a szolnoki, leninvárosi, ózdi és pécsi amatőrök szorgalma.

Next

/
Thumbnails
Contents