Tolna Megyei Népújság, 1971. március (21. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-21 / 68. szám

Kende Sándor: ELLENMÉREG ________ ________ | ____ E gyszerűen. Értelmesen. • Föltétlenül célszerűen. Célszerűen — ez a legfon­tosabb. A célszerűség minde­nek fölött. És minden másnak a rovására. — EZ századunk képe? Puritán, dísztelen célszerű­ség. Ésszerűség — közben eszte­len rohanás. És minden valami helyett — valami épp-csak-hogy. Ami épp-csak-hogy elegendő, amin túl a többi már, úgymond, ér­telmetlen. Gondolat helyett — * jelzé­sek. Beszéd helyett — kulcssza­vak. Érzelem helyett — szigorú­ság. Vagy vállrándítás. És indulat helyett) — logi­ka. — Valóban EZ lenne a mo­dern eszmeképlet s a jövő kö­vetelése ?. Logika, logika; recept min­denre a „tiszta” logika. Arc és arcéi, redők és ba­rázdák helyett — idomok és síkok. Otthon helyett — lakás. Lakás: a világmindenségből, az eső és a szél elleni véde­lem céljára behatárolt, fűt­hető, kocka alakú x-köbmé- ternyi légzőterület. KÁLD1 JANOSi - . , .. .. EQY ÜRES TELEKRE El-elnézem nap-nap után ezt az üres telket, amit tengernyi halott giz-gaz koszorút, s ahol fanyar, mélabús balladákat fütyül a szél, s ahol — oly kor-oly kor — delente már meleget is ad a március. A képzeletem — a nyugtalan tevő-vevő — az ablakon át türelmetlenül dolgozik rajtat alapot ás. házat rak, ülteti a fát, s kigyújtja a virágok gyertyalángjait Hányszor állt már az a ,ház! Készen. Szórva, az otthgnias meleget, a fölemelő, emberi derűt, És virágok és fák és virágok és fák mindenütt! Hányszor volt már rendezett az a telek! Olyan. ha valóban az lesz, akkor se különb: akkor se, ha valódi házra, fákra önti majd a m"5 a megérdemelt, tiszta fényözönt. Hányszor szülte meg az agy előre, ami megszülhető! Amit megcsinál majd — ha kínnal is, ha jajjal is — a jódolgos idő. BMHMm——BMMB HEGEDŰS LÁSZLÓ: FÉRFIKOR Má'r egyre több titkot rejtek önmagamba, szólna a szám aztán lemondón hallgat, így maradok mind -bezártabb önmagámra, elintve föloldó reményt, bizalmat. Hol van már az útvesztőkkel is derűs-szép ifjúkor szóval könnyítő magánya: szerelem, barátság borultra derült ég, egy mosoly, egy szó — s ami roít, ki bánja? Az érett férfilélek mind-bezártabb, hallgatagabb a száj, az arc komorlóbb, mélyebb a seb, némelyik sírig hordott, s daccá, haraggá sötétül a bánat. Marad vigasznak család, nő vagy munka, s maradunk belül puszta-önmagunkra. — Nem. A szervezet, ha folyamatos mérgezés ingerli, lassan ki­termeli magában az ellenmér­get. Ez biológiai tény. De, sze­rencsére, alighanem a lélekre is igaz. Mert például, egyszerre csak, váratlanul divatba jött — a virág. Soha ennyi virág! Bekúszott hát a kockaházak lépcsőkorlátaira, a párkányok­ra, a rideg folyosókra. Bro- méliák, pálmák, fény felé eről­ködő diefenbachiák és százfe­lé futó pletykák meg boly- hokat bocsátó kaktuszok. A hivatalokban is, poros postai kötegek tetejére állítva, az íróasztalok csücskére tolva, már-már minden munkahe­lyen, a legsivárabb huzatban is ott áll egy-egy cserép zöld­féle. — Ki tervezte oda? Ki számította ki, hogy szüksé­ges-e pontosan ott?... S hogyan történt, miféle lo­gikai bukfenc törvényesítette divattá például a campinge- zést? Hogy e század modern embere, kinek sikerült. egész heti rohanása árán végre me­leg vizes, puhapárnás, forgó- karosszékes, hangulatlámpás és automatizált kényelmet préselnie magának — mihelyt . ' • ' ", ■■ \ -1 Az olvasó naplója Simonyi Imre: Hatodnapon Ayar fejedelmi kincsleleí Kunsientmiklós határában, egy homokbányában kincsek soka­sága került napvilágra. A lelet: rituális arany ivóedény, arany- kürt, más ékszerek, fegyverek és a ruházatot borító díszítések — 150 aranytárgy. Részben bizánci, részben avar ötvösök művészi munkája. A hatodik századi —■ kora avarkori — magányos feje­delmi sírban talált csontok és tárgyak a kecskeméti Katona Jó­zsef Múzeumba kerültek. A szakértők szerint a magyar régészet történetében — szépségben és gazdagságban — ez az egyik legjélentösebb lelet. Képünkön: Néhány példány a nagy értékű fejedelmi kincsekből: Ragadozómadár (toiemállat) feje, ivókürt részlete és a pogány szertartásoknál használt ivóedény. (MTI-foto: Kunkovács László felv.) kicsit élvezhetné is mind e jót: kirohan inkább a fák alá, víz mellé, hegy oldalába, s ha csak fél napra is, sátrat ver, kényelmetlen matracon kuporog, bográcsból főz, gör­nyedve eszik, hajlong, törő­dik, viaskodik a széllel, verí- tékezik a napban, mint vala­ha az ősei. — A kényelem és a célszerűség értelmében beren­dezkedve, kitermelődött lám az ellenméreg: a kényelmet­len és a célszerűtlen gyötrődés vágya, kacérkodás az ősembe­ri múlttal... Vagy íme a ?ene! E logar- léces világban épp a zene, mely .bármennyire matematika is egyben, azért mégiscsak a legelvontabb szféra. Ráadásul, hgy milyen zene! Egyik vég­letként a beat, tömegextázis- sal és tömeges agresszivitással — minden bizonnyal nem azért, mert értelmes és logi­kus. Másik oldalról meg ép­pen Bach, Händel, Vivaldi váratlan korszerűsége, és ugyancsak a tömegek áhita- tos kapaszkodása, már-már imádata — szintén nem a lo­gika és a célszerűség jegyé­ben. .. Szóval, igenis, hiszek az em­berben. Nem fog, mert nem tud elembertelenedni. Végte­len mélységből — önmagából ugyanis — újra és újra kiter­meli a szükséges ellenmérget, mihelyt a mérgező hatás az életét veszélyezteti. Kétségbe­esésében kitalálja akár az aszimmetriát is: — elfogadja ugyan a házgyári terméket lakásául, persze, de mihelyt teheti, vagyis ha a hely enge­di; , elhúzza ágyát a faltól,: s a síkra ferdén, aszimmetriku­san tolja rá. Ráadásul meg is hirdeti, hogy EZ a diyat,: EZ a modern! így harcol — miért is? — a változatosságért. A fantázia jogáért „Ha én egyszer Isten vol­nék, így szólanék hatodna­pon: / teremtsünk embert sa­ját képünkre és hasonlatossá­gunkra.” Simonyi Imre negye­dik kötetében megteremti ön­magát, elvégzi az utolsó si­mításokat. Költészete „csont- rafaragott", lényegre koncent­ráló. Kevésbeszédü szavai a helyükön vannak. Vállalta azt, amit Dosztojevszkij így fogal­mazott meg: „Az ember titok. A titkot meg kell fejteni, és ha egész életedet e titok meg­fejtésének szenteled, nem mondhatod, hogy elvesztetted idődet.” Ötven évvel a háta mögött a minden titkok tudó­ja, „szép szóval oktat” is bennünket. S az oktatás nála nem jelent kioktatást. Az év­tizedek alatt évszázadokat, év­ezredeket átélt ember nyilat­kozik meg, enged bepillantást magába. Magunkba, Mert azt mondja el, amit az olvasó is érez, csak nem tud ilyen pon­tosan, ilyen lágy szépséggel elmondani. Nem modem versek ezek abban az értelemben, amire manapság ezt a jelzőt szok­tuk aggatni. Népies zamatú kifejezései sem e századi fo- gantatásúak, s az olvasó öröm­mel forgatja nyelvén „őket”, a már-már elfeledett, ember­meleg szavakat. Igealakjai (látván, rohanván, ád), kötő­szava (valamint), megszólítá­sai (kedveseim, leikeim) — nem nyelvi anakronizmusok: szerves részei költészete fau­nájának, flórájának. A Hatodnapon című Köteté­nek legrégibb versei az 1940- es évekből datálódtak. Azon kevesek közé tartozott, akik azt a célt tűzték ki: „A me­redeknek föl, s alá / a mély­nek — végre — megtaláld / búvá nyomát a népnek!” A nagy világégés emléke több versében is felbukkan: Han­gok harangok harangozó, Hul­lák. Az ötvenes években kel­tezett alkotások költője a jogot perli vissza a „karéj búsuíás- ra". Tolla hegyén akk'.rr fé­lelemtől feketéllt pár költe­mény. Ezekből az ' évekből származtatható mostani fanyar hangvétele, melyre bölcs de­rű, felülemelkedni tudás is jellemző. Halk hangon elmon-. dott ítéletei, s ■ önmaga (ön­magunk) leleplezései — igaz­ságok. Vallomása: „Igen. sze­retem az embert. Méghozzá hármat is. / Krúdyt, Bartókot és József Attilát.” Vagyis a kicsinyességtől, gyarlóságoktól szabadult embert tiszteli. A fehér gyolcsba öltözött, cégső letisztultságú embert, Témavilága tulajdonképpen nem tágas. A család, a sze­relem és önmaga. Ezen belül tágul egyetemes érvényűvé közlendője. Varga öreganyja ‘elkerekedése a Szentföldre a hazai tanyánál ér véget. Si­mányi is otthon találja meg újra „szentföldjét” zaklatott évei után. Igen, itt van a „szentföld”, itt, ahonnan vé­tettünk — érzi ezt az olvasó is — ahol dágvány^ marasz­taló sár húzza le cipőnket, s talán lassabban ballag a gon­dolat is. Verseinek gyakran önma­gukba visszatérő gondolatai sarkigazságok. S mint a kí­gyónak, ha saját farkába ha­rap: fájnak ezek az igazsá­gok. (Parancsra) Régóta gyanítom, hogy a legegyszerűbb szavak egyben a legjobb alapkövek is. Simo­nyi Imié versei, melyek ezek­ből építkeznek — bizonyíté­kok erre. Szép versek a szó legigazabb értelmében. Sze­relmi lírájának gyöngysze­me / Két változat egy nagyon régi témára / egyben a ma­gyar szerelmi költészet reme­ke is. Játékos fricskáiba ke­sernyés hang vegyül. Kiáltása a közöny ellen — vádirat, (Tető, szakadék) A kötet legjelentősebb ver­se ars poeticája is: „ ... kapu ha tárulna visszafelé / s be­járni mindent még egyszer elölről ha nyílna út! / Mit. tennél? / — Hogy mit tennék? Ugyanazt. És ugyanúgy.” (Kérdések egy halottas ágy­hoz s a hulla válaszol) Méltó hittétel a példaké­pekhez: Krúdyhoz. József At­tilához, Bartókhoz. Minden méltatás hitvány közhellyé halványul Simonyi nemes ve­retű sorai, mondandója mel­lett. Hiszem, hogy az utóbbi évek legjelentősebb verseskötetei- nek egyikét tartom a kezem­ben. ’ LESKÖ LA3ZLÖ

Next

/
Thumbnails
Contents