Tolna Megyei Népújság, 1971. március (21. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-21 / 68. szám
j A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TAKÁCS LAPJA | VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK' Hciszázkilenc körzetben jelöltek eddig tanácstagot mártírok emlékművénél, Szekszárdion Koszorúzást ünnepség a A Tanácsköztársaság kikiáltásának 52. évfordulója tiszteletére rendezett megemlékezések első ünnepsége péntek délután volt Szekszárdon: a vasútállomáson Soós Sándor, a direktórium elnökének tiszteletére felállított emléktáblát koszorúzták meg. A koszorú- zási ünnepség előtt a Soós Sándor nevét viselő vasutas szocialista brigád gyűlésen emlékezett meg a Tanácsköztársaságról, majd megtették az idei év felajánlásait. Ezt követően a vasutas dolgozók nevében a pártszervezet, a szakszervezeti bizottság és a brigád képviselői helyeztek el babérkoszorút az emléktáblán. Tegnap délelőtt 10 órakor a 7.ászlódíszbe öltözött megye- székhelyen a tisztelet és a hála koszorúit helyezték el az alsóvárosi temetőben felállított 1919-es emlékműnél, a városi és a járási pártbizottság, Szekszárd KISZ-fiataljai, az üzemek és vállalatok képviselői. A megyei tanács előtt, a 19-es mártírok emlékére állított emléktáblánál Korsós István, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetője, a megyei tanács MSZMP csúcsvezetősége nevében koszorú- zOtt. A múzeum előtt a munkásmozgalmi mártírok emlékművénél rendezett ünnepségen a városi Ifjúsági Fúvós Zenekar eljátszotta a Himnuszt, majd a munkás gyászinduló hangmunkásmozgalmi jaira helyezték el a koszorúkat. Tolnai Ferenc, az MSZMP * Tolna megyei Bizottságának titkára, Rúzsa János, a városi pártbizottság első titkára, Tatár Lajos, a szekszárdi járási pártbizottság első titkára helyeztek el koszorút, majd dr. Vigh Dezső, a megyei tanács vb-elnökhelyettese, Császár József, a városi tanács elnöke, György Józíef, a szekszárdi járási tanács elnöke Győrlfy Tibor, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: Pénteken már sokan megcsodálhatták a lipcsei vasát' aranyérméről tanúskodó oklevelet, amelyet az Ózdi Kohászati Üzemeik és a Diósgyőri Lenin Kohászati Művek által gyártott, kiválóan forgácsolható acélnak ítélt a vásár bíráló bizottsága. A korszerű, nagyteljesítményű szerszámgépeik gyorsaságának teljes kihasználását csak könnyen forgácsolható, de ugyanakkor nagyon jó minőségű acél biztosíthatja. Világszerte kísérletez, nek ilyen új acélfajtákkal, s mint a lipcsei példa is mutatja: hazánk igen előkelő helyen áll ebben a versenyben. . Általánosságban megjegyezhetjük, hogy a magyar kiállítók ízlésesen, szemléletesen és koszorúzott. Ezt követően a fegyveres testületek képviselőt: szovjet és magyar honvédségi alakulatok, a munkásőrség, a rendőrség képviselői, a megyei, városi és a járási KISZ-bizottságok képviselői, a tömegszervezetek, az üzemek, intézmények, vállalatok, párt- szervezeteinek küldöttei helyezték el koszorúikat Az ünnepség az Internac.onálé hangjaival ért véget. magyar ipart képviselő termékeket. Mind nagyobb szerepet kapnak az audiovizuális szemléltető megoldások egy_ egy gép, vagy géprendszer munkájának ismertetésénél. Ami az eddigi üzleti eredményeket illeti: péntek estig a többi között a Metrimpex ösz- szesen 35 millió márka értékű — 1972—75-re szóló — export- import műszerüzletgt kötött NDK vállalatokkal. "A" Tesco erőműszerelésre csaknem más- félmillió, az IGV fénymásoló- és pénztárgépekre 1,6 millió, a Konsumex játékokra félmillió, az Agrimpex mezőgazdasági termékekre 3,5 millió rubel értékben kötött export- szerződést. Importban a Medicor 1971—75-re szóló, két és A legújabb adatok szerint, a most befejeződött hét öt napján, péntek estig bezárólag megyénk 709 körzetében, a tanácstagot választó kerületek közel harmadában tartották meg a helyi jelölőgyűléseket. A számvetést is elvégző községi és városi jelölőgyűléseken eddig közel harmincezer választópolgár jelent meg és állított jelöltét a helyi tanácsba. Az élénk pezsd ülést jelzi, hogy a több személyre érkezett javaslatok alapján többen is megkapták a jelöléshez szükséges szavazatokat. Mint már korábban közöltük, a helyi tanácsok március 22-től március 30-ig minháromnegyed millió rubel értékű megállapodást írt alá röntgengépek vételéről, a Konsumex közszükségleti cikkeket vásárolt, több mint másfélmillió rubel értékben. A Teoh- noimpex Diesel-targoncákat vett. másfélmillió rubel értékben és 1 800 000 rubelért hoz be 1972—1975 között textilkészítő gépeket. Ugyancsak a Technoimpex 2 millió hatszázezer rubelért ..vett nem forgácsoló szerszámgépeket, míg. a Nikex 5 millió rubelért hidraulikus rakodókat. A lipcsei vásár mégtisztelő aranyjelvényét az idén a vá- xágigazgatóság . átnyújtotta Klermann Ernőnek, a magyar kiállítás tgchpikai igazgatójának, aki már több mint húsz éve képviseli a lipcsei vásárokon hazánkat. A szombaton délelőtt összesített, legfrissebb adatok szerint 673 körzetben egy jelöltre szavaztak, és 36 körzetben két — illetve ebből három helyen három — jelöltét állítottak az élénk összejöveteleken a választópolgárok. A legnagyobb számú kettős jelölés a bonyhádi járásban történt, ahol húsz helyen, a tamási járásban kilenc, a szekszárdi járásban négy, míg Dombóvár kettő és Szekszárdon egy választási körzetben két, illetőleg az előbbiek szerint három név került fel a jelöltlistára. denütt a nyilvánosság elé bocsátják, a tanácsházán közszemlére tesizik a válasz.tók névjegyzékét. Másodízben április 10-től 14-ig függesztik ki a névjegyzékeket, de közérdek és egyéni érdek fűződik ahhoz, hogy már most a lehető legpontosabbá tegyék a listákat. Emlékeztetőül közöljük, hogy a célnak megfelelően maguk az érdekeltek, a választópolgárok tekintsék meg a névjegyzékeket, hogy kideríthessék, nem maradtak-e- ki abból, nincs-e tévedés, esetleg nem csúszott-e be elírási hiba. ami április 25-én, a szavazás napján már zavaró tényezővé válhat. E napokban tehát arra kérik a választási szervek a 'á- 1 asz tópolgárokat, hogy már most lehetőleg mindenki személyesen ellenőrizze az adatok helyességét, az összeírás pontosságát. Reklamáció esetén jelezzenek, észrevételeiket a helyi tanácsok vezetőivel közöljék. Magyar sikerek a lipcsei. vásáron kulturáltan mutatják be '• a Hogy minden jogosult szavazhasson,., Tekintse meg mindenki a választói névjegyzéket %OLNÄ MEGYEIÉ t r* XXI. évfolyam, 68. szám ARA: 1,20 FORINT Vasárnap. 1971. március 21. •• Ötvenkét éve kiáltották ki a Tanácsköztársaságot Koszorúzás! ünnepségek- Szekszárdim Jelölőgyűlésekről jelentjük... Tegnap, a délutáni és az esti órákban a megye négy községében tartottak jelölőgyűlést, amelyen országgyűlési képviselők jelölésére került sor. Batán a 3-as szavazókörzetben Báli Zoltánt és Fülöp Lászlót jelölték. Ezen a gyűlésen részt vett Tatár Lajos, az MSZMP szekszárdi járási bizottságának első titkára. Az 5-ös szavazókörzetben, Dalmandon, került sor jelölő- gyűlésre. Ezen Csajbók Kálmán, a Hazafias Népfront Tolna megyei Bizottságának titkára vett részt. Az állami gazdaság kultúrtermében megtartott ülésen K. Fapp Józsefet — aki betegsége miatt volt kénytelen távolmaradni ■— jelölték egyhangúlag országgyűlési képviselőnek. Nagydorogon, a 9-es választókörzetben egyhangúlag szavazott bizalmat a mintegy 300 résztvevő Dániel Máriának, aki meghatottan köszönte meg a támogatást. ígérte; azt, hogy ismeretlenül is bíznak benhe, irfUnkájával igyekszik majd megválasztása után kiérdemelni. Tevelen, a 4-es számú választókörzetben két országgyűlési képviselőt jelöltek: Daradics Ferencet és Kaszás Imrét. Ezen a gyűlésen Szabópál Antal, a Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke vett részt.