Tolna Megyei Népújság, 1971. március (21. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-20 / 67. szám
Kij évtől — Szekszárdi^ — Megkaptam a Felszabadulási Jubileumi Emlékérmet.. Foto: Gottvald Joszif Kozlov, Őfelsége II. Miklós, minden oroszok cárjának katonája ötvenhat évvel ezelőtt, 1915. május 27-én, Őfelsége I. Ferenc József Ausztria császára és Magyar- ország apostoli királya csapatainak fogságába esett. Cser- novichél történt az eset, melyet a hadtörténelem ugyan nem jegyez, de amely a huszonegy éves, kijevi születésű ukrán munkásgyerek életére tagadhatatlanul döntő jelentőségű volt. — Előbb Esztergom-táborba kerültem, aztán kihelyeztél: Kajdacsra, mezőgazdasági munkára — meséli. A Sztankovánszky uraságnál majd a helyi papnál kilenc esztendeig szolgált. Utóbb Du- naszentgyörgyön tíz évig. Az ötvenhat év emlékeiről csak így, nagy vonalakban, „tízesével” hajlandó beszélni. Nem ér rá, siet. A hetvenhét éves Kozlov József ugyanis, bár nyugdíjas, ma is dolgozik, a Vendéglátóipari Vállalatnál fu_ tár. Hivatalsegédnek is lehetne nevezni, de az alacsony termetű öreg ember a szó szoros értelmében folyton fut, siet a rábízott iratokkal. Jellegzetes alakja Szekszárdon mindig felbukkan valahol. — Munkásember vagyok én most is, kérem! — mondja leplezetlen és jogos büszkeséggel. Van oka a büszkeségre más miatt is. 1919-ben vöröskatona volt, megkapta a Fel- szabadulási Jubileumi Emlékérmet. Nem 6 volt az egyetlen orosz hadifogoly, aki akkor itt maradt nálunk, kiállt a munkáshatalom mellett és később sem tért vissza hazájába. — Mi tartotta itt? — Az asszony! 1919-ben megnősültem. Meg aztán... dolgozni mindenhol kell. Nagyon sokat dolgozott. Tizenkét esztendeje a jelenlegi vállalatnál, ahol megbecsült törzsgárdista és pártcsoport- bizalmi. Jó munkájáért többször kitüntették. Hetvenhét évesen nem könnyű feladat „futárként1’ dolgozni, elméletben napi ‘négy, gyakorlatban több óra hosszat. Irigylésre méltónak tűnik a fizikai ereje, hogy egyáltalán bírja. Hamiskásan mosolyog a dicséretre: — Nem azért kell irigyelni engem! — Hanem miért? — Lakást kaptunk az asz- szonnyal. Nemsokára beköltözünk. A Köziov-házaspártól három fiúgyermeket vett el a sors. A Tamási Építőipari Ktsz BURKOLÓ SZAKMUNKÁST FELVÉTELRE KERES. Telefon: Tamási 44. (303) A Városgazdálkodási Vállalat FELVÉTELRE KERES: kőműves, tetőfedő, asztalos, bádogos, vízvezetékszerelő szakmunkásokat, segédmunkásokat, vizsgázott kazánfűtőket, valamint segédfűtőket» Jelentkezés; Szekszárd, Hunyadi u. 4—6 sz, (346) Lányuktól két unokájuk, három dédunokájuk van. — Az otthoni rokonság? — Meghaltak. Joszif Kozlov már évtizedekkel ezelőtt végérvényesen Kozlov József lett. Beszédjén Az V. déldunántúli amatőr filmszemlét és találkozót május 21—22—23-án rendezik meg Dombóváron. A filmszemlén részt vehet Tolna, Baranya, Somogy, Zala és Fejér megye minden amatőr filmese, filmklub tagja, vagy kollektívája, bármely, fesztiválon még díjat nem nyert fekete-fehér, vagy színes 8 milliméteres, szuper 8 milliméteres és 16 milliméteres kisfilmmel. A művek témáját szabadon választhatják az alkotók. A bíráló bizottság azonban előnyben részesíti azokat a kisfilmeket, amelyek magas művészi színvonalon oldják meg a film tartalmi és formai egységét. A kisfilmek vetítési ideje 10 perc. Ennél hosszabb alkotásokat a zsűri különleges szigorral bírál el. Minden filmet és magnószalagot külön orsón, vetítésre kész állapotban kell beküldeni és azonos, jól látható X startjellel kell ellátni. A filmen és a magnószalagon egyaránt fel kell tüntetni a film címét, a szerző nevét és lakcímét Szekszárdi Textiltisztító és Ruházati Vállalat ANYAGf ÉS Áruforgalmi ELŐADÓT kereskedelmi gyakorlattal, valamint A N Y AG R A KTA ROST FELVESZ. (336) alig-alig érződik az idegen származás. — Elégedett? — Dolgozom, megbecsülnek. Miért ne lennek? (ordas) A filmek beküldésének határideje május elseje. A szemlén való részvételre azonban április elsejéig kell jelentkezni a szekszárdi Babits Mihály művelődési háznál. A pályázaton kiadnak egy arany, egy eizüst és egy bronz fokozatú díjat 1500,—, 1000,— és 700 forint értékben. Ezenkívül különdíjat ad a Tolna megyei KISZ-bizottság 1500 forint értékben, annak a Tolna megyei fiatalnak, aki a filmjén a leghűségesebben tudja ábrázolni az ifjúság életét. Kiosztanak még továbbá egy operatőri, egy hangosítási és egy néprajzi díjat is 1000—1000 forint értékben. A Tolna megyei Moziüzemi Vállalat 1000 forintos közönségdíját az az alkotás kapja majd, amely a közönség szavazata alapján a filmszemle legnépszerűbb alkotásának bizonyul. Gépjárművezetők figyelmébe! Amint azt lapunkban már közöltük, márciusban megkezdődnek a KRESZ új szabály- módosításokat ismertető előadások. Az alábbi községekben és időpontban: Alsónánán március 21-én délelőtt 9 órakor, Bogyiszlón és Mözsön 22-én, 18 órakor. Bátán 23-án 18 óra. kor, Alsónyéken szintén 23- án, 19,30 órakor, a dombóvári járási művelődési házban 25- én. 18 órakor és Bátaszéken 26- án. 19 órakor. Az előadásokat a művelődési házakban tarifák, Ötödízben rendezik meg a dél-dunántuii amatőr filmszemlét A filmek beküldésének határideje május elseje Elbocsátottak egy asszonyt 1969. október 1-ével állt munkába az Építőipari Szállítási Vállalat szekszárdi kirendeltségében. Egy hónap próbaidő után megkapta a forgalmi ügyintézői kinevezést. A fiatalasszony munkáját jól végezte, így alig másfél hónap telt el, előléptették: kinevezett pénztáros lett. Fizetése változatlanul 1200 forint maradt. Anyagi elismerés híján beérte az erkölcsi, elismeréssel: az „előléptetésekkel”, Nem volt elégedetlen, végezte munkáját. Férje katona, így háromesztendős kisleányát egyedül neveli. Tavaly júliusban ismét terhes lett. Magzatát nehezen hordta — október 28., és február 3. között táppénzen volt — kétszer feküdt kórházban. Január végén halott gyermeket hozott a világra. — Adja be felmondását! Ha nem, akkor kénytelenek leszünk ezt mi megtenni — fogadta a kirendeltség vezetője munkába lépésének első napján a lelkibeteg anyát. — Miért? Soha nem volt kifogás a munkám ellen. Én szívesen dolgozom itt... — De a pénztárban már nem volt helye... Egy leányt vettek fel: véglegesen! Ezerötszáz forint fizetéssel. Néhány napig hontalanként lézengett munkahelye körül az asszony, mert semmilyen feladatot nem kapott. Számára így hangzott az első utasítás: — Menjen haza, itt még leülni sincs hely. Különben a felmondást otthon is megkaphatja. Valóban. A posta február 19-én kézbesítette a felmondó levelet. „Munkáját nem látja el megfelelően; pénztárzárásoknál állandóan! hiánya volt” indokokkal. Az antihumánus eljárást a napokban tárgyalta a városi közös munkaügyi döntőbizottság. A tárgyaláson csak az asszony jelent meg. Futástól lihegve érkezett. Sziklai Tibor, a kirendeltség vezetője nem jött el. De tértivevé- nye igazolta: pontosan tudta hol kellene lennie fél háromkor. Még csak nem is telefonált. Ezt megtette helyette a döntőbizottság elnöke. — Nem érek rá, de ha nagyon fontos... Válaszolt Sziklai Tibor. Negyed négykor meg is érkezett, öten vártak rá. Megérkezett. Magával hozta a bizonyítékot is: „1970. március 16-án a pénztárjelentés kiadási rovatának összeadása téves... Kérjük a másodpéldányt is javítani...” — érkezett a levél a pécsi központból. Harminc forint volt a számolási eltérés. A Munka Törvénykönyve egyik paragrafusa azt mondja, ha a férj katonai szolgálatot teljesít, a vállalat nem szüntetheti meg a munkaviszonyt, vagy csak nagyon indokolt esetben. A másik paragrafus szerint a gyermekét eltartó nőnek csak különösen indokolt esetben lehet felmondani. Az asszony „helyettesét” határozatlan időre vették [el. Tehát két azonos munkaviszonyt létesítettek. — Vajon miért? Talán tudták előre, hónapokkal előbb eldöntötték, hogy felmondanak a panaszosnak? — kérdezte a döntőbizottság elnöke. — Kellett a munkaerő. Még többet is fel akartunk venni. — És most nem kell? — Nem! Ha más kérdésük nincs, akkor megyek. Sürgős dolgom van. Hivatalos kérdés nem is szükséges. De mint magánember, megkérdezzük: — Olvasta-e Sziklai elvtárs az MSZMP KB. 1979. február 18—19-i, nőkről hozott határozatát? — Nem. — ? — Nem érdekel az egész. Ellenem 1957-ben igazságtalanul indítottak fegyelmit. Nem érdekel semmi. Vajon az igazság és az igazságtalanság eldöntésében mindig jól ítél Sziklai Tibor? A döntőbizottság természetesen jogtalannak tartotta a vállalat felmondását. Érthető, hogy az asszony — akinek a becsületébe gázoltak — nem ment vissza a vállalathoz. Néhány napja — áthelyezéssel — dolgozik egy másik munkahelyen. HORVATH MÁRIA Megkíméljük a beszerzés fáradságaitól! Vegye igénybe szolgáltatásainkat! IRODÁK — IRODAHÁZAK — MUNKÁSSZÁLLÁSOK — ÜZEMI KONYHÁK. ÉTKEZDÉK — KULTÜRHELYISÉGEK teljes berendezését vállaljuk. KÍVÁNSÁGRA LAKBERENDEZÉSI TANÄCSADÄST ÉS KÖLTSÉGVETÉST DÍJTALANUL NYÚJTUNK. OTTHON ÁRUHÁZ, Szekszárd (363)