Tolna Megyei Népújság, 1971. március (21. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-14 / 62. szám

VI1AC tWjtó'íte)*tK'<-|ii5Br,*i«B JSÄG M rsyrrTTgÉ^Crr^gX ^r^íjy-ir'í>.v^Vou»-* ^rgrjr g'-ic .mr-aTitak yyj-A.'.r ^Éy^r^-X'] Tamási: A Forradalmi Ifjúsági Napok megyei megnyitója un Holnap délelőtt. 10 órai kez- de;,tel megnyitják az ifjúság nagy tavaszi seregszemléjét. a Forradalmi Ifjúsági Napo­kat A húsznapos rendezvényso­rozat — amelybe bekapcsoló­dik a megye valamennyi if­júsági csoportja és KlSZ-alap- szervezetc- — Tamásiban kez­dődik hétfőn délelőtt Elsőként a KISZ KB által ■adományozott emlékzás„lót .vonjak fial, amelyet Patőházi 'Szilveszter, a KISZ KB Inté­ző Bizottságának tagja, . a KISZ Baranya megye; Bizott­ságának első titkára ad íjt. Köszöntőt Horváth László, a KISZ tamási járási biz-ottsá- .unak titkára mond. Az emlékzászló felvonása Után a vendégek megkoszorúz­zák a 4fl-as emléktáblái, majd a művelődési házba mennek, ahol 11 órakor a munkás- mozgalmi emlékkiállítási nyit­ja meg Jankó János, ú tamá­si járási pártbizottság titkára. A nap délutáni eseményei 2 órakor kezdődnek, amikor a Fáklyavivő Kör tagjai poli­tikai vetélkedőn vesznek részt, öt órakor kerül sor az ifjú­sági nagygyűlésre. Szabó Géza, a KISZ Tolna megyei Bizottságának else tit­kára lesz a nagygyűlés elő­adója. Ezt követően történel­mi amlókműsort adnak a ta­mási KISZ-esek. A március 15-i megnyitó ünnepség a ‘20 órakor kezdő­dő if júsági háttal fejeződik be. — rá Ifjú vöröskeresztetek megy el vetélkedőj e Életmentő kitüntetése Szabó-pál Antal, a megyei tanács vb-elnöke, tegnap dél­előtt hivatali helyiségében adta át az Életmentő Emlék­érmet és az ezzel járó pénz­jutalmat Veldi János tamási lakosnak. A magyar ioi radat­ná munkás-paraszt kormány által adományozott kitüntetés annak a tettnek az elismerése, melyet Veldi János tavaly de­cember 8-án hajtott végre, gyors közbeavatkozása val megmentve egy tizenhat éves fiatalember életét. Az ünnep­ségen részt vettek a meg­mentett szülei is. Szava zó polgárok: — 1901mbert Hetven esztendeje is rá- lasgtásokra készült Magyar- ország népe. Az akkori hatá­rok között majdnem kétszer annyi állampolgár élt, mint amennyi a mai Magyarorszá­gon. A választások tényével, jelentőségével akkor is táp­lálkoztak a korabeli lapok. Egyetlen, önmaga helyeit be­szélő apróság a Tolnavár­megye i 901-es évfolyamából: „Magyarországon 960 009 vá­lasztópolgár van. Közülük négyszáztizennégyezren a bir­tokukban lévő föld, lelek, ház után gyakorolhatják szavaza­ti jogukat. Százhatvannyole- ezer a tisztviselők és alkalma­zottak száma, kereskedő, gyá­ros, tőkepénzes hetvenkétezer van. Független, orvos, ügyvéd és atdbbi harminchétezer, az egyéb címen névjegyzékbe vettek száma I:étspózhatvo.n­Teftnap délelőtt, Szekszárdon á Babits Mihály megyei mű­velődési központ hangverseny­termében rendezte meg a me­gyei vöröskeresztes szervezet és a megyei úttörőelnökség Tolna megye pajtásainak első­segélynyújtó- vetélkedőjét: az Ifjúsági Vöröskereszt megala­kulásának 50., a -Magyar Út­törők Szövetsége .fennállásá­nak 25. évfordulója alkalmá­ból. A vetélkedőket községi, já­rási, .illetve városi versenyek előzték meg, s azok győztes csapatai mérték össze tudá­sukat tegnap. A színvonalas vetélkedőn részt vevő — öt-öt úttörőből álló — nyolc csapat versenyének győztese Dombó­vár lett, második helyen a szekszárdi III. szántó iitalános iskola végzett, a harmadikak a bonyhádi úttörők lettek. A jól szerepelt csapatok jutal­mat kaptak, a dombóvári paj­tások pedig jó szereplésükkel továbbjutottak a területi ver­senyre, melyet Kaposváron rendeznek meg A vetélkedő játékvezetője} Vajek Róbert, a Magyar Rá­Tbi.NA HEGYEI sEPOJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megye! Tanács lapja Kőaserkesaio . í'£1 • EitK.*v­SzerkcsztÖSeg: Szeks.'aWj, MarUrok tere l'i—1? .. Telelőn. !29—öl, 11-—6i- <CiaC Tolna megye; L.ank-eoó V&U*uat, szckszáiM, Béla tér t Telelőn; IS«—jl, is«-;«. Feleiül : KATONA ÚZSEf Xt-.v:... a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telelőn; i29—21 Felelős vezető; Szét' István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethet- bármely postahivatalnál és kézbesítővé, Süúfixeté.si díj egy hónapra 20 "h dió riportere a győztes csa­pattal riportot készített, mely március 22-én, délután 15 óra 20 perckor hangzik el a Kos­suth rádióban. kilencezer.' 960 090 választópolgár: — egy majdnem tizeiinyolcmü- liós országban! Kölesden, a községi tanács épületével szemben áll az or­szágban az egyetlen olyan Kossuth-szobor, mely nem a szabadsagharc dalias kormányáé elnökét ábrázolja, hanem az aggastyánt, a ,Suti»í . Foto: G, K Termelési tanácskozás a Vasipari Vállalatnál 40 napi munkabérnek megfelelő nyereségrészesedés Tegnap ünnepélyes terme­lési tanácskozást tartott a {Szekszárdi Vasipari Vállalat a Babits Mihály művelődési ház színháztermében. Ez al­kalomra összehívták a vállalat valamennyi dolgozóját, a vidé­ki részlegek munkásait, alkal­mazottait is. A színházterem előterében kiállításon mutat­ták be a vállalat fejlődését, termékeit Németh zártai igazgató is­mertette az elmúlt évi ered­ményeket, gondoltat és az idei tennivalókat. A vállalat ta­valy igen eredményeven gaz­dálkodott, minden előbbi év­nél nagyobb nyereséget ért el. Termelése 17 millió forint­tal haladta meg as 1060-es évit, nyeresége az összes ár­bevétel 17,2 százalékát ú ttjj ki (1969-ben 7,7 százalék volt). Az idén tovább növelik a termelést, a tavalyi ílü millió forinttal szemben 133 milliót terveznek, olaj kályhából több mint dupláját állítják elő a tavalyinak (29 ezerrel szem-* ben 52 500 darabot). Felszólalt a termelési ta­nácskozáson dr. Vígh Dezső, a megyei tanács vb-elrökhe» lyettese és Szebényi János, a városi pártbizottság munka­társa is. A tanácskozás befe­jezése után került sor a ju­talmak, a „kiváló dolgozó” ki­tüntetések átadására. Kiosztot­ták a nyereségrészesedést is* ami átlagosan a múlt évben kifizetett munkabér 13,31 szá­zalékát tette ki, negyvennapl munkabérnek felel meg'. | MÁRCIUS Névnap: Maliid. ; 1,4 A Nap kél Ml, nyugszik 14 17,47 órakor. A Hold kél 20,34, nyugszik VA3ÄRNAP | ♦,28 órakor. — A szekszárdi városiörté­aetf klub következő összejöve­telén -- március iV-én — „Mit tartunk Szekszárdon vá­rostörténeti emléknek?’ cím­mel dr. Puskás Attila tar* vitaindítót. — Közegészségügyi ellen­őröknek tartanak továbbkép­ző előadást hétfőn, Szekszár­don, a megyei KÖJÁL szék­hazában. Megyénk közegész­ségügyi és járványügyi ellen­őrei település-, élelmezés-, munkaegészsegügyi, valamint járványügj i előadásokat hal­lanak. — Kisdobosvetélkedő. Az Útíérőszö vétség szekszárdi já­rási elnöksége március 18-án kisdobosvetélkedőt rendez Szekszárdon, a megyei Babits Mihály művelődési közpant­1 MERKÚR kacsiátvételi sorszámai Fiait—500 2223 Fiot—-050 Umtuina 7565 Fiat—350 Sport CaupA 3« Moszkvics 22743 Äftnoult R—4 1273 Polski Fiot—1300 7033 Polski Fiat—1530 10« S|oda Trabant Limousin« Trabon} Kombi 21014 33934 3345 Trabant LimogtiiM H»com«t 302 Volkswagen—1300 2700 Wartburg Limousine * 15300 Wartburg de Lux« 10468 Wartburg Tourist 1312 (ax 1009—70-ei vi*scaigaxs4{ Skoda Ociwrla Kombi és Wertburg bei»««) Zaporozsoc 2034 7. as tara 730—M 2100 Volga m Sárköz-Völgységi Vízitár­sulat Szekszárd Bogyisz­lói úti telepére felvesz autószerelőket, autóvillamossig - szerelőket, adagol óbeállíté t, nehézgépszorelőke * segédmunkásokat, éjjeliőröket (félműszakost is) portásokat azonnali belépéssel. (256) ban. Az új kezdeményezést fis gyelemmel kíséri a megy* többi járási és városi úttörő« elnöksége. — A Tolna, megyei úttörők) jubileumi programja kereté­ben járási szavalóversenyt ren­deznek Dalmandon március 15-én a dombóvári jár^ úf.-j íörőinek. Értesítjük az utazóközönsé­get, hogy pályafenntartási munkálatok miatt 1971. már­cius 16-tól április 21-ig. hét­főtől péntekig terjedő munka­napokon, Pécs—Szentlöric állo­mások között átszállásos vá­gányzárást tartunk. A Buda­pest—Pécs viszonylati! 1813. s*. személy-, a Pécs—Budapest között közlekedő 1903. s*. gyors-, a Szigetvárról induló 2444. sz. személy- és a Pécs—> Barcs viszonylata 2445., 2425. sz. személyvonatok helyett Pécs és Szentlörinc között vonatpót­ló autóbuszok közlekednek. Az autóbuszokra a MAV- menet jegyek érvényesek. A vonatpótló járatok a vasútál­lomásokról indulnak. MÁV Féesi Igazgatósága OKVOSI ÜGYELET Dr., Bági Emília IV. sz. kör­zeti orvos szabadságolás miatt távol van, helyette: dr. Szöl- lősi Géza. Rendelés helye vál­tozatlan. Helyettesítés ideje: 1971. március hó 12-től már­cius hó 26-ig. Dr. Somogyi János II. sz. körzeti orvos szabadságolás miatt 1971. március hó 12-tól március hó 26-ig távol lesz. Helyette dr. Balogh Judit XV. sz. körzeti orvos. Rendelés he­lye: Kadarka u. D/5. sz. alat­ti körzeti orvosi rendelőben minden délelőtt fél íl órától fél 11-ig, délután fél 4 órától fél 5-ig. ERŐSÖDIK A FELMELEGEDÉS Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, legfel­jebb néhány, helyen futó eső­vel. Időnként élénk, helyenként erős délnyugati, nyugati szél. Az erŐR éjszakai fagyok meg­szűnnek, a nappali felmelege­dés erősödik. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet 5—10 fok között.

Next

/
Thumbnails
Contents