Tolna Megyei Népújság, 1971. március (21. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-03 / 52. szám
Koséi-Kelet A 30 napos fegyycpnyugyás lejárta előtt Böcz Sándor, az MTI tudósítója jelenti: Vasárnap, március 7-én lejár a 30 napos fegyvernyugvás, amelyet U Thant felhívása nyomán, a Sinai félsziget részleges kiürítésére és a Szuezi-csatorna megnyi tására vonatkozó kezdeményezés bejelentésével egyidejűleg léptetett életbe az Egyesült Arab Köztársaság. Izrael, mint ismeretes, elutasította az egyiptomi kezdeményezést, majd azt követően tagadó választ adott Jarring ENSZ-megbí- zottnak arra a felhívására is, hogy vállaljon kötelezettséget a Biztonsági Tanács határozatának végrehajtására, a megszállt arab területek kiürítésére. A Jarringhoz eljuttatott izraeli válasz hivatalos formában erősítette meg Izrael expanziós, annexiós szándékait.' Az A1 Ahram által ismertetett memorandum határozottan leszögezi: „Izrael nem tér vissza azokra a határokra,' amelyek 1967. június 5. előtt voltak érvényben”. Az EAK megítélése szerint a? izraeli válasz eltorlaszolja a közel-keleti válság békés Pakisztán Fokozódó Pakisztánban fokozódott a politikai feszültség azt követően, hogy Jahja Khan, az ország katonai vezetője hétfőn meghatározatlan időre elnapolta az alkotmányozó nemzetgyűlés ülését a két legnagyobb párt közötti súlyos nézeteltérések miatt. Mudzsibur Rahman sejk, a választásokon győztes Avami liga vezetője ezt követően a kelet-pakisztáni Daccában sajtóértekezletet hívott össze, amelyen összeesküvésnek nevezte Jahja Khan döntését és kétnapos általános sztrájkra szólította fel a keleti országrészt. Emlékezetes, hogy a jelenleg elmélyülő politikai válság hátterében Kelet-Pakisztán autonómiájára irányuló törekvései állnak. Rahman sajtóértekezlete után Dacca uteáit tüntetők indokína Az AP saigoni tudósítója egy magas rangú amerikai katonatiszttől úgy értesült, hogy a népi erők Kambodzsa keleti részében új támaszpontokat létesítettek és ezért a saigoni kormányzat csapatai újabb erőkkel és mélyebben kívánnak behatolni kambodzsai területre. , Az amerikai parancsnokság szóvivője elismerte, hogy hétfőn Kelet-Kambodzsában a partizánok lelőttek egy amerikai helikoptert, amely légitámogatást nyújtott dél-vietnami kormánycsapatoknak. A gép négy főnyi személyzete életét vesztette. A szóvivő szerint a múlt év májusában megindult kamho-Hsai intervenció óta az amerikaiak megoldásához vezető utat, ezért kiterjedt diplomáciai kampányt indított avégett, .hogy a négy nagyhatalom, a. Biztonsági Tanács és az ENSZ tagjai a háború és béke sorsdöntő válaszútján vállalják a rájuk háruló felelősséget. Közben Kairóban folytatja tanácskozását a Palesztinái Nemzeti Tanács. Arafat, a gerillamozgalom vezetője az,amerikai kémszervezet, a CIA felelősségét hangoztatta a szeptemberi jordániai polgárháborúért. A továbbiakban élesen elítélte a Palesztinái arab állam gondolatát, mert a pa- lesztinaiak problémáját csak egész Palesztina felszabadítása oldja meg. Hasonló értelemben nyilatkozott több felszólaló is. Mint már jelentettük, Arafat javaslatot terjesztett elő a Palesztinái felszabadító hadsereg és a gerillaszervezetek egységesítéséről. Nyugati hírügynökségek jelentése szerint a terv elfogadása körül nézeteltérések támadtak. feszültség árasztották el, akik a független Bengált (Kelet-Pakisztánt) éltetve, elégettex egy pakisztáni lobogót, felgyújtottak egy filmszínházat és egy fagylaltüzemet. Rahman felhívására egész Kelet-Pakisztánban kétnapos általános sztrájk kezdődött és a városok utcáin fegyveres rendőrök és katonai járőrök cirkálnak. A pakisztáni rádió jelentése szerint Daccában kedden teljesen megbénult az élet. Zárva tartanak a gyárak, irodák, üzletek és iskolák. A városba nem érkeznek vonatok és repülőgépek sem. A sztrájk más városokra is átterjedt. Tájékozott források * úgy tudják, hogy a pakisztáni légitársaság gépein máris megkezdték katonák átdobását a nyugati ország-észből keletre, hogy a zavargásoknak lehetőleg elejét vegyék. 41 helikoptert és 18 más repülőgépet vesztettek Kambodzsában. E gépek személyzete közül 46-an vesztették életüket, 50-en sebesültek meg, nyolcán eltűntek. Az UPI értesülése szerint a dél-vietnami kormánycsapatok laoszi inváziójának támogatására .az amerikai légierő étidig legalább 2300 taktikai légitámadást, B—52-es óriásbombázókkal 180 szőnyegbombázást és helikopterekkel közel 19 000 bevetést hajtott végre. Ennek ellenére a támadás elakadt és a benyomult csapatok két hete egy helyben veszteveinek, sőt a népi erők t-macl.'.sai következtében több támaszpontot es megerősített ált -st feladni kényszerültek. A szorult helyzetbe került dél-vietnami kormány- csapatok támogatására a Dél- Vietnamból állandóan oda- küldött újabb és újabb erősítéseken kívül bevetették a kommunistaellenes laoszi meo törzset is, amelynek emberei a népi erők hátában igyekeznek szabotázscselekményeket elkövetni. A Paíet Lao hírügynökségének közlése szerint Káoszban a népi erők hétfőn Phu Co Boctól délnyugatra, a 619-es magaslatért folytatott harcban megsemmisítettek egy délvietnami gyalogos zászlóaljat, amely a 3. gyalogezred részét alkotta. A hírügynökség szerint a népi erők február 27-én ennek az ezrednek egy másik zászlóalját semmisítenék meg. A saigoni amerikai parancsnokság. kedden délután kiadott közleménye szerint vasárnap amerikai vadászbombázók „védelmi reakcióképpen” észak-vietnami légvédelmi rakéta- és ütegállásokat támadtak a demilitari- zált övezettől északra 28 kilométerre, Dong Hói városától délre. Az égy óra hosszat tartó légitámadásokban 13 vadászbombázó vett részt. un a L’ Aquila-ban, Abruazo és Molise tartomány székhelyén a hétfő esti súlyos zavargások után kedden viszonylagos nyugalom uralkodott. A prefektus és a város polgármestere között történt megállapodás értelmében a rendőri erők kivonultak a város központjából, de továbbra is készenlétben maradnak. Az Olasz Kommunista Párt képviselői és szenátorai határozottan követelik a szélső- jobboldali felforgatók példás megbüntetését és Restive belügyminiszter lemondását. • Nixon elnök hétfőn kitüntette az Apollo—14 űrhajósait. A Fehér Házban összegyűlt mintegy 1$0 vendég jei lenlétében az elnök átnyújtotta az országos űrhajózási hivatal (NASA) kiváló szolgálati kitüntetését Alan B. Shepardnak, Edgar D. Aíií- chellnek és Stuart A Rposónak. Az űrhajósok tiszteletére kedden az amerikai kongresszusban rendezték fogadást. * Az amerikai csapatok újabb fegyveres provokációt hajtottak végre a Koreai. Népi Demokratikus Köztársaság ellen — közli a Koreai Központi Távirati Iroda. Mint a közlemény megállapítja, március 1- én, a demilitarizált övezetben nagy kaliberű géppuskákból több sorozatot adtak le a koreai néphadsereg őreire. Az ilyen jellegű provokációs akciókért — hangsúlyozza a közlemény — az amerikai fél viseli a teljes felelősséget. m 1970 végén Ausztrália la kossága 12 713 200 fő volt — jelenti nemrég nyilvánosság ra hozott statisztikai adatot ra hivatkozva a TASZSZ. j Szorult liclyzethen a dél-vietnami csapatok NEMZETKÖZI LAPSZEMLE A pillanat drámai: Per Borten norvég miniszterelnök a parlamentben kezével eltakarja az arcát, úgy hallgatja az ellene záporozó támadásokat. A következő drámai percben le* mondott miniszterelnöki tisztjéről. (Képtávírónkon érkezett) Gus Hall. az Egyesült Államok Kommunista parijának főtitkára a DAILY WOHLD című lapban a Capitolium ellen hétfőn elkövetett bomba- merénylettel a fasiszta fajüldözőket vádolja. A bombamerenyjetet azért követték el, hogy elvonják a nép figyelmét az Egyesült Államok laoszi kudarcáról — jelentette ki Hall. — E gyanút igazolni látszik, hogy a reakciós erők hogyan használják ki a bombatámadás tényét. Nem tehetünk róla. de kénytelenek vagyunk a Reichstag felgyújtására gondolni — fűzte hozzá. A bombatámadással kapcsolatos hivatalos nyilatkozatok Gus Hall feltevését igazolják. A rendőrség és az FBI máris országos kormányellenes össze, esküvásre tesz utalásokat. Annak ellenére, hogy a haladó erők elhatárolták' magukat a támadástól, a hatóságok igyekeznek a kormányellenes megmozdulások egyik megnyilvánulásaként beállítani a merényletet és máris megfelelő megtorló intézkedéseket helyeztek kilátásba. A fenyegető nyilatkozatok utalnak arra hogy „az incidens nem fog a háborúellenes mozgalom hasznára válni”. Az NSZEP központi lapja, a NEUES DEUTSCHLAND keddi számában kommentárt fűz Willi Stoph NDK-miniszter- elnök és Klaus Schütz Nyugat- Berlin kormányzó polgármestere múlt heti levélváltásához A kommentál megállapítja, hogy az NDK kormánya építő hozzájárulással akarja támogatni azokat a törekvéseket, amelyek Nyugat-Berlin helyzetének normalizálására irányul, nak. A lap ezzel összefüggésben megismétli annak a levélnek a legfontosabb megállapításait. amelyet Willi Stoph miniszterelnök Klaus Schü tz kor. mányzó polgármesterhez intézett. Schütz válaszlevelére kitérve a kommentár megállapítja, hogy a kormányzó polgármester láthatóan semmit sem akar tudni az NDK miniszterelnöke által javasolt tárgyalásokról mert a kapcsolatok normalizálásáról szóló megbeszélések elkezdését a három nyugati megszálló hatalom engedélyétől teszi függővé. — Az NDK tárgyalási készbe nem maradhat egyoldalú olog — hangsúlyozza az NSZEP központi lapja —, a másik félnek is megfelelő megértési készséget kell tanúsítania. Végezetül megállapítja, hogy függetlenül a nyugatberlini szenátus jelenlegi, nem kielégítő magatartásától, az NDK kormánya, az emberiesség alapján, kész megfelelő szinten tárgyalásokat folytatni a nyugat-berlini szenátussal A TRUD, a szovjet szak- szervezetek lapja keddi számában olvasók leveleit idézi, akik reagáltak a lap január 29-i számában Anthony Astrachan- nak, a Washington Post moszkvai tudósítójának szovjetelle- nes tevékenységét leleplező cikkére. A Trud hangsúlyozza: „Astrachan méltó utóda két elődjének, akiket annak idején kiutasítottak a Szovjetunióból és az igazság azt kívánja, hogy osztozzék azok sorsában. Minél előbb, annál jobb”. Astrachan Moszkvából keltezett tudósításaiban rágalmazza a Szovjetuniót, a szovjet állam nemzetiségi politikáját, azt próbálja bizonyítani, hogy „van antiszemitizmus a Szovjetunióban és üldözik a zsidókat”. E rágalmazó koholmányokkal nyilvánvalóan újabb provokációkra akarja ösztönözni az egyesült államokbeli cionista pogromistákat, az ottani szovjet tudósítók és intézmények ellen — ír. ja a lap. Az idézett levelek között J. Friedmann, a „Sirály” moszkvai tröszt művezetője ezt írja: „Mialatt a világ közvéleménye teljes joggal felháborodását juttatja kifejezésre a cionista szélsőségesek banditatámadásai miatt, amelyekkel az Egyesült Államokban működő szovjet képviseletek normális tévé, kenységét, szovjet állampolgárok életét veszélyeztetik, a Washington Post e fékevesztett toliforgatója olajat önt a tűzre, méginkább szítani akarja az egyesült államokbeli szovjetellenes kampányt”, „E fogadatlan prókátor üzej- mei a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatainak rosszabbodását, a két állam kulturális és tudományos kapcsolatainak felbomlását eredményezhetik, Követelem, hogy szüntessék be Astrachan bűnös tevékenységét, őt magát pedig utasítsák ki országunkból” — írja levelében M. Pillner, a közgazdasági tüdományok doktora, leningrádi egyetemi tanár.