Tolna Megyei Népújság, 1971. március (21. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-02 / 51. szám

India Megkezdődött a választ:»* Kis Csaba, az MTI kikül­dött; tudósítója jelenti: Kilehc államban és a köz­ponti kormány igazgatása alatt lévő néhánv területen kezdődött meg hétfőn Indiá­ban a választás. Az ország nagy területén a választók nagy száma — mintegy 280 millió szavazásra jogosult személy .járulhat az urnákhoz — és más nehézségek miatt a szavazás 10 napon ál tart, s a végeredményeket csak már­cius 11-én teszik közzé. A szavazás több államban két. illetve három napon át tart. A szavazatok számlálását azon­ban csak március 10-én kez­dik meg, amikor a sorrendben li’folsó állam, Nyugat-Bengália lakosai is az urnák elé járul-; nak, Ez az utolsó szavazás egyébként még a választás elgcS napján is bizonytalan volt: az államban kialakult rendkívüli feszültség, szélső* indokína séges izgatás és sok esetben a fegyveres összecsapásig ter­jedő erőszakosságok miatt egyesek javasolták a bengáliai választás elhalasztását. Ehhez azonban a központi válasz­tási bizottság egyelőre nem járult hozzá. A szavazás kezdetekor az indiai főváros sajtóköreiben úgy látják, hogy Indira Gandhi minisztereinöknő párt­jának, a kongresszusnak van esélye a parlamenti többség megszerzésére az 522 tagú képviselőházban, a lok-szabha- ban. Az Indiai Kommunista Párt. amely Kerala államban és néhány más körzetben együtt­működik Indira Gandhi kong­resszus pártjával, hangsúlyoz­za, hogy a választásokon de­mokratikus, baloldali többségű parlamentet kell létrehozni. A párt 87 körzetben állított jelöltet. A népi erők elfoglaltak égy támaszpontot Az AFP saigoni tudósítója katonai körökből úgy értesült, hogy káoszban a népi erők el­foglaltak egy tüzérségi tá­maszpontot, amelyet a dél­vietnami 1. gyalogoshadosztály egyik zászlóalja tartott Lao Baótól 15 kilométerrel dél­nyugatra. Hivatalosan a je­lentést még nem erősítették wieg, ügyanakkor azonban kö­zölték, hogy dékvietnami „tengerészgyalogosokat küld­tek Laoszba, hogy segítséget nyújtsanak az ott szorult helyzetben levő dél-vietnami csapatoknak. Az UPI tudósí­tója szerint legalább tízezer dél-vietnami katonát szállíta­nak légi úton Laoszba és a Kairó légihidat helikopterek „egész ármádiája” bonyolítja le. Kambodzsából csupán ki­sebb összecsapásokat jelentet­tek, amelyek zöme a Phnom Penht körülvevő külső védel­mi gyűrűre esett. Dél-Vietnamban eltemet­ték Francois Suilyt, a Newsweek amerikai hetilap 44 éves tudósítóját, aki a múlt héten vesztette életét, amikor a kambodzsai határ közelében lezuhant az a helikopter, ame­lyen Do Cao Tri tábornok és több más magasrangú dél­vietnami tiszt .tartózkodott. Az újságíró végakaratában azt kérte, hogy Vietnamban temessék el, ahol több mint húsz évig élt. Szadat elnök beszéde Vasárnap megnyílt Kairó­ban a palesztínai nemzeti ta­nács, a palesztin parlament ülése. Megnyitó beszédében Szadat elnök aláhúzta, hogy kormá­nya továbbra is küzd a közel- keleti helyzet politikai ren- dfezéséért. Biztosította azonban a gerillavezetőket, hogy Egyip­tom mint ahogy eddig is meg­tette kötelességét a fegyveres harcban, ismét így tenne szük­ség esetén. Hangsúlyozta: a? Egyesült Arab Köztársaság semmiféle különbékét nem köt Izraellel. Ninos — mondotta — egyip­tomi megoldás, vagy Palesz­tinái megoldás, szíriai meg­oldás vagy jordániai meg­oldás. Csak egy van, ez pe­dig áz arab megoldás. ' Megerősítette Szadat elnök, hogy , az egyiptomi álláspont Változatlan: mindenfajta ren­dezésnek feltétele az izraeli csapatok teljes kivonása és a palesztínaiak ■ jogainak meg- oltalmazása. „Ha az ENSZ Biztonsági Tanácsának (1967. november 22-i) határozata a menekültprobléma igazságos rendezéséről beszél, akkor a rendezés nem vonatkozhat másra, mint az 1947- óta ho­zott ENSZ-határozatokra” — mondotta. Vasárnap Kairóban „diplo­máciai nagyüzem” volt. Sza­dat elnök megbeszélést foly­tatott a ceyloni, a chilei'és a perui nagykövettel, majd fo­gadta a CSKP küldöttségét, amelyet Vasil Bilak vezetett. Mahmud Riad külügyminisz­ter eközben Otto Winzert, az NDK külügyminiszterét fo­gadta, később pedig Ajubi szíriai miniszterelnök-helyet­tessel tárgyalt. Mohszin Abul Nur, az Arab Szocialista Unió főtitkára ugyancsak vasárnap tájékoztatta az egyiptomi po­litika egyes kérdéseiről az EAK-ban vendegeskedő olasz parlamenti küldöttség tagjait. A palesztinai „parlament” kairói tanácskozásán négy beszámoló hangzik el, ame­lyek közül legjelentősebb téma a gerillaszervezetek egyesítése. Arafat tervezete szerint 150 tagú új nemzeti tanácsot alakítanának, ezen kívül 21 tagú központi bi­zottság és 9 tagú politikai iroda működnék, mjnt a palesztinai forradalom leg­magasabb irányító szerve. Arafat ezen kívül javasolta egy forradalmi vezérkar megalakítását, amely alá tartoznának az összes fegy­veres erők. Miközben folyik a kairói tanácskozás, az El Fatah bejelentette, hogy a jordá­niai hadsereg egységei a Jordán folyó völgyében ge­rillaállásokat támadtak meg. Az amerikai Time című magazin szerint ,,tapogató­zó megállapodás” született az izraeli—jordániai bizal­mas tanácskozásokon, mely szerint nem lenne külön palesztinai állam, de a nyu­gati parton élők megtarta­nák jordániai állampolgár­ságukat és egy korridoron közelíthetnék meg a keleti partot. A Time értesülése szerint módosítanák ez iz­raeli—jordániai határt is, Jeruzsálem pedig izraeli vá­ros maradna. Jordánia hivatalosan cá-^ folta az amerikai lap érte­süléseit. A hétfői napon elérte a két­milliót azoknak a száma, akik munkabeszüntetéssel tiltakoz­nak a kormány sztrájktörvé­nye ellen. Nagy-Britannia is­mét napilapok nélkül marad. Csatlakoztak a sztrájkhoz a technikusok és a gépészek is. A megmozdulás elsősorban az autógyárakat érinti. * Hétfőtől kezdve több köz­szükségleti cikk árát szállítot­ták le a Szovjetunióban. Leszállították többek között a televíziókészülékek, mosó­gépek, motorkerékpárok, rö­högök, villanyborotvák és más árucikkek árát. A tv-készülékek közül töb­beknek az árát 19—30 száza­lékkal, a mosógépekét 10 szá­zalékkal szállították le. * Salvador Allende chilei köz- társasági elnök hétfőn nyi­latkozatot adott a moszkvai televízió riporterének.. Ismertetve a kormány álla­mosítási és földreform-prog­ramját, a hitelek és bankköl­csönök államosítására, vala­mint ez export és az import ellenőrzésére tett intézkedése­ket, Allende elmondotta, hogy a kormány számára döntőek a gazdasági szempontok, de ugyanakkor az emberekről va­ló gondoskodást sem téveszt­heti szem elől. Arra törek­szünk — hangoztatta —, hogy a nép, vagy legalábbis a nép túlnyomó többsége részt ve­gyen a népi kormányzat ter­veinek valóra váltásában. ■ Bombamerénylet a washingtoni Capitolium ellen • »• w" Bomba robbant hétfőn a washingtoni Capitoliumon, ,áz amerikai törvényhozási épületnél^ azon a szárnyán, ahol a' szenátus tartja - üléseit. Az anyagi kár súlyos, sebesülés nem történt. A vizsgálat és a nyomozás folyik. (Képtávírónkon érkezett). „Igen tetemes anyagi káro­kat" okozott, az" amerikai kongresszus két házának szék­helye. a washingtoni Capito- liurtl ellen ' hétfőn reggel el­követett bombamerénylet, sé­rülés azonban nem történt — közölte a Capitolium őrségé­nek egyik szóvivője. Elmon­dotta, hogy hétfőn hajnalban titkos telefonáló hívta fel a Capitolium őrségének figyel­mét a „küszöbön álló” bom­bamerényletre, de nem jelölte meg, hogy az impozáns épü­letnek pontosan melyik szár­nyában helyezték el a robba­nószerkezetet. Harminckét perccel a bejelentés után ha- —;-------;—r—---------------——----: t almas erejű detonáció ráá-' kódtatfa meg a Cápiíoíiúm" épületét. ív. A robbanás a Capifoliu'rp épületének azt,a szárnyát roiT- gálta meg, ahol a szenátus székel. ... . ' A szövetségi bűnügyi nyo­mozó hivatal (FBI) helyskíh„, re érkezett bűnügyi különít-,- menyei megindították a nyo­mozást. Újságírók és fotoriporterék nem közelíthetik még a Capi­tolium hatalmas épülettömb­jét, amely 1800-óta nyújt 'ott­hont az amerikai kongresszus1 két házának, a szenátusnak és a képviselőháznak. s. Árcsökkentés^ Lengyelországban Márkus Gyula, az MTI var­sói tudósítója jelenti: • A LEMP Politikai Bizott­sága és a kormányelnökség február 15-i határozatának megfelelően hétfőn reggeltől ismét » múlt' év december 13-a előtti élelmiszerárak ér­vényesek Lengyelországban. Egyidejűleg visszaállították a régebbi éttermi, étkezdéi és büféárakat is. Ez a rendelke­zés az idén 11 milliárd zloty­val növeli a lakosság vásárló­erejét. A fogyasztási iparcik­kek csökkentett árának meg­hagyása pedig éves viszony­latban további 13 millió zloty többletet, jelent. . a családi költségvetésekben, : Ezen túl­Olaszországban folytatódtak a zavargások L’Aquilában vasárnap az est beálltával újra fellángolt az utcai harc a szélsőjobb- oldali tüntetők és a rendőrök között. A zavargást alaposan megszervezték. Az egyik keskeny utcán több hordó olajat öntöttek vé- gig, majd felgyújtották és va­lóságos fáklyává változtatták az utcát. Másutt barikádokat emeltek a kendőkkel bekötött arcú zavargók és vasrudakkal, ütésálló sisakokkal felfegy­verkezve vették fel a harcot a könnygázgránátok fedezete mögött előnyomuló rendőrök­kel. A harmadik napja tartó za­vargásokban 75 rendőr sebe­sült meg. A tüntetők, akik akárcsak Reggioban, itt is a tartomá­nyi - közigazgatási funkciók megosztása ellen tiltakoznak, elég világosan elárulják poli­tikai hovatartozásukat: min­den politikai párt irodáját fel­dúlták, csak az újfasisztákét és a monarchistákét nem. A város utcái vasárnap eáte csa­tatérre emlékeztettek. Gyilkos merényletre is sor került vasárnap Catanzarotól 75 km-re egy kisvársban, (2 a- pistranoban. Egy zsúfolt ven­déglőben egy ismeretlen me­rénylő pisztolylövésekkel há­rom embert . megölt, kettőt megsebesített, majd egy ko­csiba ugorva elrobogott. A rendőrség üldözi az elmene­kült bűnözőt. menően az idény végi kiáru­sításokon a vásárlók kb. 2.5! milliárdot takarítanak meg. E nagyjelentőségű életszínű1 vonal-emelést biztosító lépé- 1 seket döntően a Szovjetunió; segítsége tette lehetővé. A ; szovjet kormány, mint isme- ’ retes, 1 millió tonna keriyér- gabonát adott el Lengyelor­szágnak és igen komoly hösz-;; szú lejáratú hitelt is bízta-/; sított. Különösen lényeges dolog a ; hús- és hentesáru régebbi áráé ­nak visszaállítása. A tavaly decemberi élel­miszerár-emelés különösen ér­zékenyen érintette a lakosság legalacsonyabb jövedelmű ré­tegeit, több mint 5,2 millió dolgozót, nyugdíjast és járu­lékost. Ezek helyzetének ja­vítására a kormány január. 1-én 8,6 milliárd zlotyt bo­csátott rendelkezésre. Egy­idejűleg két évre befagyasz­tották a mostani élelmiszer-; árakat. 1 / Az elmúlt hetek tapasztala-,, ta azt mutatta, hogy a dol­gozók megértik a pártvezetés., és a kormány életszínvonal-' emelést célzó intézkedéseinek , jelentőségét. Jellemző pl. hogy a • bányászok januárban; 90' ezer, februárban pedig 123 ezer tonna kőszenet termel-» • tek a havi előirányzaton fe­lül. A hétfői lengyel lapok ve--’ zeto témája természetesen az élelmiszerek régebbi árának, visszaállítása. A Trybuna T u- du vezércikkében a többi kö­zött hangoztatta, hogy „ez a“' lépés egyfelől a Szovjetunió segítőkészségének, másfelől pedig a LEMP KB decem-i béri és februári ülése határo- . zalai következetes megvaló­sításának eredménye”.

Next

/
Thumbnails
Contents