Tolna Megyei Népújság, 1971. február (21. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-12 / 36. szám

1 / j Ú 8 « ff Március 15-től április 4-ig: A pártkongresszus szellemében a KISZ-kongresszus sikeréért Interjú Kaczián Jánossal, a KISZ MB titkárával Az idén ötödször rendezik meg a forradalmi ifjúsági na­pokat, ezen belül a megyei diáknapokat. A tavaszi ifjú­sági ünnepségsorozat március 15-től április 4-ig tart. A huszonegy napos demonst­ráció céljáról, programjáról kértünk tájékoztatást Kaczián Jánostól, a KISZ MB titkárá­tól. — Mi a központi gondolata a kettős ünnepségsorozatnak? — Központi gondolata a szocialista hazafiság, célja az, hogy a X. pártkongresszus szellemében készüljön a megye ifjúsága a KISZ VIII. kong­resszusára, megünnepelje a há­rom tavaszi évfordulót — már­cius 15-ét, március 21-ét és áp­rilis 4-ét. A megyei diáknapok eseményei egybeesnek a forra­dalmi ifjúsági napok rendez­vényeivel. így a kettőről együtt beszélnék. — A diáknapoknak — úgy tudjuk —, más célja is van. — Igen. Megyei diáknapokat kétévenként rendezünk, abból a meggondolásból, hogy az itt fellépő műkedvelő csoportok legjobbjai vegyenek részt a keszthelyi Helikon-ünnepsége­ken, ahol az idén KlSZ-veze- tők tanácskozásai és diák- pályázatok jutalmazása is sze­repe! nek. — Hallhatnánk valamit a forradalmi ifjúsági napok programjából? — A megnyitó ünnepség már­cius 15-én délelőtt 10 órakor, Tamásiban lesz. A KISZ KB- tól kapott emlékzászlót vonjuk fel, megkoszorúzzuk a negyven­nyolcas-emléktáblát, munkás­mozgalmi emlékkiállítást nyi­tunk meg. politikai vetélkedői: szervezünk, majd este ifjúsági nagygyűléssel és bállal zárul az egész napos program. Már­cius 21-én Bonyhádon vers­mondók és diákszínpadok me­gyei bemutatója lesz, folytatá­saként a huszonegy napos ese­ménysornak, majd 27-én Dom- bóvárott a diák néptánc- csoportok megyei versenyével, 28-án Szekszárdon ifjúságpoli­tikai tanácskozással, 31-én mű_ velődéspoliti-kai tanácskozással, április 3-án középfokú tan­intézeti ének- és hangszer­szólisták bemutatójával folyta­tódik az ünnepségsorozat. A záróünnepséget április 4- én, Tamásiban tartjuk, ahol levonjuk a KB emlékzászlaját, és az ifjúsági énekkarok ad­nak hangversenyt. Ezek a fő programok, deszá. mos sportrendezvényre is sor kerül, például „Köszöntjük a Tanácsköztársaságot” jelmon­dattal mezei futóversenyt szer­vezünk, ifjúsági lövészversenyt az ifjúgárdistáknak, fáklyás fel­vonulást Szekszárdon és Dom- bóvárott. Uj KISZ-tagok fo- gadalomtételére is sor kerül, csaknem minden alapszerve­zetben. — Köszönjük! Az elmon­dottakból úgy tűnik, valóban megyei rendezvények lesznek a tavaszi ünnepek, nem csu­pán szekszárdiak. — Részben ez volt a célunk nekünk is. részben pedig az, hogy a megyei rendezvénye­ket is egy-egy alapszervezet, vagy iskola szervezze meg, mert így aktívabban bekapcso­lódik mindenki a munkába, egyben színesebb, vonzóbb lesz a program. — Köszönjük a beszélge­tést. RADIOS ÁGNES Napirendünkön: a lakástörvény Átfogó rendelés A Minisztertanács január 27-i ülése óta családban és munkahelyen, baráti körben és ifjúsági közösségben egy­aránt milliókat foglalkoztat­nak a lakásépítés fejlesztésé­re, a lakáselosztás és a lak­bérek új rendjére vonatkozó jogszabályok, amelyek azóta nyomtatásban is napvilágot láttak. Az új jogszabályok külön- külön is nagy területre vonat­koznak, együtt pedig olyan szerepet töltenek be a társa­dalom életében, mint a lakás az egyes emberekében, vagy a családokéban. Július 1-től hozzájuk igazodnak majd a lakásra áhítozók vágyai és esélyei, és a hivatalos szervek intézkedései. Az új jogszabályok abból indulnak ki, hogy a lakáskér­dés megoldása társadalmi ügy. Ezért a társadalmi igazságos­ság szellemében úgy intézked­nek, hogy mindin dolgozni ké­pes állampolgár — lakásigé­nyének és anyagi teherbíró ké­pességének megfelelően — vál­laljon részt a lakásépítés és a lakásfenntartás költségeiből. Az is alapelv, hogy a párt életszínvonalpolitikájával össz­hangban, vagyis az életszín­vonal állandó emelése köze­pette gondoskodnak a lakás- helyzet javításáról, s vezetik be az új lakásellátási rend­szert. Kitűnő példa és bizony­ság erre a lakbérrendezés. A lakbérek jelenleg messze nem fedezik a lakóházak fenn­tartásának költségeit, fele­annyi gyűlik össze évente lak-' bérből, mint amennyibe az ál­lami tulajdonban levő épüle­tek ellátása, tatarozása, fel­újítása kerül. Július 1-től megváltozik a helyzet, csök­kentik a két tétel közötti kü­lönbséget. Körültekintően gon­doskodnak arról is, hogy egyet­len családot se sújtsanak az új lakbérek. Az állam lakbér­hozzájárulás formájában ki­egyenlíti a többletkiadásokat, s a hozzájárulás csak a bérlő keresetének emelkedésével, a havi átlagos keresetnövekedés 25 százalékával csökken majd évente. Július 1. után érvényüket vesztik az eddig benyújtott lakásigénylések, amelyeknek kiadós része egyébként is el­avult, elévült már. Az új igénylések alapján új besoro­lás készül, amely már a jö­vedelmeket. a szociális hely­zetet is figyelembe veszi a kategorizálásnál. így alakul majd ki, hogy ki tarthat igényt tanácsi bérlakásra, ki tanácsi értékesítésű szövetke­zeti, ki lakásépítő szövetkezeti stb. lakásra. Ezzel egyidejűleg minden tanács számára köte­lezővé tették, hogy társadalmi bizottságok közreműködésével készítsék el lakáskiutalási ter­veiket. Gondolom, ennek ked­vező visszhangja lesz az érde­keltek körében. Ugyanígy. an­nak is, hogy a döntések előtt külön is figyelembe kell ven­ni a termelésben élen járó dolgozók és a fiatal házasok igényeit. Az új rendelkezések mind­egyedét mély, humanizmus hatja át, mert a társadalmi igazságosság követelményeit teljesítik.' így például az új lakásba költöző bérlők lakás­fTT?TTTTTTTTT?TT?'f'fTTTTITTT’ftT?TTtrTTT^T használatbavételi díjának meg­állapításakor messzemenőkig figyelembe veszik a szociális körülményeket. A gyermekek és eltartott személyek után a díj 80 százalékáig terjedő ked­vezmény illeti meg a rászo­rultakat. Ez a felső határ. Fiatal gyermektelen házas­párok előlegképpen is meg­kaphatják két gyermek erejé­ig a gyermekek utáni kedvez­ményt, ha vállalják, hogy hat éven belül „letörlesztik” a tar­tozást Ugyanez az elv érvényesül a lakásépítkezések pénzügyi támogatásánál is. Az építte­tők az eddigi burkolt dotációk helyett nyílt szociálpolitikai kedvezményben részesülnek. Szociálpolitikai kedvezményt a tanácsi értékesítésű szövet­kezeti lakások vásárlói, vala­mint — az öröklakás-építés kivételével — a többszintes lakóház-építkezések részvevői kapnak. A kedvezmény mér­téke telepszerű építés esetén gyermekenként 30 ezer forint, egyedi többszintes lakóház- építkezéseknél gyermekenként 20 ezer forint, egyéb eltartott családtagok után egységesen 20 ezer forint. A fiatal háza­sok két gyermekig ezt a ked­vezményt is megkaphatják előlegként. Szélesedik a vál­lalati támogatás lehetősége is. A nyereségből képzett fejlesz­tési alap felhasználásával megszűnik az eddigi 10 száza­lékos kötöttség. És, ha ehhez hozzávesszük, hogy megkezd­ték az első „albérlők háza” építését, s újabbakat is emel­nek majd, akkor még telje'- sebbé válik a kép. A fiatalok egyetlen területen sem mos­toha gyerekei az új jogszabá­lyoknak. A nagyszabású, átfogó ren­dezés hatalmas munkát ró a tanácsokra és más szervekre, s joggal tart igényt a társa­dalom megértő támogatására. Olyan munka zajlik ország­szerte ezekben a napokban a . „lakásfroiYton'’, amely mind- annyiunknak, az ifjúságnak is javára válik. ▼▼▼TVV VTTTTTTYTYT’*'* ► ► ► * P ► ► ► ► ► ► ► P ► ► * ► ► ► p ► ► ► P ► ► »■ ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► *• ► ► P P P P ► + P P ► P ► ► ► ► *• ► ► ►- — 10. — Fleurot ösztönösen megérzett valamit. Az alaposabb elemzésre ideje még nem volt, de amikor a Bonta nevet hallotta, Palermo-i vizs­gálódásai törtek fel tudata mélyéről... „Vajon a vezér itt tanyázik-e, vagy valahol másutt?” — töprengett a felügyelő. — Elindult — szólalt meg a fali hangszóró. Fleurot kérte az URH-s kocsikat. Az összeköt­tetés tökéletes volt. A Strada Libertade-n már meg is történt az első váltás. A Lancia Milánó óvárosa felé tartott. A felügyelő mellett ülő de­tektív felszisszent: — Itt baj lesz. Fleurot felkapta fejét: — Hogyan mondta, kolléga úr? — Mondom: baj lesz. A nyomkövető kocsi helyzetjelentéséből arra következtetek, hogy a Lancia az óváros forgalmába igyekszik és ott olyan nagy a tumultus, hogy a felfedezés veszé­lye nélkül szinte lehetetlen feltűnés nélkül egy autót követni. — Megkérhetném? — mondta Fleurot. — Adassa le a kocsi körözését az összes határ­átkelőnek és valamennyi olasz rendőrőrsnek... — Kérem... — és szinte abban a pillanat­ban, amikor a Scala közeléből a kettes számú nyomkövető kocsi jelentette, hogy a csúcsforga­lomban szem elől '/esztette a Lanciát, már az 1000 kilométer hosszú félsziget minden városá­ba. minden önálló rendőri őrsére megérkezett a milánói kapitányság köröző rádiógramja. Néhány perccel később a Victor Emmanuel tér egyik cukrászdájából jelentkezett a Vincen­zo Fiorenza lakására kiküldött két nyomozó. Azt jelentettél:, hogy Fiorenza hónapok óta kül­földön tartózkodik és állítólag Hamburgban vendégmunkás. Fleurot, az információ vétele után azonnal megkeresne az Interpol központját és a beszél­getésbe kapcsolódó számítógép már jegyezte is az adatokat. Másfél órával később a nyugat­német bevándorlási hivatal jelentette Párizs­nak, hogy Vincenzo Fiorenza Hamburgban, az egyik tengerészmulatóban pincér. Jelenleg is munkahelyén tartózkodik... — Ez egyre szebb, Igaz, Jannot? — kérdezte Fleurot — mit szól hozzá? — Átejtés. A fickó itthagyta a kocsiját, a banda többi tagja meg nyugodtan grasszál ve­le. — Magam is azt hiszem... Ezek mindenre gondoltak. Csoda ravasz fickók... Ezek után az sem lepne meg, ha Lanciáról dél felől kap­nánk valami hírt. ... Az esti géppel megérkezett Párizsból az Interpol főfelügyelője, Marc is. Jannot és Fleurot részletes beszámolója hallatán elége­detten dörzsölte kezét. — Jól van, fiúk, — dörmögte. — Egy lépés­sel máris közelebb jutottunk Nápolyhoz... Na, nézzük, mit tudnak az olasz kollégák. Meglá­togatjuk őket, hátha, megkínálnak egy jó forró olasz feketekávéval. Fleurot gyanakodva nézett főnökére és nem értette, mitől van Marénak ilyen jó kedve. Hi­szen mindaz, amit eddig kiderítettek, alig több a semminél. 15. Marc jelszava a józan önfegyelem volt, és erre bizony a hatalmas nemzetközi rendőri szervezetnek ezúttal nagy szüksége volt. A svájci és a német szövetségi rendőrség már na­pok óta türelmetlenkedett. Sürgette az Interpol központját: csapjanak le, hiszen Svájcban és a Német Szövetségi Köztársaságban hatvannál több gyanúsított kábítószerüzért figyeltek már hetek óta, sőt Luzernben felfedezték a csempé­szek svájci elosztóközpontját is. Marc azonban nem engedett. A teljes eredményre tört. A rész­kérdések, a pitiáner kis elosztó üzérek és pedd- lerek csak annyiban érdekelték, amennyiben kö­zelebb vihették a nagy ellenfélhez, Luciano-hoz, mert a jó öreg kopó szimata nem csal és vál­tozatlanul erős meggyőződése, hite volt, hogy az igazi ellenfél Luciano, aki Nápoly közelében, Capri szigeten. rnracaHa császár hajdani villá­jában székelt. Marc nemcsak a közvetítő keres­kedelmet, hanem a szervezet központjával együtt a beszerzési forrásokat is fel akarta szá­molni. Törökországban, Szingapoorban, Sai­gonban, Hongkongban, Afganisztánban és Te­heránban akcióra készen várakoztak az Inter­pol emberei. A perzsa sah ebben az időben ha­lálbüntetés terhe mellett tiltotta meg az ópium és hasis csempészését. A szigorú intézkedés első eredményét jelezte a néhány napja az afgán— iráni határon kirobbant több órás tűzharc, melynek során iráni vám- és határőrök, vala­mint egy csempészkaraván ütközött meg egy­mással. A lövöldözés során hat határőr és ti­zennégy csempész vesztette életét. A hatóságok viszont másfél mázsa nyers ópiumot foglaltak le __ A kábítószerpiac irányítói nyilván maguk is érezték a növekvő szállítási nehézségeket. Gon­dot okozott nejeik a török partvédelem és a parti őrség megerősítése. Ennek köszönhető, hogy ugyancsak a közelmúltban az Egei tenger zeg­zugos partvidékén a törökök lelőttek egy hid- roplánt. A sekély parti vízbe zuhant amerikai gyártmányú kétéltű roncsai között közel 100 ki­logramm heroint találtak. .. Nőtt a csempészek kockázata. És rohamosan emelkedtek a kábító­szerek fogyasztói árai is. ... Milánóban a Marc érkezését követő napon semmi sem történt. A Marivione-i Bonta-villát és környékét húsz titkosrendőr figyelte. Ám ezen a napon csak Amporeale jelent meg a szokásos időben. Marc és Fleurot éppen a megfigyelőtoronyban tartózkodtak, amikor Amporeale, hosszas séta után, kinyitotta a "il­la kapuját. Hóna alatt fekete aktatáskát szo­rongatott. — Hej, ha csak egy pillanatra kukkanthat­nánk bele... — mormogta Marc, miközben lát­csöve képmezőjében csalókán közel haladt a villa lépcsős terasza felé Amporeale. — Fleurot! — szólalt meg izgatottan — látja, a fickó a márványkorlátra tette a táskát... És most meg eltűnt a házban. Fleurot is alaposan szemügyre vette a tere­pet. — Lehetne valamit kezdeni, de nagyon koc­kázatos. Ha bármit is észrevesz... — Megőrjít ez a bizonytalanság. Ha csak mii- ligrammnyi port tudnánk a fickó táskájánól kikotorni... Fleurot, — sóhajtott Marc — kutya egy mesterség ez a mienk... (Folytatjuk) 4 ä 3 4 4 4 m 3 : *4 ◄ ◄ < ◄ ◄ < 4 4 5 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 m 4 4-1 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 1 AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA AAAAAAAAAAAAA4AAAAAAAAAAA4AAA A AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAa.

Next

/
Thumbnails
Contents