Tolna Megyei Népújság, 1971. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-25 / 47. szám
VISSZHANG Kiegészítés a „Munkákról, tennivalónkról beszéljünk közérthetően, világosan, magyarul” címmel február 14-én a Tolna megyei Népújságban megjelent interjúhoz Az interjút olvasva kissé meglepett ez a mutatós cím, holott az üzemi demokráciáról kezdtük a beszélgetést az újságíróval. Tekintettel arra, hogy nem vagyok gyakorlott nyilatkozat- tevő, különösen, ha váratlanul kell ilyen kérdésekre válaszolni, úgy érzem kissé egyoldalú, negatív kép alakult ki üzemünk helyzetéről. Másrészt a hoszú beszélgetésből az újságíró azt ragadta ki, ami számára érdekes volt, s így egyes kérdések leegyszerűsítve, más kérdések kiélezve, rossz beállításban kerültek megírásra. Hogy csak a leglényegesebbet említsem: kiegészítésre szorulnak a fizetésrendezésről tett megállapítások. Üzemünkben általában a munka alapján ítéljük meg az embereket A társadalmi tevékenységet, amit egyébként nagyra értékelünk, a jutalmazásoknál vesszük figyelembe. Itt előfordul, hogy . a társadalmi munka kap nagyobb hangsúlyt, holott a gazdasági és társadalmi tevékenységet nem lehet elválasztani egymástól. Annak a társadalmi munkának, közéleti tevékenységnek van erkölcsi értéke és jelentősége, amely átlagos, vagy annál magasabb szakmai munkával párosul. Erről beszélgettünk az újságíróval, s így került szóba egyik dolgozónk, akit jutalom- útra küldtünk a Szovjetunióba, tekintettel arra, hogy 1944. óta dolgozik az üzemben, s 1945. óta párttag. A békekölcsönjegyzéstől, a mezőgazdaság szocialista átszervezéséig minden jelentősebb akcióban részt vett. Volt már párttitkár, vezetőségi tag, járási aktíva, s jelenleg tíz társadalmi funkciója van üzemi, községi, járási és megyei szervekben. Mindez elismerésre méltó, de felvetődik az a kérdés, hogy ennyi funkciót el lehet-e látni megfelelő szinten, másrészt bárki vállalhat-e ennyi funkciót munkahelyének gazdasági és pártvezetésétől függetlenül? Nyilvánvaló, hogy nem, s ezért elsősorban magunkat marasztalhatjuk el és vonhatunk le megfelelő tanulságokat. Ugyanis szükségszerű, hogy üzemünk munkásai képviselve legyenek a különböző társadalmi szervekben, szem előtt tartva, hogy egy embert ne terheljünk túl, s bővüljön a társadalmi munkát végzők köre. Sajnos az interjúban minden rossz szándék nélkül az elvtársunkat marasztaltuk el azzal a valóban sértő megjegyzéssel, hogy „A munkája semmitérő”. Lehet, hogy az újságíró így találta csattanósabbnalc a mondatot? Hasonlóképpen rosszul fogalmazódott meg a „haszontalan” értekezletekre vonatkozó megjegyzés is. Ügy vélem, minden értekezletnek meghatározott célja van, ezek lehetnek különböző színvonalúak, de hasznosságukat az dönti el, hogy menynyire segítik elő az adott kérdés megoldását. Az újságíró az interjút azzal fejezi be, hogy köszöni az értékes és gondolatokat ébresztő beszélgetést!? így kívánom én is befejezni. Mint utólag értesültem, a Szerkesztőségben van egy olyan megállapodás, hogy a beszélgetés alapján megírt nyilatkozatokat nyomtatás előtt jóváhagyatják a nyilatkozattevővel. Vajon ez esetben ez miért nem történt meg? ,, , , Lambert József nr gyárvezető A szerkesztőbizottság közli Lambert Józsej elvtárs levelét, annál is inkább, mert elgondolkoztató és tanulságos. Az interjú készítése során a munka és a termelékenység oldaláról közelítettük meg az üzemi demokrácia, az egyszemélyi felelős vezetés kérdéseit. Alapot nyújtott ehhez a beszélgetéshez a X. kongresszusi határozata. Egyebek között szóba került, hogy olykor fizetésrendezéskor még nem mindig a munkacent- rikusság elvét tartják szem előtt, nem azt, hogy ki menynyire aktív a munkában, hanem más szempontokat. Ezzel Lambert József elvtárs végeredményben nem mondott újat, inkább csak megerősítette azt, amit Somi Benjamin elvtárs, a megyei pártbizottság titkára tavaly ősszel, a megyei pártértekezleten is elmondott. Ezúttal is hasznos idézni — ha nem is szó szerint — Somi Benjamin elvtárs szavait. Korreferátumában kifejtette: Meg kell tanulnunk a jó munkaerő megbecsülését. Elmondotta továbbá, hogy az üzemen kívül végzett társadalmi munka nem lehet az üzemen belül végzett munka értékelésének alapja. Nyilvánvaló, hogy ez nem jelenti a társadalmi tevékenység lebecsülését. Azt jelenti, hogy a társadalmi munkának változatlanul megvan a becsülete a maga helyén, a ■ maga idejében. Azt jelenti, hogy tegyük a helyére a dolgokat. Világos és természetes, hogy a X. kongresszus határozatának megvalósítása során olykor szembe kell szállni és meg kell birkózni a megcsontosodott, konzervatív nézetekkel, a hangulatkeltő demagógiákkal is. Az igazság kimondása, az adott helyzet reális, pártos értékelése némelykor azzal jár, hogy támadják, meghátrálásra kényszerítik a nyilatkozót. Ez nem új dolog. Elvi engedményeket mégsem lehet tenni, hiszen ha ezt tennénk, akkor pusztán csak szavakban értenénk egyet a X. kongresszus határozatával; tettekben, cselekedetekben nem. Szó van Lambert József elv- társ nyilatkozatában és levelében az egyik dolgozóról, akit tavaly az üzem a Szovjetunióba küldött jutalomként. Senki nem vitatja — Lambert elvtárs sem vitatta — a szóban forgó elvtárs érdemeit. Kizárólag arról volt szó, hogy a termelésben való helytállása — enyhén szólva — nem nevezhető jónak. Mégis őt küldték. Baj. hogy őt küldték? Tulajdonképpen nem. Az viszont nagyon lényeges, hogy milyen címen küldték, s Lambert elvtárs nyilatkozatában éppen azt óhajtotta érzékeltetni, hogy az emberek jutalmazásánál még nem mindig érvényesül az az elv, hogy elsősorban és mindenekelőtt ki miként állja meg a helyét a munkában, a termelésben. Érdemes itt idézni Gáspár Sándor elvtárs kongresszusi felszólalásából: „Számolnunk kell azzal is, hogy a dolgozók még nem tették teljesen magukévá a bérek, a jövedelmek munka szerinti differenciálásának elvét. Nagyobb részüknek még mindig szimpatiku- sabb az egyenlősdi, bármilyen igazságtalan is az. Határozottabban kell fellépni az egyenlősdi ellen az igazságos differenciálás védelmében. Az is befolyásolja a szocialista elosztást. hogy ösztönzési rendszerünk zömében csak a kollektívát ösztönzi, az egyéneket kevésbé. Az egyénekre ható anyagi ösztönzési rendszereket az üzemekben, a vállalatoknál kellene kidolgozni.” Ehhez valószínűleg nem kell kommentár. Lambert elvtárs levelével kapcsolatban az a kérdés vetődik fel: kinek a készülékében van a hiba? Nyilvánvalónak látszik, hony nem a nyilatkozó igazgató, a tapasztalt pártmunkás „készülékével” van baj, hartem azoknak a „készülékével”, akik Lambert József szókimondását szokatlannak tartják, holott a nyilatkozat nyíltsága, szókimondása, problémafeltáró őszintesége minden szempontból a X. kongresszus határozata szellemében fogant. Nem könnyű „magasabb szinten” dolgozni, vezetni, az is bizonyos, hogy egy 1?00 főt foglalkoztató üzemben rengeteg körülményt kell figyelembe venni, de semmi nem indokolja éppen azt cáfolni, ami ma még más üzemekben is gyakori, s rendezni való dolgaink közé tartozik. Beszélgetésünk Lambert József gyárvezetővel annyira egyértelmű volt, hogy nem látszott szükségesnek a nyilatkozatot jóváhagyattatni a nyilatkozattevővel. Ezt a nyilatkozattevő nem is kérte. Kizárólag kérésre szabály egyébként a nyilatkozatot jóváhagyattatni a nyilatkozattevővel. Az utolsó mondatban megköszöntem Lambert József elvtárs értékes és gondolatokat ébresztő szavait. A nyomda hibája, hogy ez a kijelentő mondat kérdőmondatként jelent meg. A VOLÁN 21. sz. Vállalat FORGALMI SZOLGÁLATTEVŐKET ÉS GÉPKOCSIVEZETŐKET vesz fel, Dumper, ZIL és Kraz gépkocsikra a Dunántúl térségében változó munkahelyekre. Fizetés a gyakorlati időtől függően, alapfizetés 4" teljesítménybér. Jelentkezés a siófoki üzemegységen, Siófok Balatonkiliti út. . ■ : (402) Lclklismeret A zt a szót, hogy „vállalat’ szimpla 1-lei írta, az egy pedig sokszor dupla gy-vel sikeredett a dolgozataiban. Csendesen, szerényen ült a padban. A szünetekben a tankönyv nyitott lapjaira meredt, s mormolta a szabályokat. Ha kérdeztem valamit az osztálytól, elsőnek emelkedett a keze a magasba. Mindig, minden kérdésre tudta a feleletet. A szabályokat tudta, értelemszerűen ismerte, az alkalmazásuk még nem ment. Legalábbis nem mindig ment. Lassan-lassan és keservesen küzdött meg minden egyes jól leírt szaváért. Bár a nagyon gyenge helyesírók közé tartozott, mégis kedvencem lett. Szinte csodáltam akaraterejét és elszántságát. Egy nap üres volt a helye. R. P-né kimaradt a gyors- és gépiróiskola levelező tagozatának első évfolyamáról. Aznap rosszkedvű voltam. És azóta is állandóan eszembe jut R. P-né, L. Gy-né és a többiek * 1T imaradtak már vagy tizen az év eleje óta. Akik nem bírták a tempót, vagy akik maguktól ébredtek rá, hogy alkalmatlanok e pályára. Először azok váltak meg az iskolától, akik protekcióval kerültek be. A protekciót nem szeretem, így őket sem sajnáltam. Utána azok, akiket az otthoni gondok gátoltak a tanulásban. Mostanában pedig, így az első félév után már azok is, akik a legszorgalmasabbak voltak, akiknek nagy szükségük is volt erre a szorgalomra, s éppen ezért nem bírták e tempót. * T ó napot kívánok! — állít meg az utcán karján " gyerekkel egy asszony. Az arc ismerős. Ki is... Ki is... tűnődöm magamban. Köszönök és mosolygok a gyerekre. — Beteg, még mindig beteg... Azért maradtam ki az iskolából. Nagyon sajnálom, de nem bírtam... Hogy vannak a többiek? Üdvözlöm őket... — Igen, átadom... Jobbulást a picinek — s közben csak azon gondolkozom, hogy hogyan is hívják beszélgető partneremet. Már elfelejtettem a nevét. Kár, mert no lám, neki még most is milyen fontos az iskola. * JVT utatkozzatok be szépen a tanár néninek — hangzik az anyai felszólítás. A két gyerek az iskolás kislány és az óvodás fiúcska szabályosan mutatkozik be. A fiú, kissé meg is hajtja a fejét Kezet is fogunk. A fiú már fordul is el tőlem, nézelődik az üzlet forgatagában. A kislány aki már belekóstolt az iskolai életbe, mint pedagógust vesz szem ügyre. — Segítettem ám anyukámnak, amikor még iskolába járt... Látszik, erre büszke a gyerek, de büszke az anya is. S míg az asszony beszél hozzám a két gyereket nézem. Eszembe jut, hogy egyszer találkoztam én ennek az asszonynak a férjével. Érdeklődött, hogyan halad a felesége. Tudta ő, hogy gyengén. „Pedig olyan tiszta, rendes kis asszonyka” — ajánlotta kegyeimbe. Igen. Valóban az. Látszik a gyerekein. — A Marikám... Majd a Marikám, neki már bizonyosan sikerülni fog, hiszen olyan jó tanuló, majdnem jeles rendű. Neki majd sikerül, ő már lehet " gépírónő... Elköszönünk. Hazafelé menet azon tűnődöm: jó volna ha a Marikából nemcsak gépírónő lenne. * A levelező tagozatról úgy tízen maradiak ki az év eleje óta. Alig ismertem őket. Hetente egy alkalommal találkoztam velük. Akkor is rengeteg a tennivaló. Sietünk, beszélgetésre, ismerkedésre nincs időnk. Igen. Azok maradtak ki, akik nem bírták a tempót, vagy akik maguktól ébredtek, rá, hogy alkalmatlanok e pályára. De vajon én? És a többiek, akik foglalkoztunk velük. Mi alkalmasak vagyunk erre a pályára ? Mit követhettünk el ellenük, vagy mennyiben segítettük őket? Az osztálynaplóban átlós piros vonal jelzi kimaradásukat. Ez a piros vonal memento. S ha' ránézek kell, hogy vallatóra fogjam a pedagógusi lelkiismeretemet. ■ MÉRV ÉVA Szekszárdi Vasipari Vállalat felvesz: GYORS- ÉS GÉPÍRÓNŐT, nagy gyakorlattal, titkárnői beosztásba, GYORS- ÉS GÉPÍRÓNŐKET. bérelszámolót, szerszámkészítő szakmunkásokat, TMK-LAKATOSOKAT. SEGÉDMUNKÁSOKAT, Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi csoportjánál. Szekszárd, Rákóczi u. 13. (334) Keresünk felvételre: KŐMŰVESEKET. Ácsokat, VÍZVEZETÉKSZERELŐKET, FŰTÉSSZERELŐKET, változó munkahelyre VILLANYSZERELŐKET ÉS EGY FŐ ÉPÍTŐIPARI ANYAGKÖNYVELÉSBEN JÁRTAS KÖNYVELŐT. TÖVÁLL Szekszárd, Rákóczi u, 85—87. (365) SZEKULITY PÉTER
