Tolna Megyei Népújság, 1971. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-23 / 45. szám
m e; p UJ SAG «Ä.—r-—Tom» warn »izomba* E» * wEctra T&MÄan ) Életéve] fizetett a szabálytalanul előző Nagymányok belterületén Kovács András helybéli lakos szombat délután szabálytalan előzés következtében összeütközött egy vele szemben haladó teherkocsival. Kovács olyan súlyos sérülést szenvedett hogy a helyszínen\meghalt. Vasárnap hajnalban ifjú Illés Ferenc bonyhádvarasdi lakos Tevéi belterületén elütött egy gyalogost, Miklós Menyhért helyi lakost. Miklós lábtörést szenvedett. Megállapították, hogy ifjú Illés Ferenc ittasan vezette motor- kerékpárját, ezért a jogosítványát bevonták. Orsós György tamási lakos vasárnap délután Miltlósváron felborult motorkerékpárjával, mert azt gondatlanul vezette. Pótutasa könnyű sérülést szenr vedett. Orsás elmulasztotta a baleset jelentéséi, ezért a jogosítványát. bevonták. Szabó Gábor Lajos budapesti lakos vasárnap délután a (i-os úton a Szekszárd melletti Sió-hídnál szabálytalanul próbált megelőzni Volkswagenjével egy személygépkocsit. Nem törődött, a hunionéi lévő záróvonallal sem,' arra minden további nélkül ráha.i- tott, és összeütközött egy vele szemben jövő személygépkocsival. Az ütközés után nekivágódott annak a kocsinak is' amelyet előzni akart, majd lecsúszott a magas töltés oldalára. A baleset következtében .Szabó Gábor Lajos és kocsijának 4 utasa megsérült. Ki súlyosan, ki könnyebben. Az anyagi kár mintegy 50 000 forint. Szabó Gábor Lajos jogosítványát bevonták. Csökkent - ' a mezőgazdasági balesetek száma érték el, itt több nij»i felével kevesebb a halálos bale*et, mint egy. vagy két évvel ezelőtt — a-vízügy területér, azonban romlott a helyzet, itt újabb intézkedésekre lesz szükség ahhoz, hogv megelőzzék az aránylag nagyszámú és súlyos balesetet., A legtöbb balesetet az cfó- és a/munkagépek helytelen kezelése okozta. Különösen figyelmeztető, hogy az esetek többségét még kisebb elővigyázatossággal is meg lehetett volna előzni. \ központi vezetőség megállapította. hogy a balesetek számának csökkentésére tovább kell növelni a SzállítóHétfőn, a MED ŐSZ központi vezetőségének ülésen egyebek között a mezőgazdasági nagyüzemek munkavédelmi hely- zetét vizsgálták meg. Megállapították, hogy az elmúlt négy évben az ezer főre jutó balesetek szama :4-ről 23-ra, tehát mintegy egyharmpdáva« csőkaent annak ellenére, hogy lényegesen több gépet, alkal- mpzuak és a vegyi anyagokból is nagyobb mennyiséget használnak fel, 1169-hez, képest l.970-re tovább javult a helyzet; a halálos balesetek szánni például nyolccal kevesebb, de 1970-ben meg így is elérte a 47-et. A munka- védelem terén a legjobb ered\'EW VÁRT- REMEKMŰ (A Wochenpressesből) (Foto: Gottvald). Hazatérés előtt. A Tupamaro-gerillák szálfádon bocsátották Gomide konzult Az uruguayi Tupamaro-geril- lák vasárnap .szabadon bocsátót- táK Aloysio Dias Gomidéi, a brazil nagykövetség konzulját, akit 205 óappai ezelőtt túszként ejtettek fogságba. Gomidét a földalatti harcosok vasárnap késó este engedték útjára, Montevideo előkelő folyópart: negyedében, utána pedig telefonáltak teleségenek, hogy készüljön fel * viszontlátásra. ügy tudják, hogy a 42 éves ember, amint befejeződnek. a legszükségesebb orvosi Vizsgálatok, u brazil kormány állal rendelkezésre bocsátott légitaxin, azonnal visszatér hazájába. A szabadulás körülményeivel kapcsolatban a brazü nagy követség nem nyilatkozik. Mas diplomáciai források előzőleg elárulták, hogy ,a városi ge- rülaszervezet váltságdíjat kéri és kapott. Az összegei, amely 25Q ezer dollártól akár egymillió dollárig is terjedhet —, közelebbről sosem határozták — Lapunk február 9-i számában „Cserbenhagyás; Baleset vagy sör?” címmel megjelent írásunkhoz kiegészítésként közöljük, hogy az abban szereplő Biró László nem azonos a regölyi Petőfi utca 273. sz. alatti lakossal. Az eljárás az ellen a Biró László ellen indult, aki a Hőgyészi Vegyesipari Ktsz regölyi részlegénél dolgozik. — Diákfarsangot rendezfek szombaton este a szekszárd— palámej Mezőgazdasági Szakközépiskolában. A rendelői tisztet a kertészeti ír.' osztály látta e a szeszmentes büfékben a szülői, munkaközösség segítőkész tagjai működtek közre, tánczeneiül a paksi magnósklub gondoskodott. Meglepetés volt a .játékbarlang'', ahol „zsákbamacska" tombola, barkoehbázás, .Jórc ’ílomonció'i e-s asztali labdarúgás szórakoztatta a diákbál részvevőit. — Totó-tájékoztató. A s. ’heti rolón ve remén.vek az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 4 darab, van, nyereményük egyenként 1*1153,— forint 13 plu'z 1 íalá- lafosok száma 5 darab, nyeremény és jutalom együttesen SZú 554 forint. 12 találatos 104 darab van. nyereményük 413?.— forint. Az 1625 11 találatos 264,— forintot, a 12 324 1# találatos 53,— forintot fizet. — Mérlcgzáró közgyűlést tartott a Tolna megyei Árutermelő Cipész Ktsz, február 50-án délelőtt a bonyhádi mozi helyiségében. A gyűlésen a ktsz elnöke, Szeles«’ László tartott beszámolót az elmúlt év eredményeiről. — Üdülő tsz-tagok. Ma Indul weqyéribirfíJ. a termelőszövetkezeti meg. Állítólag a konzul felesége, Maria Apparecida asz- szony gyújtölte össze. Akár igaz ez a hír, akár pedig arról van szó, hogy a presztízsére ügyelő brazil kormány bocsátotta titokban rendelkezésre a pénzt, ismeretes, hogy Go- •-midené a brazü televízió műsorában többször megjelent és adakozásra szólította fel a nézőket. A Tupamaro-szervezet, amely két év alatt hét emberrablást hajtott végre, hogy ennek révén foglyokat - bocsáttasson szabadon, vagy pénzt szerezzen működéséhez. a Gomidével kapcsolatos alku fö feltételéül mindazonáltal azt szabta meg, Itogv az uruguayi kormány adja vissza a korábban felfüggesztett alkotmányos jogokat. A rendkívüli állapotot legutóbb a kongresszus illetékes bizottsága —■ Pacheco Areco elnök kérése ellenére —, nem volt hajlandó meghnsszabbítatagok idei első CSÉB-üdülö- csoporlja Harkányba. Az első csoportot, továbbiak követik majd ugyanide, ezenkívül Hajdúszoboszlóra. Hépízre cs Budapestre— A TIT hadtudományi szakosztálya következő összejövetelét 24-én tartja, délután 2 órakor. Az előadás címe: Az indokínai térség katonai helyzete, a közel-keleti térség katonai helyzete és a NÄTO problémái. Előadó: Nagy Lajos alezredes, a Zrínyi Miklós katonai akadémia munkatársa. — Tömegesen virágzik a nyugat-afrikai szigetvilágból származó cineraria — tudo- múnyos navén: senecio cruen- tus — azJregszemcséi kutató intézet kertészetének üvegházában. A margarétához hasonló. kék. bordó, bársony- ila., húspiros, fehér, rózsaszínű és ezek színkeverékében díszlő virágokból 2000 cseréppel nevelnek a nők köszöntésére. FELHŐS IDŐ Várható, időjárás kedd estig: Változóan felhős idő, több helyen kisebb esővel, havas esővel, északon helyenként, gyenge havazással. Néhány helyen hajnali és reggeli köd. Időnként megélénkülő észak- nyugati, északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet. plusz 2—7 fok között. ni. Huszonhárom órával kér sőbb Gomide szabad volt. A gerillák még mindig fogva tartják Geoffrey Jackson angol nagykövetet és Claudei Fly amerikai segélyszolgálati tisztviselőt, mert a kormán^ nem teljesítette a szabadon, bocsátási feltételeket. Elloptak egy hajót A gépkocsilopás annyira mindennapossá vált Nyugat- Berlinben, hogy a tolvajok — úgy tűnik — új járművekre specializálják magukat; ugyanis ezúttal egy hajót kötöttéit el. A szóban forgó vízi járművet — a Steglitz nevű gőzöst — az éj leple alatt lopták el ismeretlen tettesek a nyugat-berlini Wannsee-tavon, de nem nagyon Ronyíthattak a hajózási tudományokhoz, mert a hajót a Havel folyón zátonyra futtatták. A jelek szerint a Steglitz a nyugatberlini „flotta” legszerencsétlenebb hajója, ugyanis már harmadszor fordult elő, hogy ellopják. Szokatlan házasság Kentucky államban az egyik kerületi bíróság elutasította két nő keresetét, akik házasságot akartak kötni egymással. A két hölgy azonban — a ?5 éves Tratky Knight és a 39 éves Marjorie Jones —- aki egyébként már kétszer elvált és három gyermek anyja — kijelentette: nem hagyják annyiba» a dolgot: Kentucky állam fel- lebbviteli bíróságához folyamodnak, s ha kell, elmennek aa Egyesült Államok legfelső bíróságához is. Előadták. hogy kapcsolatuk! ,,lelkiismereti ügy", amelyet ugyanolyan jogi aktussal kell szentesíteni, mint bármilyen más különnemű pár kapcsolatát. TOLNA MEGS El NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: FETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártírok tere* 15—17 Telefon: 129—01, 121—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat. Szekszárd. Béla tér L Telefon: 120—11. 120—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hőnapra 20 Ft Index-szán* 1 45 Wf FF.BRUAR Névnap: Alfréd. 23 A Nap kél 6.38. nyugszik 17.18 órakor. A Hold kél 3.40. nyugszik KEDD 11.44 órakor.