Tolna Megyei Népújság, 1971. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-23 / 45. szám
PANASZOK, PANASZOSOKI a Dombóvári Universál Ktsz-ben Mint mindenütt, a Dombóvári Universal Ktsz-ben is vannak panaszok. Az orvosolt, orvosolaüan problémák mögé újak sorakoznak: a fizetés előtt néhány nappal valakinek elfogy a pénze, az egyik asszonyt megverte a férje, a betanított munkásnak szerszám kellene, a szövetkezeti tag házat szeretne építeni. 1967-ben, fél évig 25— 36 ember reklamált; hibásan számfejtették a bérét. Sokféle, panasz van: fellapoztam a december 2-i közgyűlés jegyzőkönyvét és jó néhányat kiírtam. Megoldották-e ezeket a panaszokat? Ki és hogyan? — ezt kutattam. Megkérdeztem az elnököt és a dől. gózókat is. Várhegyi. János vízvezeték- szerelő így vélekedett a közgyűlésen: „a szövetkezeti tagok érezzék magukat felelősnek, ba én felszerelek valahol egy mosdót, vagy WC-t. onnét másnapra ne hiányozzon a lánc, vagy a csaptelep”. Valakinek sorozatosan szüksége volt csaptelepre és láncra. Mit lehet' tenni? Megbízták az ott dolgozó három szocialista brigád tagjait, a művezetőket, takarítónőket, jobban ügyeljenek e két kapós cikkre. Várhegy; János azt mondta, azóta úgy van, ahogy volt, nem szereltek fel újat — ez is egyfajta megoldás. Ügy hírlik, hogy az üzemekben nagy gondot fordítanak az újításokra. Nyereséget hoz, sok esetben leegyszerűsíti a munkaműveleteket. Mondom, más üzemekben, mert itt... Azt hiszem, szombat délélőt-. . tönként la város legelevenebb, .legeseménydúsabb pontja a piac, Hetipiac van, asszonyok jönnek, tele kosarakkal kifelé üresekkel is, mert hátha, fél óra múlva olcsóbb iesz minden. Három sort csak a baromfiárusok foglalnak le. Nem nagy a tolongás sem a tyúkokért, sem a csirkékért. — Nem muszáj elvinni, majd jön más. A fiatalasszony megtoldja egy csúfoló félmondattal, aztán odébbáll. örökös zsörtölődés az árusok és a háziasszonyok között. Ütött egy erősebb kifejezés, persze legtöbbször csupán évődés, ami nélkül ugyan hogyan is lenne piac a piac? —• Micsoda öreg tyúk! Csupa zsir... és mondják, mondják, hogy elcsattanhasson a „poén",; . — Maga öreg tyúk, nem ez. — Hatvanöt adok érte... — Hatvanöt! — Hatvan! — Vigye, legalább elmehetek haza. Tudja beáztattam nagymosáshoz. És szent a béke. Talán az ismét hidegre Fordult idő miatt, talán a rosszabb termés» miatl, de az idén csaknem minden drágább 20—30 fillérrel, egy forinttal, tízzel... Felveszünk! Építési műszaki ellenőrt LEHET KE/tíJÖ TECHNIKUS IS. VOLÁN 11. sz. Vállalat Szekszárd, Tarcsay Vilmos u. 21. Műszaki főosztály. (371) „Egv dologról azonban nem esett szó egyik beszámolóban sem, ez pedig az újítások ügye. Nem tudom elhinni, hogy az elmúlt őt év alatt egyetlen dolgozó sem adott volna be újítást, vagy ésszerű javaslatot, melyet a szövetkezetben meg lehetett volna való. sítani. Javaslatom lenne, hogy a szövetkezeten belül hozzunk létre egy ilyen bizottságot, vagy személyt jelöljünk kj, aki az újításokkal foglalkozna” — olvasom Horgos János faipari gyártáselőkészítő hozzászólását. Horgos János 1968-han kidolgozta a hordozható íaház tervét. Az elnök szerint nem kaphat érte újítási díjat, mert, munkaköri kötelezettsége volt, esetleg prémiummal jutalmazhatják. Eddig nem kapta meg a pénzt, mert az újítási felelős elment, nem találtak helyette megfelelőt. A néhány hónapja leszerelt Réti Gyulát két hete bízták meg az újítások felülvizsgálásával. Mit mond Horgos János? Panaszkodott, hogy ugyan tizenhét faházat már eladtak, de szóra sem méltatták az újítását. Keserűen mondta: nem ad ötletet, nem újít. Reménykedik, hogy az- új újítási felelős rendezi majd az 1968. óta húzódó problémát. Tormási Mihályné gumiüze- mi dolgozó felvetése is közérdekű: „Nagy segítséget jelentene, ha a telepen sor kerülne egy olyan bolt felállítására, ahol a bevásárlásokat elintézhetnénk; Ezzel is lényegesén ' javulnának a körülmények, igen sok fáradságtól kí► p Áruk, 4 <-4 p p » p fi rak, 4 4 4 1 i.p 3árusok 4 < 4 < 4 C 1 hAAAAAAAJ Nézzük csak! Cseresznyepaprika. Tavaly februári árjelentések szerint 15 forint, ma húsz. A sárgarépa a múlt évi 3 forint 50 fillérhez képest 50 fillérrel drágább most, zöldség 20—30 fillérrel magasabb áron kapható, mint tavaly. No és az alma. ÄHami gazdaságnál ma kilenc forint volt a legmagasabbb ára, a jona- thónt egy idős nénike T1 -ért ' is-Icíftáljö. — Vigye ezt a két darab szappant, kedvesem, ötéves már! Többet ér, mint azok a szagos mosószerek — kínálgatja portékáját égy idős nénike. Szelid mosoly a válasz. Ugyan ki vesz ma háziszappant? — ,A néninek sem kell, hogy eladja? — Nem aranyoskám, a mosógépbe nem jó ez. A lányomék- nak is hiába kínáltam, mindenféle krémekkel mosnak inkább. Hát igen, 1971-et írunk, és akárhogy Js vesszük, más ez a piac, mint a régi, a többnyire Szekszárdiul először svábbal a Sis-csártiábaii február '27-én 19 órától reggel 5 óráig. Belépődíj:' 10.— Ft Asztalfoglalás a Siócsárda vezetőjénél Tel.: 129—89. (379) mélnének meg. Nem ártana, ha valamilyen büféáru is kapható lenne. Jó lenne, ha üzemi étkeztetésre is sor kerülne. Megoldatlan problémánk a világítás, a telephely bejárata előtti rész nagyon sötét, esténként.. Még egy dolgot szeretnék kérni: eddig megoldatlan .a szakmai képzésünk, vala- mennyien segédmunkások vagyunk. de közülünk sokan szeretnék a szakmát jobban megismerni, szakmai vizsgát tenni”. Az elnök tájékoztatása szerint tavasszal elkészül a bc.fi, a dolgozók társadalmi munkában felépítik. Az étkeztetés viszont kérdéses. Az új székházban helyet kap a konyha, az étkező is. Addig marad a régiben, mert. „átmeneti megoldást sem tudunk”. Miután a gumiiparban ilyen jellegű szak. munkásképzés nincs, a szövetkezet kidolgoz egy tematikát, mely lehetőséget ad a gumi- vizemben dolgozó 60—70 nőnek a továbbképzésre. A tervek szerint a második félévben elkezdődik a tanfolyam, s a sikeresen vizsgázók ötven fillérrel — két forinttal magasabb órabért kapnak. A világítás mikor készül el? Nem kaptam pontos választ. Néhány kiragadott panasz, a dolgozókkal való beszélgetések arra engednek következtetni, többnyire jogos, orvosolható panaszokkal fordulnak a szövetkezet vezetőihez. Mégis, a hathatós intézkedések sok esetben váratnak magukra. Talán szervezési hiányosságok miatt? Ht. csak filmekből ismert zsibvásár. Nincs verekedés, nincsenek kikiáltók, jóízű, szellemes szópár- bajjá szelídült az örökös harc a kofák és vevők között. Nem kell már a háziszappan, a csirkék, tyúkok is régi gazdájuknál kapják a ma esti kukoricavacsorát. „Nylon” csirke az élő helyett, illatos mosópor a háziszappan helyett. Pedig mi minden van a piacon! Mindjárt a kúpnál rongyszőnyeget kínálnak — otthon szőtt, száz évesnél idősebb szövőgéppel —■ húsz forint métere. Mellette a konkurrenciá, aki szebb, bolyhosabb, színesebb szőnyeget -hozott és háromszor annyiért kínálja. Konkurrenciá a MÉK is, az ég-pavilon, a tsz-bolt is. Egészséges harc ez, kordában tartja az őstermelők árait, egyfajta irányt is ad. Mondják az árusok, hogy előbb körbeszaladnak a piacon, megnézik másutt mennyiért árulnak valamit, utána mondják: — Elviheti négyőtvenért is! A tavasznak kevés jele van még, pedig amikor a műit héten vásároltam, megszámlálhatatlanul sokféle virág, ég, díszcserje volt mindenfelé. Ma nincs. Csak barka, hóvirág és a hidegtől piros arcú, idő; árusok. Mert fiatalok nem jönnek ki árulni, esetleg nyári szünetben az unoka — zsebpénz-utánpótlásért. Áruk, árak, árusok, piac. Újfajta, más hangulatú, furcsa kává lkad. És kér „mondd, hogy van Bözsi?" közölt elkel a portéka is. Délfelé jár ad idő. !?. Á. A Tamási Építőipari Ktsz. felvételre keres kőiiHÍvesipari tanulóoktaíót Telefon: Tamási 44. (369) Küldöttgyűlés Dnnafoldvároii A Dunaföldvár és Pölcske Egyesült Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet vasárnap tartotta küldött- gyűlését, amelyen értékelték a múlt évi munkát, és újjáválasztották a tisztségviselőket. A gyűlésen megjelent dr. Vígh Dezső, a megyei tanács vb-elnökhelvettese és Kálmán Gyula, a MÉSZÖV elnöke is. Az igazgatóság beszámolóját Steinbach Antal igazgató- sági elnök terjesztette a küldöttgyűlés elé. Ebből kitűnt, hogy a szövetkezet tavaly is kiegyensúlyozottan, jól gazdálkodott. Nyeresége meghaladja a 8 millió forintot. Ez önmagában ugyan nem minden, de ba hozzávesszük, írugy a dunaföldvári a legtöbbet. legmerészebben kezdeményező szövetkezetek közé tartozik régebb óta, törekvéseinek középpontjában a ■tagság érdekeinek mind szélesebb körű képviselete áll, máris impozánsabb az eredmény. Az ellátás javítására megépíttette az ország egyik legkorszerűbb falusi áruházát, amely sok városban is elkelne. Mind a foglalkoztatottsági, mind ellátási szempontból hasznos a gyorsan fejlődő nyomdaüzem, a háztáji termelés segítésével, á termékeit felvásárlásával pedig nagyon sok családot segít az áíész számottevő kiegészítő jövedelemhez. És a tavalyi nyolcmilliós 'nyereség mögött perspektíva is van: a múlt év gazdálkodásával egyben megalapozták az idei eredményeket. A beszámoló arra is utal, hogy ez; évben várhatóan több lesz a nyeteség a tavalyinál, következésképpen még I többet tudnak tenni a tagság érdekében. Egyébként a küldöttgyűlés és az azt megelőző részközgyűlések felszólalói szinte kivétel nélkül olyan, javaslatokat terjesztettek elő, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a tagság mindennapi életéhez. Nem volt nehéz leszűrni a tanulságot: a tagság bízik a szövetkezetében, sokat vár tőle, meggyőződéses híve az immár hagyományos szövetkezeti kereskedelemnek, értve ezen az ellátásával, életével kapcsolatos de nem kimondottan kereskedelmi jelleg» ténykédést is. A megyei pártbizottság, a megyei tanács és a .MÉSZÖV nevében Kálmán Gyula szólalt fel. Megemlékezett a földművesszövetkezeti mozgalom 25 évéről, majd a szocialista demokratizmus kibontakozáséról beszélt. Hangsúlyozta, hogy ennek jegyében került előtérbe az áfés.z-mozgalom- ban a tagsági, érdekeltség, a gazdálkodási önállóság, és mindez összhangban van pártunknak és kormányunknak az életszínvonal alakulására vonatkozó irányelveivel, politikájával. •» A közgyűlés állást foglalt több fontos kérdésben, így elhatározta az új szervezetű MÉK-be és a fogyasztási szövetkezetek Tolna megyei beszerzési irodájába való belépést, majd újjáválasztották a vezetőséget. Előadások a KRESZ módosításáról megyeszerte A TIT Tolna megyei szervezete, a Közúti Balesetelhárítási Tanács és a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság közös szervezésében megye- szerte előadásokat tartanak az 1/1971. EM—KPM együttes rendeletéként megjelent ICRES.Z-módosításról, valamint a 6T970. BM számú, a járművezetői engedély és igazolvány kiadásával, illetve visszavonásával . foglalkozó rendeletről. A 2 órai időtartamú előadásokat a járási székhelyeken, nagyobb községekben, a művelődési házakban részint a magán, részint a tsz-ek, állami gazdaságok, ’ üzemek, vállalatok, vagy más szervek gépjárművezetői részére tartják meg. Az előadások alapvető célja, hogy a járművezetők ’Tőrében egyrészt az új KRESZ-módosítást és az 1870. szeptember 1-én életbe lépett 6-os rendelkezést megismertessék ; másrészt felhívják a járművezetők figyelmét a közúti közlekedési -fegyelem szilárdítására, s mindezekből eredően, a balesetek .megelőzésére. illetve csökkentésére. A hallgatók az előadás után, részvételükről igazolást kapnak a művelődési ház megbízottjától. A március folyamán induló előadások pontos helyét és időpontját a művelődési házak hirdetmény- nyel, plakáttal és meghívóval teszik közhírré, vaíamiát a sajtóban is közük, (-só) Minden üvegre Ö jó az extra örökcfngó! Vásárolja Ön Gyártja a bonyhádi lelsz. (202)