Tolna Megyei Népújság, 1971. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-20 / 43. szám
A KlSZ-kapáért Holnap, vasárnap a KISZ- kupáért a következő három mérkőzést játsszák: a Bonyhádi Vasas a Szekszárdi Dózsát fogadja 14.30-kor. V: Láng (Köő, Rózsa I). .A Nagymányo- ki Briketthez a Dombóvári VSE csapata utazik. Kezdés 13.30. V: Csordás (Pető, Bihari). A Paksi Kinizsihez Máza-Szász- vár látogat, ahol a kezdési idő 14.30. V: Takács (Berta, Pozsonyi). Kerékpár A Szekszárdi Szövetkezeti Sportkör kerékpáros-szakosztálya felhívással fordul azokhoz a .fiatalokhoz, akik kedvet éreznek e sportághoz. Részükre szombaton délután Szekszár- don„ a városi sportélepen találkozót tart az egyesület, melynek célja: tovább bővíteni a szakosztály létszámát, fiatalokkal felerősíteni az, együttest. A sportkör 15 órakor várja a-fiatalokat a fenti helyen. Csak í»y Lajos! A labdarúgónak mindig jólesik az elismerés, a biztató szó. Peresztcgj József, a Paksi Kinizsi edzője is így bíztatja az edzőmérkőzések szünetében a paksi szurkolók kedvencét, Bányai Lajost: „Csak így, Lajos, jól van!”. Vsztaliteni«/- é« A Paksi Járási TS megrendezte a falusi dolgozók spar- takiádjának asztalitenisz- és sakkversenyét, melyre Pakson került sor. Eredmények: ' Asztalitenisz, férfi egyéni: 1. Czobor Miklós (Dünaföldvár), 2, Peterdi István (Paksi ÁG), 3. Ifarmath Béla (Paksi ÁG). Férfi páros: 1. Czobor—Kováts (Dünaföldvár), 2. Peterdi— Harmath (Paksi ÁG), 3. Garay— blazer (Paksi Gimn.). Férfi csaMedinai sikerek A Szekszárdi Járási Sakk- szövetség Tolnán, az áfész- kultúrotthonban rendezte a járási egyéni bajnokságot, különböző korosztályokban. Legjobban a medinaiak szerepeltek: valamennyi számban 1. helyen végeztek. Eredmények: Felnőtt férfi: 1. Rittmann László (Medina), 2. Csillag József (Tolna), 3. Szűcs Ferenc (Medina), Ifjúsági fiú: 1. Ko- zics Sándor (Medina), 2. Kiss József (Medina), 3. Csillag József (Tolna). Serdülő fiú: X. Kun László (Medina), 2. Andies Lajos (Medina), 3. Németh Gábor (Medina). Felnőtt női: 1. Láng Katalin (Medina). Ifjúsági leány: 1. Rábai Éva (Medina), 2. Kiíró ti Piroska (Medina). Serdülő leány: 1. Kuner Mária (Medina). 2. Kiss Júlia (Medina), 3. Katona Zsuzsa (Tolna). Víziszakosztályt alakítanak A Dunaföldvári Szövetkezeti Sportkörnél rövidesen megkezdi működését a vízi- szakosztály. A vezetőség és a tagság lelkes munkával igyekszik a működéshez szükséges anyagiakat biztosítani. Tavaly a sportkör tagdíjbevétele 16 ezer forint volt. Szászvári József vállalkozott arra, hogy a víziszakosztály 10 ezer forint tagdíjbefizetéssel járul hozzá a sportkör anyagi helyzetének javításához. A sportkör vezetői örömmel vették az új szakosztály megalakítását, ugyanakkor aggodalommal figyelik, hogy Duna- földvárott nem mindenki érzi magáénak a sportkört. Bár felajánlások vannak különböző intézmények, tsz-ek részéről, de ha teljesítésre kerül sor, kevés valósul meg azokból. A sportkör legbiztosabb támasza a gumiipari ktsz és az áfész. Még ma is emlegetik, hogy egy éve az egyik tsz kérte a sportkör vezetőit, hogy írásban jelentsék be, milyen összegben kérnek támogatást, hogy a tagságtól a hozzájárulást kérhessék. Mikor mindez megtörtént, — rá hat hónapra — felét adták, azon a címen, hogy a tsz-nek különböző címeken a tanácshoz adót kell fizetni, így kérjenek a sportolók a tanácstól pénzt. Az elmúlt években gondok, problémák jelentkeztek a sportkör életében, de a vezetőség mindig' megtalálta a megfelelő utat. mindig előteremtette a szükséges anyagiakat. Reméljük, az idén is így lesz. II. osztálya labdarúgó-bajnokság nyugati csoportjának sorsolása Március 14: Ujireg—Tevel, Dombóvári VSE II—N agy szók oly/ Kurd—Pincehely, Magyarkeszi— Nak, Iregszemcse—Dombóvári Tsz, Kocsola—'Tolnanémedi. Aparhant szabadnapos. Március 21: Dombóvári Tsz— Aparhant, Nak—Iregszemcse, Pincehely— Magyar k eszi, Nagyszokoly —Kurd, Tevel—Dombóvári VSE II., Tolnanémedi—Ujireg. Kocsola szabadnapos. Március 28: Kurd—Tevel, Magyarkeszi—Nagyszokoly, Iregszemcse—Pincehely, Aparhant—Nak, Kocsola—Dombóvári Tsz, Dombóvári VSE II—Ujireg.. Tolnanémedi szabadnapos. Április 4: Dombóvári Tsz—Tolnanémedi, Nak—Kocsola, Pincehely—Aparhant, Nagyszokoly— Iregszemcse, Tevel—Magyarkeszi, Dombóvári VSE II—Kurd. Ujireg szabadnapos. Április ll:. Iregszemcse—Tevel, Aparhant—Nagyszokoly, Kocsola— Pincehely, Tolnanémedi—Nak, Magyarkeszi—Dombóvári VSE II., Kurd—Ujireg. Dombóvári Tsz szabadnapos. Április 18: Ujireg—Dombóvári Tsz*, Pincehely—Tolnanémedi, Nagyszokoly—Kocsola, Tevel— Aparhant, Dombóvári VSE II.— Iregszemcse, Kurd—Magyarkeszi. Nak szabadnapos. Április 25: Kocsola—Tevel, Tolnanémedi—Nagyszokoly, Dombóvári Tsz—Nak, Iregszemcse—Kurd, Aparhant—Dombóvári VSE II., Magyarkeszi—Ujireg. Pincehely szabadnapos. Május 2: Ujireg—Nak, Pincehely—Dombóvári Tsz., Tevel— Tolnanémedi, Dombóvári VSE II. —Kocsola, Kurd—Aparhanti Magyarkeszi—Iregszemcse. Nagyszokoly szabadnapos. Május 9: Dombóvári Tsz— Nagyszokoly, Nak—Pincehely, Aparhant—Magyarkeszi, Kocsola— Kurd, Tolnanémedi—Dombóvári VSE II., Iregszemcse—Ujireg. Tevel szabadnapos. Május IS: Ujireg—Pincehely, Nagyszokoly—Nak. Tevel—Dombósakksparíakiád pat: 1. Gerjen 1, 2. Paksi Gimn., 3, Dünaföldvár. Női ogvén:: 1. Kovács Ilona (Paksi Gimn.), 2. Szentesi Katalin (Paksi Gimn.), 3. Ledneczki Erzsébet (Paksi Gimn.). Sakk, férfi egyéni: 1. Kauz- lik Kálmán (Nagydorog). 2. ifjú Kramalik Lajos (Paks), 3. Szinger Imre (Paks). Női egyéni: 1. Varga Judit (Paks), 2. Vadász Melinda (Paks), vári Tsz, Kurd—Tolnanémedi, Magyarkeszi—Kocsola, Iregszemcse—Aparhant. Dombóvári VSE II. szabadnapos. Május 23: Nak—Tevel, Pincehely—Nagyszokoly, Kocsola— Iregszemcse, Tolnanémedi—Magyarkeszi, Dombóvári Tsz—Dombóvári VSE II., Aparhant—Ujireg. Kurd szabadnapos. Május 30: Ujireg—Nagyszokoly, Tevel—Pincehely, Dombóvári VSE II.—Nak, Kurd—Dombóvári Tsz., Iregszemcse—Tolnanémedi, Aparhant—Kocsola. Magyarkeszi szabadnapos. Június 6: Nagyszokoly—Tevel, Tolnanémedi—Aparhant, Dombóvári Tsz—Magyarkeszi, Nak— Kurd, Pincehely—Dombóvári VSE II., Kocsola—Ujireg. Iregszemcse szabadnapos. Dunántúli Vállalat mángorló szabad» kapacitással rendelkezik: Vállai M8—M36-ig alapcsavar, tőcsavar, rúdcsavar, valamint 8 fm-ig vonórudakra metrikus és finom jobb-bal menet mángorlást A—00—A60 minőségű anyagokon. A maximális menethosszúság 400 mm. Egyedi speciális rendeléseknek is rövid határidőre teszünk eleget ; Megrendeléseket kérjük a dunaújvárosi hirdetőbe „Dunántúli Vállalat” jeligére. (284) ISII. február 20. PROGRAM MÚZEUMOK: A Balogh Adám Múzeum^ Szekszárdon naponta 9— 13 és 14—18 óráig látogatható. Állandó tárlatai: Szekszárd és Tolna megye a magyarországi munkás- mozgalomban, valamint régészeti és néprajzi anyagok. Időszakos: a Hégi harci és díszfegyverek Európától a Távol-Keletig, valamint a Zsolnay-kerámia kiállítások. A Babits-emlékház 9—13 és 14—17 óráig van nyitva. Állandó tárlata : Babits-femlékek. A két intézmény szombaton díjtalanul látogatható. KÖNYVTARAK: A megyei könyvtár szombati nyitva tartása: felnőtteknek és ifjúságiaknak 10—18 óráig. Az olvasóterem 9—18 óráig van nyitva. Tájékoztató szolgálat. Bonyhádi Járási Könyvtár: 13— 17 óráig van nyitva. Dombóvári Járási Könyvtár: felnőtteknek 10—12 és 13—18 óráig. gyermekeknek 13—17 óráig kölcsönöz.* Paksi Járási Könyvtár: felnőtteknek és ifjúságiaknak 3—18 óráig kölcsönöz. Az olvasóterem nyitva tartása 8—18 óráig. Tamási Járási Könyvtár: 14—17 óráig látogatható. SZEXSZARD. Babits Mihály megyei művelődési központ: Az ifjúságiak részére modem tánc 27 órától. DOMBÓVÁR: A vasutas kultúr- házban 19 órától táncest. TAMÁSI: 9 órakor előadás az állatbetegségekről. 18 órától az Orion-gyáregység dolgozóinak farsangi mulatsága. DECS: 16 órától 14 évesek klubja. FADD: 19 órától táncest. MÁZA: Fotókiállítás. 19 órától ifjúsági műsor. TOLNA: 18 órától ifjúsági klub. Farsangi klubest. HÖGYÉSZ: Farsangi bál, a nagymányoki fúvószenekar közreműködésével. MOZI BONYTIAB: Éjszakai razzia. (Szovjet film). ! DOMBÓVÁR: Emberöléssel vádolva. (Szovjet film). DÜNAFÖLDVÁR: öten az égből. (Szovjet film)., PAKS. Gyula vitéz téíeh-nyáron. (Magyar film). SZEKSZÁRD: A bostoni fojtogató. (Amerikai film. 18.) du. A varázsló. TAMÁSI: Idegen a cowboyok között. I—II. (Amerikai film). TOLNA: Dél csillaga, (Angol- francia film.) KÖLESD: Irodalmi előadás 1* órától. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Szekszárdon a hétvégi és ünnepi ügyeletet a 11/1-es gyógyszertár végzi (Széchenyi, u.) Bonyhádon, Dunaföldváron, Pakson és Tolnán a helyi két gyógyszertár heti váltásban látja el az állandó ünnepi és éjjeli ügy eletet. Állandó ünnepi és éjjeli ügyeletét tart még Bátaszék, Hőgyész, Dombóvár, Nagydorog, Simon- tornya és Tamási gyógyszertára« ORVOSI ÜGYELET: Szekszárdon a Hunyadi u. 2. szám alatti gyermekkörzeti orvosi rendelőben állandó orvosi rendelés van, naponta este 7-től reggel 7-ig. Az ügyelet ünnepnapokon napközben is tart. Kiterjed Szekszárd városon kívül Harc, Sióagárd és Szálka községekre is. Telefon: 12—122. Bonyhádon dr. Bártfay Imre fogadja a betegeket (Jókai u. 4. Telefon: 39). Nagymányok, Máza és Győré körzetében dr. Notaisz Sándor ügyel (Nagymányok). Tevel, Kisdorog, Hőgyész, Kéty és Zomba körzetben a hét végén dr. Gyulai László várja a betegeket (Hőgyész telefon: 30). Dombóváron február hó 20—21* én ügyeletes orvos: dr. Gyöngyös- sy György (Dombóvár, Molnár u, 4.) Rendel: szombaton délután 5—» C óráig és vasárnap délelőtt 10— 12 óráig az Arany János téri or» vósi rendelőben, utána a lakásán található. Az orvosi rendelő tele® Sonszáma: 12—24. Állatorvosi ügyelet: Szelcszárdoa dr. Rappai József ügyel. (Szék-» szárd, Ady u. 18. Telefon: 12—373). Az ügyelet kiterjed Szekszárd város, ÖQsény, Sióagárd, Harc és Szálka községekre is. Ügyeletéi tart még az állatkórház szak.-» állatorvosa is. PIACI ÁRJELENTÉS: Szekszár® don, a MÉK e hétre érvényes fogyasztói irányárai: cseresznyepaprika füzéres 20,—, vöröshagy* ma 4,80, fokhagyma 26,— és 20,-% burgonya gül, rózsa és fehér 3,70} 3,40 és 2,90, sárgarépa • 4,—, petrezselyem 6,—, sampinyon kilója 40,—, fejes káposzta 4,80, kelkáposzta 5,50, karalábé 4,—, zellergumó 6,50, cékla 5,— dióbél 60,—* mandulabél 100,—, körte (nemes) 6,—, alma 7,50, 7,—, 5,—, és 3,50.; húsvéti rozmaring 6,50, lencse 28,—, és 22,—, mák 60,—, vörös- káposzta 4,50 forint kilója. Szárított áruk; 5 dekás kiszerelésben: sárgarépa 3,80, gyökér 4,80, vegyes zöldség 4,30 és szárított hagyma D.— forint csomagonként. Feketeretek 3,30, aszalt szilva 18,—, torma 13,—. paraj 9,— forint kilón* ként. Á rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Nóták. 9.01: Külpolitikai figyelő. 9.16: Kamarazenei hangverseny. 10.56 Colas Breugnon. Romain Holland regénye rádióra. 11.51: Harri Otsz: Szvit fúvóshangszerekre. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Melódiakoktél. 13.50: Jegyzet. 14.00: Kovács Péter énekel. 14.10: A dzsessz kedvelőinek. 14.20: Kis magyar néprajz. 14.25: Uj Zenei Újság. 15.05: Külpolitikai figyelő. 15.20: Csak fiataloknak I 16.08: 168 óra. Ipper Pá! műsora. 17.34: Thyl Ulensoiegel. Rádiójáték IX. kaland. 18.04: Bemutatjuk új Haydn-lemezünket. 19.25: Bemutatjuk új felvételünket. 20.19: Népi zene. 20.40: An- day Piroska énekel. 21.00: Esti pihenő muzsikával... 22.25: Táncoljunk! 0.10: Melódiakokt-él, PETŐFI RADIO 8.05: A szüzek városa. Zenés komédia. 11.50: Könyvszemle. 12.00: Operarészletek. 13.03: Riport. 13.30: Romantikus kórusművek. 14.00: Napraforgó. 15.00: Orvosi tanácsok: A diétáról. 15.05: Elisabeth Schumann és Heinrich Sohlusnus énekel. 15.30: Falvakban, mezőkön... 16.05: A hét műsorából... 15.45: A plazmadiódától a fúziós erőműig. 18.10: Kíváncsiak Klubja. 19.00: Nóták. 19.22: Uj könyvek. (Ism.) 19.35: Hangverseny. Kb. 21.30: A Kecskeméti Katona József Színházban. Riport. Kb. 21.45: Sonny Bono együttese játszik. 22.02: Négy évszak a könyvlabirintusban. 23.15: Beethoven kamarazenéjéből. URH 16.05: A dzsessz világa. 17.04: ötórai tea. 18.10: Hanglemezparádé. 19.00: Erkel: Sarolta. Háromfelvonásos vígopera. 21.26: Szvjatoszlav Richter Schumann- és Schubert-műveket zongorázik. 22.01: Uj lemezeinkből. MAGYAR TV 9.00: Mi újság? Riportfilm. 1. rész. 9.20: Forsyte Saga. 7. rész: A ködben. 10.10: Életet az éveknek. Nyugdíjasok műsora. 10.55: Napkeltétől napnyugtáig. Román kisfilm. 14.48: Brueghel. 15.30: Szépítés nélkül. Riportfilm. 16.30: Hírek. 16.35: El nem küldött levél. Szovjet film. 18.10: Napilapok — hetilapok... 18.25: Twist Olivér. 4. rész. 18.50: Operaházunk fiatal művészei. 19.15: Cicavízió. 19.30: Tv-híradó. 20.00: A vörös postakocsi. Színmű két részben. (14 éven felülieknek!) 22.15: Tv- híradó — 2. kiadás. 22.25: Gyors- korcsolyázó rövidtávú világbajnokság. JUGOSZLÁV TV 15.15: Falu parasztok nélkül. 15.55: Az én falum. 16.25: Kosárlabda: Oíimpija—Crvena Zvezda. 18.15: Pufi (gyermek tv-játék). 19.20: Felvevőgéppel a világon át. 20.35: Az Euróvízió dala jugoszláv döntője. 21.35: Fújd meg a kürtöt. (Amerikai film.) OSZTRÁK TV I. program: 15.35: Az ORF koncertje. Schumann 4. szimfónia. 16.30: Gyermekműsor. 17.10: Daktari. 18.00: Heti Magazin. 18.20: Jó éjszakát gyerekek. 18.25: Kulturális aktualitások. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Tv-játék. 21.40: Sporthírek. 22.10: Tv-híradó. 22.25: Éjszakai film. „Stop kisasszony'** II. program: 18.20: Riportműsor. 19.30: Tv- híradó. 20.06: Sporthírek. 20.10: Aktuális események képekben 20.15: Játékfilm Oscar Wilde komédiájából. 21.50: Zöld világ. Agrárműsor. 22.10: Kulturális aktualitások. Készáruraktározásra alkalmas helyiséget bérelnénk Bőrdíszmű Szekszárd. (262)