Tolna Megyei Népújság, 1971. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-16 / 39. szám
Szakmájuk: Még egy fél emberöltővel ezelőtt is széles körű derűt fakasztott volna az, aki kijelenti magáról, hogy foglalkozása „szakképzett paraszt”. Az elsősorban agrár jellegű Magyarországon felsőfokú mezőgazdasági szakképesítést lehetett ugyan szerezni, még középfokút is, de a „mező- gazdasági szakmunkás” fogalma ismeretlen volt. A nagyüzemi gazdaságok megteremtésének, megszilárdulásának óhatatlan vea mezőgazdaság lejárója volt, hogy ezt a képtelen helyzetet rendezni kellett. Annál is inkább, mert a mezőgazdasági termelés világszerte egyre inkább ipari jelleget ölt, ami megfelelően képzett szakmunkásgárda nélkül megvalósíthatatlan. Megyénkben Lengyelben működik az egyetlen mező- gazdasági - szakmunkásképző iskola. E pillanatban zöldség- termesztő szakán három osztályban hatvanötén tanulnak, a növénytermesztő gépészetin hét osztályban kétszáztizenegyen, a szarvasmarha-tenyésztőin három osztályban hatvanketten, a juhtenyésztői szakon tizenegyen, a baromfitenyésztőin heten. A tanulmányi idő valamennyi szaMűhelygyakorlaton. kon három esztendő, de a fenti számok és arányok az érdeklődés fokáról is vallanak. A növénytermesztő gépészetnél túljelentkezés mutatkozik, a szarvasmarha-tenyésztőknél, a juhászoknál és baromfi- tenyésztőknél hiány. Vargha András igazgató- helyettes úgy vélekedik, hogy ez utóbbiaknál — főleg a szarvasmarha-tenyésztőknél és juhászoknál — régi szemlélet találkozik a többnyire sajnos még egyáltalán nem új körülményekkel. — A szarvasmarha-tenyésztés csak akkor lesz vonzó, ha korszerű, szakosított telepeken lehet dolgozni. Megfordítva: ilyeneken csak jól képzett szakmunkások dolgozhatnak majd. Erre gondolva küldött például Kocsola és Németkér termelőszövetkezete már tanulókat Lengyelbe, ugyanakkor — otthon a szakmunkásképző iskola felügyelete alatt — megkezdte a felnőtt betanított munkások képzését is. Hasonló a helyzet a juhászoknál, akik nemcsak a megyéből, hanem az egész Dunántúl -területéről jöttek ösz- szesen tizenegyen, amikor háromszor ennyi végzett szakmunkás elhelyezésére lenne lehetőség. A lengyeli szakiskolának Termelési gyakorlat a gépüzemben. háromezer holdas gazdasága van, ezenkívül azonban a tanulók korszerűen felszerelt mezőgazdasági nagyüzemedben — így a Tamási Állami Gazdaságnál, vagy a zöldség- termesztők a Balatonújhelyi Állami Gazdaságnál — szereznek szakmai gyakorlatot. Valamennyi tanuló állami ösztöndíjat kap, ami például a harmadéves növénytermesztő gépészek esetében — a tanulmányi eredményektől függően — havi hatszáz forint is lehet, de ez nem érinti az esetleges társadalmi ösztöndíj mértékét. Nehéz ideálisabb elhelyezést képzelni, mint amilyet az iskola részben a régi Apponyi-kastélyban, részben pedig a védett ősparkban emelt új, modern épületében nyújt tanulóinak. A szakiskola bizonyos mértékig áthidalónak is nevezhető iskolatípus. Akik a nyolcadik általános iskolai osztály után ide bekerülve sikeresen végeznek, mezőgazdasági szak- középiskolába iratkozhatnak (különbözeti vizsgával a második évfolyamra), vagy általános gimnáziumban szerezhetnek érettségit. Mindkét esetben megnyílik a lehetőség diplomaszerzésre. OI. Foto: G. K. r karos szoba. Mária néni egy kényelmes fotelban ül. Kézimunkázik. A csöpp vázában hóvirág. — Jobban vagyok. Köszönöm, nincs szükségem semmire, a gyerekek mindent elintéztek. Hatodikosok. Ügy tudom, a Garay iskolába járnak. Két-három naponként jönnek, behozzák a tüzelőt, bevásárolnak. Megszerettem őket, s ha itt vannak, megszínesítenek egy-két órámat. Az orvos eltiltott a járástól, mozogni is csak éppen, éppen... És mondják, mikor lesz kész a napközi? Jó lenne már... Amikor Tokaji Gyulánéval, Szekszárd város szociális gondozónőjével kilépünk a boltíves kapun, így szól: — Szekszárdon nagyon sok egyedüálló idős ember él. Nagyobb gondozásra lenne szükségük, de hiába. Egyedül nem jutok el mindenhol. * — Ez így igaz — mondja dr. Sümegi István, a városi főorvos. Ötvenhárom, támogatásra, segítségre szoruló — több magatehetetlen, rokkant — ember él a megyeszékhelyen, akikről tud az egészségügyi osztály, s akiket rendszeresen részesít segélyben. De számuk még több, legfeljebb problémáik kisebbek. — Szóljunk csupán a számontartottakról, arról, hogy az anyagi támogatáson kívül mit kapnak, illetve mit kaphatnának még? Ki szól értük, ki képviseli őket? — A városi tanács tíz esztendő óta foglalkozik az öregek szociális problémáival. A végrehajtó bizottság többször eldöntötte: öregek napközi otthonát kell létesíteni! Legutóbb 1968-ban a vb. — az igényeknek megfelelően — három napközi létesítését szavazta meg. 1971-et írunk, a 26 ezer lakosú Szekszárdnak nincs öregek napközije, de a negyedik ötéves tervben két napközi létesül végre. Egyik még az idén, a másik jövőre készül el. Már csak az a kérdés, hegy hol? Találunk-e megfelelő helyiségeket? — Említette, hogy ezzel kapcsolatban felméréseket végeznek. Milyenek a kilátások? — Tettem egy javaslatot. A Pollack utcában van egy felújított kertes orvoslakás. Három- szobás. Olyan a struktúrája, hogy minimális befektetéssel könnyen kialakíthatóak a szükséges szobák. Az ottlakóknak természetesen másutt kellene lakást biztosítani. Az öregekért Miként támogatják a vállalatok ezt a tervet? Nyújtanak-e segítséget a városi tanácsnak? — Sajnos, nem. Tokaji Gyuláné hozzáteszi: — Számos ankéton vettem részt, ahol a szociális gondozás volt napirenden. Komolyan monr dóm, gyakran jobban elkeseredtem egy-egy felszólaláson, mint amennyire örültem. A községek vezetői, a termelőszövetkezetek elnökei sorra elmondják, hogy oldották meg az öregek étkeztetését falujukban, hogy támogatja a termelőszövetkezet, a különböző üzemek a napközik működését. Jó, hogy a községek ezt megoldják, de elkeserítő, hogy szekszárdi üzem még soha nem ajánlotta fel támogatását! Taksonyi János, a városi tanács szociálpolitikai -főelőadója sincs bőviben a jó híreknek. Gondok, panaszok, kérések — öregek, rokkantak, szociális otthoni elhelyezésre várók hiába kopogtatnak, még vigasztalót is alig tud mondani, mert szociális otthon a negyedik ötéves tervben sem épül Szekszárdon. Igaz, Tolna megyének kilenc szociális otthona van, a helyhiány miatt „sorban állók” száma ennek ellenére 150. A negyedik ötéves tervben Szekszárdon egy 50 lakásos panzió épül, ahol az idősek nyugalomra találhatnának. De kik? A magas nyugdíjjal, vagy komolyabb ingatlannal rendelkezők — akik győzik fizetni a rezsit. Áthidaló megoldásként nagyobb szervezettségű házi szociális ellátásra lenne szükség. Egy gondozónő nem tud eleget tenni a gondozás feladatának. Ha segítséget kapnak, más lenne a helyzet. Szekszárdon 2900 tagja van a Vörös- keresztnek! Ha a szervezet aktívái hetenként csak egy, vagy félórát segítenének az öregek gondozásában, akkor kisebb lenne a szociális gondozás problémája. De a 2900 tag közül — az egészségügyi osztály, és a városi Vöröskereszt tájékoztatása alapján — mindössze ketten vannak olyanok, akik szívesen nyújtják segítő kezüket a városban élő öregeknek. Mindketten a mérőműszergyárban dolgoznak. Mindannyian valljuk, hogy a munkában megöregedett emberek több törődést érdemelnek. Több segítséget a társadalomtól. Miért nem értik hát akkor a tömegszervezetek, a vállalatok, hogy az idős emberek sorsának alakítása közügy? Lehetséges lenne, hogy nem hallottak a szociális gondozás társadalmi lehetőségeiről, feladatairól? A körképbe kívánkozik néhány humánus példa is: a Vendéglátó Vállalat hat nyugdíjas dolgozóját étkezteti ingyen; a Patyolat néhány idős embernek ingyen, illetve nagy kedvezménnyel tisztítja és mossa ruháit; nyolcán pedig — heti két alkalommal — díjtalanul fürödhetnek a városi fürdőben. A társadalmi segítés készsége tehát — ha bármi kicsiben is — adott. Nem gazdálkodhatnánk ezzel a készséggel jobban? '•'i’V. wvy: Már csak öt napig vásároihat OLCSÖBBMI — JÖT 20—30—40 százalék árengedmény ..... — ' - ‘z-nu. : .v_______________________________________________________*______________:____...... (246)
