Tolna Megyei Népújság, 1971. január (21. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-12 / 9. szám
TvwwwwwTwmiwwwTWTWTWTTWTTWwwwwTWWTT* yv»»»¥? twtwwwwttwwtwywwttttttTTvrrvrvvvrr**1*-'»1flWWTVWYfWWWWWWWVWWWr* ► * ► : ► I ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► DűLnÁxí. i-cuxíj: lEÜCKilf a. í S2 -et magaslat cm, ^Dokomeirvtuwí - rege ny —*14. „Újra csak azt végezték, ami a dolguk volt” — emlékezik Eriksson, „ök sohasem hallották Mao hangját, nem látták, hogyan cjpelte Manuel hátizsákját”. A feladatukat lankadatlan buzgalommal végző férfiak kicövekeltek egy harminc négyzet- lábnyi területet, hogy azon belül kutassanak és hamarosan egy sereg bizonyíték gyűlt össze: töltényhüvelyekből származó ólomdarabkák a ballisztikai és lőfegyverszakértők részére, és Mao testének foszlányai a kórboncnokoknak. Magát a holttestet egy katonai „hullaszatyorba” — elesett katonák szállítására rendszeresített, drapp színű, vízhatlanított sátorlapba — helyezték. A boncolás elvégzésére, amely a hadsereg saigoni halottasházában játszódott le, Tadao Füruét, a tokiói egyetem professzorát és Pierre A. Finck őrnagyot, a kilencedik orvoslaboratórium parancsnokát kérték fel. (Finck, aki ismert hadi kórboncnok, harmadmagával végezte Kennedy elnök bon. cplását). Fényképek tucatjai készültek, hogy később szemléltetésül szolgáljanak a tárgyaláson; a fényképészek villanólárrtpái halványan fénylettek a délutáni napban. Egy hét múlva, mikor Eriksson vezetésével egy másik zarándokcsoport járt a 192-es magaslaton, további fényképek készültek. Ezúttal kisebb csoport indult útnak, azzal a küldetéssel, hogy minden lehetséges bizonyítékot kihalásszon a környező bozótból; az egyik bűnügyi nyomozó, ahogy , tőrével az indák között ■ keresgélt, talált is néhány fogat, ujjcsont- darabkát és további töltényszilánkokat, s mindset egy plasztikzacskóba helyezte. A két kutatóút eredményeként nyert bizonyítékok fontos szerepet játszottak a bírósági eljárásban — emlékezik Eriksson. Az együtt dolgozó ballisztikai és lőfegyverszakértők például a töltényszilánkok elemzése során kimutatták, hogy azok M—16-osbó! származnak, s az áldozatra közelről tüzeltek, — ez a vélemény feltehetően objektív alapot adott ahhoz, hogy Mao gyilkosa, vagy legalábbis egyik gyilkosa, Clark legyen. Fúrue professzor és Finck őrnagy is tanúvallomást tettek, hogy beszámoljanak Mao koppnyacsont-darabkáin Saigonban végzett klinikai vizsgálataikról. A szakértők vizsgálati eredményéi meggyőzően bizonyították, hogy Maót háromszor, mellkasán, és nyakán érte döfés és koponyája „szétroncsolt” állapotban van, „két nagy sebességű lövedék zúzóhatása következtében”. Furue professzor „faji hovatartozás szerint” mongoloidként azonosította Maót, korára nézve 18 és 20 év között, magasságára nézve körülbelül 161 centiméter lehetett —, vagyis valamivel magasabb, mint azt Eriksson velem beszélgetve becsülte. Furue, aki már harmincötezer boncolást végzett, kijelentette: „Mongoloid létére Mao holtteste jól fejlett, arányos testalkatra vallott”. Meserve-öt, Clarkot és a két Diazt egy nappal azután vették őrizetbe, hogy az első kutató- csoport a 192-es magaslaton járt. A tábori rendőrök külön-külön tartóztatták le őket. A négy katona késő délután hagyta el Vorst parancsnokságát, miután rövid látogatást tettek a századosnál. Parancsnokuk szűkszavúan búcsúzott tőlük. Kihallgatásán Manuel így idézte fel ezeket a szavakat: „Elmondta, hogy igyekezett nem nagydobra verni az incidenst, de mostantól kezdve már se tanáccsal, se segítséggel nem szolgálhat”. A tábori rendőrök, a katonai rendőrség felügyelőjének An Khe-i irodájára kísérték a négy katonát, ahonnan első kihallgatásuk után a Longh Binh-i fegyházba vitték őket. Nem sok további kihallgatásra volt szükség, hogy a törvényszéki tisztek meggyőződjenek róla, a bűnügy létezik. Rafe és • Manuel készségesen aláírt, esküvel hitelesített nyilatkozatának lényege alátámasztotta Eriksson beszámolóját a „192-es magaslaton történt incidensről” —, ilyen néven lett ismeretes Mao meggyilkolásának ügye a hadseregben. (Mikor egy bűnügyi nyomozó megkérdezte Manuelt, hogy „ki erőszakolta meg a lányt, vagy ki került vele nemi kapcsolatba?" Manuel így válaszolt: „Mesérve őrmester, Clark, Rafe, Diaz és én. Erikssonnak nem volt vele nemi kapcsolata és semmiféle bántódást nem okozott neki”). Meserve és Clark tagadták, hogy bármiben bűnösek lennének, s a balul sikerült őrjárat parancsnoka váltig azt állította, hogy szándékait tévesen értelmezték. Csak .tréfált, mondta vallomásában, amikor megemlítette, hogy a felderítő úton „el fognak szórakozni”. Eligazító parancsában szerinte-ezt mondta: „Nem is lenne rossz, ha fel tudnánk csípni öt nőt arra az öt napra, amit a hegyekben töltünk, és jó orgiát csaphatnánk”, majd állította, „mindenki megjegyzéseket tett^és nevetett”. Ami azt illeti, hogy miért kerültek Mao faluja felé, az őrmester azt állította, hogy azért vezette arrafelé az osztagot, hogy Vietkong-harcosokat keressenek, és a lányt is csak azért ejtette foglyul, mert gyanúsan viselkedett a viskóban. Meserve kihallgatásának végén az ügyész megkérdezte, hogy hányszor és kinek adta elő Meserve „azt a történetet, amit most a tanúemelvényen elmondott?”. „Számos alkalommal, uram” — felelte az őrmester, „többnyire az ügyvédemnek”. A négy hadbírósági tárgyalásra 1967. márciusának közepén, mintegy tíz nap folyamán került sor. A tárgyalásokat a Camp Radcliffen létesített törvényszék tízszer-tízméteres, bádogtetős épületében tartották. Forróra, szárazra fordult az idő, emlékezik Eriksson, a helyiség belseje a villanyventillátorok halk berregésétől lüktetett. Odakinn a támaszpont-tábor villany energiáját szolgáltató Diesel-generátor okozott állandó lármát, ami miatt a tárgyalást vezető tiszteknek gyakran arra kellett kérniük a tanúkat, hogy hangosabban beszéljenek. A tárgyalások résztvevői, az ügyvédek, tanúk, törvényszéki tisztek és katonai esküdték az épülethea közel, sátrakban laktak és a jogj táborrészleg éjszakai nyugalmát gyakran zavarta meg az ellenségre irányított aknavetők makacs robaja. Valamennyi tárgyalást az jellemezte, emlékezik Eriksson, hogy a haditörvény képviselői a civil-igazságszolgáltatás jogi szabályait igyekeztek alkalmazni, mintha a civil életet- akarták volna feléleszteni a teremben. Nagy hatást tett Ex-ikssonra, hogy az ellenség tüzérségi lőkörében ilyen tüzetesen betartották a jogi eljárások kívánalmait. Nem mintha nem figyelt volna fel bizonyos szabálytalanságokra. Akármilyen kevéssé volt is jártas az igazságszolgáltatás finomságaiban, furcsállotta, hogy a tárgyalások szüneteiben szabadon beszédbe elegyedhettek vele a. védőügyvédek, olyan témáról faggatva őt, amelyekről később eskü alatt kellett vallania. És valóban, a tárgyaláson közreműködő bűnügyi nyomozók egyike fel is hívta rá a figyelmet, hogy ez mesz- szemenően szabálytalan. „Persze, azt se tudom, hogy a bűnügyi nyomozók konyítanak-e egyáltalán a joghoz” — mondta Eriksson, , (Folytatjuk) LAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA Volt-nincs falu A térképen még fekete pont, de a térkép hamis, mert ebben a faluban nem lakik senki. Még az a tizenkét ember is el- 1 ment az ősszel, aki eddig ott élt. Tímár György, ibafai plébános, egész könyvhegyet olvasott át, hogy megismerhesse a község múltját, 1332-ig tudott a falu krónikájában visszalapozni. Akkor említették először Gyurúfű nevét. Keletkeze, se a történelem homályába vész. Azt viszont biztosan tudjuk: 1970. november 25-én elköltözött idős Huri Szabó József és felesége, az utolsó gyűrűfűi' család. Többször jártam Gyűrűfűn, ha behunytam a szemem, magam előtt láttam házait. Most mégis alig találom .az utat. A nyáron harangláb állt a falu közepén^ mellette a nagy iskolaépület, s ezúttal csak romhalmazt találtunk a helyén. Csak az „alvég”, meg a „felvég” régi, ha ilyen kis faluban alvégről, meg felvégről lehet beszélni. Ez itt Cziegler Márton háza, az alvégen. Tavaly őssze'l láttam az öreget utoljára, költözés előtt. A fiát várta Pécsről,- időnként az útra kémlelt, jön-e már a teherautó. Vagy fél .vágó nn-yi téglarakás övezte, a lebontott istállót, a gazdasági épületek maradványai. Kasza- nyélét faragott, ki tudja, miért. A kertvárosban1 ugyanis, — ahová készült —, nincs mit kaszálni. Most már majd egy vagon- nyi tégla van a Cziegler-ház körül, de nem viszi el senki. Pedig lett volna rá idő. Bekukkantunk a ház ablakán: malátakávés zacskó az ablakdeszkán, kifakult fénykép, korsó, lim lomok. A ház keré- kepkútján még ott a lánc és a vödör. A kút mély, vize ki- tüQő. de nem issza senki. A nyáron még lakat volt a házakon, amelyeket nem romboltak le. Ma már kevés a zárt ajtó, szabad a bejárás, bárki körülnézhet: üres szobák, törött rokka, ócska ág>* szalmazsákkal, csorbult köcsögök meg korsók, elnyűtt és foszladozó ruhadarabok, tintásüveg, tankönyvek, füzetek, borosüvegek, alján a, megecetesedett_ borral. Krizantémok virulnak a házak előtt, pirospaprika-füzér lóg néhány tornácon. Nyikorogva forog a szélkakas, a villanyórákon még ott vannak az ólomplombák, sértetlenül. Fenyők zúgnak, olyan szépen, ahogy a fenyők szólnak téli éjszakákon. A szomszédos Korpád község, még reménykedik. Amikor észreveszik a Geodéziai Vállalat terepjáró kocsiját, megnyílnak a házak ajtói. A kerítéshez jönnek és megkérdik: — Mikor kapunk utat? A nyáron is ezt kérdezték. S hiába a magyarázat: húsz éve még 35 család élt Korpádon, ma pedig csak 21. Ha ezt a 21 családot Pécsre költöztetnék, még egy uránvárosi panelházat sem tudnának megtölteni. Olyan panelház, melyhez hétmillió forintos beruházással épült volna út, — nincs. Itt viszont ezt kívánják: utat, hétmillióért. S amikor a számokra hivatkozunk, kész a válasz is: egy urán városi panelháznak nincs múltja, hagyománya. Korpádnak viszont van. Történelmi község. Korpádon kidőlt az iskola téglakerítése, majdnem el torlaszolta a járdát. Senki sem takarítja el a'romot, inkább kikerülik. S reménykednek, mer; három hortobágyi juhászcsalá'’ költözött a faluba az idén. Ar ról már kevesebben beszélnek hogy ugyanannyi el is távozott. Aztáa mégi§ feleszmélnek, s (KS foto: Szokolai István felvétele) ibafai körzeti tanács meg is kérdezte a Pécsre, Szentlő- rincre, Bükkösdre meg Szigetvárra szétszóródott falu lakóit, mit kérnek a még álló házakért. Mindenki benyújtotta a kívánságlistát, s amikor összeadták a számokat, majdnem egymillió forint „jött ki”. — Sok lesz kicsit! — töpren. gett a tanácselnök. — Nem ad. nak érte ennyit. — Dehogy isnem adnak! — mondták az egykori gyűrűfűi- ek. — A filmeseknek még a bőrük alatt is pénz van! Nem volt! A. tanácselnök szerint ma már háromszáz- ezerért is odaadnák a falut. Ternai József háza helyén lassan mindent benő a fű. Ternai József Űjpatacsra szállította háza tégláit, cserepeit, ajtóit és ablakkereteit, olyan új otthont épített, melyhez fogha_ tó kevés volt Gyűrűfűn. Disznót hizlalnak, tyúkokat tartanak, kukoricaföldet kapálnak, amelyet az ÁFOR-tól kaptak, illetményföldként. Könyvet olvas a 71 éves nagypapa, amikor belépünk hozzájuk. Azt mondja: sohasem olvasott még annyit, mint amióta Pécsett él. A volt gyűrűfűiek könnye is kicsordul, amikor a falu nevét emlegetik. De egyetlenegy olyan gyűrűfűivel sem találkoztam, aki hajlandó volna visszaköltözni. Nagy úr a vízvezeték. az aszfaltozott utca, a kényelem. MAGYAR LÁSZLÓ Néptelen házak, kihalt utcák... szorongva nézik az üres házakat, a bezárt iskola gazos udvarát, az omló vakolatú kul- tűrházat és Pécset. Bükkösdöt, meg Csarnótát emlegetik. Oda akarnak költözni. A tárgyila- gosabbak azt mondják, hogy két év múlva Korpád is Gyűrűfű sorsára jut. Nehéz a falutól megválni. Gyűrűfű tanácstagja, az öreg Vajda Józsi bácsi például azt rpondta, hogy utolsónak fog elköltözni. Utolsó előttinek ment el. Akkor már elszállították az oltárt, ledöntötték a haranglábat és filmesek alkudoztak a faluért. A Hunnia Filmgyár meg akarta venni a kihalt község házait. Azt beszélték, kitűnő háborús filmet lehetne Gyűrűfűn készíteni. Az ' 4AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA.AAAAAAA,
